| XLIV. Baczon vize völgyei. | TARTALOM | XLVI. Bardóczszék felső része. |
XLV. Olasztelek és környéke.
Kormos-Lángos völgye. Veczer. Veczerfarka. Az itten feküdt római város. Vérárka. Olasztelek eredete. Temploma. Harangja. Régi Dániel curia. Olaszok útja. Tekejádzója. Őrhegy. Tortoma. Fejmosókút. Sirdombok. Régiségek. Ravaszlik. Tatárhányás. Száldobosi fürdő és borviz. Likaskő. Nyillöki borviz. Darabonta. Rákosi borviz. Csudástó. Hunhagyományok.
Bardoczszék egyik völgyét már átfutottuk, de hátra van még másik, ennél sokkal szebb és nevezetesebb része, a Kormos Lángos völgye és annak mellékvölgyei, a tulajdonképi Bardóczszéknek zöme; mert a megjártuk vidék annak csak fityenkéjét (függelékét, dirib darabját, sallangját) képezi.
Ott van egy tömegben e fiuszéknek 5 legnevezetesebb faluja, ott vannak hátterében azok a nagyszerü havaslánczolatok (Hargita, almási barlang, csiki havasok), melyek a szemet gyönyörködtetik; ott e hegyóriások előlépcsőzetén terjednek el azon gazdag érczerek, melyeket a jótékony természet odahelyezett az ember felgazdagitására.
De térjünk vissza kiindulási pontunkra, Baróthra.
E falutól északnyugatra egy csekély magasságu fennlapály emelkedik, mely a Baróthvize s a Kormos Lángos Oltba szakadása közt ékszerüleg szökel elő.
Ezen most szántóföldekkel boritott földnyelv fennlapját a nép Veczel vagy Veczernek hivja. A hagyományok szerént ott hajdan római vár védelme alatt állott város feküdt, s ezen hagyományt igazolni látszik azok sok római maradvány, melyet naponként felvet az ekevasa. Találtak itten elvitázhatatlanul római korból való téglafalakat, hamvvedreket, találtak oly nagy kerek téglákat, melyekből egy-egy sütőkemencze alja kitelt; találtak szép faragott köveket, melyből az olasztelki templom kipadlóztatott és nagy számu római érmeket. Az emlitett magaslat végfokát Veczer farkának hivják, itt állott a hagyomány szerént Veczer vára, egy holt utszerü bemélyedést (felhagyott út) most is várutjának s a déli oldalon egy mást várkapunak hivnak. Itt a talaj ezred év óta szántóföld lévén, természetesen átalakult, a szántást akadályozó s jó épület-anyagot nyujtó falaknak még alapját is kiszedték és elhordták, s most csak a talajnak oromzatosságából lehet az itt álott várnak homályos vonalait sejteni, csak a barazdákat tarkázó vastag cserép- és tégladarabok, cementes kövek, s széttörhetlen szilárd ragacs (cement) darabok mutatják, hogy itt emberi kéz müvei állottak egykor.
Ezeknek nyomán csaknem bizonyosággal lehet mondani, hogy a Veczeren lévő romok római maradványok, mit a hely fekvése is igazol, miután tudjuk, hogy a rómaiak ily fennlapályokra szokták Castrumaikat épiteni; hanem már azt, hogy itt miféle Castrum stativum vagy Colonia állott: – adatok hiányában – bajos meghatározni, legfeljebb homályos sejtelmek töretlen ösvényén ballaghatunk, s feltehetnők kérdésül, ha valjon a Peutingeri táblákban Ponte Veterétől 9 millia távolságra helyezett Pretorio vagy Pretorium, nem itten állott-e? A távolság körülbelől találna, miután a nevezett táblákban (vagy katonai földabroszon) az irány nem, hanem csak a távolság s legfeljebb a folyam volt megjelölve, igy Pretorio igen könnyen lehetett a nevezett hidtól ugy le, mint felfelé az Olt mellett. – Azonban ez csak puszta feltevés, melynek eldöntését szakavatottabbakra bizom. Legfeljebb azon eddig, legalább irodalmilag ismeretlen tényt constatirozom, hogy a Baróth és Olasztelek közötti földnyelven egy római katonai telep vagy város állott. Benkő már sokszor emlitett és felhasznált Filius posthumus czimü jegyzeteiben emlitést tesz ezen helyről, s a többek között azt mondja. ”A mint közönségesen a Historicusok és Antiquariusok Hunyadmegyében Decebalusnak elrontott nevéről nevezték a Veczel nevü helyet; azt lehet mondani, hogy az Olasztelken alól lévő mező is Veczelnek vagy mások szerint Veczernek innen neveztetik. Trajánus hozott legelőször római vagy olasz coloniát Erdélybe. Ezt a falut is (Olasztelek) római Colonia lakta, s ezért nevezteték Olasz teleknek, melyet Timon Sámuel Jezsuita (in Imagine novae Hung. Cap. XI.) nem helytelenül nevez deákul Fundus Italicusnak. Lehet gyanitani, hogy itt is ezen szép mezőben volt a romaiaknak ütközete a dacusokkal.” A Veczeltől Olasztelekre menőleg az uttól jobbra egy forrás s mély árok van, mit Vérárka fejének hivnak, s a hagyomány szerint e helyen szoktak volt pogány őseink áldozatot tartani; s a nép kegyelete oly nagy volt e hely iránt, hogy azt egész József koráig bucsujáratokkal látogatá meg, mikor is az kormányilag betiltatott.
