Apácza.

Magyaroson alól egy órányira van a miklósvárszéki Nagyajtával szemben fekvő Apácza*Apáczának már a Székelyföld III-ik kötetében közöltem leirását, de mivel törekvésem az, hogy itt ezen kötetben a barczasági magyar lutheránus községek mind együttesen meglegyenek, azért Apáczát is itt tárgyalom részben az akkor mondottak, részben egészen uj átdolgozás alapján. (németül Geist, latinul Monacha, vagy Monachalis). Mátyás király egy 1460-ki okmányában Apaczya néven találjuk*Lásd fennebb Hétfalú leirásánál.. Apácza keletkezési idejére sincsenek biztos adataink. Szeli krónikájában ezt is Nagy Lajos korában épültnek mondja, mert a keleti határszél biztositására oly nagy gondot forditó királyunk, a midőn a Barczaság déli részén a Hétfaluba székely határőröket telepitett, ugyanakkor a nyugati oldalra is egy magas kőszálon épült vár alá Krizbát és Apáczát épitette ide szállitott székelyek által, az utóbbinál is egy ingovány közepette épitvén Apácza várát.

Ez egynél Apácza alapulására nézve semmi más adat nem áll rendelkezésünkre, hanem, valamint Apácza népe teljesen egy a más 9 barczasági magyar faluk lakóival, ugy az apáczaiak sorsa is teljesen össze volt amazokéval forrva, ezek is szabad határőrök voltak egészen a 17-ik század végeig, előbb a höltvényi, később a törcsvári vár hatósága alatt, ekkor azonban Brassó Törcsvár megszerzésével elébb elszakitotta Fehérvármegyétől és Brassó vidékébe kebelezte, azután a körmei közé kerülteket jobbágyaivá tette, nyomorgatta, kinozta, mig 1848. fel nem szabaditá e népet is. De Apácza még azután is rá engedte szedetni magát Brassó által, mert erdőségeit a Bach Bezirkerek segélyével lefoglalván, az egyedüli keresetétől megfosztott szegény népet az éhhalásnak tette ki, s ekkor aztán rákényszeritette egy egyességre, mely szerint területének fele részét átengedte Brassónak, hogy másik felét megkaphassa.

Mind ezt tüzetesen okmányi bizonyitékokkal támogatva előadtam Hétfalu leirásánál s azért itt áttérek a régi Apácza emléktöredékei, és az uj Apácza népéletének ismertetésére.

Apáczának ugy magyar, mint latin neve arra mutat, hogy itt régen valamely apáczakolostor volt; sokan egy ily kolostor maradványának tarták a falutól északra emelkedő romokat; pedig a valóban létezett kolostor nem ott, hanem a falu déli végében feküdt, azon a helyen, hol Matis István csüre áll. Jelenleg már igen csekély nyomok mutatkoznak ugyan: de alig 20 éve, hogy a kolostor falai magasan állottak, hanem az épitkezések útjában levén, lerontattak s anyagját felhasználták. De ha eltünt a szenteskedve henyélők tanyahelye, fennmaradt Apácza várának egyik tornya, hogy régi idők szebb emlékeit lebegtesse e nép előtt, hogy multja dicsőségével takarja el a szolgaságnak sötét poklát, melyből a szabadság nemtője kivezeté 1848-ban e népet. De lássuk a tisztes maradványokat.

A falu északi végétől pár száz lépésnyire egy időbarnitott védtoronynak tünnek fel magasra emelkedő vihartépte falai. Közelitve a romhoz egy ötszögű védtoronyra ismerünk, melynek mindenek előtt képét mellékelvén, régészeti leirását is adom. A védtorony szabálytalan ötszög, a mint az oldalok méreteinek ide csatolt aránya mutatja:

Észak-keleti oldal hossza	12 lépés.
Keleti oldal hossza	9 lépés.
Dél-keleti oldal hossza	8 lépés.
Dél-nyugati oldal hossza	11 lépés.
Nyugati oldal hossza	12 lépés.

