III. Somlyó környéke.

Nagy-Somlyó, Sóvár. Régi kolostor romjai a Nagy-Somlyón, kilátás. Csomortány és vára. Pálfalva. Szalonka pataka.

A Kis-Somlyó vagy Kalvária háta mögött magas hegy emelkedik, melynek nyugati oldala sürű bükkössel, keleti és déli oldala pedig fenyvessel van benőve. Ezen önállólag felmagasuló hegy a Nagy-Somlyó. A vidék diszére nagyban befolyó ezen csucs még érdekesebbé lesz, ha annak fenlapját vizsgálva felismerjük, hogy az ember ott Isten imádására és a haza védelmére szentegyházat és várat emelt. Szép az erdők zöld palástját büszkén hordó e hegy most is, mennyivel szebb és festőibb lehetett, midőn kettős csucsát szeszélyes épületek csoportja koronázta. Hanem másszunk fel a meredek hegynek árnyas oldalán, s vizsgáljuk meg a mult időkről regélő romokat.

A Nagy-Somlyó sűrü erdeje miatt alulról alig megkülönböztethető, kettős csucscsal bir, ezen csucsait lapályos hegyhát köti össze. A csekélyebb magasságu déli csucs tetőlapját régi kolostor foglalta el, melynek most is jelentékeny maradványai vannak, ugy hogy részint több láb magasságban fennálló, részint alapjaiban meglevő falaiból e kolostor eredeti alakját felismerhetni. E kolostort tojásdad alakban, 150 lépés kerületü védfal környezte. E falhoz – melyet kivülről sáncz futott körül – voltak támasztva (belülről) a cellák, melyeknek közfalai most is tisztán kivehetők. Közepén csekély terjedelmü imola állott, ennek félkör apsissu szentélye román izlésü épületre enged következtetést vonni.

Ezen maradványok utmutatása nyomán azt kell hinnünk, hogy itt védfalakkal körül ölelt kolostor állott egykoron, melynek valószinüleg erőditett bejárata északi oldalán a hegynyakról volt, mert ott faragványos kövek, ajtó és ablak szemöld töredékek hevernek. A templom alatt és körűlte kong a talaj, mi arra mutatna, hogy ott valamely kripta, vagy talán viztartó volt. Asatások feltehetőleg oly érdekes fölfedezésekre vezetnének, melyek ezen titokteljes rom épitési korára világot vethetnének, mert minden esetre Somlyónak igen régi szentélye feküdhetett itten s kérdés, hogy valjon nem itt állott-e a szent István által épitett első kolostor és imola? mert hogy ezen harczias korban a kolostorokat többnyire hegytetőkre épitették, és hogy azokat egyszersmind meg is erősitették, azt tudjuk, már pedig e kolostornak a meredek hegycsucson nagyon erős, könnyen védhető fekvése volt s celláinak kicsinysége (alig két lépés széles, 3–4 lépés hosszuk) a keresztyénség első századaiban divatozott egyszerüség bélyegét viseli, midőn a szerzetesek minden fényüzést és kényelmet nélkülözve, magokat sanyargatva kizárólag a vallás szolgálatának éltek. Csak később az elgazdagulás és elkényelmesedés korában keletkeznek nagy és kényelmes kolostorok, fényes nagy templomok. Azért nem lehetetlen, hogy ezen mindenesetre nagyon régi rom a szent István király alatt épült első kolostor maradványa*Losteiner II. k. I. részében azt mondja, hogy ott sz. Lukács ev. kápolnája állott. , könnyebb felfogás kedveért alaprajzát melléklem.

