XXXIII. Udvarhelytől Homoród-Szent-Pálig.

Vigyázóhegy. Árvádfalva. Patakfalva. Kuruczszeg. Papdomb. Gáronpatoka. Gáronfalva. Kénos. Veresmart. Tihadár. Kénosi Sándor Pál. Gál Ferencz. Bába fergeteg. A Homorod tere. H.-Sz.-Márton. Az unitárium templom. Biró Gábor emléke. Biró család. Sótelepek. Római nyomok. Lokod. Gyepes. Remete. E falu keletkezése. Abásfalva. Keményfalva. Recsenyéd.

Az utazásban annyi szellemi élvezet, oly sok figyelmet megragadó öröm van, hogy az, ki a vándorbotot egyszer kezébe vette; az, ki a természet mindenhatóságában, nagyszerű müveleteiben örömet, éldeletet talál: annak figyelme, érdekeltsége ritkán szokott kifáradni; mindig uj tárgy, uj vidék tárul fel, mely a vizsgálódó szemet magához ragadja, gyönyörködteti, mely a lelket kellemes behatások bölcsőjébe ringatja, mely a tudás- és ismeretvágyat felcsigázva, az elmét folytonos érdekeltségben tartja.

S hol lehetne az utazás érdekesebb és gyönyörködtetőbb, szivet és észt egyaránt megragadóbb, mint szülőföldünken, mint a szeretett haza vidékein, hol minden hanthoz egy-egy emlék, egy-egy történeti esemény van kötve; hol minden tér, minden rom, minden helység egy-egy lap, egy-egy betü a nemzet történetéből, elmult dicsőségnek, elmult nagyságnak, elmult győzelmeknek s hazafias fájdalmaknak megtestesült emlékei; s ki ne lelkesülne fel, midőn az ősök vére és sirhantjai által szentesitett földön lépdel; midőn a régi dicsőség göröngyeit tapodja, hol zsarnokság és szolgaság ellen annyiszor küzdött a hazát és szabadságot szerető székely nép?!

Megkezdett utazásunk első kirándulásai oly jól sikerültek, annyi szellemi élvet nyujtának, hogy fáradalmait kissé kipihenve, ujból felvevők vándorbotunkat, az annyi szép és nevezetes pontot felmutató Homoród vidéke felé intézendők lépteinket.

Udvarhelyt elhagyva a brassói országuttól átszelt Gáronpatak szük völgyületébe tértünk, melynek Budvárral szemben lévő elő-fokát Vigyázóhegy-nek nevezik, hol feltehetőleg e várnak egy őrállomása lehetett.

A szük völgyben előbb Árvátfalvát értük, melynek nevét a hagyomány onnan származtatja, hogy legelőbb három árva leány települt oda. Fennebb a völgyfőnél van Patakfalva, a Ferenczi család ősfészke. Patakfalva a pápai dézmák regestrumának 1332-ik évi rovatában (680. lapon) Villa Potok néven van bejegyezve, s Lumbasius nevü papja 2 régi banalist fizet. A már ekkor önálló egyházmegyét képezett falunak régi temploma a falutól délre levő Papdombon feküdt, s csak is 1804-ben szedték le a falu közé beköltöztetett uj templomnál anyagját felhasználandók. E templom még a reformatio után is sokáig matere volt a szomszéd Telekfalva és Sándorfalvának.

A Papdomb tetőn állott a Ferencziek őscuriája is, alapfalai és a régi nemesi lakoknál divatos halastavak medrei most is látszanak. A falu egynegyedét Kuruczszegnek nevezik, egy itt lakott kurucz családról, melylyel a patakfalvi ördög története van egybekötve; s mivel Patakfalváról ugy sem tudunk egyéb nevezeteséget feljegyezni, elmondjuk e jellemző történetkét.

A Rákóczi-forradalom legyőzetése után, midőn a haza szabadsága mellett fegyvert ragadott székely népet iszonyuan zsarolták, katona-beszállásolásokkal nyomorgatták, volt Patakfalván egy Szabados Péterné nevezetü asszony, özvegye egy a haza harczaiban elesett kurucznak. Ez asszonynak volt egy ügyefogyott fiacskája, de ki azon ügyességgel birt, hogy hüvelykével a kavicsokat akként tudta pattogtatni, hogy mindig czélt talált. Katonákat szállásoltak a szegény asszonyhoz; fia anyja utasitása szerint beült a gog (gocz, pestalya=kemenczealja) alá, s onnan kezdette kavicsait a katonák homlokára pattogtatni; ezek nem tudva, hogy honnan származnak, ördög müvének hitték, s rémülten szaladtak el. Csakhamar nagy hire futott a patakfalvi ördögnek; a tisztség kiszállott investigátióra, a fiu ezeket is elpattogtatta, s végre papot hoztak, hogy ez üzze el tömjénnel és imával az ördögöt. A fiu erre is szórni kezdte kőkartácsát. Már ez is, bibliát és szentelt vizet eldobva, futásnak eredt, midőn a tisztek egyike rajta kapta müveletén az eddig számba sem vett fiucskát, s miután ez bevallotta, hogy anyja parancsára tevé: az anyát tollakkal megrakva, Udvarhely piaczán pellengérre álliták; mellékre ragasztván, hogy: Ez a patakfalvi ördög. Ekkor nyerte a család a kurucz nevet. Ezen történetecske hallatára lehet, hogy lesznek, kik alkalmat vesznek maguknak, hogy minket barbaroknak kiáltsanak, de hát ilyes esetek a régi babonás korban máshol nem fordultak elő? s mivel az a régi kor előitéleteit, babonáit teszi nevetségessé, és a székely leleményeséget oly jellemzőleg ismerteti, fölemlitését nem tartám feleslegesnek.