Ez utóbbin volt még pedig a második osztályban a védtorony bejárata, ami arra mutat, hogy az eredetileg önmagában is védhető zömtornyot alkotott, most ugyan egy darázskőből épült könnyűded boltozatú lépcső szerkezetnek látszanak a zömtoronyhoz támasztott maradványai; de ez nem lévén a toronyerőd falával szervi egybeköttetésben, ugy látszik, csak békésebb időkben toldatott oda, az eredeti feljárat azonban csak felülről leeresztett létrán vagy hágcsón történt. Az ajtó fölött van a zömtorony egyetlen ablaka, a mely iránt szintén nagy gyanum van, hogy egy a bejáratot fedező zúzműből (machicouli) csak később lett ablakká alakitva. Faragott kőkoczkákból épült fala e zömtoronynak nagyon szilárd, a fal vastagsága 5 láb, magassága 6 ölnyi most, de hogy eredetileg még legalább is 2 öllel magasabb volt, s hogy a jelenlegi három osztály fölött még egy negyedik legfelső osztály is állott, az kétséget nem szenved; hisz a szögleteken itt-ott még fennmaradt a felső emelet oldalfalából is mutatványul egy darab, melynek tetején a rom díszitésére virágok és zöld cserjék nöttek ki, szél vagy madár által oda hordott magvakból. Ennyit a zömtorony épitészeti ismertetésére, s most lássuk az azon található feliratokat.

Északkeleti oldalán ez olvasható: „Soli Deo Laus et Gloria.”

Keleti oldalán legfelül 1658. évszám, alatta Hoc opus fieri fecerunt cementarii cigraenses Jakobus Sombori, Georg Török, Petrus Szabó. Alább „Fide sed cui vide” s más ilyszerű erkölcsi mondatok.

Délkeleti oldalán ezen igen fontos felirat van: „Tempore Judicis Apa (Apaciensis) Joannis Gáspár cives Valentinus Kiis, Georg. Czere, Stef. Kispál, Joan. László Rec. tor. Sch. Martinus p. Csern. Apafalvi.”

GONDVISELŐ SZABÓ PÉTER, BIRÓ JÁNOS.

Tehát itt van az épittetők vagy ujittatók neve, a miből kitetszik, hogy azt Apácza községe hajtotta végbe, s utolsó sorban magyar feliratot is tettek, mintha tudtul akarták volna adni, hogy ők magyarok. Ugyanezen oldalon van durva fresco festményben egy fővel lefelé forditott ember és egy korsó, a mi alkalmasint az épitő mesternek azon bátorságát jelképezi, hogy a tetőzeten csüngve ürité ki a szerencse és áldomás poharát, mit némely merész toronyépitő most is megtesz.

Már most kérdés, hogy ezen toronyerőd valóban a Nagy Lajos által épitett Apácza várának maradványa-e? Én azt hiszem, hogy igen s hogy alapja van azon föltevésnek is, hogy az csak egyik védtornyát alkotta egy nagy kiterjedésű erődnek, mely három oldalról az Olt által körülkanyarogva, s nyugatról egy mocsár által elzárva, oly erős védhelyet alkotott, hogy azt ellenség soha bevenni nem tudta, pedig nagyon sokszor ostromolták, mert vész idején nem csak Apácza, hanem a szomszédos vidék lakói is, ezen bevehetetlen védhelyre szoktak volt kincseikkel bevonulni. A vár neve, folytatja a hagyomány, Feketevár volt, s jóval épült Apácza alapulása előtt; mikor Apáczát megszállották a székelyek, annak neve e várról szintén Feketevár lett, s csak később a midőn valamely gazdag asszony ama várban való szerencsés megmenekülte iránti hálából kolostort épitett s apáczákat telepitett oda, változott a falu neve is Apáczára.

Im ezek a hagyományok, melyek e titokteljes romnak multja körül derengnek, s melyek ha biztosan fel nem deritik is, de némi sejtelmet még is nyujtanak e vár multjára nézve.

Már most a tornyon levő feliratokból én azt vonom ki, hogy a törökök dulásai hazánkban gyakorivá válván, Apácza lakói a régi várnak fennmaradt zömtornyát kiigazitották, s a mocsár felől (hol megközelithető) védsánczokkal (miknek nyomai ma is látszanak) körülvéve, menhelyül használták a török-tatár meglepetések ellen, s megeshetik, hogy annak Ali pasha 1661-ki dulásakor hasznát is vették.

A régi apáczai vár védtornya. (Rajz. Greguss J.)

