| XI. Kászonszék. | TARTALOM | XIII. Fel-Csík. |
XII. Kászonszék.
Kászonszék alakulása, a harczokban hős népe, szabadalmai. Nagy-Kászon, régi temploma, kápolnája, Szetye vára. Jakabfalvi fürdő, gyógyforrásai, vidéke. Mocsvár pataka. Hegyes, Nemere. Kistölgyesi szoros. Uz völgye. Tábla pusztája. A Bükkös alatti várhely, regék. Kőkert. Büdösszék. A kistölgyesi szoros általános jellege.
Minden arra mutat, hogy az ős erdők által boritott, lakás és földmüvelésre kevés tért nyujtó Kászonszék Csík gyarmatjai által népesittetett; a csíki krónikában találjuk a Kászonszékre vonatkozó első adatot, és első nyomát ezen gyarmatositásnak; ugyanis Gázon, öcscsét Lankonarathot megölvén, ennek fiai által üzőbe vétetett, de Apor (Upor) Sándor pártfogása alá vette az elmenekült Gázon harkászt, és a Nyrgocz (Nyerges) havasa mögötti völgyben telepitvén meg, ezen megszállt tartomány az ő nevéről kapta Kászonföldje elnevezését. Ez volt tehát Kászonnak Csíkból jött első gyarmata; de a keresztyénség felerőszakolása miatt keletkezett harczokban, a rabonbánok földje néptelenné válván, Sándor (Sándour) István az ő atyafiait telepité oda, és pedig a Nürgöz (Nyerges) földe mögé helyezé atyafiai Ugron fiait, kik közül megnevezést érdemelnek Borz*, Zököl*, Borida vagy Bonda*, Béél, Gere, Torona, Lepp. Ez volt e szerént Kászonszéknek második gyarmata.
A kászoniak Sándor Istvánnak tatárok (kunok) elleni harczában kitüntetvén magukat, László herczeg (a későbbi szt. László király) Kászonszéket önálló hatósági joggal ruházta fel, mint külön széket*.
1324-ben Dok Kászonban kilencz ember utód nélkül halván el, ezek jószágait Robert Károly Opor Sándornak és István fia Egidusnak adományozza.*
Gázon harkásznak ivadékai minden időben kitüntették magukat, hősök voltak nem csak a kunok elleni harczokban, hanem később is, mert Zsigmond király moldvai hadjáratakor 1390-ben, a seregében levő kászoniak oly hősileg harczoltak, hogy a király egy nyert győzelem utáni jó kedvében felszólitá, hogy kérjenek jutalmat, kérésük pedig az vala, hogy őket Csíktól különszakasztva, saját maguk közül választandó királybiró és hadnagy alá helyezze, hogy nekik székezési jogot engedjen, minek alapján, mint szabad székelyek ők is szabadságukat élvezhessék, s Csík hatalmaskodása alól felszabadulhassanak. A király kérésüket készséggel teljesité, s őket szabadalomlevél által biztositá önkormányzati joguk élvezetében, de a csíkiak önérzetét és büszkeségét sérté a kászoniaknak ily előjoga, miért szabadalomlevelüktől akként foszták meg, hogy tizenkét előkelő kászoni lakost elfogván, elbocsátásukat csak azon feltétel alatt igérték, ha Zsigmond királytól nyert szabadalom levelüket előmutatják, mit ha nem tesznek, az elfogottaknak fejét veszik. A kászoniak előmutatták a kivánt védlevelet, a foglyokat ugyan elbocsáták ekkor, de a védlevelet visszatartották.
