Minthogy igen szerette Istent Szent István király, némely titkos dolgokat is megjelentett az Úristen néki: és megoltalmazta őtet és az alattavalóit az ellenségektől. Midőn a prédán kapó és ragadozó pogány tráciai népek, a magyaroknak kegyetlen ellenségi, nagy dühösséggel Erdély országának rontására bé akarának menni, Szent István király meginteték álmában Isten angyala által, és mindjárt nagy szorgalmatossággal követet külde Gyulafejérvárra, mely által jó idején hírré tévén, az erdélyiek minden vármegyékből drágább marhájokkal erős helyekre mentenek, és megoltalmazták magokot. És a pogány ellenség némely falukot és mezővárosokot elégetvén, embereket nem vihetett magával, hanem csak barmokot és egyéb prédákot. De a ragadozó pogány ellenség nem sok ideig kevélykedheték hamis prédájával, mert újobban bosszúságot tévén a magyaroknak, Szent István király szép erős hadi seregekkel bémenvén az ő országokba, azoknak Céás nevű fejedelmét maga levágá, és a megvert pogány ellenségnek sok kincseit és drága marháit Magyarországba hozá. Melyeket nem világi dolgokra, hanem szent helyekre, a szegények táplálására és templomoknak építésére fordítá.
Dicsíretes magaviseléséért, bölcsességéért és nagy jóságos cselekedetiért a világnak minden részeire kiterjedvén Szent István királynak híre-neve, minden felől jőnek vala a népek Magyarországba, hogy igaz törvényt és jó erkölcsököt tanoljanak tőle. Elannyira, hogy igazán mondhatjuk őróla, amit a Szentírás mond Salomonról: Veniebant de cunctis populis ad audiendam sapientem Salomonis; et ab universis regibus terrae, qui audiebant sapientiam ejus. Minden népek jőnek vala a Salomon bölcsességét hallgatni, és a földnek minden királyitól, kik hallják vala az ő bölcsességét. A tráciaiak közül is nagy fő emberek, úgymint hatvanon, magokot megalázván, és sok szép kincset, aranyat, ezüstöt és drága marhákot vévén, elindulának Magyarországba, Szent István királynak ajándékokot hozni. De minthogy Szent István király megerősítvén az utakot a pogány ellenség ellen, sok vitézeket rendelt vala, hogy semminémű ellenséget bé ne bocsátanának az országra, a vitézek azok ellen való gyűlölségtől viseltetvén, avagy pedig a kincsnek és drága marháknak rendetlen kívánságától meggyőzettetvén, reájok rohanának, és nemcsak mindenektől megfoszták őket, hanem némelyeket közülök megölének, némelyeket pedig holt elevenen hagyának. Melyet megértvén Szent István király, a gonosz vitézeket maga elejébe hozatá és keményen megdorgálá és az országnak minden útaira akasztófákot csináltatván, kettőnként mindenek láttára felakasztatá. Dissipat impios rex sapiens. Elhányja az istenteleneket a bölcs király. Ezzel az igazságnak szolgáltatásával nemcsak megbünteté a vakmerő vitézeknek istentelenségét, hanem a több prédán kapó embereknek szívöket úgy megrettenté, hogy amíg élt, senki a jövevény emberen hatalmat nem tött; ki-ki, igazsága lévén, békével jöhetett Magyarországba s visszamehetett. Mivelhogy Szent István király oly igen szerette és oltalmazta az igazságot, az úton járókra nagy gondot viselt; a nyomorultakot és erőtleneket a hatalmasoktól megmentette; az Isten is őtet minden dolgaiban megoltalmazta s megáldotta; sok rendbéli veszedelmekből kiszabadította, kegyes igéreti szerént: Mivelhogy bennem bízott, megszabadítom őtet, oltalmazom őtet, mert megismérte az én nevemet. Hozzám kiált, és én meghallgatom őtet; véle vagyok a háborúságban, megmentem őtet és megdicsőitem őtet.
Az olaszok, bizonyos okoktól viseltetvén, és más nemzetségek főképpen a magyarok segétségében igen bízván, elpártoltak vala Konrád császártól, ki mindjárt rettenetes nagy hadi seregekkel megszállá Mediolanum várasát, melyet oly iszonyú ínségre juttata, hogy mind a több várasok igen megrettenvén, megadák magokat és engedelmesek lőnek a császárnak, ki megértvén, hogy az olaszok a magyaroknak, cseheknek és lengyeleknek segétségében bíztak volna, nagy haraggal és rettenetes hatalommal visszatére bosszút állani. És minekutána Csehországot és a körülvaló tartományokat megrontá, Lengyelországot is igen megsanyargatá. Azután pedig rettenetes nagy táborát Magyarország ellen fordítá. Melyet megértvén Szent István király, mindjárt hadi seregeket gyűjte, és noha a császár hadaihoz képest igen kevesen volnának, mindazáltal táborba szállítá azokat, biztatván, hogy reménségeket Istenben vessék, és erősen harcoljanak hazájok és szabadságok megmaradásáért. Mert nem azoké a győzedelem, akik többen vannak, hanem akiknek Isten adja. Az okáért alázatoson könyörge az Istennek: Uram, nincs semmi különbség tenálad, ha kevesek által segétesz-é vagy sokak által: segélj meg minket, mi Urunk Istenünk, mert tebenned és a te nevedben lévén bizodalmunk, jöttünk e sokaság ellen. Itt sem csalatkozék meg Szent István király Istenben vetett reménségben. Mert nagy haraggal béjövén a németek Magyarországnak részeire, és alkolmas helyen táborba szállván, Szent István király el nem múlatá vitézivel erősen ellenek állani. Midőn azért mind a két részről készülnének a kegyetlen harcra és iszonyú vérontásra, ímé mindeneknek reménsége kívül, egy követ érkezék a németek táborára, ki a kapitányok szállásit mind eljárván, megparancsolá az egész hadi seregeknek a császár nevével, hogy mindjárt visszatérvén Németországba, ki-ki menjen hazájába. Melyet megértvén, Konrád császár igen csudálkozék és szorgalmatoson tudakozván, eszébe vévé, hogy Istentől angyal küldetett a Szent István segétségére, és megrettenvén, békességet szerze a magyarokkal.
1696