Padányi Bíró Márton

Szent István koronái

Ah! mit mondjak már én a mi országunkban a Krisztus törvényének legelső szerzőjérül, mesterérül, Szent István királyrúl? Ki mondhatná meg, mely nagy volt az ő Istentül belé öntetett és a vezérlésre véle született bölcsessége, okossága? Ki magyarázhatná meg az ő édes nemzetéhez való szeretetét, irgalmasságát és kegyességét? Aki minden éjjeli, nappali fáradtságát arra alkalmaztatta, minden gondolatit abban foglalta, fárasztotta, hogy a kemény szívű magyaroknak elméjébül a pogányságnak kárhozatos gonosz szokásit kiirtván, miképpen olthatná szívekben a keresztény hitnek üdvösséges szent törvényét, és minden módon irgalmasságot tévén ővélek lelki vagy testi segedelemmel, miképpen segéthetné meg őket.

Mi, keresztény lelkek, a pogányságban vakoskodván, mind testben, lélekben világtalan koldusok, szegények és nyomorultak voltunk, non erat qui frangeret panem; nem volt senki, aki az evangéliumi tudománynak kenyerét megszegte és ily lelki nagy éhségben az üdvösségnek eledelével táplált vagy megsegétett volna, hanem a felséges Úristen mind mennyei áldásokkal, mind világi bővséges jókkal megrakván és megtöltvén ezt a koronázott asztalt, ezt az irgalmas és könyörületes igaz férfiat, Szent István királyt pane vitae et intellectus. Ez kezdett legelsőben részeséteni az életnek és értelemnek kenyerében, abban a kenyérben tudniillik, aki maga felől azt mondja: Ego sum panis vivus. Én vagyok az élő kenyér, ki mennybül szállottam alá, aki e kenyérbül eszik, örökké él. Ez a szent király, a mennyei királynak legszebb, legkedvesb leányát, az irgalmasságot magának örökössen eljegyzette, és annak szerelméért minden kincsét, gazdagságát csak egyedül az Istennek házára, oltárokra költötte, minden javait a szegény ügyefogyott nyomorultakra kiosztogatta, mely sok jó cselekedetiért annyira megdicsőítette őtet az Úristen, hogy az az ő jobb keze, mely éltében az adakozásban fáradhatatlan vala, holta után is mind ekkoráig virágzó rothadatlanságban megmaradott. Méltán azért ezen sok jótéteményidért Stephane, corono te corona Minervae. Szent István, koronázlak s tisztellek téged Minerva koronájával.

Bölcs Pierius a laurusrul, avagy borostyán zöld levéllel felékeséttetett koronárul azt írja, hogy ez régenten a jövendölő dolgokat voltaképpen előre általlátó Apollónak tulajdonéttatott, innend osztán a régiek vették, hogy valakik a jövendölésnek malasztjával megáldattak, laurussal avagy borostyán zöld levélbül rendessen felcsinoséttatott koronával koronáztattak meg. Akik pedig fegyverviselő jövendölők voltak, azok a sisakjok tetején hordozták az ilyen koronát. Ez a borostyán, azt mondja azon Pierius, olyan természetű, hogy ezt soha meg nem ütheti, meg nem sértheti a mennykő. Erre való nézve Tiberius császár, Suetonius bizonysága szerént, valamikor égiháború és mennydörgés volt, mindenkor ilyen koronát hordozott a fején.

Ez a korona is illik a mi dicsőséges szent királyunknak, mert jóllehet eleinten, amidőn a keresztény hitet kívánta volna ide országunkba béplántálni, minden külső-belső ellenségi kegyetlen dühösségű és dühös kegyetlenséggel mennydörgöttek ellene, és halálos veszedelmeknek, ártalmaknak mennykőjével igyekeztek mind magát, mind kisded új keresztény népét sértegetni; de Szent István a kegyelmes Istenben való reménségnek zöldellő borostyán koronájával megkoronáztatván (hogy most a többiekrül ne szóljak), midőn egykor ennek az újonnan megtért magyar nemzetnek halálos ellenségi, a kegyetlen tráciai pogány népek nagy dühösséggel Erdélyben, onnan osztán ide, beljebb országunknak pusztítására és a keresztény-ségnek kiirtására igyekeztek volna, egy éjjel álmában megintettetvén, isteni jelenésbül általlátta a következendő veszedelmet, és annak eltávoztatására mindenféle oltalmazó seregeket rendelvén, megszabadétá kedves népét. Oh azért dicsőséges minket védelmező szent királyunk! mivel mind az ellenkezéseknek mennykövétül megsérthetetlen voltál, mind a jövendölésnek lelkével megáldattál, corono te corona Apollinis, az Apolló koronájával koronázlak téged.

A régi bölcsek a cinnamomumot, avagy amint magyarul nevezzük, a fahéjat a csendes békesség és nyugodalom jelének tartották; kire nézve Vespasianus, hatalmas római császár, ellenségit meggyőzvén, a pártosokon jeles diadalmat vévén, és ezáltal az ő népének nyugodalmat és csendes békességet szerezvén, cinnamomummal avagy jó illatú fahéjjal közben rakott és szépen felékeséttetett drága arany koronákat legelsőben is ő áldozott, ő ajánlott, ő mutatott bé a békesség istenasszonyának.

Aesculapius felől is azt költötték volt a poéták, hogy az a basiliscus sárkánnyal viaskodván, ilyen koronát tett a fejében, akire is viadal közben, midőn a basiliscus sárkány mérgének mirigyes és dögleletes halálos erejét eresztette volna, azon halálok fulánkja és dögleletes mérges ereje a cinnamomumnak ellenkező jó illatjátul annyira megerőtleníttetett, hogy a basilicus sárkány meggyőzettetvén, prédája lött Aesculapiusnak.

A mi dicsőséges szent királyunk is mind látható, mind láthatatlan ellenséginek torkábul kiszabadítván egész birodalmát, a Krisztus Jézus üdvözétő szent hitinek zászlója alá írattatott minden egyházi és világi méltóságoknak, főrendeknek, nemes és köznépeknek csendes békességet és nyugodalmat szerzett. De a minden jóknak ellensége, a pokolbéli ördög felindétván ama dühös, kegyetlen, mérges basiliscus sárkánynak, az istentelen rebellis, pártos syrmiai avagy sümegi hercegnek szívét, felzúrá-zavará, felháborítá ezt a szép egyességet, és némely részét a megtért magyarságnak a pogányság mérgének okádására visszacsábétván, felemelé fejét szent királyunk ellen. De ellenben ez a mi szent királyunk, fejére tévén a cinnamomumnak békességet szerző jó illatú koronáját, és a lelki jók illatozásinak hatalmas erejét azon mérges, dühös basiliscusnak, a Kupa hercegnek szívére eresztvén, legottan pártossival együtt megerőtlenítette, meggyőzte, elvesztette őket. Azután egész országának népét Justitia et Clementia, igazsággal és kegyességgel vezérelvén, emellett minden szomszéd fejedelmekkel szövetséget vetvén, oly csendességet szerzett, hogy békességben élvén mindenek, minden lelki-testi jókkal bővelkedtek, illatoztak, virágoztak és gyümölcsöztek légyen. Oh azért dicsőséges szent királyunk! mivel velünk ennyi sok jókat tettél, nékünk közönséges keresztényi csendes békességet szereztél, corono te corona pacis; a minden lelki jóknak illatjával illatozó békességnek koronájával koronázlak és tisztellek Téged.

 

1756




Hátra Kezdőlap Előre