A kászoniak eleget szorgalmazták annak visszaadását, többek közt 1437-ben Pataki Antal nevü lófőt küldötték Csíkba, ki midőn a védiratnak visszaadását fennen követelné, fogságra veték Szt.-Tamáson Nagy Lázár István házánál; Lázár Bálint ennek fia kiszabaditását igérte, ha a kászoniak őtet maguk közé fogadják, s midőn a 6 nem birta a tisztet a Halomnemel egyszer ő is birja. A kászoniak megigérték ezt, s ő megszöktetve Patakit, maga is átköltözött Kászonba, hol a szentegyház alatt egy szobában kitelelvén, kikeletkor a kászoniak jeles helyet adtak neki minden hozzátartozó erdeivel, mezeivel, szántóföldeivel, halas vizeivel stb. Mátyás király 1462-ben Medgyesről két itélőmesterét Gergely mestert, Bodó Gáspárt, és Bodó Mihály prépostot, korlátnoki titkoknokát bocsátá ki a székelyföldre. Ezek székről székre járván itéletet tenni, midőn Csíkba érkeznének, Lázár Bálint a kászoniak erélyes védője, a néppel együtt elibök járult s elpanaszlák, hogy minő „inségben vannak a szegelet földön” (Kászonban), el azt, hogy Zsigmond királytól szolgálatjuk jutalmául nyert szabadalmaikat hogyan sajátiták el a csíkiak, miként nyomják és sanyargatják, s foszták meg önkormányzati joguktól. – Ennek bizonyitékául az itélő mesterek a Lázár Bálint által kijelölt 24 kászonit és csíkit kihallgatván, még pedig egy asztag lábon ülve, miután azok egy (Szt. Simoni) kivételével mind igazat adtak a kászoniaknak, az itélőmesterek oda utasiták, hogy a Medgyesen mulató királytól – kinek a vallomásokat be fogják mutatni – kérjenek védlevelet. Lázár Bálint el is ment az itélő mesterekkel Medgyesre, hol a király megvizsgálván a bemutatott okmányokat, kiadta Kászonszék védlevelét, melyben Zsigmondtól nyert szabadalmaikat, kiváltságaikat megerősiti és helybenhagyja*.
Az eszélyes Lázár Bálint ezen védlevelet átadja egy biztos barátjának, mivel őtet udvari fondorkodások következtében Mátyás király elfogatván, Pörkölybe (Tótországba) küldi, de Kászon népének könyörgése, s ártatlanságának kiderülte folytán egy év mulva kiszabadulván, barátjától elhozta a nagy és igazságos királynak Kászonszék önállóságát biztosító adománylevelét. És azóta Kászon Csíktól külön szakadva választott magának királybirót, hadnagyot, s saját választott birósága előtt látta el ügyeit. A Kászonszék érdekében annyit fáradott és szenvedett Lázár Bálint épen tiszti évében halt el; de utódai is megtartattak az igért kitüntetésben s minden harmadik évben vagy hadnagyok vagy birák voltak; igy birták ezt fiai András és Ferencz is*.
Kászonszéknek önkormányzati függetlensége azután mindig tiszteletteljesen tartatott, Mátyás királytól nyert szabadalmaikat megerősiték és tiszteletben tarták a nemzeti fejedelmek is*, nem csak, hanem Báthori Gábor őket minden adó alól kivévén, csak a katonai szolgálatra szoritja. És ezen önkormányzati függetlenségöket külön király birájok alatt (mint Csík fiuszéke) egész 49-ig fenn is tarták*.
Kászonszék a Bornemisza és Balázsi családok ős fészke, mindkét családból sok jeles egyén került ki.
K.-Ujfalutól keletre törtet le a Kászon vize, melynek havasias küllemü völgyét félkörben hajló havasok festői lánczolata kereteli. E havassor magasabb csúcsai Káposztáshavas, Jáhoros, Impérhavas, Piripotartómánya, alább a havasoknak azon roppant zöme, mely a kistölgyesi és az ojtozi szoros közé ékeli magát a Nemere és Nagy Sándor csúcsokkal. E havastáj egyike honunk legszebb, legtermészetáldottabb vidékeinek, az ember alig érinté annak széleit, bennebb eső ős erdeiben még a szarvasok, őzök és medvék zavartalan tanyája van, szikláiban nemes érczeket, kőszenet olvasztott a teremtő, s roppant kincseit még nem ismeri, nem érinté az ember keze, legfölebb a terhelő adórendszer hatott be e használatlanul heverő rengetegekbe, s egy-egy vadász zavarja fel az ünnepélyes csendet. Mi e havastájnak szintén csak szépségi kincseit pillantók meg, s azokat felemlitjük az itt utazók tájékozására.