A Patakfalva között letörtető csermelyt Gáron-patak-nak azért nevezik; mert fenn e patakfőnél a Kénos feletti Veresmart nyugati aljában Gáronfalva nevü helység feküdt, mely tatár- vagy mongol-duláskor pusztult el; a helyet, hol feküdt, most is Faluhelyének hivják, s e század elején még gyümölcsfák voltak ott. A nép magyarországiak által hordott kincset hisz ottan elrejtve lenni.

Patakfalvától a kénosi hegyre másztunk ki, melynek csaknem tetején Bud hegyéhez hasonló gyüleg-szirt-hegy aljában fekszik a gyümölcsfák zöld lombjai alá rejtőzködött Kénos. A csiki kronika szerint a Főharkász-nak nevezett öregebb Gyula itt lakott*Minerva folyóirat 1830. évf. 4. k. 137. lap. , és itt végeztettek ki a rabonbáni korban a nemzet törvényei ellen vétkezők,*Ha valaki az ezen módulag hozott törvényt áthágta, az a rabonbán áldozata előtt, a rabonbán és a nép szemeláttára, béle felhasittatván, megöletett. Ez a szokás idővel annyira csinosabbá változott, hogy a szomszédvölgybe napkeletre rendeltetett a kinzás és vesztés helye, hol azután közel egy kis falu épülvén, a mai napiglan is Kinosnak vagy Kénosnak neveztetik. Tud. Gyüjt. 1835. évf. 3. k. 9. lap. azért is nevezték a falu feletti félelmes sziklaüregekkel tarkázott hegyet Véresmartnak, mert csak későbbi átidomitással lett Veresmart és a falut Kénosnak. Kénosba települ később Sándor István főrabonbánnak az idegen származásu Katalintól született Gergely nevü fia is, ki a csiki kronika (283. l.) szerint Kenurt (Kenus helyett) az elhalt rabonbán földét, hol Apold (Upolet) a rabokat kinoztatta, nyerte el. Az ide telepitett Sándor Gergely alapitotta Kénosi Sándor családból való volt az a hires Sándor Pál, ki 1679-ben mint követ küldetett a portára, hol azonban a hét toronyba vettetvén, 11 évig raboskodott; midőn egy török pashánál lévő nőrokonának közbejárása által megszökvén és felgazdagodván, Tököly táborával váratlanul megjött s török öltönyben bekopogtatott őtet sirató és fel nem ismerő nejéhez Kénosba; mint ezt Fogarasi a Nemz. Társ. 1838-ki évf. márcziusi számában oly szépen irta le.*Ezen Sándor Páltól származnak le a Kénosi Jakabok, s Jakab Lajos Udvarhelyszék 48 előtti főjegyzője éppen Sándor Pál ős curiájában lakik.

A falu északi végében lévő jelentéktelen romokat Gál Ferencz curiája maradványának tartják. Ez a Gál Ferencz korában (a 16-ik században szerepelt) igen nevezetes ember volt. Előbb Udvarhelyszék főjegyzője, később ország directora; ő volt, ki a nótázott Zolyomi Dávidot az 1632-ki fehérvári országgyülésen, bár eredménytelenül, de oly jelesen védelmezte.*Kővári Erd. Tört. V. k. 17. lap.

De én nem csak a mult emlékeit, nem csak a történelem embereit, hanem a népélet mozzanatait is figyelemmel kisérem, s hol a népéletben valami jellemző sajátságot veszek észre, azt ismertetni kötelességemnek tartom, mert a népszokások, népünnepélyek mindig egy nép jellemének főbb vonásait tüntetik elő, s én, ki e kedves nép iránt nagy előszeretettel viseltetem, ki azzal folytonos érintkezésben lévén, oly sok nemes és szép tulajdonát ismerém fel, vétkezném mint székely, vétkezném mint iró és honfi is, ha azt hideg közönynyel mellőzném, ha a nép lelkületének ezen jelenségeit észlelésem tárgyává nem tenném.

