Az 1849. április 14-i képviselőházi ülés, mint láttuk, egy háromtagú választmányra bízta a magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatának megszövegezését. A bizottság három tagja maga Kossuth, Szacsvay Imre* és Gorove István* volt; hozzájuk csatlakozott a felsőház két kiküldöttje, Horváth Mihály* püspök és Hunkár Antal* főispán. Mintául az 1776. évi amerikai függetlenségi nyilatkozat szolgált, Kossuth munkája mégsem egyszerű másolás volt: gondolatmenete inkább a nemzet történelmi jogainak, mint a természeti jognak a vonalát követi. Fogalmazványa Kossuth, a végső részben pedig Szacsvay* kézírása, de bármennyi változtatás került is bele a bizottsági, majd az országgyűlési zárt tárgyalások (április 17-18) során, mégis vitathatatlanul Kossuth munkája. A nemzet jogos érzelmeinek mindenben megfelelt ez a nyilatkozat, a hozzá fűzött külpolitikai remények azonban nem váltak valóra, a nyugati hatalmak nem avatkoztak be a független Magyarország oldalán, az osztrák seregek mellé viszont felsorakoztak (a Függetlenségi Nyilatkozattól függetlenül) az orosz csapatok is. A nyugati hatalmak ugyanis úgy érezték, hogy Magyarország kiválása a Habsburg-birodalomból a dunai monarchia és vele az európai egyensúly felszámolásához vezet. Belpolitikailag hiányzott a hatásos, de egyoldalún érvelő Függetlenségi Nyilatkozatból a szociális, illetve a nemzetiségi kérdés reális megközelítése, sőt megemlítése is. Így tehát mi sem az országon belül, sem azon kívül nem találtunk szövetségesekre, osztrák ellenfeleink azonban igen. A Függetlenségi Nyilatkozat szövegét Révész Imre* kutatásai alapján a debreceni városi nyomdában készült legjobb egykorú változat nyomán közöljük, hiszen sem jegyzőkönyvi szövege, sem hivatalosan hitelesített példánya nem maradt fenn.