XXIII. Kirándulás a Gyilkos tavához.

Békény völgye. Vároldala. Hiripné vára, regék, most látható romok. Both András és Ambrus Ferencz emléke. A békényloki kolostor. Piriske. Tatárhágó. Tatárkut. Ujut pataka. Kilátás a Vereskő fejéről. A Likas krátere. Likas patak vidéke. Gyilkos tó alakulása. Gyilkos havas. Nagy Czohárd, óriási pisztrángok.

A ki havasi vidéken csak a lapályos völgyeket utazza: az csak félig utazik, mert a legszebb, leginkább meglepő helyek a hegyek között, a szük völgyületekben, a nehezen megmászható magas bérczek kebelében vannak elrejtve, mintha a természet az ily helyeket féltékenyen dugdosná az emberi kiváncsiság elől, mintha azért akarná azokhoz az embert bajjal és fáradsággal juttatni, hogy igy jobban méltányolja; mert az az emberi természetben van, hogy a mihez küzdéssel és nehézségek legyőzésével juthat, azt inkább ohajtja, inkább méltányolja.

Azért én most sem követtem – mint többnyire szokták – a jól csinált utat Borszék felé, hanem kitértem a Marosnak czivilizált teréről a havasok tömkelegébe, hogy e havasvidéknek egy nevezetes, tudtommal még senki által le nem irt*Gr. Lázár Kálmán „A lég urai” czimü munkája I. füzetében csak átmenetileg emliti. , s kevesek által látogatott gyönyörü pontját megismertessem, és ez nem más, mint a – Gyilkos tó, hová eljutandó, a Békény völgyébe tértem fel, mely a hosszan elnyuló Sz.-Miklós felső végénél összekeskenyül, illetőleg többfelé ágazik. A Békény eredeti keleti irányát megtartja. Északról a Holyvás pataka, északkeletről a Vár pataka törtet le szép havasias jellegü völgyéből. Ez utóbbi és a Békény összefolyása közt szép idomu sziklahegy emelkedik vagy 500 lábnyira a tér szinvonala fölé, melyet Vároldalának neveznek. – Lássuk, hogy ez elnevezés feltételezte és a hagyomány által követelt várnak van-e valami nyoma?

Hogy van, arról meggyőződhetik az, ki e különben is szép kilátással jutalmazó hegycsúcsot megmászsza, mert a hegy fennlapján annak csalhatatlan nyomaira fog akadni.

A Vároldalának Békény és Várpatakára néző két (dél és északi) oldala csaknem függőleges; itt a természet erőditett s ekként csak keletről és nyugatról, honnan a hegytető megközelithető volt, emelt védmüveket az ember alakitó keze. Nyugatról egyes, keletről kettős – még most is 4 öl széles, 2 öl mély – sáncz metszette át a keskeny hegyhátat. A nyugati sáncztól 100, a keleti belső sáncztól 60 lépésnyire, egy köridomu 100 lépés kerülettel biró felső vár van, mely a kétoldali szárnyerődök csaknem középpontján a középkori váraknál szokásos belső balliumot képezte. Ezen belső körerőd keleti és nyugati részén két hatalmas zömtorony (donjon) állott, melyek halomra vannak most omolva; de csak csekély ásásra is falomladványokra, nagymennyiségü ragacs (cement) töredékre és kőre lehet akadni, mi e donjonok egykori lételét kétségtelenné teszi. Az ezeket összekötött köridomu várfalak az északi oldalon még 1–2 láb magasságban ma is állanak, a déli oldalon csak gátonya vehető ki.

E csekély nyomok elégségesek arra, hogy e vár egykori lételét biztosan megállithassuk. A hagyomány azt mondja, hogy az Hiripné vára volt. Ennek a Hiripnének pedig két fia volt, Ábrahám és Damokos, mindkettő vitéz levente, de mind kettő zsarnok, kik a vidéket e bevehetetlen sziklavárukból nyomorgatták, s főként kedvtelve rabolták el a vidék legszebb szüzeit. E boszura hivta fel a sértett szeretőket, miért azok egyremásra (gyakran) jelentek meg a vár alatt, elégtételt követelni a leányrablóktól.

Van a Várpatak és Holyvás patak közt egy hegyfok, melyet most is Damokosnak neveznek, itt vivott az ily merész kihivókkal Damokos, tul a Békényen, a ma is Ábrahámnak nevezett helyen pedig, másik testvére; ily párbajaikról többnyire győzelmesen tértek vissza babérkoszoruval váró, s csatáikban a vár tornyából gyönyörködő anyjukhoz.