Most pedig lássuk, hogy az ember hol választott tanyát? e vidék melyik zugába huzta meg magát? hol van az a Nagy Kászon? melyet Szászkius városnak mond lenni, pedig biz a nem város, hanem négy, csaknem egészen összeépült faluból alakult s a Kászon vize felső völgyét egészen elfoglaló nagy község*, s midőn az Ujfalu felől jövő egy magaslatról megpillantja a körvonaloztuk nagyszerü havas-lánczolatot lábainál a Kászon völgyének félmértföld hosszu vonalán e hosszu nagy falut, sürün egymáshoz épült vidám házaival, fenyves csoportok közt fekvő templomaival, a Balázsiaknak szép jegenyesorok közül kiemelkedő kastélyával, akkor bizonnyal, ha szép iránt fogékony szivvel bir, meg lesz lepetve és hatva e nem megvetendő látványtól. De lássuk e csoportositott faluk felosztását s nevezetességeiket.
Fel-Tiz*, Altiz és Impér* hajdan mind külön faluk, most tökéletesen össze vannak épülve, s az alább fekvő Jakabfalva is alig van nehány száz lépésre, fürészmalmok által beépitett közzel elkülönitve. E faluknak csinos szép házaik vannak, s a falu között átfolyó Kászon vizén fürészmalom fürészmalmot ér, a zugó pataknak ezüst tükrökben lerohanó zuhatagjai pedig nem egy meglepő festői pontot tárnak fel. A lakosok nagy része törzsökös székely, bár vannak itt elszékelyesedett, de nemzeti öltözetöket megtartott, többnyire pásztorkodásból élő oláhok is (régen jobbágyok) kevés számban. A népség főfoglalkozása a deszka és zsindelymetszés, melylyel nagy kereskedést üznek s cserevásár által szerzik be életszükségleteiket, mert kevés müvelhető földjök van. Nagy Kászon 1840-ben három sokadalmat* és szombatnapi hetivásárt nyert, mi emelkedésére jótékony hatással van.
Régen Kászonszék 5 faluja (mert egész Kászonszéket csak 5 falu alkotja) egyetlen egyházközséget képezett. Nagy-Kászon elnevezés alatt, mely 1332-ban Kazun* és 1333-ban Kasun néven jön elő*. Kászon-Ujfalu 1701-ben, Jakabfalva 1782-ben szakadt el s lett külön egyházközséggé. E terjedelmes egyházközség közös temploma Altiz délnyugati végénél, a fenyves erdő árnyalta Egyházhágó nevü dombtetőt koronázza s ma is megyés temploma az együtt maradt három falunak. Ez egy, a későbbi kiujitások által eredeti idomából teljesen kivetkőztetett, gót izlésü épület. Csak is egyes műidomokat találunk még, melyek keletkezési korának hozzávetőleges meghatározhatására utmutatóul ajánlkoznak. Ilyek hosszukás gyámkövekre nyugasztott boltozat gerinczei a szentélynek, melyek a későgótkor modorában tagozvák, ilyen szentélyének polygon záródása, csúcsives diadalive, és csúcsivvel záródó sekrestye ajtaja, melynek bélletét horonyok közé foglalt két henger tagozza. E henger-tagok kivájt (canelirt) talapról emelkednek. Ilyen még teljes épségben fennmaradt szentségfülkéje, melynek körives nyilatát szögletein leszelt négyszög keret veszi körül, miről falszalag emelkedik ölnyi magasságra, hol horony és kajács alkotta párkányzatra kajácsos tetőzet jön.
Hajója teljesen át van renaissance stylbe alakitva, csak is két ajtaja maradt meg. Ezek közül déli mellék ajtaja átszelt lóherivvel záródik, s diszes vesszőművel van körülkeretelve. Nyugati főportaléja körivvel záródik, bélletét három mély horony közé helyezett két hengerpálcza tagozza. Sajátságos azon elrendezés, hogy a hossz-szentélynek a hajóhoz viszonyitott keskenyedése kivülről ugy van kitöltve, hogy minden két oldal-tám között egy körivben záródó vakalakitásu váliv (arcade) van bemélyitve.
Már most a körivnek a csúcsivvel való combinatióját észlelve, s feltéve azt, hogy a késő gótkort jelölő boltozat és oldalajtó későbbi odatoldás, mégis ez egyház épitési korát legfelebb az átmeneti korszakra, tehát a XIII. század végére tehetjük, s igy félrevezető a diadaliv elébe befalazott cserfagerendán lévő felirat, hol 487-ik évszám olvasható*.
