Pozsony, 1848. április 1.
Fenséges Úr! Magyarhonnak s kapcsolt részeinek országgyűlési egész testülete jövünk fenségedhez hálát s köszönetet mondani egy szabaddá lett nemzet nevében; hálát s köszönetet mondani a hű honszeretetért, a fáradhatlan buzgalomért, a férfias küzdelmekért hazánk szabadsága ügyében; hálát s köszönetet az eldöntő súlyért, melyet fenséged e nemzet sorsának mérlegébe vetett. – Fél évvel ezelőtt, midőn fenséged a magyart hazája minden vidékein házi tűzhelyénél meglátogatá*, az ország behinté fenséged útjait a legszebb remények virágaival, a népnek milliói, kik akkor még a szabadság templomán kívül állottak, letörlék egy pillanatra homlokukról az öröklött szolgaság verítékét, s robotmunkájok közben megállva felörvendettek fenséged látásának, mintha nyílni látnák az ígéret földjének kapuját hosszas szenvedés után; a múlt novemberben ez országgyűlés eljegyzette fenségedet e hon boldogságának, e hon szabadságának, e hon dicsőségének a bizodalom szent gyűrűjével. Azóta egy rövid fél év múlt el; s ez ország szabad! A nemesség, e honnak elsőszülöttje osztályra bocsátá a jog és szabadság közös kincseit, s fenségedet szabadalmazott osztályzatok helyett egy szabad nemzet állja körül, mely sorsának, jövendőjének urává lőn. Örvendjen fenséged mivelünk, s ha látandja, mikint e hon a szabadság napjának éltető sugárai alatt paradicsommá virul, dobogjon fel fenséged szíve magasan az isteni gondolattól, hogy fenséged e honnak megváltója lett. Mi, ez átalakulás szerény munkásai, sok gondban, sok munkában sokan osztozánk. Istennek az eseményekben nyilatkozott hangja a szolgaság sírjából feltámasztá a nemzetet – de ezen tömérdek esemény között egy dicsőség egyedül fenségedé: fenségedé azon dicsőség, hogy a tegnapi nap, ha Isten is úgy akarja, mint mi, e hont polgárvérözöntől mentette meg. A népek Istenének áldása szálljon ezért fenségedre, a népek Istene adja meg fenségednek a mennyei örömet, hogy ős Buda várából sokáig lássa e nemzet óriásilag növekedendő boldogságát. Végezze fenséged hasonló nemes határozottsággal, ami még hátra vagyon. Legyen eszközlője a király előtt, hogy a honpolgári jogoknak szentesítésében aprólékos vonalozások ne zavarják a közelégedés lelkesült hangulatát. Támogassa fenséged a trón előtt ama szent igazságot, hogy a lehető legnagyobb számnak elégedése a stabilitásnak legrendíthetlenebb támasza, s hogy azon trón áll legszilárdabban, melynek alapját a szabadságban eggyéolvadott milliók hűsége teszi. – És ha ezzel a jelen országgyűlés nagy munkáját szerencsésen bevégezé, fenséged azon magasztos érzéssel álland meg a törvényszentesítés percében körünkbe sóvárogva várt kegyes fejedelmünknek, hercegséged felséges bátyjának királyi széke mellett, hogy Magyarhont önállóvá, szabaddá, boldoggá tette, s Magyarhon szabadságával az ausztriai háznak fényét, hatalmát, dicsőségét magasbra emelte, rendíthetetlenebbé tette, mint valaha volt. – E nemzetben nem fog a király, nem fog fenséged megcsalatkozni. Isten áldja, Isten éltesse a királyt! Isten áldja, Isten éltesse Magyarhon teljhatalmú királyi helytartóját!