A honvédségnek nyílt csatamezőn álló seregei augusztusban megadták magukat: Görgey* serege augusztus 13-án Világosnál az oroszok előtt; az erdélyi hadsereg augusztus 17-én Dévánál ugyancsak az oroszok előtt; a volt Dembiński*-hadsereg roncsai augusztus 19-én Karámsebesnél az osztrákok, illetve 21-én Hátszegen az oroszok előtt; a volt temesvári ostromló hadtest maradványai augusztus 21-én Borosjenőn az oroszok előtt; végül Kazinczy ezredes máramarosi és kolozsvári csapatai augusztus 24-én Zsibón az oroszok előtt. Augusztus 14-én felrobbant a kis dévai vár; 17-én megadta magát Arad vára, majd 26-án Munkács is, mindkettő az orosz csapatoknak. A lengyel és az olasz légió, valamint néhány ezer honvéd török földre menekült. Kossuth augusztus 17-én lépte át a török határt: szerényen és szegényen. Augusztus 22-én értek a menekülők Vidinbe. Itt Kossuthnak sikerült kezébe vennie az emigráció irányítását, bár Szemere* egyaránt, Perczel és Bem* fellépett ellene. Kossuth tudta, hogy új korszak kezdődik az életében, és erre az új korszakra fel akarta készíteni a nemzetet is. Arra számított, hogy a nyugati hatalmak háborúba fognak keveredni Oroszországgal, és Ausztria Oroszország mellé fog állni, hogy a magyar szabadságharc leveréséhez kapott orosz segítséget meghálálja. Visszavonta tehát lemondását, azt állítva, hogy törvénytelenül csikarták ki tőle, és törvénytelen célokra használták ki. A vidini vitatkozásokból és tépelődésekből született meg a szeptember 12-i levél „az Angol- és Frankhonban-i magyar követ- s diplomáciai ügynökségeknek”. A híres vidini levél kötetünk utolsó dokumentuma. Kossuth visszatekint benne a múltra, de már előre is néz. Aligha véletlen, hogy nem írt visszaemlékezéseket a szabadságharcról: politikus volt, és ezúttal a jövő politikai küzdelmeihez keresett a közelmúlt eseményeiben hatásosan felhasználható, nagy érzelmi töltésű, mozgósító erejű hatóanyagot. Nem az utókorhoz akart szólni, hanem a kortársakhoz, őket akarta újra összeszedni és mozgósítani. És mert azt akarta hangoztatni, hogy a nemzet erői alkalmasak és elégségesek az új küzdelemre, visszamenőleg is hatalmasnak és legyőzhetetlennek festette nemzetét, a bukást pedig nem az erő hiányával, hanem árulással magyarázta. Az emigráció mindvégig ragaszkodott ehhez a romantikus képhez. Ez a múltszemlélet mindmáig hat a magyar történetírásban és közvéleményben. Éppen azért, mert a vidini levél politikai szónoklat, nem igazíthatjuk ki minden tévedését. Az olvasó eddigre úgyis megismerkedett a tényekkel – az iratokból. Amit most olvas az inkább költészet. A vidini levél szövegét az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában levő, Pulszky Ferenc* kezétől származó másolat alapján közöljük (OSzK Kt Fond VIII/1856.).