| I. Udvarhelytől Csík-Somlyóig. | TARTALOM | III. Somlyó környéke. |
II. Csík-Somlyó.
Csík-Somlyó alkatrészei; Csobot és Várdotfalva. A ferenczesek kolostora, temploma. Pünkösti bucsu. Kis-Somlyó vagy Kálvária-hegy. Salvator és más kápolnák, régi épület-nyomok. Kis-Somlyó pünköstkor. A zárda uj temploma, a csudatevő Mária-szobor. Régi kolostorok. Hunyady kedvezménye. A 30 confrater. E kolostornak a hazai történelemben játszott fontos szerepe. Tatárdulások. Nizet Ferencz győzelme. Graven gazdálkodása. A somlyói gymnasium, könyvnyomda. Székház. Somlyó borvize.
Somlyó elnevezés alatt az összeépült és egy egyházközséget alkotó Csobot- és Várdotfalva értetődik, melyhez Taplocza és Csomortány leánymegyék is tartoznak. Hogy Somlyó már a XIV. század elején önálló egyházközség volt, azt a pápai dézmák regestrumából látjuk*.
A későbbi összeirásoknál az összitő Somlyó név igen ritkán fordul elő, hanem inkább alkatrészeit találjuk; igy az 1567-i regestrumban* Wardofalwát 13 kapuval, Chyobot és Chyomortánt 28 kapuval, Taplochát 44 kapuval. 1659-ben jun. hóban Barcsai Ákos Szászsebesen kiadott adománylevelével Várdotfalván jószágot ad Dániel Ferencz és neje Péter Katának*. 1685-ben Várdotfalván tartatik Csík, Gyergyó és Kászonszék általános lustrája*. Az ugyanezen évben Kászonszékben tartott második lustránál Vartath falva néven szerepel*.
Somlyó főnevezetessége azonban a ferenczesek kolostorához tartozó templom; e templomot pedig ünnepeltté a pünkösti búcsuk tevék, mely búcsuk, mint fennebb látók, az 1556-ban János Zsigmond sergei felett kivivott győzelem emlékére szerveztettek. E búcsuk még most is igen látogatottak a székelyföldi katholikus népség összesereglésével, s roppant ünnepélyességgel szoktak megtartatni, elannyira, hogy 20–30,000 ember szokott pünköstkor itt egybeseregleni, minden falu lakossága diszöltözetben, lengő zászlókkal, szent hymnusok éneklése s hatalmas csengetéssel vonul ilyenkor Somlyóra. A bucsujáratok központja a Kis-Somlyón levő Salvator, népiesen Silátor kápolna. Mielőtt azonban leirásomban tovább haladnék, szükségesnek látom ennek ismertetését adni.
Somlyótól délkeletre bükkerdővel nőtt kupidomu hegy, a Nagy-Somlyó tornyosodik fel; ennek lábánál az ő idomát utánzó s közvetlen a falu felett meredeken felmagasuló másik kerek domb helyezkedett el. Ez a Kis-Somlyó, vagy más néven Kálvária, melynek tetejét messze ellátszó kápolnák koronázzák, meredek bokros oldalán pedig keresztekkel jelölt utak vonulnak fel. E dombtetőre mászunk ki mi is, s legelőbb az ott levő helyiségekkel ismertetjük meg olvasóinkat.
A Kis-Somlyó tetőlapját, mint emlitők, a Salvator-kápolna foglalja el. E kápolnát a hitrege szerint sz. István király épitette a pogány hitet védett Gyula legyőzetésének emlékére* a hitrege még azt is mondja, hogy azt égből leszálló angyalok épiték fel*. Salvator nevét Losteiner (Topografica I. Sect. I. Art.) attól származtatja, hogy Capistran és a nagy Hunyady 1456-ban a Megváltó átváltozásának napján (transfiguratio Salvatoris) augustus 8-án a „Salvator” nevét segélyül hiva, nyerték meg a csatát.
Azonban a mostani kápolna sokszori átalakitáson mehetett át, miért alig lehet észszerüleg feltenni, hogy sz. István király kápolnája annyi duló harczok közepette, oly sok századok során át korunkig fennmaradhatott volna; de ellene mond ezen feltevésnek maga az imola épitészeti modora is, mert e kápolna inkább a késő goth kor müve, s igy létele legfelebb a XV. századig felvihető. Egyenesen záródó szentélye alig 3 lépés hosszu, keskeny nyilatu (alig 7 láb magas) diadalive csúcsives, hajója 10 lépés hosszu, 6 l. széles, befelé szélesedő lőrésszerü ablakai négyszögüek, teknőidomu deszka fölepén és a kar oldalán mindenféle idomtalan festvények vannak.
Egyetlen kapuja a hajó nyugatnak fordult homlokzatán van, ez pedig átszelt lóherivvel záródik. Szemöldén a bevésett Salvator szó mellett kétfelől:
| Renov 1678. |
Ezen belső kápolna elibe, egy a belső szélességével biró, 10 lépés hosszu előcsarnok van támasztva, négyeg kölábakhoz illesztett deszkaoldalu alkotmány, mely hogy későbbi épitkezés, bizonyitja patkóivvel záródó ajtaja felett levő ezen chronostichon:
| DoMVs saLVatorIs et IanVa |
| IVstIfICatIonIs poenItentIbVs. (1684.) |
Ettől keletre másik, ily idomu, de sokkal kisebb, elöl nyitott kápolna van, a megkorbácsolt Krisztus képével. Mellékelt képünk e kápolnákat mutatja.