Kénosban két, máshol nem levő ily népszokást találtam. Egyik a regélők ősrégi nótája, melylyel karácsonkor az uj házasokat megtisztelik, s melynek szépen okadatolt leirását találjuk a Vadrózsák 1-ső k. 268. és 532-ik lapján, – kedves olvasóimat oda utalom. Másik nem rég keletkezett vallásos szokás Kénosban az, hogy az ó-esztendő végestvéjén az egész falu fenn van éjfélig; ekkor mind a templom udvarára gyülnek, ott elfujják az ó-esztendő utolsó napjára való zsoltárt; a pap a toronyba hág, onnan rövid beszédet és könyörgést mond, mire eljövén az éjfél, a nép rágyujt az ujévi zsoltárra; a fiatalság a papot haza kiséri; megköszöni ezen szivességből tett közremüködést, s azután szétoszolva, reggelig mulatoznak, hogy az ujévet éberen kezdjék. Ezen szokás nehány év óta magától keletkezett, a népéletből fejlett ki, s már is a szomszéd unitárius falukban terjedni kezd, – mert Kénostól kezdve a két Homoród vidékét tiszta unitárius népség lakja, csakis Szent-Mártonban van egy utolsó foszlánya a calvinismusnak, és e nép nagyon becsületes, szorgalmatos és kiválóan erkölcsös, csin- és vendégszerető. Különben a vendégszeretet, az idegeneknek ellátása a székely népnek egy fő- és igen szép jellemvonása; nincsen bizonynyal Európában egy nép is, mely ezen ős patriarchalis erényt oly tisztaságban megőrizte volna, mint a székely nép, s ez talán a Székelyföldön is sehol oly eredetiségében meg nem maradt, mint a Homoród vidékén. Egy nap több falut kutatván fel, s több székely házhoz térvén be, kénytelen voltam minden szabadkozásom és ellenmondásom daczára 2 ebédet és 3 ozsonnát elkölteni; mert mig a férfiaktól puhatolództam, addig a gazdasszony hihetetlen serénységgel ebédet rögtönzött, mint valami büvös tündér, s szép tiszta asztalon párolgott az izletes étel, piroslott a szives fogadtatás jelképe, a palacsinta. Hiában volt minden szabadkozás, hogy már ebédeltem, hogy képtelen vagyok többet enni sat., nem használt semmit, ha megsérteni nem akartam a szives háziasszonyt, ki a kinálgatásban a kecses ajánlgatásban kifogyhatatlan volt, ennem kellett; s ekkor poharat töltve, átadá a gazdának, hogy köszöntse el, a vendégnek, hogy fogadja. És ez ünnepélyes hangon, ritka szép kifejezésekben tolmácslá őszinte érzeményeit s áldá istenét, hogy házukhoz vezettettem. – És a fürge gazdasszony oly ingerkedőleg kinálgat, ösztönöz, hogy végre is az ember visszautasitani nem tudja, s midőn ő kifáradt, akkor a gazdának mondja: Ne legyen olyan tácsó (hallgatag, ügyetlen), kinálja nó; a jószivüséggel valóban csaknem megölik az embert; pedig e nép szegény, roppant erőfeszitéssel, páratlan szorgalommal műveli keveset jövedelmező kopár földeit; de mit Isten adott, annak jobb falatait kiválasztva, magától elvonva, örömest osztja meg az utassal, házát megtisztelő vendégeivel.

A Kénos feletti magas Veresmarttól kezdve egy fennsik terül el egész az Udvarhely feletti Szarka kőig. E dus legelőt nyujtó fennsik egyik dombocskáján feküdt hajdan Tivadar vagy Tihadar nevü ős falu, melyet mongolok vagy tatárok dultak fel. Látók Udvarhelynél azon hagyományt, hogy életben maradt lakói e városba települtek, a kénosi hagyomány pedig azt mondja, hogy a tatárok azt ugy elpusztitották, hogy csak egyetlen ember maradt életben, ki a szomszéd völgybe rejtőzködve mint remete élt, s a tőle származó család népesité a kis falut, mely a menekülő magányosról Remete nevet kapott. Másík hagyomány szerint lakói dögvész által pusztultak el; csak két leányka maradt életben, egyike Patakfalván másik Kénosban nevelkedvén, ott is mentek férjhez s e két falu között oszlott fel Tihadar határa is.

A dombtetőn, hol Tihadar feküdt, a templom helyit is mutatják, melynek némi csekély nyomai csakugyan látszanak.

Kénos tájékán gyakran veszélyes szélrohamok uralkodnak, az ugy nevezett ”Bába fergeteg”, mely még az embert is földre sujtja, szekereket felforgat, s innen ered azon babonás hit, hogy az éjjel ott járókat boszorkányok tánczoltatják; ezen veszélyes szélrohamok kopáriták el e vidéket, néha egész erdőknek százados fatörzseit kisodorván és szétszórván.

Kénostól a Kis- vagy Innenső-Homorod szép terére lejtettünk le, hol az öt völgytorkolat összefolyásánál*Homorod, Gyepespatak, Kénospataka, Lokodpataka, Remetepataka. igen szépen fekvő Sz.-Mártonba értünk.

