V. Csík-Szereda környéke.

A katholikus papok házasságáról. Pap halála nevü hely Szereda felett. A csík-szeredai gyógyforrások. Csík elnevezésének eredete. Csík éghajlata, termékenysége, népének foglalkozása, jelleme, nevelésügy. A farsang Csíkban. Hajnalozók.

Csík-Szereda felett Sz.-Lélek és Zsőgőd határának összeütközésénél egy dombot Pap halálának hivnak. E hely elnevezésének történeti eredete van; de hogy azt megérthessük, szükséges előbb bebizonyitanunk, miszerint a katholikus papok a nemzeti fejedelmek korszakában még itt a par excellence kath. Csíkban is nősültek. Kitetszik pedig ez Báthori András fejedelem-bibornoknak 1591-ben Rómába küldött memoriale-jából, melyek 3-dik pontjában az áll, hogy „Conjugatos Sacerdotes in statu pristino relinquere, modernos, futuri juramentum faciant de non ducenda uxore, si contrafecerint, ejiciat superior”)*Szereday Not. Cap. Alb. pag. 230. .

És ugyanezen bibornoktól a csiki espereshez (kozmási pap) küldött instructióban és az esperesi jelentésben is a csiki ekklézsiák és az azokban levő papok előszámláltatván, mindenik pap után oda van téve, hogy nős-e, vagy nőtelen (coelebs vagy uxoratus). E jelentés szerint az akkori 17 csíki egyházközségben volt 12 nős pap s csak 5 nőtelen*Szerday Not. Cap. Alb. 234-dik lap. . Hogy nem csak kivételesen Csíkban, hanem az egész Székelyföldön voltak nős katholikus papok, még világosabban kitünik az 1649-ki törvény 13-ik articulusából, sőt hogy ezen kivételes, mondhatnám canon-ellenes szokás kihatott egészen I. Apaffi Mihály koráig, kiviláglik az egykoru Demeter prépost leveléből*Közli Szereday Not. Cap. Alb. pag. 243., mely levél szerint: „A háromszéki nős katholikus papok esperestüknek választották Gyergyai Jánost; ez üldözte, sőt el is kergette a nőtelen papokat, azért Mikes Kelemen, Apor s más katholikus urak Torjára czitálták a nős papokat, de azok ott nem jelentek meg, hanem reformáltak. Gyergyainak erre ideje nem volt, mert őt Mikes elfogatván, a csík-szeredai várba záratta, mivel pedig Béldi Pál, Háromszék akkori főkapitánya (eretnek mágnás, mint nevezi) kiszabaditására sietett, Mikes megelőzendő, Gyergyait börtönéből kihurczoltatva, lefejeztette azon helyen, melyet az esemény emlékére Pap halálának neveztek el akkor”, sőt még ma is ugy hivnak.

Csík-Szeredával szemben a Borhegyesse alá becsapó Olt jobb partján van a szeredai borviz, melynél bámulatosabb gyógyforrása alig van hazánknak. Észlelve, vegyelemezve soha sem levén, vegytani alkatrészeit sem tudhatjuk. Hévmérséke 18–20 R. fok, veres lerakodásától itélve, nagyon vasas és a tusnádival egy minőségünek látszik lenni. Legbámulatosabb azonban az itt felbuzgó források roppant vizgazdagsága. Mindössze 6 felhasznált forrás van, ezek egyike oly vastagon buzog fel, hogy a 6 négyszög öl nagyságu, 5 láb mélységü uszodát egy óra alatt teletölti; a többiek is mind viz-dusak, elannyira, hogy ezen források összegyüjtött kifolyása olyan patakot alkot, mely két kövü malmot könnyen elhajthatna. A jótékony természetnek minő áldása foly ott el használatlanul; mert ezen forrásról, melynek vizgazdagságra nézve a világon kevés a párja, mely csudaszerü gyógyitásokat tesz, senki sem tud, legfelebb Szereda és a szomszéd faluk lakói használják.