Figyelmes vizsgálódás felismerhetővé teszi azt, hogy a Kis-Somlyó fennlapját 250 lépés kerületü erős fal futotta körül, melynek alaprakata még mindenütt megvan. Ezen körded- (oval) alaku kerités keleti részénél sok más épitkezésnek alapfalai tünnek fel, melyeknél a kör- és félköralak az uralgó. Vajjon nem ott állott-e a szent István király által épitett első kápolna? mely, ezen kornak divatos épitészete szerint és a nálunk akkortájt elterjedt izlés törvényeinek alapján, csak bizánczi stylben épülhetett, már pedig tudjuk, hogy a köridom annak sajátságai közé tartozott.
Összevonva a Kis-Somlyón tett észleleteinket, azon eredményre jutunk, hogy a Kis-Somlyó tetőlapja fallal volt köritve, tehát ellenséges megtámadások ellen erőditve, hogy pedig a leirt alapfalak nem pusztán kerités maradványai, kitetszik abból, hogy a keleti és nyugati oldalon, hol a hegy könnyebben megmászható, e fal kettős volt, – továbbá a felemlitett köridomu alapfalak azon homályos sejtelmet keltik, hogy sz. István király imolája a mostanitól keletre feküdt. És végre a Salvator-imolának észlelése azon eredményre vezet, hogy az sz. István király szentélye semmi esetre nem lehet, hanem oly ujabb épület, mely legkésőbb a XV. században készülhetett; de azért a hozzákötött hagyományok az okoskodást kizáró, az építészeti alakok után épitési kort kiszámitó régészeti alapelveket el nem ismerő hit s a sz. királynak emléke oly tiszteltté, oly ünnepeltté teszi ezen egyszerü imolát, hogy mindenki szent elragadtatás- és áhitattal közelit ahhoz. Ezen kápolna, mint mondók, a búcsujáratok központja, ide igyekszik a hivők mindenike, mint oly helyre, honnan éghez küldött imája hatályosabb, mint oly pontra, mely a teremtő különös figyelmében részesül. E pontra irányulnak a búcsujárók áhitatos csoportjai; első helyre juthatni fő törekvése minden búcsujáró csapatnak, – megtörténik azért gyakran, hogy az áhitatos csportok ezen vallási versenygésökben az előlmehetési jog felett összeverekednek s néha csupa keresztyéni szeretetből jól el is döngetik egymást, sőt alig van év, hogy több emberélet áldozatul ne essék.
A Kis-Somlyó meglehetősen meredek, nyugati oldalán keresztekkel jelölt, kanyargólag felvonuló ösvény, az ugynevezett Jézus hágója vezet a hegy tetőlapjára; de az áhitatosabbak, kik az önsanyargatással hisznek Istennek kedves dolgot cselekedni, kik azt hiszik, vagy a kikkel elhitették, hogy az emberi fájdalom és vezeklés kedves Isten előtt, azok a Jézus-hágót igen kényelmes felmenetelnek itélik, s azon elvből indulva ki, hogy az égbe vezető ut göröngyös, egy a hegy legmeredekebb oldalán egyenesen kimenő ösvényen szoktak meztelen térdekkel felcsuszni, mi, tekintve azt, hogy e hegy egészen apró átmeneti mészkő-zuhanyból áll, igen fájdalmas áhitatosság; de a hit boldogit, s én senkinek hitét és meggyőződését sérteni nem akarom.
Alig évtizede, hogy az önsanyargatásnak még egy más sokkal megdöbbentőbb neme is szokásban volt itten; voltak ugyanis olyan megfizetett, vagy vallási rajongástól áthatott egyének, kik a sz. Salvator-imolába Krisztus szenvedéseinek emlékére vas-csillagos korbácsokkal addig csapkodták meztelen hátukat, mig a hus lefoszlott s a vér patakzott a szentély padlatán, a hivők pedig ezen önkinzást vallási elragadtatással nézték s minden csapásnál Istenhez fohászkodtak; azonban hála az égnek, e sötét vakhitü századokból fennmaradt, korunkba be nem illeszthető vad szokások ma már kimentek divatból, az emberek és a vallás tanitói is átlátták, hogy az ily tragico-comicumok feleslegesek és az Isten-imádás nagy eszméjével össze nem illők, hogy a jóságos könyörülő Istennek ily martyrságban öröme nem telhetik, hogy az, ki az embert örömre és boldogságra teremté, teremtményének szerencsétlenségében, szenvedésében, boldogtalanságában nem gyönyörködhetik; ekként történt, hogy e kebellázitó szokás önként, minden közbeszólás nélkül, csak is a terjedő müveltség erkölcsi hatalma által elnyomatott, kiment divatból; a búcsuk azonban tartják magokat, ilyenkor aztán a Kis-Somlyó kinézése valójában nagyszerüen festői s meghatóan szép; az emberezreknek tarka hullámzatos vegyülete boritja el az egész hegyet és annak környékét, a szél fuvalmára ezer meg ezer zászló leng, földrendítő hálaének zürzavara tölti el a léget, 20–30,000 torok énekel százféle, egymással összefüggés, öszhangzás nélküli dallamot, éles női hangok, ezer meg ezer csengetyü zengése, a harangok zugása elegyedik e roppant hang-chaosba és e nagy embertömeg mozog, mindenfelé hullámzik, össze-vissza bonyolódik, s mégis ennyi szivet egy eszme, egy érzelem hat át, egy törekvés lelkesit, egy hit villanyoz át, és ha az emberi imának van égbeható utja, ugy bizonynyal ez összeolvadt zajos imának oda fel kell hatnia.