Mi e faluban az utas figyelmét kiválóan magához ragadja, az a rozzant várfalak, s magas bástyák által környezett unitárium templom, mely ugy régészeti, mint történeti tekintetben méltán figyelmet érdemel. – Mellékelt képünkben bemutatott ezen templom egyike szebb és épebb régi épületeinknek, mely az átmeneti korszak, tehát a XIV-dik század kezdetére viheti fel keletkezési korát. Ez elméletnek ugyan ellent mondana az egyház boltozata, mely ugy a szentély mint a hajóban telyes épségben megtartatott, s mely a késő gót-kor szövedékboltozatát mutatja, a késő gót-kor modorában tagozott gerinczekkel, melyek csörlődött idomu gyámkövekre vannak levezetve; de mivel minden egyébb, a szerkezettel technicai egybefüggésben levő idom az átmeneti korszak jellegét viseli, azt kell feltennünk, hogy az egyház csak később boltoztatott be, vagy boltozata később nyert, ily idomitást. Hogy pedig ez ne legyen önkényes feltevés, lássuk a ritka épségben fennmaradt egyháznak műszerkezetét. Ez is egy egyhajós épület bár nagyobb a szokott községi templomoknál, mert szentélye 16 lépés, hajója 21 lépés hosszu, és mindenütt 10 lépés széles, ugy hogy a sokszöggel záródó szentélyt a hajótól csak is az átmeneti korszak alig csucsives diadalive választja el. A hoszszentély déloldali két ablaka csucsives, diszmüvezete egyiknek a kettős lóheriv feletti szívidom, másiknak a kettős lóher-iv feletti négy levél rózsa. A hajón levő ablak diszmüvezetét egyenesen a három lóher-iv képezi. Ez ablakok béllete tagozatlan s az átmeneti korszak modorában középről kajácsosan ki- és befelé szélesedő. De legdöntőbb e templom két kapuzata. A déli oldal-kapu köives, nyilatának bélletét egy testes hengertag köriti, mit széles mély horony s ezt lemezzel páritott külső henger követi, hogy pedig az árny hatása még szebb legyen, a horony fenekét is három épszögü lemezzel tagozták. A nyugati főportale teljesen megfelelő ennek, csakhogy körives nyilata magasabb, s külső hengertagjához egy helyett két épszögü lemez van csatolva. Mindkét kapu e szerint a románkor hanyatlásával kezdődött, átmeneti korszak müve, és e korból való a hoszszentély déli oldalán lévő papiszék, mely vakalakitásu 6 körives bemélyülést mutatják azt is, hogy a szentély padozata emeltettett. Hanem van egy sajátságos és még részemről sehol nem látott czifrázat a hoszszentély északi oldalának diadalivhez közel eső részén, mely a fal lapjából kiemelkedő három egymás feletti épszögü megtörésekkel alkotott lépcsőzetszerü rézsutos czifrázatot mutat s mely nem lehetett más, mint ornamentika.

HOMORÓD-SZENT-MÁRTONI UNITÁRUM TEMPLOM.

HOMORÓD-SZENT-MÁRTONI UNITÁRUM TEMPLOM.

A külső oldaltámok (öszvesen 14) felül rézsutosan vannak leszelve, s úgy itt, mint oldalmegtörésüknél – a kajácsos leszelés alatt – horonynyal tagozva. A homlokzat szögletén lévő két diagonál oldaltám annyival ékesebb a többinél, hogy ezek alsó megtörésénél csinos mérmű van bevésve; a déloldalin e mellett egy összetekeredett kigyóalakjának dombormüve is látható.

Ezen egyház a hagyományok szerint abbássági székesegyház volt régen, mit a közel Abásfalva neve mellett némileg igazolna a 6 személyre készült szentélyszék is, mivel ily nagy személyzetü papság egyszerü falusi egyházba nem igen alkalmaztatott. Azonban ezt támogató semmi biztos adatunk nem lévén, ez csak hagyomány és feltevés marad, hanem az kétségtelen, hogy 1332-ben, tehát a templom épitési korszakával egy időben, Szent-Márton már mint tekintélyes önálló egyházmegye szerepel.*A pápai dézmák regestrumának bejegyzése szerint, hol a 678. lapon e van: Abraam sac. de S. Martino solv. 8 ban. ant. A 737. lapon (1333. évi rovat): Abraam sac. de S. Martino solv. 10 banales ant., oly összeg pedig ez, minőt csak is a legnagyobb megyék fizettek; mi mutatja, hogy már e korban Szt.-Márton nem utolsó helység volt. És az is bizonyos, hogy még a reformatio után is sokáig központi megyéje és temploma volt a vidék falúinak, melyhez Abásfalva, Keményfalva, Gyepes, Kénos, Remete és Lokod is tartoztak.*Filiái közül legelőbb Gyepes szakadt el 1614-ben, legkésőbb Lokod 1815-ben. E faluk közösen épiték és tarták fenn a templomot környező várkastélyt, azért, hogy vész-idején oda gyülve, ugy szent templomukat, mint éltüket és féltettebb vagyonukat oltalmazhassák; és mert együtt épitették, még az elszakadás után is joguk volt e kastély menedékét igénybe venni.*Kitetszik ez Radeczki unitárius püspöknek a karácsonfalvi gen. visitatio alkalmával, 1625-ben kiadott deliberatumából, melyben a kastély nagyobbitásán dolgozni vonakodó elszakadottak részére, e kastély védelme és oldalbejárata biztosittatik. Ezen – a megye levelei közt meglévő – okmányban a toronyközeli iskoláról is emlités van téve, tehát e kastély nem csak védelmet, hanem müvelődést is nyujtott. E kastély erős magas falaival, 7 bástyával,*A kastélyfalak és bástyák aló kidülledő, felül behuzodó falaikkal a XV. századi vár-épitészet jellegét viselik. 250 lépés kerülettel birván, elég terjedelmes volt arra, hogy nagyobb számu védcsapatot is befogadjon, és elég erős arra, hogy azoknak vész idején védelmet és biztos menhelyet nyujtson.

A kastély idoma kerek, csakis déli oldalán rug ki szögletbe. A falak vonalából kiszökellő bástyák egy kivételével (mely ötszögü) mind négyegy bástyák, kétsoros lőréssel, s azon sajátságos elrendezéssel, hogy ugy a keleti mint nyugati oldalon két-két bástya van közvetlen egymás szomszédságában. Az északi oldalon volt kapubástyára épült a torony; boltozott folyosója még most is meg van tartva.

