1848 áprilisának első napjaiban még mindig lázas munka folyt a pozsonyi országgyűlésen. Maga Kossuth is többször felszólalt, elsősorban a választójogi törvény és a vármegyei vita során. A választójogi törvény megint kiváltotta az udvar ellenállását, a törvényjavaslat ugyanis meg akarta adni az országgyűlési követküldés jogát a Magyarországból kiszakított katonai határőrvidéknek is. Ezúttal Kossuth és Esterházy Pál* herceg utazott Bécsbe Batthyányval a kérdés kiegyenlítésére. Végül április 6-án Ferenc Károly* főherceg egy magánkihallgatáson elfogadta Kossuth javaslatát, amely egyelőre fenntartotta a határőrvidék korábbi „belszerkezetét”, de cserébe V. Ferdinánd* elismerte a területeknek a magyar országgyűlésen való képviseleti jogát. Április 8-án a Pozsonyba visszatért Kossuth jelentette be az országgyűlés kerületi ülésén, hogy a magyarországi szerbek küldöttsége kérelmet kíván az országgyűlés elé terjeszteni, és javasolta, hogy mint korábban a fővárosok küldöttségét, fogadják a szerbeket is. A Batthyány-kormány és Kossuth liberális politikai elképzeléseiben fontos szerepe volt Magyarország területi egységének: jogos követeléseik közt szerepelt, hogy Magyarországot egyesítik Erdéllyel és a katonai határőrvidékkel. Ráadásul úgy gondolták, hogy a „közös szabadság a nemzeti különbségeket s ellenszenveket biztosan kiegyenlíti”. Nem értették meg – Kossuth sem –, hogy a nemzetiségek ekkor még igen szerény, és nem Bécs, hanem a magyar országgyűlés elé terjesztett követelései éppen olyan jogosak, mint a magyar követelések voltak. A horvátok esete kivételével nem hajlottak az ország kisebbségei nemzeti közösségeinek, kollektív politikai jogaiknak elismerésére. Másnap éppen emiatt a Kossuthnál búcsúlátogatáson megjelenő szerb küldöttség egyik tagja, a március 21-i újvidéki szerb gyűlésen még magyar nemzeti kokárdát viselő Djordje Stratimirović* és Kossuth között szóváltás robbant ki. Kossuth kijelentette, amit már 1847. december 11-én is kimondott az országgyűlésen, hogy „soha, de soha a magyar szent korona alatt más nemzetet és nemzetiséget, mint a magyart elismerni nem fogok. Tudom, hogy vannak emberek és népfajok, kik más nyelvet beszélnek, de egy nemzetnél több nincs itten”. Ezek a szavak nyílt törésre vezettek. Stratimirović* azt mondta, hogy a szerb nemzet, ha Pozsonyban megtagadják követelései teljesítését, máshova fordul jogai elismeréséért. A félreérthetetlen célzást a bécsi abszolutizmus ellen éppen az elmúlt napok küzdelmei miatt amúgy is ingerült Kossuth nem nyelte le, és azt felelte, hogy: „Akkor döntsön közöttünk a kard.” (Kossuth utóbb tagadta az egész esemény megtörténtét, pedig a találkozás vitathatatlanul megesett, és a korabeli magyar és szerb leírások, valamint a szemtanúk visszaemlékezései meglehetősen egybehangzók a kijelentésekkel kapcsolatosan is.) Kossuth április 8-i beszédét, melyet a küldöttség díszmagyarban megjelenő szóvivőjének, Aleksandar Kostićnak* szavaira mondott el válaszul, a Pesti Hírlap 1848. április 16-i száma alapján közöljük.