A Kis-Somlyó aljában levő zárda temploma ujabb keletü igen nagy épület, melynek 1802-ben tették le alapkövét. E templom helyén feküdt, Losteiner (I. Kr. 110. sz.) szerint, egy 14 öl hosszu, 5 öl széles templom, melyet 1448-ban a nagy Hunyady hihetőleg a szentimrei győzelemkor nyert zsákmányból épitett volt. Losteiner ezen állitását azonban megczáfolja némileg IV. Ödön pápának egy 1444-ki febr. 6-án Rómából kiadott bullája, melyben elmondja, hogy Erdélyben Somlyó területén, Oláhország határain, Tartaria közelében, a mely egyházat a szigoru szertartásu szerzetesek Boldogasszony tiszteletére épiteni kezdettek (tehát még 1444 előtt), hogy hamarabb elkészülhessen s illetőleg felszereltethessék, mindazoknak, kik annak épitéséhez járulnak s Urnapján az első vecsernyéstől a második vecsernyéig az egyházban áhitatoskodnak, 7 évre bűnbocsánatot és bűnvezeklés alóli (penitentia) felmentést engedélyez. (E bullát közli Theiner Monumenta stb. II. 226. lapján.) Ennek értelme szerint az egyház már a szentimrei győzelem előtt megkezdődött s Hunyady az ott nyert zsákmányból legfelebb annak továbbépitését segithette elő.
E templomot magas védfal környezte, mely a tatárok beütésekor védelmet nyujtott a népnek*Losteiner prob. 53. Losteiner meglehetős rosz másolatát adja az épület nyug. oldalán volt évszámnak igy:
mit ő 1448-nak vél, s ez valószinü is, mert az első roszul irt jegy M vagy ezeres lehetett, a négy C négyszáz, a négy X negyven, a V öt, az ezután következő három jegy roszul másoltatván le, lehetett három egyes, de lehetett egyszerü czifraság is, s igy abból vagy 1448, vagy 1445-öt lehet kiolvasnunk, valószinübb az utóbbi, mivel a szentimrei győzelem 1442-ben vivatott, s ettől kezdve kellett három év, mig ezen emléktemplom elkészülhetett..
A nemzet legdicsőbb napjainak emlékét őrzött ezen templom, mert kicsiny és romladozott volt, lebontatott s csak egyetlen kő vagy felirat sem mentetett meg abból, mind betemették azt az uj templomba, mely magas kétágu tornyával a távolból tekintve igen imposáns alak, de közelebbről vizsgálva, semmi épitészeti becscsel nem bir, – román stylt akartak abba utánozni, de korunk épitészeti zavart eszméivel s a renaissance okadatolhatlan izlésének viszemlékeivel még az utánzásokban is szerencsétlen szokott lenni; hanem azért mint Csik legnevezetesebb szentélyének, legyen mellékelve képe.
E templom belbutorzata roppant fényes, számtalan oltárai mind aranytól ragyogók; de nincsen azért ott egyetlen oltárkép vagy szobor, mely csak valamennyire is mübecscsel birna.
A főoltáron foglal helyet Somlyó fő nevezetessége, a csudatevő Mária-szobor, egy gazdagon aranyozott, byzanczi stílban készült régi faszobor, mely ezelőtt sirt, beszélt s nagyszerü csudákat tett. Losteiner szerint e szobor a mohácsi vész után az égből szállott alá, hogy Csikot a terjedő eretnekségtől, pogányságtól megvédje és ez elnevezés alatt korántsem valami törököt, tatárt, hanem az inkább csak külső szertartásokban s egyes hitelvekben különböző, de lényegileg egyhitü protestánsokat érti, mint a hajdakor szerzetes irói, ugy ő is e kimélytelen elnevezést használja a szegény protestánsok ellen. Losteiner, különben sokhelyt érdekes s valódi történeti becscsel biró, fennebb emlitett munkájának legalább is egy harmadát ezen szobor bámulatos csudatételeinek elbeszélése tölti be. Ő valójában szerelmes volt e szoborba, mely, mint mondja*, kellemét nem a művész vésőjétől, hanem Istentől nyerte, s oly nagy bájjal birónak mondja lenni, hogy senki sem tud e szoborra nézni a nélkül, hogy szent szerelem ne gerjedjen e szobor iránt szivében, ennek bizonyitására felhoz egy osztrák tábornokot, ki innen (hol állomáson volt) elrendeltetvén, napokig siránkozott s kimondhatatlan szerencsétlennek mondta magát, – mivel e szent szobor látásától ezután meglesz fosztva; felhozza, hogy 1690-ben két tatár rontott be a templomba, egyik szekerczéjével akarta elhasitani a szobrot; – de keze azonnal elszáradt; igy járt a másik, ki láncsáját emelte a szent szoborra; és a török pasha belépvén, midőn e szent szoborra tekintett, annyira el volt büvölve, hogy a többi tatárokat kikorbácsolván leborult és imádkozott a szent szobor előtt. A Losteiner által előszámlált csuda tételekből csak nehányat emlitek fel; szerinte e szobor beszéllett a hivekhez, halottakat támasztott fel, haldoklókat gyógyitott meg, nyomorékokat tett ép egészségesekké; mondja, hogy egy ujjak nélkül születettnek imája után csak egyszerre minden ujjai kinőttek, született vakok nyerték vissza szemök világát, sőt még távol országokban lakók is, ha ajándékot küldtek Somlyóra s fogadalmat tettek oda elmenni, felgyógyultak. Ha Csíkot vész fenyegette, a szent szobor előre bus fájdalmas arczot öltött és könyezett. Ali pasha dulása előtt 3 hétig három fényes csillag ragyogott a szt. szobron (egy homlokán, – kettő mellén) oly fényesek, hogy éjjel a templomot kivilágitották, 1669-ben vakitó dicsfény környezte a szobrot. Ha egy szerzetes halála közelgett, akkor a szobor feletti angyal lehajtván fejét, a kezében levő koronát a sz. szüz fejére bocsájtá. Ali pasha dulásakor egy tatár ostorával a sz. szobor arczára csapott s az oly sebet csinált, mely vérzett; s a melyet aztán semmi féle festő befesteni nem tudott.