Ilyen e várkastély s kegyeletes és becsülendő azon gondolat, miszerint a hivek gabonát gyüjtenek, hogy ezen őseiknek annyiszor védelmet nyujtott várkastély omladozni kezdett falait kiujitva, megmentsék az enyészettől.

Ismerjük már a templom és kastély épitészetét. A mennyire lehetséges, fel kell még deritenünk annak multját is.

A megye levéltárában meg van Apafinak egy 1681-ben kiadott szabadalom-levele, melyben I-ső Rákóczi Györgynek 1606-ban kiadott privilegiuma alapján a homorod-szt.-mártoniaknak megengedi, hogy templom-kastélyuk védelmére, – hol minden harczos időkben magokat és javaikat védelmezve, biztos menhelyre találtak – egy becsületes előkelő nemest (primort) és 5 gyalog pixidariust válasszanak, hogy ezek bárminemü egyéb hadi szolgálattól mentesitve, e várkastély biztonsága felett őrködjenek, s harcz idején is honn maradva, annak biztonsági őrizetét képezzék. Felemlittetik ez okmányban a többek közt az is, hogy Báthori Gábor alatt a törökök nagy csordája öntvén el a hazát, a szent-mártoniak várkastélyukba vonulva, hősileg oltalmazták magukat; életüket megmenték ugyan, de lakjaik feldulattak s más több károkat is szenvedvén, akkor tisztelt emlékezetü Gábor fejedelem sót adományozott a szent-mártoniaknak, hogy ostrom által rongált kastélyukat kiigazitva, onnan ezután is magokat, családjaikat, javaikat oltalmazhassák stb.

Hogy pedig ezen ódon, már romladozásnak indult falak máskor is láttak duló ellenséget, azt tanusitja a templom hátulsó karzatán lévő ezen felirat:

Hic chorus per manus gentium barbarorum nefarias Turcorum et Tartarorum destructus, in gloriam unius Dei Patris denuo reaedificatus impensis Georgii Szász Anno Dni 1664.

Tehát vagy Ali Pasha 1661-ben, vagy a Kemény János veszedelme után 1663-ban Erdélyen át Budára vonuló törökök dulhatták fel e templomot.

A karzatra egy czifrán kimetszett régi zászlónyél van mint szent ereklye feltüzve. Az emlékzászló lefoszlott róla, de az egyház jegyzőkönyvében lévő inventarium annak feliratát megvédte a megsemmisüléstől. Az ottani jegyzés szerint a zászlón e felirat volt:

„Itt nyugszik nemzetes Biró Gábor uramnak virágzó életének 23. esztendős korában, Tatárok fegyverétől sok sebei után vitézi módon elhervadott teste 8. 8-bris 1691.”

Egy hőskölteményre méltó fiatal hősnek emlék-zászlója ez, kinek dicső emlékét a feledékenységtől megóvni hazafias kötelesség.

Biró Gábornak hagyományilag megőrzött érdekes története ez.*Töredékesen közölve volt a „Mulattató” 139. lapján.

A 17-ik század közepe táján egy jeles nemes, Biró István élt Sz.-Mártonban, ki Rab előnevet azért kapott, mert 5 évig tatárfogságban; a jeles honfinak nejétől Dózsa Sófiától két jeles fia született: Sámuel és Gábor. Sámuel Bécsben az udvarnál volt, Gábor pedig özvegyen maradt anyjával itthon gazdálkodott. Szép levente volt ő, s oly hosszu hajzattal birt, hogy összefont üstöke sarkantyujáig ért le; gyöngéd anyja magas székre ültetve mindig maga sajátkezüleg fésülte meg, de a nőies szépséggel biró ifju Achilles volt, kit vésztől féltő anyja hiába rejtegetett el mint Pyrhát Scyros szigetére mert hőssé vált ő jelleme és lelki erejénél fogva, mihelyt arra tér nyilt. Egykor bátyja látogatására Bécsbe menvén, a császárnak ugy megtetszett, hogy mindenképpen ott akarta marasztani; de Gábor, – kiben a haza- és fiui szeretett nagyobb volt a tetszvágynál – haza jött szülőföldére, éppen a tájat, midőn Tököly Zernyestnél beütve legyőzte Heislert. Egy csapat török mindent dulva s pusztitva vonult fel a Homorod völgyén. A rémült nép az annyiszor oltalmat nyujtott sz.-mártoni kastélyba vonult, midőn pedig a falvakat égető török közelgett, Biró Gábor a fegyverfoghatók élére állván, kirohant s oly hősileg harczolt, miként csak egy Achilles, egy oroszlány szivü Richárd. A sok tarfő, mint sarló előtt a kalász, ugy omlott iszonyu csapásai alatt; de végre is a szám és vad düh győzött, bajtársai már mind elhullottak körülötte; nagybátyja Biró Dávid, ki más csapat élén rohant, a falu közötti mocsárokba szorittatva elesett; a megmaradtak szétszáguldottak, csak ő egyedül álla még mint hadisten, küzdve százak ellen sokáig győztesen; végre lovát lövik el alatta, ekkor gyalog harczolt, mindent lesujtó szablyájának csapásai elől a legbátrabbak is hátráltak, egyedül egész tábort uralgott, s kivágván magát Lokod felé menekült, mert anyja a toronyból kétségbeesetten kiáltá, hogy mentse meg magát. Ő engedett az anyai szózatnak, de sorsát még sem kerülheté el, mert a Kénos és Lokod völgye között előfokon, melyet Zendesnek hivnak, hosszu haja a szederindákba megakadva elbukott s a nyomában lévő tatárok összevagdalták.