Egyik harangja 1642-ből való*.
A templom keritésbe egy domborfaragásu sirkő van befalazva, egy papialak, felette két czimerpaizs, melyek egyikébe kehely, a másikba szablyás oroszlán. Köriratából csak is Mich. Lukács kiolvasható. E sirkövet többen nagyon réginek tartják, pedig ez a Lukács a mult században volt kozmási lelkész, s mint ilyen, Csik-Somlyón több alapitványt tett. 1730 körül elhalván, mint kászoni fi, ide temettetett el*. Ugyan itt van eltemetve Csíkszéknek volt főkirálybirája Balázsi József, és korán elhunyt jeles fia Sándor. Régészeti s főként egy tévfogalom helyreigazitása tekintetéből meg kell látogatnunk a Feltizen fölül szintén dombtetőn fekvő Szent-Katalin-kápolnát, melyről a nép azt hiszi, hogy még a pogányok épitették, s e tévhitet megerősitette Benkő József, s utánna Benkő Károly is*, kik e feltevést munkájukba felvették. E kápolna omladozó állapotban van, s azért mielőtt eltünnék, sietek annak keletkezési időszakát meghatározva, a valót felderiteni. E kápolna müidomait, mint polygon záródását, keskeny csúcsives ablakait, s átszelt lóherivvel záródó ajtaját vizsgálva, a csak kevéssé szakértő is azonnal meg fog győződni, hogy koránt sem valamely a századok homályába vesző pogány emlék, hanem egy a késő gót korban (tehát a 14-ik században) épült keresztyén épület.
De e régi szent épületek mellett ne feledjük a multnak harczias emlékeit is.
Kászon Impérből Ujfaluba vezető uttól nyugatra, a Kandatető alatt lesiető Szetye patak balpartján, régi várnak látszanak nyomai. E vár térhelyen fekszik, lapu alaku, s csak 200 lépés kerületü; déli oldalait széles mély sáncz övedzi, melyben kincskeresők vájta üregek vannak. Egy ily ásás alkalmával régi cserfa-csebret találtak. E vár hatalmas gátonyában sehol kőfalnyom nem mutatkozván, azt kell hinnem, hogy csak földvár volt. Hagyományilag megőrzött neve Szetye vár (mi a Szitha vagy Szityha-hoz hasonlitna), a néphit szerint török vár lett volna. Kérdés: hogy ez nem egyike-é Avar őseink földvárainak, kiket, mint tudjuk, gyakran neveztek törököknek még a történészek is.
Sebeint Kászon három váráról tesz egyszerüen emlitést; már most kérdés, hogy hol voltak azok? Kászon Fel-Tiznek egyik negyedét Kővárnak hivják, s ily nevet visel a mellette nyugatról fekvő dombtető is, de ott bár a hagyomány várat keres, semmi épületnyomra nem találtam. A fürdőhöz vezető völgybe Mocsvár pataka szakad, ez elnevezés nyomán bebarangoltam e vidéket a nélkül, hogy valami várnyomra találtam volna, továbbá a Mocsvárpatak fejénél lévő, s gyönyörü sziklaszálakkal ékes Hegyeskő-től nyugatra Impér felé folyó Bakmájpatak mellett egy helyet Bakmájvárának neveznek, de itt sem találhattam semmi épületromra, bár régi szántóföldeknek mesgyéi mutatják, hogy ezen most vadon vidéken egykor földmivelő emberek laktak, sőt a Bakmáj völgyében még e század elején müvelet alatt állott arany- és ólombányák is voltak, sok vaskő és igen jeles porczellánföld is van ott, de ezek mind használatlanul heverő kincsei a természetnek.
Ekként ha Sebeint három várát egybe akarjuk hozni, nem találhatunk mást, mint az emlitett Szetye várát*, a Nyergestetői várat, és a kézdi Sz. Léleknél leirt (e munka III-ik kötetében) Czecze várát, melyek mind Kászon területén feküdtek.