A szószék felett meg egy Mihály arkangyal szobor van, mely az egyházi szónoklatok előtt trombitálni szokott volt, de most, mióta a felvilágosodás behatolt a szivekbe, miután az ily ámitások még a nyers tömeg előtt is nevetségesek kezdettek lenni, a hasonló csudás jelenetek és tombitálások kimaradnak, s a szent szobor könyezései és csudatételei is mind ritkábban fordulnak elő. E templom orgonája egyike honunk legnagyobb orgonáinak, mely tudtommal mindjárt a brassai után sorozandó.
A templom kül homlokzatának közép fülkéjében, a fő oltár szobrához hasonló, nagyobb Mária szobor van elhelyezve, ezt 1837-ben brassai rézöntő Rotenbacher csinálta. E szobor nem öntve, hanem kalapácsolva van, s megérdemli, hogy azon embert, ki kézmüvesből művészszé lett, – ki egész négy évig dolgozott e csinos, némi műbecscsel biró szobron – megemlitsem.*
E templomhoz van csatolva a Ferenczesek különböző korban épült kolostora, terjedelmes és kényelmes négyszög épület, a szabályszerü kis kerttel közepén.
Közhiedelem, s Losteiner állitása szerint Somlyón már Szt. István király korában voltak szerzetesek, Kunics (Dac. Sic. 53. l.) szerint előbb Carmeliták, azután Seraphicusok. Ezen szerzet valamelyike épithette a nagy Somlyó hegyen most is romjaiban látható kolostort, s ugyan ezen szerzeteseknek a bukovinai magyarok közt is voltak kolostoruk.*
A mikházi kolostor házitörténetében az áll, hogy a szerzetesek előbb a Hargitán Csicsó várában laktak, honnan csak a XIII-ik században vonultak le. És azt bizonyitaná egy a somlyói kolostorba berakva volt, most azonban sehol sem található, kő, melyen C. C. és 1208. év szám lett volna bevésve, mi Losteiner szerint conventum carmelitarum, vagy cistercitarum vagy épen conventum csikiensiumot jelölt*; Gegő* azt mondja, hogy 1352-ben a ferenczesek Csík Somlyón vesszőből font alkalmi hajlékban voltak elhelyezve.
De ezek mind csak homályos jelek és feltevések, történeti bizonyossággal a somlyói kolostor létezését csak is 1400-ra vihetjük fel, midőn IX. Bonifacius pápa a bosniai vicarius Alverna Bartholomeusnak, Csík-Somlyót, mint a kevésbé szigoru ferenczesek kolostorhelyét jelöli ki; hogy pedig e kolostor nem csak a csikiaknak volt igen kegyelt szentélye, hanem még országos kegyeletben is részesült, kitetszik onnan, hogy nagy Hunyadi János a szent imrei győzelem után 1442-ben azért, hogy az e csatában magokat kitüntetett csikiakot megjutalmazza, hogy a keresztyénség ezen fényes győzelmének a székelyek közt is emléke maradjon, 32 családapát minden adó alól örökre kivévén, azokat confratres név alatt a somlyói kolostor segélyezésére rendelte, hogy a szerzeteseket ezen terméketlen hegyes vidéken mindenben segitsék,* sőt ezen kolostor a nemzeti fejedelmek alatt is nagy kedvezményekben részesült, s a dézmából nagy járulékot kapott.* Brandenburgi Katalin (Bethlen Gáborné) rövid uralma alatt jezsuiták is települtek volt Somlyóra.*
A somlyói kolostor Csík történetében mindig főtényező volt, nemcsak vallási, hanem harczias időkben, védelmi központja is lévén Csík lakóinak. Itt tartattak – mint alább meglátandjuk – a fegyverek, itt szoktak volt egybegyülni Csík lakói, – hogy a hit malasztja által lelkesülve oltalmazzák a hazát, hogy védjék vallásuknak féltett szentélyét; hősies önvédelemnek gyakran megható példáit látjuk itt feltünni, ezeket mellőzni hazafias vétek lenne oly utazó részéről, ki nemcsak a természet szépségeit, nemcsak a szép tájakat vizsgálja; hanem e haza történelmével, a haza dicsteljes multjával is foglalkozik, ki régi jeles emlékek dicssugarával igyekszik megvilágitani, felékesiteni e haza tájait, ki fellelkesül egy nagyszerü történeti jeleneten, ki könyez e szegény haza viszontagságos küzdelmein, gyakori bal sorsán, de ki a mult irányadó tényeit is átvizsgálja, azokban keresvén enyh-delejtüt, – hogy a jelen kételyei és szerencsétlensége között elutasodhasson; szabadjon azért itt is a lehető rövidséggel Csiknak eseménydus, e kolostorral egybefüggő, multjára futólagos visszapillantást tennem.
Csík mint határszéli hely sokszor volt a becsapó ellenség dulásainak kitéve; leginkább azonban a nemzeti fejedelmek eseménydus korszakában, midőn török, tatár oly gyakran dult e szegény hazában.