De elvégre is emberükre találtak, mert egy napon két gyászos vitéz hivta viadalra a két leventét, kik legyőzetve vérzettek el a küzdtéren. Hiripné kezeiben elfonnyadott a babérkoszoru, s fájdalmában nem sokára fiai után halt el. A nép pedig lerombolta a bünfészket.

Ez a vároldali romoknak regevilága, mi e várnak régi épitését látszik jelölni. A romokat ugy látszik, később kiigazitották, mert a XVII. század végén azt a Both-család birtokában látjuk, lakja pedig azon Both királybiró, ki a Rákóczi-forradalom alatt Gyergyó hős népét a nemzet ügye mellett vezérelte, kit hősiessége, s gyászos vége a gyergyóiak emlékében szent vértanuvá tett.

Mig Rákóczinak Isten és Szabadság szóval jelzett zászlói fennlobogtak, addig Gyergyó természettől védett földére ellenség nem léphetett, de 1707-ben, a haza ügyének hanyatlásakor, Akton győzelmesen előnyomuló serege mindent feldulva, közelgett Csík felől Gyergyónak. Both királybiró harczedzett bátor népét összegyüjtve, a Geréczesre elébe ment, s ott a győzelemhez szokottat feltartóztatván, nagy veszteséggel visszaverte; de a szentdomokosiak között találkozott két oláh, kik havasi mellékösvényeken bevezették az ellent Gyergyóba. Ekként a helyükön emberileg megállott gyergyóiakat váratlanul hátulról is megtámadván, két tüz közé szoriták és szétverték, a nép elmenekült a havasokra, de a soha nem hátrált hős vezér Both vérző sebeitől lankadtan az ellenség fogságába került, azon ellenség kezébe, mely győzelmét undok tettekkel szennyezé be, mert Akton féktelen labanczai a védtelen Gyergyónak esve ugy feldulták, hogy nem maradt egy fedél sem, mely alá lovaikat beköthették volna; a győzelemittas vezér pedig feldulta Both várát, s őt magát czéltáblának kiállitva, kis fiaival lövöldöztetett reá, mig nemes lelke – a nép hite szerint – égbe szállt*Losteiner Chronologica descrip. kézirat. .

Cserey Mihály is elbeszéli e történeti tényt*Nemzeti könyvtár 389. lap. , de egészen máskép. – A népet Akton ellen vezetett királybirót Elekes Andrásnak nevezi. Emliti Akton bérenczeinek rémitő dulásait, elmondja, hogy a falukat felégették, a marhákat méneseket elhajtották, a szárhegyi kolostort feldulták, s a kurucz barátokat (szerzeteseket) jól megdöfölték; az elmenekült nemesek házait, azok között Lázár Ferencznek szárhegyi kastélyát is fölégették. Both András levágását is emliti Cserey, de hogy minő állásban volt, nem mondja; azonban Losteiner, a hitelt érdemlő történetiró, mint királybiróról szól róla*Megtörténhetik, hogy két királybirája volt ekkor Gyergyónak; egy, ki a civil dolgokat végezte, egy másik, ki a haderőt vezényelte., s embertelen kivégeztetését történeti érvényre juttatja; miért a Both királybiró emlékével kapcsolatba hozott várromnak szent emléknek kell lenni minden honfi előtt, oly töredéknek, mely a szabadság egy magasztos vértanujának emlékével van kapcsolatba hozva.

Szokásban van, hogy hushagyó kedden a sz.-miklósi fiatalság kigyül a Vároldalára, honnan estve szurokkal és szalmával elkészitett tüzes kerekeket bocsátanak le, végre nagy örömtüzeket gyujtva, azok körül hatalmas áldomást csapnak. Hogy e népünnep honnan vette eredetét, már a hagyomány sem tudja; lehet, hogy azt eredetileg Both emlékére szervezték, később azonban a keletkezés indokát elfeledték az utódok, vagy ha nem ugy van is, könnyen kapcsolatba lehetne hozni Both nevével, ekként a hősnek maradandó emlékünnepet szerezvén.

Különben Gyergyó többször játszott hősies szerepet a történelemben, főként több önfeláldozó bátor jellemet tud felmutatni. A vértanu Bothtal méltán bemutathatjuk egy másik nagy emberét, szárhegyi Ambrus Ferenczet, ki midőn Bukow 1762-ben oct. 24-én a népet a fegyver alá felesketni akarná, mint a nép orátora kilépett s hangosan ellene mondott e jogtipró eljárásnak, mit a nép hangosan helyeselt.