Már ismerjük Kászont a jakabfalvi fürdő kivételével, pedig ez alkotja Kászon fő nevezetességét, azért ahoz is elvezetjük kedves olvasónkat.
Jakabfalvánál a keletről lefolyó Gubás patak szűk völgyén kell darabig felmenni, melybe balpartilag szakad be a fennebb emlitett Mocsvár pataka. Ennek sziklás előhegyein túl elvesz a Gubáspatak neve, mert a kelet irányát megtartott völgyön lejövő csermely Gadzpatak nevet, egy másik észak-kelet irányból lejövő mellék csermely Borpatak nevet kap; ez utóbbinak szűk, magas hegyek bekeretelte völgyében fekszik – fél órára a falutól – a jakabfalvi borviz.
E fürdő egyike legnevezetesebb gyógyforrásainknak, s főként a korunkban fájdalom igen elharapódzott görvélykórban (scrophulás bajokban) csudaszerü gyógyhatással bir, sőt ez irányban ható egyedüli gyógyforrásunk. Magam is csaknem egészen nyomorult, s halálra szánt gyermekeket láttam innen ép, egészségesen távozni, de azért mi mégis külföldi fürdőbe megyünk, ott költjük pénzünket, s az itthon található egyedüli biztos gyógyszert mellőzzük. Pedig e fürdő tulajdonosai, a Balázsiak, mindent megtesznek emelésére, s ha nincsenek is ott fényes termek, czifra épületek, elég kényelmes szállásokkal kinálkozik, melyek rendszerint különböző honi városok és faluk neveire vannak elkeresztelve, s midőn egy-egy kedves hölgyvendég mondá, hogy Udvarhelyre, K.-Vásárhelyre stb. megyen, csaknem fájlaltuk távozási szándékát s csak később a viszonyokkal jobban ismerkedve tudtuk meg, hogy illetőleg nem elutazott, hanem szállására ment.
A kászoni borviz szállitható, a bort – nagy szénsav-tartalommal birván – főzi, s főként Háromszékre igen sokat hordanak szét. A főforrás egy szép homokkő-sziklából fakad fel csaknem kimérhetetlen bőségben, fürdéshez is (melegitve) ezt használják*. Közelében egy másik, fennebb a völgyben egy harmadik, valószinüleg egytermészetü forrás van, sőt egy délrébb eső mellékvölgyben Szemkut is van, melyet szembajokban használnak.
A fürdő vidéke, mint mellékelt képünk mutatja, szép, regényes, a havasi friss lég már maga is jótékonyan hat a beteg kedélyre, a gyönyörü fenyves erdők közötti séták felderitik és felvillanyozzák még az életuntat is. E mellett igen érdekes és szép kirándulásokat lehet tenni az innen 5 óra távolra fekvő Nemere tetőre, honnan a körlátványok legnagyszerübbike tárul fel és az Uz patak átfolyta kistölgyesi szorosba. Ez utóbbit, mint még senki által nem tárgyaltat, röviden ismertetni nem tartom feleslegesnek.
A völgybe messze felnyuló Nagy-Kászont elhagyva, csakhamar a Kászon vize fennvidékére ér az utas, egy hegyszorosba, melynek kezdetét a Szarvaskő regényes sziklafoka jelöli. A számos fürészek letarolta vidéken egymást érik a kies mellékvölgyekből letörtető havasi csermelyek, mint a Fehérkő, Kászon, Lesőd, Margit pataka. Ez utóbbinak menedékesen emelkedő völgye a Fehérviz nyakára vezet, mely csekély emelkedésü hegyhát vizválasztó Erdély és Moldova közt, mert az ennek északi alján letörtető Uz vize már kisiet a hazából.
Az innen messze, a Sz.-Márton háta mögötti Ástut fejéből eredő Uz már itten tekintélyes folyam, mely lefelé haladtában más tekintélyes havasi patakok beszakadása által gyarapodik. A balpartilag beszakadók közt jelentékenyebbek a Bencze, Medvés, Sétár, Rácz, Sóvető, Magyaros patakok és a határszéli Tábla pataka. Jobbpartilag beszakadók közt Medgyes, Baska pataka, vagy Bas vize, végre a Nemeréből eredő és az Uzzal nagyságban versenyző Veresviz*, melynek beszakadásától kezdve az Uz könnyen hajókázható lenne.