Első feldulatása Csíknak és kolostorának 1553-ban történt Dobó István és Kendi Ferencz vajdaságok alatt, midőn az Izabella kizavartatásáért felharagudott Nagy Szulejmán szultán rendeletéből Ilyés vezérök (Péter vajda kegyetlen fia) alatt beütöttek Csíkba a moldovaiak, ott a falvakat és a kolostort feldulták, Lázár Bernádot és sok másokat hurczoltak fogságra.*
Láttuk fennebb a győzelmet, melyet nehány évvel később a Csíkiak János Zsigmond hadai ellen a Nagy erdőn kivivtak.
1600-ban Básta hamvasztotta el a Mihály vajdával czimboráló Csíkot.
A kolostort azonban nemcsak hogy nem bántotta, hanem szabadalmait és kiváltságait, mint fennebb látók, megerősitette.
1601-ben Székely Mózes gazdálkodott ugy látszik egy kissé kurucz módra. Básta kegyetlen uralma alatt átlátta az ország, hogy nem jó az idegen uralom, s vissza kivánkozott nemzeti fejedelme alá, azért midőn Székely Mózes beütött, könnyen visszahóditá Erdélyt, csak is a némettel czimboráló szerzetesek által felbujtogatott Csík nem hódolt meg, miért Székely Mózes beütött, nem vallási gyülöletből, mint Losteiner állitja, hanem tisztán politikai indokból, s a csatlakozni nem akaró szerzetesekből nehányat kardra hányatott, kik a martyr-pálmát, mely Losteiner kezökbe ad, éppen nem érdemlik meg. Ekkor Losteiner szerint a kolostor is feldulatott; (de a Mária szobor csuda által menekült ez alkalommal is), sőt még a protestantismus is befészkelte volt magát percznyire Csíkba, legalább az tünik ki Losteinerből (260), ki egy Kelemen nevü nagyboldogasszonyfalvi protestáns predicatorról tesz emlitést, kit végre fösvénységéért és hazugságai miatt elüztek hivei.
Ez időben a csíki kolostor annyira néptelenült, hogy egyetlen egy vak szerzetes tartózkodott ottan, miért Pázmán magához hivatván a provincziálist, pirongatta, hogy a meggyökerezett protestantismus kiirtására miért nem küld Csíkba szerzeteseket?
„Ment tehát magad!”, rivalt rá haraggal az érsek, de daczára ennek, csak is 1626-ban jött be Váradi János 7 szerzetessel* sőt a feldult templomot még később 1653-ban igazitotta ki szovátai Domokos Kázmir, quardian.*
Hanem mindezeknél gyászosabb sors érte Csíkot és kolostorát 1661-ben, midőn az Apaffi Mihályt trónra erőszakolt Ali pasha, az uj fejedelmet elismerni nem akaró csíkiak ellen a kegyetlen budai vezért Izmail pashát küldötte be Udvarhelyről, ki a csíkiaknak Nagyerdőn való (fennebb látott) hősies ellentállása daczára is oda benyomulván, oly iszonyu dulást vitt végbe, hogy 26 falu és templom lett romhalommá. E sors érte a somlyói kolostort és templomot is, mikor a Mária szobor csuda által menekült ujból, Losteiner szerint.*
A kolostor és templom, Domokos Kázmir (ki később czimzetes püspökké lett) quardián által gyüjtött kegyes adományokból, még fényesebben s oly gyorsan épült fel, hogy 1664-ben már teljesen készen volt* .
1690-ben Tököli kuruczai, főként a velek volt törökök gazdálkodtak a kolostorban, de csak is élelmi szereket s holmi templomi ékitményeket vittek el.
Sokkal gyászosabb sors érte azonban Csíkot 1694-ben, midőn egy tatár előcsapat éjnek idején beütvén, Sándor János alkapitány felültette a népet; azonban a csellel élő tatárok visszavonultával elég gondatlanul haza bocsátá a felült fegyvereseket, mire megtértek a tatárok s a védtelen Csíkban iszonyu dulást és rombolást vittek végbe, egész Fel-Csíkot a szentkirályi hidig feldulták s több ezer foglyot, azok közt Sándor Istvánt és nejét, Cserey Mihály nagyanyját Apor Helenát is magokkal vonczolva távoztak.
E dulást Cserey Mihály és Benkő József is (Milk. L. II. 493. lap) csak igy röviden emlitik fel, mindenike mellőzi azon dicső győzelmet, mely ennyi dulás és rombolás közepette mint fénycsillag tünik fel e sötét idők borus egén, melynek kevés párja van a történelemben, s a melyet egy egyszerü igénytelen embernek, egy szerény addig ismeretlen szerzetesből dicső hőssé vált férfinak köszönhetünk, ki Csíknak hős fiait a vész és közijedelem közepette fel tudá lelkesiteni, – s élökre állva, – megmenté a kolostort, e féltett szentélyt és Alcsíkot a feldulatástól, annyi ezer foglyot a gyászos elhurczoltatástól. De lássuk Losteiner leirása nyomán e nagy történeti momentumot, emeljük ki az eposzra méltó dicső tetteket a feledékenységnek mohos sirjából, de beszéljenek a tények!
