A tiszafüredi táborban az említett Dembiński-ellenes fellépés 1849. március 3-án robbanáshoz vezetett. Görgey*, Klapka*, Répásy* és Aulich* Szemere* kényszerű kormánybiztosi segédkezése mellett ugyanúgy távolította el Dembińskit* a magyar főhadsereg éléről, ahogy januárban Damjanich*, Nagysándor* és Vukovics* kormánybiztos Kiss Ernőt* a bánsági hadtest éléről. A hadsereg szempontjából mindkét lépés feltétlenül szükséges, forradalmi tett volt. Kossuth ingerülten indult el Debrecenből Szemere* jelentésére a táborba, de odaérve gyorsan átlátta, hogy itt nem tiszti zendülésről van szó, hanem egy szomorú, de szükséges eseményről. Meg is bízta Görgeyt* az ideiglenes fővezérséggel – nem megalkuvásból, nem puhányságból, hanem azért, mert ezt tartotta a további hadműveletek szempontjából is a leghelyesebbnek. Ezekben a napokban kezd újra helyreállni Kossuth és Görgey* közt az 1848. októberi felhőtlen jó viszony, aminek aztán az ország látja hasznát. Kossuth gyors helyzetfelismerésének és államférfiúi nagyságának szép példája a tiszafüredi elhatározás. Erről szóló 1849. március 5-i levelét az eredeti fogalmazvány alapján közöljük (OL H 2. OHB 1849 : 4246).