Elesett a hős, elhullottak bajtársai, a tatárok ostromolni kezdték a kastélyt, de a bennlévők egy Orbán Borka nevü asszonytól vezéreltetve oly hősileg oltalmazták azt, hogy a tatárok minden erőfeszités daczára is azt be nem vehették. Borka kiállott a várbástyára, s szalmatekercset mutatva lekiáltott: mi ha ilyennel élnénk is, felnem adjuk magunkat.*Orbán Borka neve egy hihetőleg általa birt kertben Gyepes és Szent-Márton közt maig fennmaradt, mert az Orbán Borka kertjének hivják, s ma is mint hires amazonról beszél róla a néphagyomány. A tatárok vagy ezen bátor elhatárzástól megrettenve, vagy valamely segédcsapat által fenyegetve elvonultak. Biró Gábornak kesergő anyja az egész néptől kisértetve kiment a Zendesre, honnan áldozatul esett fiának sebterhelt tetemét kibontott nagy hajába burkolva behozták, s a nép kivánatára a templom szentélyébe temették el, a nép leányai pedig az emlitett zászlót könnyek közt himezve tüzték a hős sirjára. E zászlót eltépte az idő, de a hazáért, övéi biztonságáért magát feláldozott hős emléke él a nemes és hős tettekre lelkesitő hagyományokban, s mindenki szent ihlettel közelg az emlékzászlónak puszta nyeléhez is, mert az egy szép megható történeti episodnak őrizi emlékét.*A szent-mártoni Biró család egyike volt a nevezetesebb és nemzeti történelmünkben szerepet játszott székely primor családoknak.
E család a nyujtódi (Háromszéken) Beczektől származik le, az első ismeretes családfőnek tekinthető egyén az 1470 körül élt Becz Domokos volt, kinek két fia közül Imre Nyujtódon maradt, ennek volt utóda azon Becz Imre és Tamás, kik Báthori Endre szomoru sorsát oszták Pásztorbükkinél, s kikben a Beczek háromszéki ága ki is halt. A családfő Becz Domokosnak Jakab fia, azonban tovább folytatta a családot. Ez egy csudaszülött, ki már csecsemő korában összetöri a dajkája kezéből kiragadott ezüst kanalat, felnővén korának legjelesebb bajnokává lesz, s mint székely fővezér (főkapitány) vesz részt II. Ulászló harczaiban, ő érdemkoszorus viadora a tornáknak, s mivel legyőzte Maximiliánnak a magyar leventéket fitymáló goliáth viadorát, a királytól „Biró” (megbiró vagy győzelmes) nevet, mellé a sz.-mártoni uradalmat, s czimerül – mivel erős és müvelt volt – oroszlányt és tollat nyer. A czimer oroszlány-jelvényéhez hű hösöknek egy hosszu sora dicsőiti e családot, mint Biró István, ki a sebesült II. Rákóczi Györgyöt a fenesi csata vészeiből kihozta, egy másik István, ki 5 évig lévén tatár rabságban, Rab előnevet nyert; Pál egy jeles hős, ki Rákóczi szerencsétlen lengyelországi hadjáratában pusztult el; és egy másik Pál, ki Rákóczi Ferencz forradalmakor 1704-ben Sárkánynál tőrbe keritett sergét. oroszlányi bátorsággal vágta ki és menté meg. Végre az 1691-ben elvérzett Dávid és e család Achillese a fennebb bemutatott Gábor.
A hősök mellett voltak, kik a czimer toll-jelvényének voltak bajnokai, kik a tudományok által jeleskedtek. Balázs és Imre (talán Becz Jakab fiai), kik az 1509-iki országgyülésen képviselték a székely nemzetet. György, ki Báthori Gábor titoknoka, Sámuel, ki 1715 körül főtanácsos és Mózes (Gyerőffi Kata férje) udvari korlátnok. Most ezen család Szent-Mártonban lakott unitárius ága kihalt, katholizált másik ága, megtartva a sz.-mártoni előnevet, Bethfalvára költözött át.
Ezen család leszármaztatási adatait Sándor István veterán irónk sziveségéből nyertem, ki a családi levéltárból, s főként Biró Sámuelnek, most eltévedt halott beszédéből irta ki. Ezen kivül Sándor Istvántól sok érdekes, főként a Homoród vidékére vonatkozó adatot kaptam, miért itt nyilvános elismerésemet és hazafias hálámat nyilvánitom.

És ez ódon falak itt, melyek most az idő terhe alatt roskadoznak, és e templom, mely régi századok müemlékeként fennmaradt, gyakran látták a harcz viharjait tombolni, s gyakran daczoltak az ellenségnek dűhével, azért ki a mult emlékeit becsüli, tisztelettel közelit e romokhoz, melyek a történelem dicsőség-tárházaihoz tartoznak, melyek dicső tettek emlékei felett őrködnek.

A hagyomány e templomhoz még a vallásos kegyelet nimbuszát is csatolja, mert ott régen a kereszténység első századaiban alakult abbásság székhelyét keresi, s e templomot azon korban épültnek mondja lenni.

A vár egyik bástyájára épült magas tornyában egy régi harang is van e körirattal:

In gloriam unius supremi Dei et eius Filii, Nasare (talán Nasareni) Aetilipus (Philippus) Stephano Bathasare (Balthasare) A. D. 1666. Georg. Mergeler Coronen. me fudit.