Igen jellemző, hogy Brassó ezen ős romot is meg akarta semmisiteni. 1804-ben Apáczán curiát épitvén*Persze itt is, mint másutt, pénzért vásárolt helyre, de curia minden áron kellett, mert az nagy nyomatékkal birt a földesuri minőség bizonyitására., a tanács elrendelte a védtorony lebontását; a kiküldött kőmivesek már rá is emelték kezeiket az emlékszentesitett romokra, a midőn az ezen felboszankodott lakosok reájuk rohanván, megszalasztották, s utánuk kiálták, hogy ha még oda mernek menni, az Oltba vetik. Brassó aztán semmi áron nem kapott többé a lebontásra vállalkozó kőmíveseket, s igy az egyszerű apáczai nép e határozott föllépésének köszönhetjük, hogy Brassó, a művelt polgárságu város a tervbe vett barbár műcsonkitást végre nem hajthatta. Különben én értem Brassónak e romok elleni ellenszenvét, mert az lett legyen Nagy Lajos idejében, vagy éppen a felirat szerint 1658-ban épült erőd, mindenesetre azt bizonyitá, hogy e nép régen nem jobbágy, hanem szabad várkatona volt; utolsó esetben még inkább Brassó ellen szól, mert hogyan lehetett volna e várral szemben állitani, hogy II. Rákóczi György a midőn Törcsvárát örökösen átadta tartozandóságával Brassónak, akkor a 9 magyar falu népe mint jobbágy ment át, akkor a midőn valaki előállhatott volna, hogy Apáczán az átadás után 7 évvel a község egy várerődöt épitett vagy ujitott ki, hisz ez legbiztosabban bizonyitotta volna, a mint bizonyitja is, hogy Apácza lakói akkor teljesen szabadok voltak, mert jobbágy népnek önhasználatra való várépitést sem azelőtt, sem azután sehol meg nem engedtek. Tehát e romladozó védtorony egy igen hatalmas kőokmány volt az apáczaiak szabad voltának bizonyitására, s azért nem csoda, ha a circumspectus és prudens brassai szászok azt mindenképpen el akarták a földhátáról tüntetni.

Hála az apáczaiak régiség-tiszteletének az meggátoltatott, s most ott áll az idő vészeivel s Brassó cselszövényeivel megbirkózott rom, e táj szépitésére és az apáczaiak szabad voltának bizonyitására.

Az itt leirt zömtoronytól északra egy Remetének nevezett völgyecske nyomul be az apáczai erdőségek közé; e völgy torkolatjának baloldali előhegyén 30 évvel ezelőtt terjedelmes épitkezésnek alapjai látszottak, a melyek kiszedetvén, elhordattak; a hagyomány azt tartja, hogy ott előbb egy szentéletű remete épitett kis imolát, miről a völgy neve is eredett. A remete imolája helyébe később nagy templom és zárda épült, melyben oly barátok laktak, kik Jeruzsálembe mentek harczolni.

Ha e hagyománynak van alapja, akkor itt valamelyik szentföldi lovag-rendnek lehetett rendháza; mindenesetre ez a férfi és nő zárda (mi együtt szokott járni) itt volta arra mutat, hogy Apácza a régi áhitatos korban valamely igen nagy tiszteletben álló vallási központja volt a vidéknek, s mint ilyen már régen is jelentékeny helység lehetett. Ismerve már a régi Apáczát, beléphetünk az ujba.

Apácza egyenes sorban épitett, többnyire egyforma kőházaival hasonlit egy szász faluhoz, de népe testestől lelkestől székely, annyira székelyes tájkiejtéssel, hogy az ember ajtai vagy bölöni székelyt hinne, ha öltözéke mást nem mutatna. Az apáczai férfiak öltözéke olyan, minő a krizbaiaké, a nőké is hasonlit az utóbbiakéhoz, de még is van eltérés, például a csepeznek kontya itt kerek, s az arra jövő fátyol vastagabb; a leányok itt is gyöngyös pártát viselnek; de azt nem a fej hátulsó részére, mint a krizbaiak, hanem a fejtetőre helyezik, s ünnepélyesebb alkalmakkor a krizbaiak veres kendője helyett egy nagy fehér lepedőt öltenek palástszerűleg hátukra.

Apáczán Szeli krónikája szerint már 1427 körül templom épült; de régi temploma 1794-ben a faluval együtt a lángok martalékává levén, akkor ujból épült. Ezen elemi csapás alkalmával a papilak is leégvén, az egyházközség igen nagy mennyiségű régi irományai is megsemmisültek, mi által Apácza történelmében oly ür támadt, a melyet azok hiányában kitölteni nem tudunk.