Olasztelek igen szépen fekvő falu, melynek néhány nevezetessége azt figyelmesebb megtekintésre érdemesiti. Legelőbb is templomához vezetem kedves olvasómat. E templom e század elején nagyrészt ujra épittetett, de hogy helyén egy más régi templom feküdt, bizonyitja azon régi gránitból faragott keresztelő medencze, mely a régi templomban állott s azon sok bazalt oszlop-töredék és szép faragott kő, mint az alap ásásakor találtak, s melyek a templom keritésébe emlékül félre tétettek. De állitásomnak legbevehetőbb bizonyitványa tornyában lévő nagyobbik harangja, melyen e körirat van, (egy sorban):
(1489.) Az évszám oldalán van.
A templomtól délre van a régi Dánielek curiája, melyben most az ősz fürtök mellett is fiatal észszel s lelkülettel biró Rauber Nándor (kinek szivességéből annyi sok jó adatot nyertem Erdővidékére) lakik. Ezen ódon épületnek homlokzatán most is ott van a Dánielek czimere (átnyilazott hattyu), körülte e család jelmondata: Deus providebit és 1669 évszám.
Benn az udvaron van egy nevezetes kutgárgya (foglalvány), mely egy darab kőből van kifaragva s rajta ezen felirat
| DEUS PROVIDEBIT. GEN. D. MICHAEL DANIEL FIERI CURAVIT. A. 1675, 12 Jun. |
Hogy ezen falu olasz telep, azt több mint egy okból lehet gyanitani. Ezt állitja a néphagyomány, e tünik ki a lakosok arczjellegéből és nevéből is, van ottan Márko*, Fábián, Kolumbán* nevü család, mely utóbbinak czimere egy hajó orrán lévő s lábai között követ tartó daru, mi arra mutatna, hogy eldődei hajóskapitányok voltak. E mellett bizonyitnak a falu határ-elnevezései is. A középső határ kelet felé eső részét: Olaszok útjának az alsó határ délfelől való részét: Olaszok telke játszójának: nevezik. Mármost, hogy Benkő állitása szerént Trajanus oda telepitette rómaiak ivadékai-e? vagy csak későb az Árpádházi királyok korában települtek-e oda? azt nem lehet tudni. Tudjuk azt, hogy Nagy Lajos alatt Olaszhonból igen sok müvész, iparos és bányász telepedett honunkba, s nem lehetetlen, hogy nagy királyunk – ki a hon szellemi és anyagi felemelésére annyit tett; ki Magyarországot Európa legnagyobb, s legmüveltebb országává emelte, e vidéken lévő vasbányák müvelésére olasz bányászokat telepitett ide, kiknek ivadékai itteni elszigetelt helyzetökben elvesztvén nemzetiségöket, elmagyarosodtak. Azonban ennek ellentmondanak a pápai dézmák regestrumai, hol 1322-ben tehát Nagy Lajos kora előtt e falut Olazteluk néven* már mint tekintélyes önálló megyét feltalálhatjuk, és igy vagy a rómaiak itten maradott töredékének ide települte emlékéül nyert Olasztelek nevét, vagy ha ugyancsak olaszok telepje volt, akkor az még Nagy Lajos előtt, feltehetőleg szent István király idejében bejött olaszok által népesittetett.
Bardócz-széknek székháza Olaszteleken van, bár az a mult században Bardóczon volt, hol e fiuszék alszéke is székelt*. Olasztelek közelében még néhány megemlitést s ismertetést érdemlő tárgy van.