A hagyomány egy másik régi harangról is emlékezik, melynek nem volt párja Homoród vidékén. Ezt a törökök Konstantinápolyba vitték, s a néphit szerint most is szól a hét halmok városában.

Szt.-Mártonnak Homorodon tuli részét Bükk-Szt.-Mártonnak vagy egyszerüen Bükkfalvának is hivják, mivel régen a felette lévő hegyet nagy bükkerdő koronázta. Itt mutatnak egy egyszerü szalmás házat, hol Gedő János, jeles tudósunk született. Gedőt megelőző egy másik nevezetes iró is került ki Szt.-Mártonból, s ez a 17-ik század közepe tájt szerepelt szent-mártoni Bodó János, ki korának legelső költője volt. Legnevezetesebb munkája az 1638-ban Kolozsvártt megjelent ”Tékozló fiu”. Irt ő sok más vallásos és közhasznu költeményeket (vasról, sóról, vadászatról,) melyeknek csak emléke maradt fenn Turi Mihály verseiben.*Toldi „A magyar költészet tört.” 232. lapján. Bükkfalva felett van a Biró család sirboltja, és a völgyben lenn a nagy malom közelében némi sánczok, mit Tatárszállásnak neveznek. Mondják, hogy itt volt a tatárok erőditett táborhelye, s mutatják a gödröt, hova a legyilkoltakat behantolták.

Különben Homorod Szent Márton a két Homoród mellékének legvirágzóbb községe, mit leginkább nagyon látogatott országos sokadalmainak lehet feltudni.*Homoród-Sz.-Márton sokadalmait Ugron Pál, Kováts László és Lukácsfi Elek közbenjárásukra és kérelmökre engedélyezi I. Ferencz Bécsből 1808-ban jan. 29-én maga, gr. Teleki Sámuel és gr. Eszterházi János aláirása alatt kelt okmány által. Engedélyezett pedig három országos sokadalmat, elsőt sz. Valens napjára vagy febr. 24-ére, másodikat Nep. sz. János napjára vagy máj. 16-dikára, harmadikat keresztelő sz. János napjára vagy augustus 29-ére. A főkormányszék kihirdette azt 1808. év sept. 8-án tartott ülésében. Az okmány hiteles másolata meg van Baróthon Zathureczki Lászlónál. Homoród-Sz.-Márton sokadalmai nagyon látogatottak, a két Homoród mentén csak is ezen egyetlen vásáros hely lévén. Baromvásárai árszabályozók a Székelyföld nagy részére nézve.

Szent-Márton és a szomszéd Abásfalva vidéke oly sódús, hogy a házak pinczéi sósziklákba vannak vésve, de Isten ez áldását nem szabad használniok, hanem meszsziről (Parajdról) hozott sóval kell élnie. Pedig hogy a rómaiak, sőt később a nemzeti fejedelmek alatt is só-müvelet folyt itt, erről tanuskodnak a felhagyott bányaüregek és egy a falu határán talált fogadalmi oltártöredék, melyen e felirat jön elő:

PR. SAL. VICTOR
IMP. D. N. M. AV.
REL. SEVER. AL.
ANDR. PIL. F.

Torma Károly felfejtése szerint:

Pro salute victoria
Imperatoris domini
Nostri M. Aurellii Severi
Alexandri Pii felicis.

Ez és a Szt.-Pálnál lévő római maradványok kétségtelenül mutatják, hogy a rómaiak ezen természettől áldott helyeket felkeresték s a deákizálók még a szomszéd Lókod nevét is a latin Locotól származtatják. A csiki krónika szerint Keneos alrabonbánnak elüzött Ivány nevü fia a Lokott havasára vonult, s ott terjeszté családját. Ez feltehetőleg Lokod lehetett, melynek környékét még nem rég rengeteg erdőségek boriták.

Szt.Márton mellett egyesül a Homoróddal az északi irányból lefolyó Gyepespataka, ennek szük völgyületében fekszik Gyepes nevü fal, mely a sz.-páli Kornizsok legelője volt. Legelőbb ezen család pásztorai települtek ide, s mivel szép zöld gyeppel gazdag volt a völgy, arról lett a keletkezett falu neve Gyepes. Az ezzel összefolyó Remetepatak völgyében messze fenn a havasok közt rejtőzködik Remete. Ez is régen a Kornisok legelője volt. Egy pásztor engedélyt nyert urától, hogy oda magának lakot épithessen, s ez öt fiával oda települve, alapitá e falut, mivel pedig távol a lakott vidéktől magánosan mint remeték éltek, remetéknek nevezték el, az ujtelepet pedig Remetének. Más hagyomány szerint a feldult Tihadár egyedül megmaradt lakosa települt ide, s ada lételt e falunak. Az, hogy e falu lakói nagyrészt (a sz.-páli jószághoz tartozó) jobbágyok voltak, az első hagyomány mellett bizonyit. Remete is mint a Homoródvidék minden falui unitária ecclesia volt, de egy udvarhelyi származásu Agotha nevü katholikus pap, ki a téritésekben nagy örömét találta, saját költségén (a mult század végén) templomot épitett, ingyen paposkodott, s ekként hóditá át a katholikus hitre Remete lakóit.