Losteiner (Top. 437. fej.) azt mondja, hogy a Rákóczi-mozgalom alkalmával Lajos quardian a csudatevő szent szobrot a Nagy-Somlyón levő kápolnába vitte azért, hogy ha a nép hite megvesztegetődnék is, ezen szent ereklye megtartathassék. Losteiner ezen állitásából két dolgot vonhatunk ki, először azt, hogy ezen korban*Losteiner csak Rákóczi-mozgalmat emlit, nem lehet tudni, hogy II. Rákóczi György trónt visszafoglaló harczait, vagy pedig II. Rákóczi Ferencz szabadságharczát értette-e? a nagy-somlyói kolostor kápolnája még állott, másodszor azt, hogy Csik lakossága e korban meg lehetett ingatva a katholikus hitben, s hajlamot mutatott a protestantismusra.

Az egész vidéket uralgó Nagy-Somlyóról elragadó körlátvány tárul fel. A hegynek sötét fenyvesektől árnyalt déli aljában, dombok által környezett kies völgykebel tárul fel, hol Szentlélek és Mindszentnek számos, külön csoportozatokban szétszórt tizedei tünnek fel; ezeken tul a határszélt szegélyző havasoknak, a kopasz Borda körül festőileg csoportosuló magas csucsai. Odább Al-Csik gyönyörü tere, melyet – mint többnyire reggelenkint – köd leplezett ezüst fátyolával. Sajátszerüen meglepő tünemény volt ez; midőn hajnal hasadtával felindultunk, a ködlepel Fel-Csik felett lebegett, mire a tetőcsúcsra értünk, már Al-Csík fölé huzódott, honnan a tusnádi szoros szük nyilatán csak lassan szürődhetvén le, az egész tért lengő fátylával vonta be, mely a szél fuvalmának szárnyain evezve, most tengerként hullámzott s tömörülve felcsapott, majd vékony rétegé ritkulva nyult el. E ködtengerből a magasabb hegycsucsok szigetként emelkedtek ki, mig a közvetlen föld felett elhuzódó lepelből egyes toronytetők, egyes fák mint hajók árboczai magasultak ki, egy-egy ponton a ritkulva elnyuló lepel alól egy-egy falu, egy-egy berek árnya emelkedett ki, mint rejtelmes árnykép, másik perczben eltünt, mint képzelet-alkotta tünemény, hogy más ponton más alakban, délibábnak csalképeként ismét felmerüljön. Midőn mi egész odaolvadással néznők e tüneményszerü látványt, egyszerre mint varázsszóra fellebbent a ködnek függönye, a havasok ormain ezüst fellegtömegbe tömörülve, mire fel lett fedve Al-Csíknak ezen reggeli mosakodására tündöklővé vált tere, ragyogva a napnak szétáradozó sugaraiban. Valójában e táj, zöld berkei közt kanyargó folyamainak fényszalagával, akként ragyogott, mintha gyémánt- és smaragdból lett volna összerakva. És ha e szép tér méltó sziklakapuján, a zsögödi szoroson, innen hozók tekintetünket, láthatók hegyünk alatt egyfelől Szeredát sötét várával, másfelől Somlyót tündöklő tornyaival, szemben a nagyszerü Hargitának ez oldalról még magasabb lácnzolatát fel egész odáig, hol a Geréczes és Fekete Rez egybeköti a Nagy-Hagymással és Tarkővel (Szent-Domokos havasai), melyek között az Egyeskő mint ezüst díszgúla tündöklik a nap sugaraiban. Idább keletre a Naskalát és Bodorvész s Gyimes szép havas sora, melyek fölé kikönyökölt a fénylő nap, mintha ő is bámulva gyönyörködnék e szép ragyogványos tájban. És e felemlitett havasok keretében egész Fel-Csik. Méltó kép ily nagyszerü keretbe illesztésre. Oh, de hol van a toll, mely egy ily látványt leirni, hol van az ecset, mely azt lefesteni tudná? Mit érnek az emberi szavak, midőn a mindenható természettel kell beszélgetni, midőn annak pompálkodó ünnepeit kell leirni. Azért jobb a szót kimélve, a Nagy-Somlyó tulsó csúcsára átlépnünk.