1694-ben febr. 13-án 330 tatár üt be Felcsíkra, hol Szt. Mihályt, Szépvizt, Szt. Miklóst, Borsovát, Vacsárcsit s más falukat feldulván, visszavonultak. Sándor János alkapitány a vészt elvonultnak hivén, a felgyült fegyveres népet hazabocsátotta minden elővigyázati rendszabály nélkül, elannyira, hogy a határszéli szorosokra való felügyelést is mellőzte, pedig a tatárok becsapott előcsapatjának visszavonulása csak csel volt, mert három nappal később a 12,000-ből álló egész tatárhad rácsapott Csíkra s magát az alkapitányt is családjával együtt Szt. Mihályon elfogván, egész Felcsíkot végig dulták, minden faluit felégeték, az ellentállókat levágták vagy nyillal lelőtték, sok nemest, mint: Szőcs Andrást Szépvizről egész családjával, Csereynét, Sándor Mihályt és Jánost, Endes Györgyöt, Incze Andrást, 120 örményt s 7000-nél több foglyot hurczolva; midőn már Fel-Csíkon semmit sem találtak, gazdag zsákmány reményével a somlyói kolostor kirablására indultak.
Nagy volt a rémülés, a szerzetesek elmenekültek Háromszékre, csupán Nizet Ferencz maradt ott 4 confraterrel. Csakhamar összefutott oda a jajveszékelő és menekülő nép közül mind az, kinek sikerült a tatárok kezei közül megszökni, ezek Isten oltáránál kerestek védelmet és menekülést, – mindenki imádkozott, de senki az önvédelem és ellentállásra gondolni nem mert, azonban midőn mindenkit páni félelem fogott el, akkor Isten bosszuálló védangyala előállott, egy igénytelen szőrcsuhába öltözött szerzetes, a belga származású Nizet Ferencz* személyében, ki miként egy második Capisztrán fellelkesité, ellentállásra buzditá a népet, felvillanyozta a kebleket. Mire az addig remegő gyáva tömeget hősies lelkesedés hatotta át, mindenki felemelte addig csüggeteg fejét, s a haza és hit védelmében meghalni késznek nyilatkozott.
Ekkor a férfi, ki mind ezt nehány szavával előidézte, élükre állott, rendezte, szervezte önteremté hadseregét, s a kolostorban lévő fegyverekkel felfegyverezvén, a Kis-Somlyó aljában messze ellátszó helyen hadállást vett. És pedig ugy állitá fel gyülevész – kevés harczképest számláló – sergét, hogy sokat mutasson; azért első sorba állitá a harczképes férfiakat a deáksággal, a hátulsó sorba pedig a nőket, kiknek fejére – hogy a távolból férfiaknak tetszedjenek, az akkor szokásos fehér főkötők helyett – fekete kucsmákat tétetett, a toronyba és tábor élére nagy számu dobosokat és puskásokat helyezett* azon utasitással, hogy a tatárok közeledtére nagy lármát üssenek.
Az ellentállásra nem is gondoló Mirza-Khán felfuvalkodott önbizalommal vezette gyülevész, prédaterhelt népét a kolostor kizsákmányolására; midőn már közelgene, egyszerre váratlanul iszonyu dobpergés, lövöldözés, harangzúgás, egy rendbe állitott nagy hadsereg tekintete, s megdöbbendő harczéneke rémiti el. Ő volt első, ki lovát megforditva futni kezdett, utána zsákmányterhelt hadserge; de Nizet tábora közikbe vágott, a tatársereg kétfelé szakadt, egy kis rész Mirza-Khánnal visszamenekül a Gyimesen, másik nagyobb csapatja a Khán fiával Csik-Szeredán át Alcsík felé vonult, üzetve a vérszemre kapott csíkiak által; de a Szeredán alóli zsőgődi szorosnál a fegyvert ragadott alcsíkiak tábora állott, itt a két tüz közzé szorult tatárok rútul megverettek, s ott hagyva gazdag zsákmányukat, a Felcsíkból magukkal hurczolt 7077 foglyot, szétszaladtak. Vezérök a Khán fia, az Olt jegén egy Léstyán Miklós nevü nemest fogott el, ennek segélykiáltására oda siető fia által lövetett le lováról.
A szétriasztott tatárok eszeveszetten menekültek Szt. Lélek és Hosszaszó felé, hol a Xántus Benedek királybiró által vezetett (e vidéki) népfelkelés állotta utjokat. Oda hullott el a hondúló csordának nagy része, de elesett a népet vezető hős királybiró Xántus Benedek is, ott van most is az ekkor elégett Hosszaszón alól az ugynevezett Xántus-Kápolna romja, melyet e győzelmek emlékére, s szeretett királybirójuk és vezérök sirboltjául emelt a nép, és ott van a Fitod melletti hegyen a (később felkeresendő és leirandó) vereskép nevü emlékkő, mely a hagyomány szerint szintén e csaták örökitésére emeltetett, a csíki menyecskék pedig az ezen fényes, dicső győzelmekkor viselt fekete kucsmák emlékére, az addig divatos fehér csepeszt (főkötő) feketével cserélték fel, s azt ma is viselik.
E dicső küzdelmek emléke fennmaradt a hagyományokban, de a feledéstől megmenté Losteiner is, fenn emlitett munkájában.* Én azt onnan kivonva és a hagyományokkal kiegészitve közlöm, hogy e dicső napok emléke megvédessék a feledékenységtől, hogy e győzelmek jogosan kiérdemlett történeti érvényre emelkedjenek.
