Olvasom Szent Márton püspök életében, kit Laurentius Surius ír tizenegyedik könyvében, hogy midőn egykor azon dicsőséges szent, útjában lévén, egy szegény mezítelen koldust találna elő, palástjának egy részét elmetszvén, odaadá néki, hogy béfödőznék vele; annakutána megjelenvén Krisztus Urunk néki azon darab palásttal, mondá: Ímé ezzel az darab köntössel ruházott fel engem Márton; kit is látván Szent Márton, annakutána még adakozóbb lőn.
Hasonlót mond az magyar krónika is Szent Örzsébet, Második András király leánya felől, ki minekutána Turingiába férhez ment volna, történt, hogy urának sok számú fejedelmi vendégi volnának, kíváná azért, hogy felesége is igen drága és ékes köntösökben öltöznék, kit megmívelvén, midőn az urához menne, ímé az garádicson egy szegény mezítelen koldus alamizsnát és ruhát kér vala. Ez szent asszonyállat megszemlélvén az szegény igyefogyott koldusnak mezítelen voltát, fogá drága szép palástját, s odaadá az szegénnek, ki legottan elméne az palásttal. Azonban az szolgák e dolgot hírré tévék az urának, ki nehezteli vala ezen adakozást, s midőn feleségéhez akarna menni, azt megdorgálni, ím Istentől csudálatosképpen oly fényes és drága palást adatott Erzsébetre, hogy mind férje, mind penig az szolgarend, sőt az vendég fejedelmek is aztot nem győznék csudálni és dicsírni.
1691