Mielőtt Csíkba tovább hatolnánk, talán helyén lesz néveredetével s a vidék viszonyaival is egy kissé megismerkednünk. Csíknak nevét sokféleképpen származtatják. Lakatos*Siculiájában. és Losteiner arról, hogy midőn honfoglaló őseink a Mitácson átjöttek, nagyon megéheztek volt s eledel után látva, az Olt mocsáraiban igen sok csíkot (halat) találtak, azért a felfedezett, addig lakatlan tartományt ezen legelőbb ízlelt productumáról Csiknak nevezték el. Apor Péter pedig Timonhoz irt II-dik levelében azt ily nevü, e földre települt székely vezértől, Benkő s mások is Sik térségétől származtatják. Székely Sándor*N. Társalkodó, 1840. 354. l. pedig Csíknak nevét, melyet régi irók Csittiának, Csikiának irnak, Csíta, Dcsitából, valamint a székelyeknek Verbőcziben is előjövő Sythuli nevét Ázsiából kihozott névnek tartja. Nem czélunk itt név- és szó-származtatási okoskodásokba elegyedni; felemlitők a Csík nevének eredetére vonatkozó különböző nézeteket, s áttérünk e szép havas vidék rövid jellemzésére.

Csík talaja sovány és a müvelhető föld csekély, ugy hogy csak a vas szorgalom tud ott valamit tenyészteni, rozs, buza és zab jól terem, de már a török-buza (tengeri) nem érik meg, gyümölcsfák, a hideg szelek miatt, csak csenevésznek, pityóka (burgonya) és kender igen sok terem, a szorgalmas és munkás asszonyok azt felfonják, felszövik, valamint juhaik gyapját is s ezekből nem csak saját és a férfiak öltönyét állitják ki, hanem nagy vászon- és posztókereskedést üznek. Székelyföldön egyáltalában a ruházat (néhány fényüző czikken kivül) a háztól telik ki, még pedig a nők ügyessége és szorgalma által; ellenben az épitkezést és házi eszközöket a férfi késziti el, mert minden székely egyszersmind ács is; azok a csinos tornáczos lakok, azok a müvészi faragványokkal ékitett galamb-bugos kapuk, azok a czifrán kitulipányozott, kiczifrázott jármok, szekerek, mind otthon készülnek; de itt a tulnépesedett Csíkban, hol falu falut ér, a földmüvelés nem tarthatná minden vas szorgalom mellett is fel a lakosságot, azért e nép kereskedik fával, deszkával, zsindelylyel s mindennemü faszerszámokkal, nagyterjedelmü havasi legelőin erős apró, de fürge lovakat és kis szarvu kesej (feketés szőrü) marhákat tenyészt, melyek erősek, hizékonyak s mészárszékre minden másoknál előnyösebbek. Juhainak tejéből azt a hires kászuturót csinálják, mely fenyőhéjba takarva felséges eledel, csak kár hogy soká nem áll el.

E mellett a leányok fél Erdélybe elszélednek szolgálni (cselédnek), munka idején pedig a népség fele kivonul bérért dolgozni, a férfiak csépelni, a nők kapálni, aratni. Ilyenkor egész karavánok vonulnak Csíkból, mely alkalommal a nők is bocskort kötnek, s gyakran kellemesen lepetik meg az utas, midőn az ős fenyvesek árnyából kibontakozó ily vándorcsapattal találkozik; csak hogy nagy nemzeti kár, hogy az ujabb időkben ezen munkát vadászó csapatok nem nyugat, hanem kelet felé a hazából ki engedik magukat csábittatni, minek gyászos eredményeit és következményeit már gyakran felfejtették, de fájdalom az azt megakadályozó mód még nincsen kitalálva, vagy ha kitalálva van is, de alkalmazva nincsen. A nemzet-gyülés ezen sürgős, életbevágó kérdésben mit sem tett, – a magányosok feljajdulása, törekedése pedig nem elégséges ezen nagymérvü kivándorlások meggátlására. Ekként fonyadnak el idegen földön népünk legszebb virágai, ekként vándorolnak el itthon tettkört és életmódot nem találó legerőteljesebb fiai; ekként tépetnek le naponta népünk életfájáról a diszlő lombfüzérek.