Az Olaszok utján (a falutól keletre eső határrész) túl egy szép cseréssel nőtt tető van, honnan egész Brassóig el lehet látni, ezt Őrhegynek nevezik; az ezen hátul eső egész tartomány (közelébe eső vidék) Tortoma nevet visel, egy a többi erdős bérczek fölé emelkedő magasabb csucsot Tortoma tetőnek hivnak, ennek déli aljában az Egeres patak jobb partján bővizű forrás csergedez; körülte nagy gyümölcsös, vadon tenyésző körte- és almafák árnyalják e rejtett völgyecske szép gyepét. E forrást Fejmosókútnak hívják, mert régi időkben áldozó csütörtökön egész Erdővidék búcsura gyült e forráshoz, annak vizével fejöket mosták a főfájásban szenvedők, mivel annak erősitő és gyógyitó erőt tulajdonitottak; alig 50 éve, hogy az ott felmerült rendetlenségek és verekedések miatt e búcsukat betiltották; – de a forrásnak tisztelete még most is fentartatott a nép között.
A Tortoma tetőről gyönyörü kilátás nyilik, – Erdővidék mint képlapon terül el a szemlélő előtt. A tetőn, két bemélyülésen kivül, mi épületnyom sem mutatkozik, azonban ezek is jelőlni látszanak az ember itteni megfordultát s még inkább azon érdekes lelet, mely 8 éve e hegy oldalán felmerült, hol egy pásztor két üst kincset talált, az üstöket, mint magyarázták, gyönyörü szép szirony vonta be, alakjuk igen tetszetős volt, négy füllel s mi több, tele voltak orsóalaku, különböző czifrázotakkal ékitett arany rudacskákkal. A pásztor haza vitte talált kincsét, de annak értéket nem ismervén, kezdette vesztegetni, egy fő káposztáért egy-két rudat is oda adott. Csakhamar hire futott a vidéken, s az akkori baróthi Bezirkfönök Sz…A… kisietvén, az állam nevében lefoglalta a talált kincset, a szegény pásztor 20 huszas kárpótlást kapott, Sz… pedig, ki addig földhözragadt szegény volt, felgazdagodott, nagy jószágokat vett sat.*
A nagy értékü és régészeti szempontból oly nagy műbecscsel birt műkincs annyira eltünt, hogy muzeumunk számára csak nagy bajjal lehetett egyetlen példányt megmenteni.
Az ily dolgokat pedig az érmészek legrégibb, mondhatni kezdetleges pénzeknek tartják, melyek jóval a Róma előtti korban a barbar népeknél voltak forgalomban.
S most emlitsük fel a Tortomához kötött hagyományokat. Ezek egyike azt mondja, hogy az menhely volt, hova vész idején a nép visszavonult, az Őrhegy elnevezés ezt erősitené, a Tortoma tetőn lévő üregek pedig lehetnének sátorhelyek, vagy valamely alkalomszerü erőditvény nyomai.
Más hagyomány szerént pogány őseinknek volt áldozó helye, s onnan ered az utókornak e forrás iránti tisztelete. Ismét más hagyomány temetkező helynek tartja*, mit igazoltnak találunk, mert a Tortoma közeli Böjtén, vagy is azon helyen, hol Bardócz és Bibarczfalva határa egybeütközik, a határvonalt oly halmok jelölik, melyeket az őshagyományokon nyugvó néphit sirhalmoknak tartott, és hogy e feltevés ugyancsak alapos volt, arról meggyőződést nyujtott azoknak mult 1867-ben Udvarhelyszék főtisztje, Dániel Gábor által eszközölt átmetszetése. A lelkes honfi, ki ezen ásatást saját költségén vezette, szives volt az ottan tett felfedezéseket és észleleteket velem közleni, melyeknek nyomán azokat én is ismertetem. Mindössze 9 halom ásatott ki, azok legnagyobbikának átmérője 12°, a legkisebbikének 5°, magasságuk 2–7'°. Háromban találtak szép lapos kövekből (melyeket az innen órányira fekvő Kovácspatakból hozhattak) szabályosan összerakott kősirokat, összesen hatot, még pedig egyikben 1-et, másikban 2-öt, harmadikban 3-at. E sirok hossza (egy kivételével, mely nagyobb) 4', szélességük 2'2–4", mélységük 3'. A faragványtalan, s minden diszletet nélkülöző sirok 3–4 darab ily kővel voltak befedve. Beltartalmuk szénnel kevert hamú, néhány (kovag) kőeszközzel, egyikben emberi csont is mutatkozik.
A legnagyobb halomban semmi sirkamra vagy koporsó nem volt, hanem terjedelmes, hamuval kevert égésfekvetek, s megszámlálhatlan mennyiségü durva anyagu cseréptöredék, azok közt egy bronzdarab is.
