Szent királyunk igyekezetének célja oly munka volt, mely a közönséges erő tehetségét felülmúlta. Egy győzedelemhez szokott egész nemzetet a villongó harcok mezejéről a békesség nyugodalmas pályájára téríteni, zsákmányozás helyett szorgalmatosságra szoktatni, szívét egy indulatival ellenkező religiónak meghódítani, kényét a törvények korláti közé kényszeríteni, a jót, mely lelke előtt villogott, melyért élt-halt, a magyarok között meggyökereztetni, sokat kívánó, nagy erőlködésekbe tellett munka volt. (…)
Ezeknél is többet tett István királyunk. Mert tudta, amit a történetek is hirdettek, hogy egy idegen nemzet, idegen származással, idegen nyelvvel, idegen szokással, idegen erkölcsökkel, idegen Istennel, egyedül szíve bátorságára és fegyvere szerencséjére támaszkodva meg nem maradhat soká az idegenek között, hanem, mint a hatalmas hunok vagy a későbbi avarok, a háborúk által szomszédjait, az uraság által alattvalóit magára zúdítván külső-belső ellenséginek áldozatja lesz, és birodalmának csak emlékezete marad.
Azért ő, amit nemzete és országa megmaradásáért tehetett, mindent elkövetett. Néki köszönheti a magyar, hogy a nemzetek sorában még most is dicsőséges helye vagyon, sőt inkább ezt is szent királyunk hitének hálálhatja.
Mert az ő hite tette az Anyaszentegyháznak fejedelmét pártfogójává, a császárt barátjává, a kereszténységet lelki-testi atyjafiává nemzetünknek; az ő hite szelídítette hozzánk a tudományokat, hogy bennünk a természeti készségek kimívelődjenek, és a lelki tehetségeknek zsengéi álmélkodásra méltó erőre nevelkedjenek; az ő hite palástja alatt találták oltalmokat a jövevények, kik elszaporítván közöttünk a hasznos mesterségeket, szükségeink kielégítésének új segedelmet, a keresetnek új utat, az ország jövedelminek új forrást nyitottak; az ő hite sugalmábul nyertek számtalan rabszolgák szabadságot, kik a háladatosság által a magyarokhoz leköteleztetve, köztük a nemzeti erőt öregbítették; az ő hite dajkálta közöttünk a szeretetet, hogy a Magyar Birodalomnak különféle népei, úgymint azon egy trónusnak hívei, azon egy hazának magzati, azon egy közjónak örökösi egymáshoz kölcsönös segedelemmel lenni, egymásért élni vagy halni készek legyenek; szóval az ő hite áldása, hogy az ország hazává lett.
1821