Csík népe szép, férfiai rendszerint szálas termetüek, a nők között sok szőke s kiválóan sok szép van, különben a nők erőteljesek s a férfiak erőedző munkáiban részt vevén, az kifejleszti izmaikat, a havasi fris lég pedig rózsákat fejleszt arczaikon. A mi a csiki népviseletet illeti, az sajátságos; a férfiak itt is hosszu száru csizmákba szoritott gyapju kelméjü harisnyát (szük magyar nadrág) hordanak; hanem annak szegélyezése és zsinórzása Csíkban nem fekete, hanem veres: ezt a szokásos bundika, vagy irha-mellény egésziti ki, mit nem himeznek virágokkal, mint másutt, hanem vékonyra metszett sokszinü bőrszeletkékkel diszitnek, a mellényhez csíkos, vagy egyszinü flanellből ujjat varrnak, ekként az ily mellény a másutt hordani szokott felsőujjast vagy bujjbelét feleslegessé teszi. A felöltöny itt is sok helyen irhából készült ködmöny (bunda), de leginkább szokmány, vagyis azon bő-hosszu talárszerü zeke, mely csaknem bokáig ér le, s melyet leginkább panyókára vetve hordanak, mi a magyaros öltözéknek igen tetszetős kiegészitő része. A csikiak szokmánya annyiban tér el a más vidékiek ily öltözékétől, hogy annak gyapju szövetét feketére festik, felálló gallérát pedig olyan veres posztóval boritják, minő volt a határőri ezredek egyenruhájának hajtókája; – sőt a nyakzsinor is, mi a panyókára hordott szokmányt tartja, rendszerint az ezen egyenruhákra emlékeztető fekete-sárga zsinór. Fejükön kalapot s fekete báránybőr kucsmát viselnek. A nők öltözéke nem sokban különbözik a többi székely nők öltözékétől. Az asszonyok budrejos fekete főkötőt hordanak, a leányok egy ágra font, szalag-csokorban végződő hajukat a hát közepén bocsátják alá, munka közben rendszerint bocskort kötnek, fejükre férfikalapot illesztenek; de azért ebből korántsem következik az, hogy Csikban a nőuralom inkább otthonos lenne, mint másutt. Könnyebb megérthetés kedveért legyen itt mellékelve a csíki népviseletnek képe.

A csíki népviselet.

Helyén lesz a népviselettel kapcsolatosan a csíki székely lakokat is ismertetni. Csíkban a házaknak magas fedele van, azért, hogy a nagy hó nyomásának könnyebben ellentállhasson, de azért is, hogy olvadáskor a viz gyorsan lefuthasson; e mellett az ily magas fedeleknek még gyakorlati haszna is van, a mennyiben az ekként keletkező tágas hiuba (padlás) szokták a csíkiak szemes gabonájukat, füstölt husukat, munka-eszközeiket stb. elhelyezni. Az ily fedelek Csíkban rendszerint grányiczával vannak tetőzve, a grányicza pedig nagyobb fajtáju bükkfa-zsindely, mely nincsen hornyolva, s melyet nem szegeznek, hanem fogakkal akasztanak a léczre. Neve valószinüleg onnan ered, hogy azt leginkább a grániczon őrködő határőri katonák késziték unalomüzésből. A házak dereka bornából, vagyis egymásra fektetett, szögleteinél gerezdezett (összerótt) fenyő-gerendákból van alkotva, mely kivül-belül agyaggal vastagon tapasztva s szép fehérre van meszelve. A mint ide melékelt képünkön felismerhető, a csíki székely lakoknál sem hiányzik az épületet körülfutó tornáczozat.

Csíki székely lak.

A ház előtt pedig feltünik a csíkiaknak sajátságos borvizhordó ernyős szekere. A lakok belső elrendezése ugyanaz, minő másutt Székelyföldön. Középen van a pitvar, nyári konyha és sütőkemenczével, hátul a kamarának nevezett kisszoba. Az utczára néző oldalon a diszszoba, hol a fölepig felvetett diszágy pompálkodik szines fonallal czifrán himzett párnáinak sokaságával, ott vannak a szobát körülfutó fogasok tele aggatva sajátságos alaku tulipányos kancsókkal, felül tele rakva czifrábbnál czifrább tányérok- és tálakkal: a butorzat, mi falhoz illesztett háttámos padokból, asztal, szék, ládák és fiókos tálasokból (credenc) áll, mind tulipányosra van kiáltó szinekkel kipingálva. Nem kevéssé diszes az ajtótól balra eső nagy buglyos kemence is, melynek oszlopokon nyugvó felső része, az ugynevezett gocz, mázos kályhából van rakva, körülfutja a káholy, vagyis olyan ormózatos párkányzat, hová késeket, kanalakat s más főző eszközöket szoktak elhelyezni. A gocznak nyitott alján a lábnyi magasra emelt pest-en ég a tüz, a tüz körül a tágas gocz alján sütkéreznek a gyermekek. Az ily diszszobát azonban csak nagyobb ünnepélyek alkalmával és a vendég elfogadására veszik igénybe, mert a háziak lakszobája rendszerint a pitvar tulsó felén van a ház udvar felőli oldalán, azonban az ily lakszobák ha nem oly ékesek is, mint amaz, hanem azért tiszták, vidámak; ilyenek az ott lakók is, kiknél nyilt szivet, tiszta jellemet s szives fogadtatást találunk. Az udvarra Csíkban is a hagyományos galambbugos kapu vezet, melynek kisajtó fölötti táblázata nem tömör mint másutt, hanem inkább átlátszó kimetszésekkel van ékitve. Az udvart csaposkert veszi körül, ez pedig apró fenyőtetőkből készitett kerités, a mi roppant erdőpusztitással van egybekötve; az ily csaposokat vagy fekmentesen rakják egymásra, vagy a földbe beverve illesztik sürűn egymás mellé. A csűr, pajták s más gazdasági épületek itt is hátul az udvar fenekén vannak elhelyezve.