Már most hogy a Cserey és Benkő által is ugyan ez évre tett tatár-beütés alkalmával történt-e Nizetnek e fényesen sikerült hadművelete, egész történeti biztossággal nem lehet állitani; de látszólag mégis ugyan ezen betöréskor történhetett, mert annak, hogy Cserey tatárjai csak is a sz.-királyi hidig és nem tovább nyomultak, valami okának kellett lenni, s feltehető, hogy az nem más, mint Nizetnek Cserey által elhallgatott (vagy nem tudott, vagy vallási irigységből fel nem emlitett) győzelme volt. 1696-ban a Csíkba szorult Ilyés András kath. püspök Somlyón tart Synodust*. De ha a tatárok dulásától menekült ez alkalommal a somlyói templom és kolostor, nem mentesült a tatároknál még kegyetlenebbül s vadabbul garázdálkodó Akton alatt, mert 1705-ben kuruczok ütvén be Csíkba, ezek Graven közeledtére Moldovába menekültek, Graven ellent nem találván, a kolostoron akarta boszuját tölteni, s mert ott rejtett fegyvereket sejtett, azoknak hollétét felfedezendő, előre két kémet küldött novitius minőségben oda, de ezek a féltékenyen rejtett fegyverek hollétét kipuhatolni nem tudván, Graven dulás- és rabláshoz szoktatott katonáival a kolostorra rohant, feldúlta a templomot, felhányta a sirboltokat, kirabolta a szezetesek élelmi készletét, s midőn az összekötözött szerzetesek rimánkodnának, hogy miért teszi? csak akkor nyilvánitja, hogy fegyvereket keres. A szerzetesek további rombolás- és kinoztatástól menekülendők, előadták a templom padlásán elrejtett 3 szakálos ágyut és fegyvereket, melyeket annyiszor használt Csík lakossága a haza földjének oltalmára. Graven azokat Brassóba szállitotta, s bár sok magányosnak volt ottan családi diszfegyvere, minden reclamatiók daczára többé azokat vissza nem kaphatták*. A kolostor ekként megszentségtelenittetvén, a szerzetesek nem akartak a templomban misét szolgáltatni; de Graven a kolostort és templomot halomra akarván lövetni, kénytelenek voltak kedvök ellen is misézni*.
Két év mulva ujból kuruczok vonulván Csíkba, Akton Segesvárról becsapott oda, Bálintith Gergelyt, Baranyai Mihályt lesujtá, Egri Lőrinczet is összevagdalták, ki a kolostorban ápoltatván, csudálatosképpen felgyógyult*. 1717-ben Mártonffi György erdélyi püspök itt egyházi gyülést tartott, melynek 13 czikkelybe foglalt határozatából sok érdekes adatra jövünk; igy egyik czikkely tiltja a husvét másod napján való vizbe vetést, mi arra mutat, hogy még ekkor is Csíkban az ó-hitüeknél szokásos husvéti vizbe merités általi keresztelkedés divatos volt. Egy másik mutatja, hogy a csíki lelkészek mindaddig magyarosan öltözködtek, mert egyik czikkel a meggyszinü vitézkötéses, szarkalábos öltözeteket eltiltja. Egy másik czikk a kántoroknak rendeli, hogy ezután magyarul énekeljenek s bokáig érő kék irha öltönyt viseljenek, stb. 1718-ban roppant éhség és az azt követett évben pestis dult oly nagy, hogy Sz.-Pétermegye (egyházközség) lakóinak fele elhalt. Ekkor a csíki kolostorba a hon minden részéből gabonakészlet szállittatott, miből naponta nagy mennyiségü kenyeret osztottak ki az éhezőknek.
1757-ben ugy a templom mint a kolostor falai romladozottak levén, elhatározták annak ujból épitését, következő évben meg is kezdetett a munka, a kolostor külső falai már fel voltak épülve, midőn oct. 1-jén hire jött, hogy a Moldovában duló tatárok Csíkba is beütni készülnek. Iszonyu rémület fogta el e hirre a népet; de a harczias szellemü, Nizet példája által lelkesült akkori quardián Bocskor Pál a kolostor védfalai alá menekült népet részint a kolostorban levő, részint a szeredai várból hozott fegyverekkel felfegyverezvén, a kolostor falait megrakja védőkkel, a kolostor elé szekerekből s összehordott gerendákból védfalat emel, golyókat öntet, a népet védelemre lelkesiti; hanem szerencsére ez alkalommal az előkészületek s hősies fellelkesedés nem vétetett igénybe, mert a tatárok Moldovából kivonultak, a nép pedig sz. Ferencz napját fényesen ünnepelve adott hálát a vész elvonultáért*.
De nem csak duló harczokban szerepelt e kolostor, nem csak emberölő fegyverek raktára volt, hanem lelket művelő tudományt, szellemi világosságot is terjesztett jól felszerelt gymnasiuma által, mely 1863-ban főgymnasiummá változtatott át* hol igen jeles világi és papi tanitok nyujtanak szellemi tápot Csík fiatalságának.
És hogy egy ily tanintézet mennyire szükséges az elszigetelt, valljuk be, sok tekintetben hátraállott Csíkban, azt felesleges is mondanom, ki csak évtized előtt vizsgálta is e nép szellemi életét, fel fogja ismerni azon óriási előhaladást, mit e tudományos intézet előidézett.
Ily üdvös irányban hatott a multban, az ezen kolostorban levő, 1670 tájott Kájoni János szerzetes által állitott nyomda is, melynek hulladéka mint kézi nyomda még most is megvan; de hogy az régen sokkal nagyobb mérvü volt, kitetszik az itten megjelent számos könyvekből* .
A kolostorral szemben van (nyugatra) igen szép és terjedelmes székháza Csíknak (lásd a 19-ik lapon), mely 1841-ben Balázsi József főkirálybirósága alatt végeztetett be, s mely székházaink közt a legnagyobbszerü. Ennek ide épitése által (mi Szereda makacskodása miatt történt) Somlyó ugy vallási mint politikai központjává lett Csíknak, minek következtében Somlyó bizonynyal csak néhány évtized alatt is túl fogja Csík-Szeredát szárnyalni, már is városiabb kinézése van amannál. Emelésére az itten levő s nagyon látogatott tanoda is nagy befolyással van, mert itt van azon értelmi központ, honnan Csíkra is kezdenek szét derengeni a felvilágosodás és közművelődés jótékony sugarai.