De mily nagy volt kellemes meglepetésem, a midőn egy a templom közelében emelkedő palotaszerű nagy emeletes épület mivoltáról kérdést téve, azon örvendetes értesitést nyertem, hogy az a falu iskolája. Ezen iskolához létrejöttében legtöbb érdeme apáczai Oláh Józsefnek van, ki mint igen művelt lelkületű s olvasni szerető ember, felfogván a népnevelés jótékonyságát, községe lakóit nemcsak rávette, hogy iskolát épitsenek, hanem jó példával előmenve, közadakozás útján ezen aránylag szegény faluban 8000 pfrtot gyüjtött, miből – mivel a község anyagot s munkaerőt ingyen adott – nemcsak felépült a 24 ezer frtra becsült iskola helyisége, hanem a két tanitó fizetés-alapja is megvettetett. És ezt kivitte szemben a szász papsággal, mely a barczasági magyar faluk müveltségi mozgalmait durva kezekkel igyekezett elfojtani. Én lelki örömmel igtatom ide az eszmét megpenditett, s azt kivitt Oláh József nevét; lelki örömmel emelem ki Apácza lelkes községének áldozatkészségét, mert az ily hazafias példák, a kor kivánalmainak ily felfogása, a közművelődésre törekvés ily nemes jelensége csak versenyre ösztönzőleg hathat más községekre is, minthogy nemzeti elhagyatottságunkban csak önerőnkön kell fölküzdeni magunkat s fejleszteni azon szellemkincset, mely jóra, nemesre, nagyra fogékony népünk értelmességében, józan eszében s nemes szivében van letéve, mely tulajdonokat a honboldogitás és szabadság érdekében kamatoztatni kell, hogy a mult mulasztásait gyors haladással kipótolva, az európai művelt népcsalád méltó és tisztelt tagjai lehessünk. Apácza ezen itt leirt iskolája legkésőbb lett községi iskolává.

Apáczát elhagynom nem szabad anélkül, hogy meg ne emlékezzem az itt született Apáczai Cséri Jánosról, kora ezen derék tudósáról, ki a vallás és bölcsészetnek nem csak névleges, hanem valóságos tudora volt, kinél a tudomány a leglángolóbb honszeretettel párosulva, őt nemzeti irodalmunk egyik előharczosává, nemzeti míveltségünk buzgó apostolává tette, s kinek emléke szent és tisztelt kell hogy legyen minden honfi előtt. Lássuk röviden ezen hasznosan működött férfi élettörténetét.