És most tekintsünk be a Homoród felvidékén rejtőzkedő falukba.

Sz.-Mártontól egy órányira a Lővétéről látogatott Várhegy nyugati aljában fekszik Abásfalva, régen Abbásfalva, mivel a hagyományok szerint a szt.-mártoni abbásnak volt ottan majorja, s az a feletti oldalt, hol régen erdő volt, ma is Abbás-erdejének nevezik. E kis falu igen csinos; lakói jóllétnek örülnek, mit a nagy mérvü juhtenyésztésnek köszönhetnek; azért mondják, hogy bárányzáskor az abásfalviakkal nem igen lehet beszélni.

Abásfalván felül kis negyedórányira van a Kis-Homoród utolsó helysége: Homoród-Keményfalva. E falu déli végén templomrom van, mely e század első felében bontatott le, s épitettett ujra a falu közt. A hagyomány szerint midőn az lerontatott, 20 hián éppen 1000 esztendős volt, azonban ez idő számitásban egy kis tévedés lesz, mert bár a templomnak meglévő alapfalai félkör apsisu szentélyre engednek következtetni, miről ha feltesszük is, hogy az román izlésü templom volt, még is épités idejét a XII-ik századon tul vinni nem tudhatnók. A keményfalvi ecclesia egy urvacsoránál használt kenyér szelő kés birtokában van, melyek 1657. J. N. R. J.*Jesus Nasarenus. Rex Judeorum. felirat olvasható.

Ez Keményfalva minden nevezetessége. De van a falun felül az összeszoruló Homorod völgyében egy büszke sziklaszál, melyet Hollókőnek neveznek; ebben tágas üreg van, mely harczos időben a lakosok menhelyéül szolgált. Néhány történeti hagyomány van e szirttel kapcsolatban, mit felemlitetlenül nem hagyhatok. Tatár dult e völgyekben, a rémült nép a Hollókő üregeibe menekült, a tatárok nyomban követték őket, de ott állt a sziklaormon Lakatos, a vidék hirhedett hőse, s két csővü fegyverével irányba vette vezéröket, az elől száguldó veresbelü Khánt, (veres öltönyben lévő); eldördült a puska, a bérczek visszhangozták a dörrenést, s a vezér lefordult lováról, a tatárok pedig a még soha nem hallott puskaszótól (mert ez a lőfegyver feltalálása korára esik) megrettenve, vissza száguldottak. Az ekként megmenekült nép diadalmenettel vezette be a faluba megmentőjét. Ezen Lakatos dédunokája volt ama Lakatos János, kinek hőstetteiről ismét száz meg száz adoma él a nép száján. Lássunk néhányat! Csik szép terén tatár dult, midőn ez a bolygó hős Csik-Taplóczára betérvén, egy házba nyitott, hol hét tatár nyilat kovácsolt. 7 nyil repült a belépő hősre, de ő lebukván, egy sem találta, ekkor félelmes szablyáját előrántva, csakhamar tokánnyá faragta a hét tatárt. E hős csin után lovára pattanva tova száguldott, a nyergére füzött tatárfülek és zsákmányul nyert fegyverekkel, de más hét tatár nyomában volt, s nyilzáport szórt a repülő hős után. Ő hirtelen az Oltba mártá lombos szürét, s roppant hideg lévén csakhamar oly jég-pánczél fagyott rá, hogy a tatárok nyilai visszapattantak arról, s midőn a kifáradt tatárok beérnék, négyet közülök levágott, a többi elmenekült; de Lakatosunk vezetőjüknek szép aranyszőrü paripáját magával haza hozta, s azzal ment a holdvilági csatába, hol sebterhelten kimerülve, már-már az ellen kezébe esett, midőn egy laboncz, kivel hajdan Bécsben jártakor barátságban élt, felismervén, megmenté.

A Lakatos család ma is Keményfalva első családai közzé tartozik, s Lakatos János hős tetteit büszkén regélik el. Igy menti meg a feledékenységtől a néphagyomány a hősök emlékét, ekként száll szájról szájra tisztelt neve azoknak, ki a hazának szolgálva, kik embertársaikat védve éltek, ekként halhatatlanitja a nép hőseit.

Ismerjük már a Homoród felvidékét. Forduljunk vissza, annak nem kevésbbé érdekes alvidékét is átkutatandok.

Sz.-Mártonon alól Recsenyéd következik. Ki ne ismerne a példabeszédet, hogy: megszorult mint a recsenyédi kutya, mely onnan ered, hogy a Homoród rakonczátlan egy folyó, mely tavaszi kiöntéseivel Nilként termékenyit; de gyakran elusztatja az összetakaritott szénát is. Egy ily árviz alkalmával történt, hogy egy mereklyén (kis boglya) alvó kutyát az árviz meginditván, az iszonyu vinyogást vitt végre, s végre is eluszott. Recsenyéd az 1614-ki Lustralis könyvben Rechienied néven van bejegyezve.

A Homoród melléki faluk igen csinosak; többnyire cseréppel fedett kőházakat, szépen berendezett életeket (udvar, bennvaló) lát az utas, s szorgalom előidézte jóllét jeleivel találkozik; népe szép, erőteljes, békében szorgalmas földművelők, a harczban hősök. Öltözetük hasonló Udvarhelyszék más vidéki nép öltözetéhez, csakhogy csinosabb kis karimáju kalapot viselnek. A nők kiválóan szépek.