Talán felesleges mondanom is, hogy Csík, Gyergyó és Kászonnak lakossága csaknem kizárólagosan katholikus, még pedig buzgó katholikus. A reformatio ezen elzárt, elszigetelt vidékre nem tudott behatolni, vagy ha percznyire behatolt is, soha sem tudott honosulni. Nem akarom állitani, miszerint azon körülményt, hogy Csík lakossága a polgárosodásban hátrább maradt, kizárólag ezen körülmény idézné elő, mivel jelen felvilágosodott századunkban mindennek, még a vallásnak is a kor igényeivel párhuzamban kell haladnia, mert elteltek azon sötét századok, mikor a hit a vak mysticismus és az ámitások köpenyét ölthette magára, elmult azon kor, midőn a vallás hirdetői a népet sötétségben, erkölcsi vakságban igyekeztek tartani, midőn Isten szent nevével galád játékot üzve, a valódi keresztény hitelveket lábbal tiporva, a nagy mester dicső jelszavait, a szabadság, testvériség és egyenlőség fennebb hirdetett elveit megtagadva, Jézus magasztos tanait elferditék; korunk a rohanva haladás korszaka, mely századok mulasztásait akarja utánpótolni, azért mint mindenütt, ugy Csíkban is az utóbbi időkben az értelmiségnek a népnevelés általi fejlesztésére kezdenek figyelmet forditani, a lelkészek többé nem csak fényes oltárképek és keresztek emelésére, hanem a nép – eddig elhanyagolt – lelkének felemelésére is kezdenek gondolni, itt-ott népiskolák keletkeznek, a somlyói főgymnasiumban szerzetesek s a nevelés első elemeiről fogalommal nem birt tanitók helyett, – kik rideg éltök keserveiért az ártatlan gyermekeken álltak boszut, – most mindenütt értelmes, jóra törekvő, részint világi, részint papi tanárok alkalmaztatnak, s örül a honfilélek, midőn egy nemzedéket lát felnőni, mely kellő nevelésben részesül, melynek keblébe olták a haza szent szerelmét; örül a lélek, midőn Csíkban is a butaság s vallási türelmetlenség eddigi erkölcsi sötétjében a felvilágosodás és értelmiségnek jótékony, üdvhozó világosságát látja szétderengeni. De azt a vádat emelhetné ellenem tisztelt olvasóim valamelyike, hogy csak örökösen kolostorok, templomok, iskolák s más szent dolgok elbeszélésével untatom. Igazolásul felhozom, hogy ezek mind nemzeti kincseink közé levén sorozandók, a haza életével, multjával mintegy össze vannak nőve; azért azokat, kik e téren figyelmesen kutatnak – miként én, – közönyösen mellőznie nem lehet, nem szabad. Hanem hogy eddigi száraz értekezésemért némi kárpótlást nyujtsak, áttérek a népélet ismertetésére, még pedig a legvidorabb korszakot, a farsangot fogom itt néhány szóval jellemezni.