Az Uz vidéke vadregényes havasi táj, mindenfelől magas, meredek, fenyvesnőtte; itt-ott szép sziklaszálakkal ékes havasok keretelik be a folyam szükre szabott völgyét, hol csak is a zajongva rohanó pataknak és az utnak marad fösvényen kimért helye; ez ut pedig leborzasztóbb minden havasi utaink közt, az uton sziladarabok, melyeken alig lehet áthatolni, a folyamon hidak, melyekre lépni borzad az ember, mert azok akként alkotvák, hogy két átvetett gerendára reá vetnek egy halom szindeszkát*, melyek a lovak léptei alatt ide s tova csuszkálnak. Ilyek ezen félelmesen ingó hidak, melyek alatt néha nagy mélységben rohan a sziklaéleken habbá tört folyam, s melyre lépni csakis az ily borzadályos átkelésekhez szokott havasi ember és ló mer; de hát mire is ut és hid e lakatlan vadonban, hol hiába keresünk egy emberi lakot, hiába helyet, hová a földtől terményt erőszakoló ekét bekasztani lehetne? Azért, hogy a rombolás és dulás behatolhasson ezen minden emberi tanyától távol eső vidékre is; azért, hogy e rengetegek szüziességét is megadóztassa az önző ember romboló keze; azért, mert e folyam mentén vagy 14 fürész van, és e tizennégy erdőfaló elégséges arra, hogy a folyam mentén mindenütt siralmas képét lássuk az elképzelhetlen erdőirtásnak. Egész hegylánczolatok a szó teljes értelmében le vannak tarolva, s fa csak ottan tenyészik, hová az ember irtó-fejszéjével nem tud eljutni; csaknem hihetetlen, hogy a parányi ember két hüvelyk széles fejszéjével a rengetegek roppantottságát ekként tudja megdönteni.
A vizválasztótól számitott 4 óra hosszat tart (hozzávetőleg vagy 3 mfdet) e szoros, mely mindenütt egyaránt mutatja a fennebb jelöltem rombolásnak oly nagy mérvét, hogy a fürészesek már csak is a mellék-folyamok völgyeiben találnak télen nagy bajjal szállitható tönköket, s e hosszu vonalon át a völgy mindenütt oly szük és köves, hogy müvelhető földet alig lehet találni. Alább azonban (félórára a határszéltől) a szük völgy Tábla pusztájának nevezett szép térséggé tágul ki, egy kaszállók- és legelőkkel dús térséggé, mely oly terjedelmes, hogy egy falu itten könnyen nem csak megférne, hanem lakói a földmüvelésre is elég földet találnának. E térség alkotja a szorosnak fénypontját, és ennek emelésére nem kevéssé foly be az, hogy ez már a revindicált havasokhoz tartozván, itten az erdőirtó fürészeknek nem engedődött hely; miért mindenütt, hová a tekintet eljuthat, a legszebb fenyves erdők boritják a tért környező magas bérczeket; a bus rombolásnak szomoritó képsorozata után örömest legelész a szem ezen eredeti pompájukban fenntartott rengeteg erdőségeken, melyek a térbe is kiterjeszkedtek; de már, fájdalom, ide is kezd behatolni a rombolás szelleme azon néhány év óta, hogy ezen havasok a községeknek adattak át. Tavaly a birtokos községekből (Kászon, Sz.-Márton, Csekefalva, Kozmás,) kiszállt néhány ezer ember, s főként a térségbe lenyuló fákat mind kiaszalták. E vandal műtétel ugy történik, hogy a fák kérgét 3–4 lábnyira a földtől körülfaragják; a fa életereje ez által megszakadva, kiaszik, s csakhamar rothadva hajtja le századokon át büszkén hordozott üstökét, végenyészetében is megtrágyázva a neki éltet adott anyaföldet. Igy van elkészitve az enyészet számára a terjedelmes térségnek több százezer fája, s ha az erdőkezelés nem rendeződik, ha az erdőfaló fürészek ide is behatolnak, akkor ily megsemmisülés lesz sorsa a bérczek gyönyörü szüz erdőségeinek is.