Másnap Bukow magához hivatta, előbb édesgette sajátkezüleg töltött borral, azután aranynyal kinálta, de ezt Ambrus és társa (kinek nevét kiolvasni nem tudtam a kéziratból) visszautasitván, Bukow dühbe jött s rájok rivalt; „Vagy vegyétek rá a népet, hogy a fegyvert felvegye, vagy meg kell hallnotok.” Ambrus erre dörgő hangon mondá:

„Inkább meghalunk, mint nemzetünk szabadságát eladjuk, nem vall igen nagy kárt Gyergyó, ha engem felakasztatsz is, de azért a nemzet s szent joga el nem fog veszni.”

Már vasba voltak verve a bátor férfiak, már főbelövésükre kiadva a parancs, midőn a megmentésükre siető nép a börtön ajtainak betörésével kiszabaditá halálra szánt orátorait. Bukow 8 aranyat adva a nép megvendéglésére, csak nagy bajjal tudta a papok közbejárásával lecsendesittetni, de csak percznyire, mert midőn tisztjeivel ebédhez ült, a nép megrohanta szállását, tölténytartóit, egyenruháját ablakán dobálva be, kiabálta, hogy: „Lőcsig üst az ilyen adtának.” A rémült Bukow ünnepélyesen kijelenté, hogy a népet nem fogja a fegverfelvételre erőszakolni stb., s csak ezen kijelentés után oszlott szét a kitörés pontján állott nép. De alig távoztak, hogy Ambrus Ferencz ujból elfogatott s kegyetlenül egybekötöztetve, a szeredai vár tömlöczeibe hurczoltatott, honnan csak a madéfalvi vész után szabadult ki*Losteiner Chronologica Descript. 604–607. szakasz. Ambrus a kötelet, melylyel fogságában össze volt kötözve, azután mindig, egészen élte végeig, nyakába akasztva hordozta, büszke önérzettel mint szabadságszeretete által nyert becses érdemkeresztet, de azért is, hogy kortársai lássák, hogy minő érdemjelet szokott osztani a zsarnokság azoknak, kik a jog és szabadság emberei. .

Ha az ujabb eseményeket felemliteni akarnók, Gyergyó fiai közül több ily határozott hazafias jellemet lehetne felmutatni, hanem azokat a történelem számára fennhagyván, folytassuk utunkat.

A vároldal szép függőleges szirteivel szemben a szép fenyvesnőtte Kárhágó emelkedik, ezt a Magas Bükk követi, a kettő közt törtet le a Magas Bükk-pataka, mely az Olt forrásától csak néhány ezer lépésnyire fakad fel.

A völgy ezenfelül Békény-loka nevet vesz fel, festőileg fekvő fürészmalmok élénkitik a régen zsolozsmákat viszhangzó völgyet, mert itt valahol hajdan kolostor volt, hová Ferenczi György sz.-miklósi lelkész 1650-ben egy harangot veszen, Ferenczi jegyzeteiben belykén-lokai remetekolostornak iratik*Egyháztört. adat. 1650. Közli Veszeli Károly. . Most ugy eltünt e szentély, miszerint nem hogy rommaradványai lennének, de még öreg emberek sem tudják bár csak fekhelyét is megjelölni; valószinüleg e kolostor a Békény közelében feküdt valahol, a gyakran áradó patak rombolásainak kitett helyen, honnan még rommaradványait is nyomtalanul elsodorták a szilaj folyónak romboló hullámai. A Békénytől jobbra eső, havasok szinvonaláig emelkedő Csobottetőn messze ellátszó két kápolna büszkélkedik, egyik az örményeké, másik a róm. katholikusoké; ez utóbbit a hitrege szerint egy pásztor annak emlékére épitette, hogy néma fia azon helyen szólalt meg*Itt sz. Anna napján nagyon látogatott bucsu van, pünköstkor és keresztjáró héten nagy egyházi menetekkel (processiók) látogatják meg. .