Zöld farsangon (Jakab nap) minden leány kapujába, – kinek szeretője van – zöld ágat vernek (fehér vagy lucz-fenyőt), a gazdag és szépnek – kinek több udvarlója van – többet. Az ily fa törzse veres és zöld czifrázatokkal, arabeszkekkel van kiékitve, mivel pedig azt hajnalban és titokban állitják fel, vagy pedig mivel az ébrülő szerelem jelképe, hajnalfa nevet visel. Az a leány, kinek ablaka alatt ily diszfát nem talál a kisütő nap, szerencsétlennek, elhagyatottnak hiszi magát. Ugyan e napon választanak a legények maguknak gazdát, ki az egész év folyama alatt a mulatságokat rendezi. Kötelessége neki minden szombat- és vasárnapra zenészeket fogadni, a tánczban (tánczvigalmakban) rendet tartani, mindenre felügyelni. A legények gazdájának mindenki engedelmeskedni köteles, szava irányadó, csaknem parancs, ő a rend ellen vétőkre birságot szab, begyüjti a muzsikapénzt (zenészek diját), a mi ebből a zenészek kifizetése után megmarad, azt közös mulatozásra forditják. A gazda még arra is figyelni köteles, hogy a szeretőtlen leányok is meghivassanak. E kikérés (meghivás) két kiküldött legény által történik, kik a szülőket egész illedelemmel felkérik, hogy leányukat egy-két tánczra elereszszék. Mely gyöngéd eljárás mindenesetre népünk lovagias jellemére enged következtetni. A legények gazdájának főteendője azonban farsangon van, az egész farsangra állandó zenészeket és házat fogad, mert a farsang folyama alatt minden héten háromszor: csütörtökön, szombaton és vasárnapon van táncz, szerződik fütés és világitás iránt, mit a gazdalegényekre (kik nem cselédek) kirótt pénzből fedez.

Egész farsang folyamán két hivogató kéri ki a leányokat a szülőktől, a tánczra ünnepélyesen meghiván. Megesett leányokat nem hivnak meg (bár hivatlanul elmehetnek), mi ismét népünk erkölcsös hajlamáról tanuskodik. Farsang keddén (hushagyó kedden) a hajnalozókat szintén a legények gazdája vezeti. Ezen csak Csíkban divatos hajnalozás, igen szép és eredeti népszokás levén, azt néhány szóban ismertetni helyén látom.

Hushagyó kedd reggelén a gazdalegények összegyülnek, czifrán, szalagokkal, szeretőjüktől ez alkalomra kapott kendőkkel és virágbokrétákkal felcziczomázva, mikor a felszalagozott bortelt kulacs sem hiányzik. A legények gazdája kevésbbé czifrán, bokrétás vezénybottal vezeti őket. Az igy felékitett s valójában festői csoportozatot alkotó legények párosan zeneszóval megindulnak, minden tisztességes ház és a gazdaleányok (kik nem szolgálnak) háza előtt megállnak, a legények gazdája közre áll, a legények kört alakitnak s egy rövid toborzót járva, három vivát-ot és három éljen-t kiáltanak, mire a közbül álló gazda ad vezénybotjával jelt. A hajnalozókat bohóczok is kisérik, igen furcsa élczes öltözetekben: borbely roppant fa-fogvonóval, ki egy czigány szájába helyezett lófogat nevetséges mozdulatokkal a czigány orditásai közt huz ki. Másikat gólyának öltöztetnek, ki magas falábakon jár, tollas öltönye felső részéhez hosszu fa-csőr van illesztve, melylyel iszonyatos kelepelést visz végbe; legkedvenczebb bohóczaik azonban a német paródiák, melyek a frakk és roppant vatermördereket nevetségesitik; mások zöld ágakra aggatott süteményeket visznek. Ezek, valamint a legények is kulcsaikból boldogot, boldogtalant, kivel találkoznak, felköszöntve megkinálnak, el nem fogadni s vissza nem köszönteni nagy sértés lenne.

Estve aztán következik a farsang utolsó táncza. A legények gazdája ez estvére gazdasszonyt választ (rendszerint a legszebb, legünnepeltebb leányt), minden leánynak enni, inni valót kell ez estvére vinni (a leányok egész farsang alatti megadóztatása csak ebből áll), ezt a gazdasszony beszedi, a leányok adnak enni a farsang három utolsó napján a gazdának és a zenészeknek is.

Ez estve éjfélig tart a táncz. Éjfélkor a zene elhallgat, asztalt teritnek, mely körül tánczosok és vendégek letelepülvén, a leányok adományából nagy evést-ivást csapnak. A toastirozás, mi a székely népnek igen kedves szokása, s mi a szabatos szólás- és szónoklatnak egy gyakorlati iskolája, a székely földön mindenütt megvan, még pedig oly nagy mérvben, hogy ha egy székely házhoz betérsz, ott a ház mindenik tagja, még a nők, sőt a gyermekek is rendre felköszöntnek és isznak egészségedre, s ezt neked külön mindenikre viszonozni s koczintva inni kell.