A Tábla pusztáján alól völgyünk ismét egybeszükül, hogy a határszélt könnyen védhető és fedező szorost alkosson, a folyam ujból szük sziklamederbe szoritva tombol, a szekérut teljesen eltünik, s csak is merész csempészek léptei által koptatott ösvény vonul tova a bérczek félelmes sziklaélein. A határszél közelében 4 hatalmas földtöltés és ezt szegélyező sáncz szeli át a völgyet, melyek – most már kirothadt – karózatokkal voltak biztositva. Ezek egyikét a székely határőrezred csinálta, hármat pedig 1849-ben csinálták honvédeink az oroszok e vonalon megkisérthető betörése ellen, és igy ezen elhagyatva gyepesedő védművek szent emlékeink közé sorozandók, mert azok szabadságharczunk dicső napjainak emlékét őrzik ez elhagyott vadonban is.
Hanem ugy látszik, hogy nem mindig volt ily elhagyott, ily lakatlan e szoros; régi épitkezéseknek ottan található nyomai arra mutatnak, hogy messze távol, a történelmi tudaton tul eső korban e szoros féltékenyebben volt őrizve, mert a mostani határszélen belül, a Tábla puszta felső végénél (a folyam jobb partján) levő Bükkös (mely a Nagy-Baska havas északkeleti vége) alján egy régi várhelynek látszanak nyomai, sánczövedzte hatalmas gátony, mely háromszög-alakban 2 és 7/8 hold kiterjedésü területet keretel körül. Hogy ez elromlott, e feledés éje boritotta egykor hatalmas erőditvény mikor és mely nép által épittetett, mikor és hogyan pusztult el? arra semmi adatunk nincsen; a történelem sötétében azonban felötlik a regevilágnak homályos mécse, a mennyiben népregék mondják, hogy itten gonosz tündér lakott, ki minden évben egy szép leányt rabolt el a Fekete-tengerről. Egyszer ujból kiszállott rabló kalandjaira, mely alkalommal a hullámoknak legszebb leányát ragadta el, épen azt, kibe a tengeri nők királya is szerelmes volt. Üzőbe is vette ez a birodalmának legszebb gyöngyét elrablott tündért, s éppen a kőkertnél* utólérvén, iszonyu vihar és zápor által lankasztott röptében, megragadta s e szavakkal: „Veszsz el büdös” egy roppant szikla alá sujtotta. A sziklát még most is mutatják, aljáról buzog fel egy nem legjobb illatu, de több betegségben hatályos ásványos viz, melyet Büdös sziknak neveznek, s mely a nőrabló tündér véréből fakadt volna fel. Egy másik hagyomány azt mondja, hogy ottan egy gót fejedelemnek volt vadászvára, ki vadak- és emberekre is vadászott. E homályos népregék ugyan nem deritik fel ezen, most csak szarvasok és medvék-látogatta romnak történelmét; de legalább sejtetik, hogy ottan valamely oly rablólovag lakott, ki a szomszéd Moldovába, el egészen a Feketetengerig, rabló-kalandokat üzött, s éppen nem lehetetlen az is, hogy a szép leányokból is ragadott el, mit aztán megboszult egy féltékeny szerelmes által vezethetett csapat, stb.
E tájatt tölgyerdők is jönnek elő, melyekről e szoros Kis-Tölgyes nevét nyerte.
Ennyi, mit rövidre vonva, e szoros ismertetésére mondhatok, s ha az nem mutat is fel nagyszerü havasi tájakat, azért annak több meglepően szép pontja van, s ha ide – hol csaknem minden hegy nélkül lehetne – Moldovába egy járható utat készitenének, ha főként a Tábla pusztájára – miként lehetne – egy falut telepitenének* akkor ezen most elhagyott vadonban élet és mozgalom keletkeznék; jelenleg legfelebb csempészek járnak ismeretlen és félelmes ösvényein, s az erdőirtók vandal csapatja nyit utat a gyászos rombolásnak.
Vegyünk most bucsut a Kis-Tölgyestől és a kies Kászonszéktől is, s térjünk vissza központunkra, Csík-Szeredába, hogy onnan utunkat Fel-Csík és Gyergyó felé folytathassuk.
| XI. Kászonszék. | TARTALOM | XIII. Fel-Csík. |