E szellemi forrás mellett van Somlyónak egy anyagilag is dús forrása, melyet a jótékony természet fakaszta fel a föld kebléből: egy jeles ásványos vize, mely a Kis-Somlyó észak-nyugati aljában fakad fel; veres lerakodásáról itélve, nagyon vasas lehet, egy darab kőből készült el és fél öl átmérőjű küpűjén* ezen chronostichon olvasható:
| Rég fa Valék. DarVas VenánCz Változtata kőVé* |
| Már Vígan Lobogok hogy kIkI Vágyal Igyék. |
Kettős váluján, hová kicsorgó vize fel van fogva, pedig ezen vers:
| „Szomjas merits vagy igyál, jó s friss vagyok itt is.” |
| „A barmok s madarak szomjukat üzik el itt.” |
Aláirva: Bodo Benjamin sz.-ferenczes.
Még nem tettem emlitést a Kis-Somlyó oldalában levő sz. Antal-imoláról, pedig ez a búcsujáratoknál nagy szerepet játszik. Keltezési története ez. Ali pasa dulásakor 1661-ben, midőn a templom fedelére menekült szerzeteseket a tatárok az égő kolostor üszkei dobták; egy a szerzetesek közül, a hosszaszói Csobot családból származó Antal atya, a Kis-Somlyó bokrai közé menekült s fogadást tett, hogy ha Isten életének megkegyelmez, a helyen, hová bujt volt, imolát fog védszentje sz. Antal tiszteletére épiteni; el is vonultak a tatárok a nélkül, hogy menhelyét felfedezték volna, ő pedig tett fogadásához hűn sajátkezüleg épitett azon helyre kis imolát, mely 1750-ben megnagyíttatva, most is áll a Kis-Somlyó közép magasságán*.
A csík-somlyói Sz.-Péter egyházközség igen tekintélyes, a mennyiben jelenleg is négy község tartozik hozzá, régen még tekintélyesebb volt, mert Csíknak egyedüli városa, Szereda is oda volt csatolva, s csak 1751-ben szakadt el. Akkor ezen öt, most a megmaradt négy község neveztetett és neveztetik együttesen Somlyónak, mely elnevezés tisztán vallás-összitő jelleggel bir, a mennyiben a valóságban Somlyónak nevezett helység nem létezik*. Ily képzeleti ezen faluk összfogalmát kifejező másik elnevezés, a Szentpétermegye is, mi az egyházközség védszentjétől származik. Ezen sz. Péter és Pálnak szentelt egyház a Kis-Somlyóval szemben levő magaslaton igen festőileg fekszik. A templom maga uj ugyan, de tornya nagyon régi, régibb mint a homlokzatán levő ezen felirat:
„A. D. 1680. In honorem S. S. Petri et Pavli Apost.” mutatná, mert az erős, egészen kőből épült támoszlopos, torony főbejárata körives és körives a toronyhoz toldott előcsarnokok két ajtaja is, melyek egyikén a régi kriptába jártak be.
Ugy régi az e toronyban levő harmadik harang is, melyen ezen latin betüjű körirat van:
| VERBUM DOMINI MA- |
| NET IN AETERNVM. ANNO 1595. |
Mielőtt Somlyót elhagynók, fel kell emlitenem egy nevezetes viszhangot, melyet néhány évvel ezelőtt esetlegesen vadászok fedeztek fel, s mely bizonyosan Európa elsőrendü viszhangjai közé tartozik, a mennyiben 15 szótagot tisztán ropogósan ad vissza, például sebesen mondva ezt:
„A kerekes kerekét kereken kerekiti kerékre.” E viszhang a két Somlyó között van: a Nagy-Somlyó délnyugati szélén magánosan álló nagy bükkfa és a Kis-Somlyón levő sz. Antal kápolna közt egy diagonalis vonalt huzva, e vonal közepe tájatt, ott, hol egy a többinél nagyobb szántóföld felső s mindeniknél emelkedettebb mezsgyéje (barázdája) alatt egy önálló borsika bokor van, megállva a szent Antal kápolnának fordulva, kell a mondatot sebes ropogósan kiejteni.
Nevezetes e viszhangnál az, hogy a jelöltem pontról bármely irányba fordulva is, a viszhang kisebb-nagyobb mértékben megvan, sőt a két Somlyó közti völgy-nyilat- vagy inkább hegynyaknak fordulva kettős, a mennyiben a sz. Antal kápolnáról ropogósan, a Nagy-Somlyóról pedig elmosódó zugásszerüleg hangzik vissza, de hangzik az a somlyói templom, sőt Csík-Szereda felé fordulva is.
Azonban e viszhang ily nagy terjedelmü csak télben, midőn hó boritja a vidéket, nyárban már sokkal gyengébb.
Még megemlitem Somlyóról azt, hogy négyszer tartatott ottan Synodus vagy azt helyettesitő státus gyülés, és pedig:
1669-ben máj. 23-án Domokos Kázmir elnöklete alatt,
1697-ben jul. 4-én Ilyés András püspök elnöklésével,
1710-ben sept. 21-én Antalffy János püspöki helyettes elnökletével és
1717-ben apr. 9-én Mártonfi György püspök előlülése alatt.
Most pedig miután Csik-Somlyót eléggé ismerjük, tartsunk szemlét környékén is.
| I. Udvarhelytől Csík-Somlyóig. | TARTALOM | III. Somlyó környéke. |