Már most ha ezen leleteket észleljük, azon meggyőzödésre jövünk, hogy a kérdéses hompok* ugyancsak sirtumulusok voltak, még pedig nagyon régi, a kőkorszak végére és a bronzkorszak kezdetére felvihető temetkezési helyek, sőt még azt is következtethetjük, hogy a kisebbek családi sirhalmok, a legnagyobb közös temetkezési helyiség volt, hova egyidejüleg sok halott, talán valamely csata áldozatai, lettek eltemetve.
Különben a halmok csak felületükön voltak felásva, s igy remélhető, hogy azoknak gyökeresebb felkutatása, s behatóbb vizsgálata, több még nem érintett halmoknak alaposabb észlelése még biztosabb tájékozást fog nyujtani; hanem az eddigi felfedezések is eléggé érdekesek arra, hogy Tortomát és környékét az őstelepek érdekfeszitő, s a jövő tudományos kutatásaira méltó helynek tekintsük; sőt mint ilyenre a hivatottak figyelmét felhivjuk.
Tortomátol csekély távolra a Hermánból Bardóczra vezető út mellett van egy most össze omladozott, Ravaszlik-nak nevezett sziklaüreg, mely régi harczias időkben a vidék lakóinak erőditett védhelyül szolgált. Egykor – mond a hagyomány – ostromolták is a tatárok, s bár szembe a barlanggal oly magas földhányást emeltek, honnan a barlangba nyilazhattak, azt bevenni még sem tudták. E földtöltés most is meg van, neve jelenlegi is Tatárhányás.
Olasztelek alatt szép térség terül el, melyet a Vargyasvize és a Kormos-Lángos kanyarog át, ott egyesül a két folyam, illetőleg ezek összeömlése után áll elő a hangzatos Kormos-Lángos név, melyet szintén nem soká tart meg, mert kissé alább – miként elmondók – Zarándok nevet cserélve ömlik az Oltba.
Ezen szép termékeny folyamtéren gyógyforrások fakadnak fel, melyeket röviden ismertetnem kell. Száldobosnál, az ugy nevezett Hegyfark alatt két ásványos forrás buzog fel, ezek egészen az utóbbi időkig használatlanul fecsérlődtek el, két éve csak, hogy részvénytársulat alakult, mely az egyiket hideg, a másikat meleg fürdővé rendezte; már is sok látogatói vannak, s már is üdvös hatásuk jelentkezik; vegytanilag észlelve mind eddig nem voltak.
Vagy 1000 lépéssel alább van a Likaskő, egy a tér közepéből ölnyire kiemelkedő kúp alaku kőképződés, tetején földdel tölt üreg volt. Ez üreget B. Rauber Nándor és Dr. Simonffi 1860-ban kiásatták s ott a szikla keblében egy ásványos forrásra akadtak, mely sok keserü sót tartalmazván, hatásra az előpatakival versenyez. Ezen gyógyforrás több századig rejtőzött a föld keblében; lerakodása képezte a réteges sziklacsucsot, mely oly féltékenyen fedé e forrást, s mely geologiai tekintetben igen nevezetes képződést mutat. Hogy e forrás régen használatban volt, kitetszik onnan, hogy felásatásakor abban hüvelyk vastag (talán római korból való) cserépdarabokat, alaktalan rézlemezeket, s nagy mennyiségü kövesült fenyőfacsapokat találtak. Felfedezői e forrásra akarják azon dicsőséget ruházni, hogy nagy fejedelmünk Bethlen Gábor itt fürdött volna, s azért azt Bethlen-forrás-nak keresztelték. A néprege e kőről azt tartja, hogy azon sziklavéső, vagy malomkő lenne, melylyel a 32 büvös kakas a Rikán átvonuló Kakas-barázdát árkolta; de munkájukban a hajnal által meglepetve itt átrepültökkor műszerül használt kővésőjöket leejtették.
Egy másik borviz Nyillőki nevet visel, ez alább van közel Olasztelekhez. Neve onnan eredne, hogy őseink itt nyillövésben gyakorolták magokat. – És még alább a Kormos és Vargyas vize egyesülésénél Darabonta nevü helyen fakad fel e térség legjelesebb ásványos forrása, a rákosi borviz, melyet gyakran borszéki gyanánt is hordanak szét. Hagyomány szerént azon helyen, hol most e borviz (savanyuviz) felbuzog, a hunok bejövetelekor tó volt, mely Csodástó-nak hivatott; e tó körül ütöttek tábort a Rikán belőli dákok. Attila azonban Rikában lévő várából (inkább táborhelyéről) rájok csapván, szétverte, nagy részöket leölte, a tavat pedig betöltetvén, helyén fakadt fel a rákosi borviz*.
| XLIV. Baczon vize völgyei. | TARTALOM | XLVI. Bardóczszék felső része. |