Apáczai Cséri János 1625-ben született Apáczán. 1643-ban Kolozsvártt, azután Gyula-Fehérvárott tanult, mivel ekkor már kitüntek jeles tehetségei, Gelei Katona István ref. püspök 1648-ban az egyház költségén hollandiai egyetemekre küldötte, hol a keleti nyelveket sajátitotta el, s több kinyomtatásra méltatott vitatkozást irt; de szerzett gazdag ismeretei közepette fájdalmasan látta édes anyanyelvének, az oly zengzetes, oly jeles szerkezetű magyar nyelvnek elhanyagoltatását és mellőztetését. Ezen segitendő, Apáczai, a szegény tanuló elhatározta, hogy a tudományok összegét magyar nyelven adja ki. Igy keletkezett Magyar Encyclopaediája, melyet ő Pasoptronnak nevezett, s annak nyomtatását még Hollandiában megkezdette, mi azonban pénzhiány miatt fennakadt. Apáczai annyira kitünő észtehetség volt, hogy Hollandiában tanári állomással kinálták meg, de őt 1653-ban honszerelme haza hozta. Hazajöttével a gyulafehérvári iskolában a poetika tanitójává lett; mint ilyen forditotta le magyarra Virgilius Georgicon-ját s az egész tanrendszer czélszerű átalakitását vett czélba; de csakhamar – praesbiterianus lévén – összeütközésbe jött Basire Jakabbal, mi miatt nagyon kellemetlen viták- és üldöztetéseknek volt kitéve; azonban munkássága és nemzeti nyelvünk iránti buzgalma a méltatlankodás ezen reá nézve keservteljes korszakában sem szünt meg, sőt úgy látszik, hogy nemes lelke a munkában, a haza üdvén való működésben keresett az emberek rosszasága ellen menhelyet, mert ekkor adta ki 14 részből álló Magyar Encyclopaediáját (1655), Magyar Logicáját*Ez mint unicum egy példányban a m.-vásárhelyi Teleki-könyvtárban van meg. (1656). 1656-ban a kolozsvári tanodához tétetvén át, nov. 20-án elveit s nézeteit fölfejtő azon jeles beszéddel köszöntött be, a melyet mint az ékesszólás, mint az emelkedett bölcselmi nézpont és lángoló honszeretet magasztos nyilatkozatát egyaránt bámulhatunk*Be van irva azon albumba, hová azóta a kolozsvári collegium minden professora be szokta nevét irni.. Apáczai Cséri itt szabadabb működési tért nyervén, csakhamar a kolozsvári iskola kiemelésére forditotta üdvös tevékenységét s rövid időn e tanodát oda emelte, hogy az addig csak gymnasiális iskola collegiummá lett, még pedig olyanná, hogy mindenfelől, még a fehérvári collegiumból is csődültek oda a tanitványok; mert ő a nevelés terén okszerű reformot, a tanulókkal való kiméletes bánásmódot hozta be, és egy egészen uj, önmagát kedveltető tanrendszert, mely a nevelészetnek nem csak Kolozsvártt, hanem országszerte előnyös átváltoztatását idézte elő. Apáczai eszközölte ki, hogy a nevelés ügyének oly nagy áldozatokat hozott özv. fejedelemné, Loránffy Zsuzsánna, a kolozsvári iskolához szegény ifjak nevelésére 1600 frtot, Barcsai Ákos a sóaknákról évi 400 frtot rendelt. Ez időtájt nemcsak a kolozsvári collegium reformálása, hanem a tudományok terén oly nagyszerű országos reformok eszméjével vajudott Apáczai nagy szelleme; ő megpendité már egy magyar tudományos akademia alakitásának szükségességét, s egy nagyszerű terv dolgozatot készitett, mely szerint a gyulafehérvári collegium magyar egyetemmé lett volna átváltoztatandó. Ezen ritka szakismerettel készült munkálatát be is nyujtá Barcsainak, ki ha tovább uralkodik, a nagyszerű terv alkalmasint létesült volna, mi nemzetünk közművelődését egy századdal vitte volna előbbre. Ily nagyszerű tervek és törekvések közt lepte meg a halál 1659 utófelében Apáczait, miként Bethlen Miklós*Kinek nevelője volt. mondja: „kivitte Isten e hálátlan magyar világból, mely reá méltatlan volt”*Lásd életleirását bővebben Bethlen Miklós önélet leirásában és Szilágyi „Vértanuk a magyar tört.” czímű munkája 87–151. lapjain.. Elszállt e nagy szellem, mely korát egy századdal előzte meg, s ki nemzeti nyelvünk csinositására és kifejtésére, nevelés-ügyünk emelésére annyit tett, mint senki más. Apácza pedig mindig büszkén hivatkozhatik e szülöttjére, mert bizonynyal e falu legnagyobb nevezettességét s e hazára kiható áldását az képezi, hogy Apáczai Cséri János bölcsőjét itt ringatták.

Bevégeztem Apácza s vele a barczasági magyar lutheránus faluk ismertetését. Egy néptöredék történetét fejtém itt ki, a mely eddig a mint feledve és elhagyatva, ép oly mértékben ismeretlen is volt; egy nép életébe igyekeztem behatolni, melyen az emberi, polgári és vallási jogfosztásnak oly attentatuma hajtatott végbe, s minő talán még sehol se történt. Én itt az emberi méltóság, a szabadság megsértésének védőjeként, igazságos és szent ügy támogatójául léptem föl; igyekeztem nemzetünk százados mulasztásait és mellőzéseit kiemelve, a jövő érdekeltségét fölhivni. Jól tudom, hogy nagyon kényes tárgygyal foglalkoztam, jól tudom, hogy ezen irányu működésemmel sokaknak haragját s megtámadását fogom magamra vonni; előre jól tudom, hogy a szász hirlapok és irók nekem fognak rohanni, s haragjuk mérgét árva fejemre zúditani: de én attól nem ijedek meg, én az igazság paizsa, a történelmi jog pánczélja által vagyok fölvértezve ellenük, s különben is, hol az elnyomottat kell a hatalmaskodóval szemben védeni: soha se szoktam habozni, a személyemre háromolható kellemetlenségtől visszariadni. Lelkem nyugodt, mert irói kötelességemet a történeti igazság szerint, hazafiui és emberbaráti kötelességemet e szegény martyr nép iránt hűn teljesitém, s igy a fölmerülhető kritika mérges nyilaitól, az önzés sugallta támadásoktól nem félek.

Most pedig visszatérek az Olt azon pontjához, hol az nyugat irányából északra kanyarodik, hogy az a tájt fekvő Földvárt és Höltövényt vegyem tárgyalásom alá.