Ezen az előbbinél jóval magasabb és terjedelmesebb csúcs fenlapján nagy kiterjedésü várnak látszanak romjai vagy inkább nyomai. Két egymással párhuzamosan futó várfal köritette e hegytető ormát, mely falnak kidomboruló, nagy fákkal benőtt gátonya mindenütt tisztán követhető. A belső fal körvonala 460 lépés, a külső fal ettől 20 lépésnyi közzel párhuzamban vonul el. Ezen külső alatt a hegy lankásabb részén sáncz övedzte, máshelyt, hol a hegy meredeksége azt feleslegessé tette, megszünik, hogy hol hely és szükség volt reá, ujból folytatódjék. A bejárat a déli oldalon (a hegynyakról) volt, hol terjedelmes bástyák és védtornyok lételét sejtető nagy romhalmaz emelkedik. A hegy oldala nagy, lapos és faragott kövekkel van boritva, főként a déli és nyugati oldalon, e kövek láthatólag a várból gurultak alá. A vár terjedelmes belterén két mély üreg van, melyek egyike a vár kutja, másika valamely épület helye lehetett. Ennyi, mi e várból fenmaradt, mely vár ugy a nép mint Losteiner által Sóvárnak neveztetik. Hogy ki által és mikor építtetett, arról semmi adattal nem birunk, sőt még a rege és hagyomány is hallgatag itten, legfelebb azon roppant bükkfák, melyek a vár gátonyán felnőttek, jelölik időmérőnek százados iránytőiként a rombadülés korának nagy régiségét.

A két csúcs közötti nyakon remeték laktak, celláiknak nyomai most is látszanak. Az utolsó ily remete Vizi Marczi volt, ki itt erdőt irtván, földet is müvelt, veres szőlőt, egrest és káposztát termelt. Halálakor fejszéjét, kertészeszközeit, munkás magányának e kedves időtöltő társait, magával temettette el.

Van odább egy szeszélyes sziklacsoportozat, melyet Kőosztovátának hivnak, néveredetének regéje ez. Egy asszony, az akkor állott Sóvárnak büszke, felfuvalkodott s a vallás megszentelte ünnepnapokat nem igen respectáló urnője, egy vasárnapon is szövegetett, komaaszonya megdorgálta, hogy ilyen szent napon, melyet Isten nyugalom és imára rendelt, miért dolgozik:

„Csak ezt a keveset végzem be”, felelé ez.
„Ha Isten segiti”, mond komaasszonya.
„Már akár segél, akár nem, ezt bevégzem”,

mond ez; de alig mondá ki az istenkáromló szót, hogy ő maga s osztovátája is kővé változott.

Most miután ismerjük a Somlyók mindenikét, tekintsünk szét azoknak környékén.

Várdotfalván hátul szép hegykebel van, mely egyfelől a Nagy-Somlyó, másfelől a Delnénél*A csíki krónikában az Upolet korában Rákoson tartott gyülésen képviselt helységek közt Dőlne földe is előjön. Ugyanott (Lásd a Székely Const. czimü rabonbán családok s azok közt emlittetik a Dölnei Öncze család is; látszik is Delne határán a szépvizi országuttól nem messze egy régi terjedelmes épületnek alapfalzata, mely a hagyomány szerint a rabonbáni vérből származó Incze család kastélya volt, és Delnétől keletre egy régi halas-tó kiszáradt medre, ezt is az Inczék halas-tójának nevezik. Az Incze család ma is birtokos Delnén. Delne a pápai dézmák regestrumában változó neven jön elő és pedig az 1332-ik évi rovatban 669-ik lapon Delna, az 1333-ik év rovatában 682-ik lapon Dolna néven. kiszökellő előhegyektől karoltatik körül. E völgykebel hátterében a határszéli havasok közzé benyomuló Aracs völgye öblösül. A völgy torkolatjánál fekszik Pálfalva, Delne filiája és benn a völgyben, ott, hol az északkelet irányu Remete völgye a délkeletre irányuló Aracs völgyével egyesül, van Csomortány (Somlyó filiája) szerény kis havasi falu, mely fenyvessel nőtt hegyek között igen regényesen fekszik.