Egy órai ut után a Békény loka (a Magyaros-bükknél) északra kanyarul, hátterében a Piriske havasa emelkedik, mely a hagyomány szerint nevét sz. László király ily nevü s Comnenus János görös császártól nőül vett leányától nyerte. A Piriskén hátul a Tatárhágó emeli ki bozontos fejét; a hagyomány szerint egykor a tatárok a Tölgyesen (határszéli szoros) beütvén, e magas meredek hegynek indultak, de roppant fáradalommal, nagy szomjuságot szenvedve tudtak csak előre hatolni, végre három kutat ástak, melyek most is Tatárkutnak neveztetnek; de látva, hogy mily messze még a tető, s mily sötét félelmes erdők vannak ottan, ugy megijedtek, hogy visszaszáguldoztak. Az ekként bajtól menekült lakosok a mentő hegyet ekkor nevezték el Tatárhágónak. De e hegy nem csak a tatárokra volt félelmes, az még ma is, mert onnan rohan le Gyergyóba a Békény szele, melyet muszka szélnek is hivnak, s mely igen egytermészetü a háromszéki Nemerével, mert midőn ez tombolva végigüvölt Gyergyó terén, akkor mindenki lakába siet, mint vihar közeledtére kikötőbe a hajók.

Utunk itt eltér a Békény lokáról, a keletről lefolyó Ujut pataka völgyébe, honnan a magas meredek Vereskő fejére vonul fel; e vizválasztó hegyvonal tetejéről*A nyugati oldalából eredő folyók a Marosba, a keleti oldalán fakadók Moldovába folynak. elbüvölő kilátás tárul fel.

Visszapillantva a Békénylok nyilatán, Gyergyó délnyugati szöglete látszik a roppant Délhegy tömegével – havas és térség a távol kék leplébe burkolva, festői ellentétben tünik fel Békény hegyeinek szép zöld keretében; azonban ennél jóval elragadóbb a keletre feltáruló havasi tájék. A fenyvesek titokteljes kebléből gyönyörü idomu sziklaormok lövelnek föl, melyeknek szeszélyes szépségeivel nem tud a kiváncsi szem eltelni. Balról az óriási gúlaként feltornyosodó Likas-havas, melynek tetején kraterszerü üreg van, honnan fojtó lég jön fel; ez üreg a néphit szerint oly mély, hogy egy beledobott lud Szent-Domokosnál jött ki az Oltban.

Jobbról a Medgyes, Fekete Hagymás, Lóhavas és Ölyves szirtgerinczei meredeznek fel. A háttérben a Gyilkos-havas tejfehér, a Nagy-Czohárd vérveres sziklacsúcsai zárják el a láthatárt.

E hegyről leszállva, az ut megszünik, elannyira, hogy a Likas pataknak összehullott fáktól sok helyt eltorlaszolt medrében kell vizben lubicskolva tovább haladni, ezen úttalan rengetegbe is – hol minden lépten meglepő képek ragadják meg az utast, s feledtetik a vizben utazás kellemetlenségeit – behatolt az emberi szorgalom. A magasan felmeredő sziklaszálak lábainál fürészmalmok állanak, ezeken 4–5 láb átméröjü tönkökből (fatörzs) metszenek ritka szép deszkákat, melyeket csak télben, a pataknak befagyott medrén szállithatnak tovább. Csak itt a patak mentin van keskeny nyilás, melyen a Békásba vezető gyalog ösvény átvonul, – két felől mindenütt meredek szirtfalak, áthathatlan rengetegek, melyeknek csak széleit is alig érinté az ember pusztitó keze; tovább még szüz erdők terülnek el, melyek összeomlott erdőromokkal, s az ezek rothadványain felnövő folyondárok, zuzmók és páfrányok összefonódó hálózataival zárják el az emberi léptek elől. Közel két órát (Szt.Miklóstól 5 órát) kell e minden lépten meglepő havas tájon át utazni, mignem roppant szirtszálak, mint sziklaoszlopoktól környezett folyosón át a Gyilkos-tóhoz ér az utas.

A legmeglepőbb, a legelragadóbb képek egyike áll előttünk. Még az is, ki felső Olaszország nagyszerü és Svájcznak ünnepelt tavait látta, bámulattal fog e látvány előtt megállani. Nagyobbszerü tüneményt talán igen, de szebbet, vonzóbbat bizonynyal nem rejtenek a havasok keblökben.

