Simonffy József alezredes július 2-án jelentette Kossuthnak, hogy levelet váltott Avram lancuval, a havasi román felkelők vezetőjével, és felhatalmazást kért az érdembeni tárgyalásokra. Kossuth a nehéz körülmények közt is szakított rá időt, hogy hosszan válaszoljon Simonffynak. Változatlanul ugyanazokat az elképzeléseket fejtette ki levelében, amelyeket annak idején, április 26-án Drágosnak*. Kitért Hatvani Imre* Abrudbánya elleni támadására is, és indokolta, miért nem volt hajlandó fegyverszünetet engedélyezni, sőt miért tartotta szükségesnek a tárgyalások idején is a hadműveletek folytatását. Iancu* szavait („ebben a két testvérhazában a magyar nem beszélhet létről és jövőről a román nélkül, s a román sem a magyar nélkül”) mintha meg sem hallotta volna. Ekkor azonban már Magyarországon tartózkodott Nicolae Bălcescu*, a havasalföldi forradalmár-író, és amit a kölcsönös bizalmatlanság lehetetlenné tett, a közvetlen megegyezést Kossuth és a magyarországi románok közt, a magyar–román megbékélést vele sikerült részletesen megbeszélni. Július 14-én sikerült aztán aláírni a megbékélési tervezet sok szociális intézkedést tartalmazó pontjait. A kormány pedig nekiállt a nemzetiségi törvényjavaslat kidolgozásának. Kár, hogy a hadi helyzet rosszabbodása miatt mindennek kevés gyakorlati hasznát lehetett már venni. Inkább jelkép volt, mint valóság. Kossuth levelének szövegét Deák Imre* idézett könyvéből vettük át, a 394–397 oldalról.