A Remetevölgy jobb oldalán levő Cserehomlok egy pontját Várdombnak hivják, mivel ottan 270 lépés kerületü, kör idomu erődnek látszanak nyomai, a vár beltere vagy 10 lábnyival emelkedik felül a hegytető szinvonalán, az azt környezett falnak itt-ott most is látszik elhantolt gátonya. Hogy miféle vár volt, arról semmi adatunk nincsen. Losteiner is csak egyszerüen emliti, hogy Pálfalva neve arra engedne következtetni, hogy itt is valahol remeték laktak.

A várdombról szép kilátás nyilik a fenyvesnőtte szép Remete-völgyre, melynek hátterében a Bodos feje magasul fel és a szemben levő Somlyóra.

A várdomb a nép előtt félelmes hely, mert ott egy Simo Péter nevü roppant fekete (oly nagy mint egy bivaly) kisértet ijesztgeti az embereket, azokat földhöz veri, szekereikre felül sat. Egy öreg ember pedig ugy fejté meg e regét, hogy az a Simo Péter vérengző rosz ember volt, ki sokakat s azok közt saját testvéreit is megölte s azért lelke nyugtot nem lelve, háborog.

Csomortány határán fenn az erdők között van a Szalonka völgye; itt gyült össze a fegyverfeladáskor 5000 székely, innen csalta le tanácskozás ürügye alatt Bukov, hogy Mádéfalva vérfürdőjét elkészithesse.

Csomortány lakói közül 1661-ben a tatárok sokakat leöltek, s többek közt ekkor gyilkolták meg az Aracs patak partjain szerzetes Pater Somlyait, a véráldozat helyét egyszerü fakereszt jelöli, e felirással: „In hoc loco a tartaris trucidatus est P. F. Nicolaus Somlyai. 21. oct. 1661”.

Egy későbbi tatárdulás alkalmával 1694-ben Csomortányi István látva, hogy az ellenség váratlanul ott termett, néhány rokonával elállotta a falu utczáját, s ott coklesi hősiességgel harczolva, nem csak feltartá az ellent, mig a lakosság elmenekülhetett, hanem azt vissza is nyomta és elszéleszté, miután gyors lovára kapva, övéihez indult, utjában néhány bokrokba rejtőzködött tatár nyilvesszőket röpitett rája, a nyilvesszők nem érték hős Csomortányit, de ő golyójával leterité az egyiket, mire társai ennek hulláját lovuk után kötve elmenekültek, a hullában még életszikra levén, vonczoltatása közben is hadonázott kardjával a légben*Losteiner 1-ső k. 421. szakasz, kivonatilag. A Csomortányi család egyike volt Csík kiválóbb primor családjainak. Csomortányi László ott van az 1506-ki agyagfalvi constitutiot aláirt csíki primorok közt. .

E földön mindenütt hős tettek emlékével találkozik az utas, hol a hősiesség és nemes önfeláldozás feledve van, ott kötelessége a multat kutató hazafinak, hogy az ily erényeket, az ily érdemeket kiemelje s a történet méltánylatának felmutassa. Róma egy Cocles emlékét félezred mulva is büszkén emlité fel. Svájcz egy Tell Vilmost, egy Winkelriedi Strutham Arnoldot istenit, s mi egy Nizet, egy Csomortányi hős tetteiről mit sem tudunk, pedig ha ezek önfeláldozó bátorságának nem volt is országra kiható eredménye, de azért a tény erkölcsi becse ép oly nagy és magasztos, mert midőn Nizet egy vidéket s annak tisztelt szentélyét, Csomortányi falujának népét s faluját menté meg hősiességével, akkor ők, sors kijelölte kis körükben, épen oly jótékonyan hatottak, mint amazok nagyobb tettkörükben egész hazájukra, miért méltók arra, hogy nevök a feledékenységtől megóva legyen.