Eltekéllette magában, hogy a hív és okos szolgának (akit az Úr az ő háza népére rendelt) szabott regulamentomától csak egy cikkelyes ponttal sem távozik el, hogy ne csak boldog titulussal illettessék, hanem minden javaira is rendelje Isten, tudniillik a maga színe látására.
Első és legderekasb regulamentoma pedig, vagyis (hogy magyarosban szóljak) szükségesb kötelessége, aféle jó felsőségnek az, hogy az alattvalóknak (rokonsága, cselédje vagy jobbágya légyen az ámbár) tekélletes erkölcsével jó példát mutasson, máskülönben a tőle függő népet gonoszra vezérli, valamint szinte a nyájat a pásztor. Valamerre hajol a fejedelem, arra a változó kösség is; ha jóra, jóra; ha pedig gonoszra, oda is követi; mert mindennek reá vagyon függesztve a szeme.
Második regulamentom az, hogy a maga tulajdon jovát ne keresse, mert ez felforgatja és megemészti az igazságot, melynek leggonoszb férge az ajándékokon való kapás. Azért adá parancsolatól Isten ő szent Felsége az Izrael népének: Non accipias munera, quae etiam prudentes excaecant; egyátalában ne végy ajándékokat, melyekmég az eszeseket is megvakétják. Azért inté bölcs Salomon által is a Szentlélek a bírákat: az adományok és az ajándékok megvakétják a bírák szemeit, és mint a néma szájú, eltéréti azok feddését. Miért téréti el? Okát adja hasonlatosságban Jansenius, mert valamint szinte a zabola vagy a kantárfék a barmot, úgy az ajándék mintegy pórázon hurcolja a felsőket és bírákat, s oda vezeti, valahová tetszik.
Harmadik szükség az, hogy a törvényhez alkalmaztassa magát, azt cikkelenként bételjesítvén; egyébaránt az igazságtól eltávozik, és az igaz felsőségtől, ahová célozott pogány bölcs Bias, midőn kérdeztetnék, ki volna igaz fejedelem? Az (úgymond), aki legelsőben is fejet hajt a törvénynek. Nem is ok nélkül, mert: Lex, est omnium mortalium regina, amint Pindarus bizonyétja: A törvény mindeneknek királnéja; az igazság pedig határozó vége a törvénynek. Valaki azért a törvényt megveti, bé nem akarván azt teljeséteni, az az igazságtól is eltávozik, s gonoszra vetemedik. S ezért monda amaz igazságszerető Justinianus: Principe digna vox est, legibus se subditum profiteri. Fejedelmet illető szó, magát törvény alatt valónak vallani.
Negyedik az, hogy rest, tunya vagy felettébb aluszékony a felső ne légyen, mert dolgaiban hátramarad, gyakorta nagy károkat vall, és maga magában meghasonlik. Meghasonlik, mert a felsők néminéműképpen, igazgatásokra nézve, isteneknek neveztetnek; az isteneknek pedig Aristoteles semmiképpen nem akar álmot tulajdonétani; miért? mert azontól (úgymond) ha hogy alunnának, megszűnnének istennek lenni. Vagy azért hogy, ím az álom jele a fáradságnak, ha pedig az istenek elfáradhatnának, non essent infinitae virtutis, nem volna véghetetlen erejek; következendőképpen in se forent divisi, magokban meghasonlanának.
Melyben látszik Dáviddal cimborálni; aki a 120. zsoltárban ilyen szókra fakada: Ecce non dormitabit, neque dormiet, qui custodit Israel. Ímé nem szunnyadoz, se nem aluszik, aki Izraelt őrizi. Nem más pedig az, hanem a mindeneket módosan igazgató felséges Isten, aki a próféták által, ki tudja? ha nem azért hasonlétotta-e a királyokat most Serafimhoz, most Kerubimhoz? Ide célozott azért bölcs Homerus, midőn a figyelmes vigyázatot a fölsőséggel, vagyis a fejedelemséggel egy méhből születettnek nevezte.
1723