E tó nem a teremtésnek őskohójából került ki, nem is az özönviz lefolyásának egy fennakadt medenczéje, hanem egészen uj alakulás; mert alig három évtizede, hogy ott, hol most e nagyszerüen szép tónak fénylő tükre terül el, gyönyörü havasi tér állott, melynek bársony gyepén a Likas-patak és a déli irányból letörtető Gyilkos-patak egyesültek, magas fenyvesek nőttek ki a patakok partvirányain, szép havasi virágok, kuszó mohák tarkázták a völgynek illatos füveit. De a mindig csudásan müködő természet 1837-ben a völgy egybekeskenyülésénél összeontott két hegyfokot, sziklagátat rögtönözve, elzárá a völgyet, mely több éveken át megtelve a vizben gazdag két pataknak oda rohanó kristály cseppjeivel, előállott a Gyilkos-tó, igy neveztetve a felette levő havasról.

E tó óriási T alakban terjed. Nyugatra irányuló lábát a Likas-patak befolyása alkotja, átkeresztjének délre eső végénél szakad be a Gyilkos-patak, északi végénél van a tó kifolyása.

És minő gyönyörü, minő változatos nagyszerü e tó környezete! Kelet felől hosszan nyulik el mellett a Gyilkos-havas. Meredeken emelkedő oldalát sűrü nyiressel kevert fenyves erdő boritja, mig égre meredő teteje kopár, de e kopárságban van éppen gazdagsága, mert ott a legfestőibb csoportozatokban mészkő-sziklacsucsok tornyosodnak fel, melyek hófehérek, simák és tündöklők, mint a márvány.

Északi végét a Nagy-Czohárd érinti; roppant sziklatömeg ez, melynek függőlegesen felemelkedő kopár oldalait sűrü veres erek tarkázzák. E sziklahegy sokban hasonlit Gibraltar várhegyéhez, nyugatra fordult, fekvő oroszlánnak óriás alakjában tünvén fel; lőrésszerü üregeiből sivitó sólymok tekintgetnek alá a roppant mélység ölébe. Mellékelt képünk a Gyilkos tavát a hátterében levő Nagy-Czohárddal tünteti elő.

A Gyilkos tava a Nagy-Czohárddal hátterében. (Rajz. Keleti Gusztáv.)

E hegyben sok a veres márvány. Németek jöttek ide azt megvizsgálni, de faragni kezdvén, igen keménynek mutatkozott s azt mondták rá: Zu hart: honnan eredett – a néphit szerint – Czohárd neve. A Czohárd keleti végénél, a vele összeütköző Gyilkos-havas északi foka közt van azon hegyszakadás, mely a völgyet eltorlaszolta, itt van most is a tónak Gyilkos-patak név alatti (mely alább a Békásba szakad) szép zuhatagokban tovarohanó lefolyása.

A déli háttérben a sokhelyt égő, vulkánszerüleg füstölgött Nagy-Hagymás sötétül. Nyugatra a Likas-patak szép, hol veres sziklaszálakkal szegélyzett völgye, háttérben a méltóságos Ló-havas, Vereskőfeje és Likas. Ezen gyönyörü havasok keretében van a 700 lépésnél hosszabb, északtól délre nyuló tó.

E tó tükre nem sima redőtlen vizlap, hanem az változékonyitva van, s éppen ez képezi sajátságosan meglepő szépségét, mert a mint emlitém, a völgyet az elöntés előtt fenyves erdő boritá, azért a fenyőfáknak hegyei még most is kimeredeznek a tó fölé (egyszersmind mélységmérőül is szolgálva, mert az itteni fenyők 16–18 ölesek), más fenyők gyökereikből kiáztatva, moha s kuszó vizi-növényektől egybeköttetve, uszó tutajokat alkotnak, melyeknek tetőlapján nefelejtsek s más nedvkedvelő virágok és növények pompáznak festői szinvegyületben. De nem csak szép, hanem hasznos is e tó, mert kristálytiszta vizeiben óriási pisztrángok*A fekete pettyü pisztráng, melyet a nép pérhalnak nevez. teremnek, melyek 5–6 fontra növik ki magukat. A békási oláhok ezeket megfogva, felfüstölik, s a hal alakjára készitett sarkos kosárkákba, csereklye (fenyőrügy) közé csomagoltan teszik el. Az ily hal aztán ugy sütve, mint nyersen, felséges eledel, miről a tó kies partján elköltött ebédünk alkalmával meggyőződhettünk; valamint tudomást szerezheténk a Gyilkos tó több pontjáról, de főleg a nagy Czohárd irányából visszaütődő nagyszerü dörgedelmes viszhangról mely fegyvereink sortüzelésére mennydörgésszerüleg felelt vissza.