Ezen igen csinosan, elmésen és röviden fogalmazott felköszöntések valójában gyakran meglepően szépek, s népünk értelmessége és józan eszéről tanuskodók. Igy itt is, mint a székely társas összejövetelek mindenikén, a pohárköszöntések napirenden vannak elannyira, hogy a nők s leányok mézes ajkairól is ilyenkor mézes pálinkával mézes felköszöntéseket hallhatni. A végső szó a legények gazdájaé, ki ekkor leköszön hivataláról, megköszöni a benne helyezett, őt megtisztelő bizalmat, a férjhez ment leányoknak határtalan boldogságot, örömet kiván, a férjhez nem menteket pedig azzal vigasztalja, hogy a jövő farsangon mind férjhez fognak menni, stb. Ennek reggel felé való végeztével a leányok és asszonyok távoznak, a legények pedig a farsang elsiratása és temetéséhez készülnek.

Ez igy történik. A vendégségből megmaradt étel-ital egy korcsoja vagy targonczára rakatik. Egy nagy szalmabábot csinálnak, mely felöltöztetve, felczifrázva a farsang jelképe. Ezt négy legény halotthordó saroglyára helyezve, meginditja, a sorban menő legények előtt lépdelő zenészek szomoru halotti indulót huznak, ezután jön a farsangi ravatal, után az étel-ital-maradék, melyből mindenkit kinálva vonulnak át a községen s azonkivül gödröt ásva, nagyon élczes bucsuztatóval eltemetik a farsang jelképét, az ételt-italt elköltik; itt aztán vége van a farsangi örömnek és bohóskodásnak, innen mindenki komoly arczczal megy a templomba magát meghamvaztatni, hogy, miként a törökök hiszik, a farsangi megbolondulás után megjőjjön az eszök.

A népszokások és népünnepek leirásában benne levén, még felemlitem itt a husvéti öntözés szokását is, mely még a keresztyénség első századaiban vehette eredetét, akkor, midőn a székelyek még a keleti egyház ritusát követték, mely vallásfelekezetüek keleti követőinél még most is megvan, főként a szent földön, a Jordán vizéhez való bucsujárattal egybekötött husvéti keresztelkedés. Székelyföldön egyáltalában, de főként Csíkban a husvéti öntözés megvan mindkét nemü fiatalságnál*Különben a husvéti öntözködés divatos a megyei magyarságnál, sőt még az oláhok közt is. , husvét másodnapján a legények öntözik a leányokat, harmadnapján a leányok a legényeket; de fenn van tartva mindkét részről a megváltás. A legények öntözője ünnepélyes modorban történik: már jókor reggel zeneszóval indul a legénység s minden leányos házhoz bemenvén, a legények gazdája felköszönti a szent ünnepeket, s azután a ház gazdájához fordulva, mondja:

„Hallottuk, hogy kegyelmednek kertjében egy szép liliom (rózsa, tulipán, vagy más virág költői hasonlatát használva) szál van, mely hervadásnak indult; eljövénk azért, hogy ezen szép virágszálat megöntözve, hervadozni ne engedjük; mire is kegyelmedtől szabadságot (engedélyt) kérünk”. Erre a gazda megköszönve a szives megemlékezést, tagadja, hogy virágszála hervadásnak indult volna, mert az egész frisseségében nő és virít. Im lássák szemeikkel, mond ő; mire az elrejtőzött leányt vagy leányokat kihuzza a kemencze megül, hová rejtőznek. A leány szabadkozik, hogy megváltja magát, a váltság pedig piros tojás és vállalkozás arra, hogy egy pisztolyt elsüt; mig ezek történnek, azalatt a ház asszonya mézes pálinkát, kalácsot tesz az asztalra, mit az öntözők felköszöntve (toasztot mondva) elköltnek, s rövid táncz után mennek más leányos házhoz, mig mindeniket eljárják; ha pedig valamely leány a megváltásra szükséges piros tojással ellátva nincs, vagy fél a pisztolyt elsütni, azt a kuthoz viszik s jól megfürösztik. A leányok öntözője inkább csak a családi körre szoritkozik, a megváltás vásárfia-igérettel történik.