Pozsony, 1848. április 8.
Uraim! Érdemes polgártársaim! Kik ezen kérelemlevelet benyújtották, tisztelt szónokuk által már megemlíték, miképpen örömmel tapasztalják, hogy kívánataik sok részben az országgyűlésnek eddigi intézkedései által megelőztettek. Magam is úgy látom, hogy megelőztettek, mert igen természetes, hogy ez ország nem lehet szabad anélkül, hogy a szabadságot valódi értelemben ne fogja föl. Valódi értelme pedig a szabadságnak az, hogy nem kasztokat, nem privilégiumokat, hanem a honnak lakosait összesen ismerve, azok nyelv- és valláskülönbség nélkül részesíttessenek a közszabadság közáldásában. – Az ország egységének egy kapcsa múlhatatlanul az, hogy a haza közéletének diplomatikai nyelve a magyar legyen, és azt gondolom, hogy a magyar nemzet, midőn ezen alapon a magyar szabadságot minden polgártársaira különbség nélkül kiterjeszti, midőn őszintén bevallja azon elvet, hogy minden népségnek a maga nyelvét s annak belügyeiben, egyházi dolgaiban szabad használatát tiszteli: azt hiszem, azáltal a magyar nemzetiségnek – ha a honnak más nyelvű lakosai igazságosak – megszilárdítását eszközlötte; mert amely nemzet mindent megoszt, szabadságot, jogot, és tiszteli a külön nyelveknek tökéletes szabad kifejlődését és maga körébeni használatát, az, ha azt mondja: egy országban százféleképpen nem lehet beszélni, hanem egy nyelvnek kell lenni, és Magyarországban magyarnak, mert magyar a szabadság, mely megosztatott, méltánylásra találhat minden nyelvű polgártársainál. – Mi a vallás függetlenségét illeti: eziránt az országgyűlés gondoskodása tudva van. Kimondatott a tökéletes viszonosság, egyenlőség és minden, a jelen körülmények közt azon korláton innen, melyet magának az országgyűlés törvényül tűzött ki, hogy a reform kimondott nagy elvének részletesebb rendezésébe bocsátkozni nem érzi magát hivatottnak, mert a privilegiált osztályok küldötteiből áll, e dologról pedig a nemzet képviselőinek kell intézkedni – tehát a jelen országgyűlés teendői addig terjednek, miszerint megtegye azt, hogy a nemzet képviselői, szabadon intézkedendők az ország dolgairól, összejöhessenek, és addig a rend és szabadság gyakorlati életbeléptetése biztosíttassék. Mennyire megengedték a korlátok, vallás tekintetében az egyenlőség, a viszonosság alapján részletes intézkedések is tétettek* azon tisztelt polgártársainkra nézve is, kik a keleti rítust tartják a keresztyén egyházban. Ami még hátravan, remélem, hogy megkülönböztetve annak kétféle természetét, oly bizonyosan teljesülni fog, hogy tisztelt polgártársaink e részben legnagyobb megnyugvással lehetnek. Említém a dolgok természetének különbségét. Kettő lehet, mit adni kell szerb polgártársainknak. Az egyik helyreállítása azon szabadságok gyakorlatának, melyek eddigi törvényeken alapszanak, és melyek ha teljesedésbe nem vétettek, a volt kormánynak kell tulajdonítani; az ilyeneknek orvoslására törvény nem kell, mert miután a magyarnak van felelős minisztériuma, azzal egyszersmind ki van mondva, hogy a minisztérium eszméjének természetében fekszik, hogy törvénytelenséget tűrni nem szabad, és orvosolni kell neki minden sebeket, melyek akárkin is elkövettettek. Tehát e tekintetben törvényre szükség nincs, a kormány tartozik megtenni és fogja is megtenni, mert különben azon felelősségnek tenné ki magát, hogy megszegte a nemzetnek benne vetett bizodalmát.
Mi azon jogoknak megadását illeti, melyekre nézve részletesebb törvénycikk szükséges: általláthatja mindenki, hogy bár többet tenni bajosan lehet, de megnyugtatására polgártársainknak fog vezetni, mert az egyházi közgyűléseknek összehívását, megvallom, részemről a kormány kötelességei közé számítom, és azt gondolom, hogy ami reformokra szükség volna: egyházi dolgok, alapítványi ügyek, nevelési ügyek tekintetében, az polgártársaink megnyugtatására úgy fog történhetni leginkább, ha az országgyűlés nem önkényesen intézkedik, hanem a gyülekezetek meghallgatásával és véleményök ismeretével, és a státus ne terjessze ki avatkozását egyébre, mint ami a státus egységének biztossága tekintetéből szükséges. Tehát midőn azt gondolom, hogy az országgyűlésnek mihamarábbi összehívása úgyis megtörténik, a legcélszerűbb mód van szolgáltatva akként intézkedni, mint az reájok nézve legjobb lesz. Mi az országgyűlési képviseletet illeti, akként vélekedem, hogy nyelv- és valláskülönbség nélkül, a népképviselet iránt alkotott törvény egyenesen a polgári egyéniségek számát vevén alapul, e tekintetben már többé Magyarországban panasza senkinek nem lehet, legalább az elvre nézve nem, hanem csak annyiban lehet panasz, ha a felosztás itt vagy amott hiányos. Hiányos lehet pedig a fölosztás, mert statisztikai adataink nem voltak; remélem azonban, hogy e méltányossághoz közelít a fölosztás, s ennek alapján nemzeti gyűlés alakul, mely minden ajkúaknak és minden helyzetűeknek érdekeit eléggé képviselni fogja arra nézve, hogy ahol hiány és tévedés van, tüstént megigazíttassék és kijavíttassék. Úgy van a hivatalviselés tekintetében is, mi a petícióban szinte említtetik; azt gondolom, Magyarországban ezentúl a hivatalok viselésére nem szabad annak határozni, hogy valaki minő nyelven beszél házi körében, s melyik templomban imádja Istenét; nem szabad a nepotizmusnak, protekciónak és kasztok érdekeinek befolyással lenni, hanem annak: alkalmas-e valaki, s megérdemli-e a nemzet bizodalmát. Ezen szempontból véve dolgot, ha akármely nyelvű polgártársaink azt mondanák, hogy reájok legyen tekintet a hivatalok osztásában, azt mondom: ezzel keveset mondottak. Nem rájok kell tekinteni, hanem a képességre, mely bennök föltaláltatik. A szabadság közzétételével lehullottak a korlátok, melyek eddig homályra kárhoztatták a legdúsabb tehetséget is. Most szabad a tér mindenkinek, a sajtó azon eszköz, mely által az ész kivívhatja magának a legalacsonyabb körből a nemzet összes bizodalmát. A közelebbi országgyűlésre is csak a bizodalom alapján fognak a törvényhozási terembe férfiak küldetni, s mutasson föl valaki nyolc férfiút közülük, kik például miniszterségre alkalmasok, nem tekintve arra, a szerb nyelvet beszélik-e vagy nem, ha a szükség úgy hozza magával, meg is fognak választatni. Egyébiránt megvallom, hogy emellett kötelességei közé számítom a minisztériumnak azt, mennyiben a vallásos érdeke kiegyenlítése tekintetéből is talán aprólékos viszonyok ismerete megkívántatik, ha a kormány jól akar kormányozni – mert hiszen görög vallású polgártársaim egyházi dolgaira nézve általam benyújtott törvényjavaslat alkalmával is pirulva voltam kénytelen megvallani, hogy nem tudom meghatározni, jó-e azon eszköz, melyet javaslok, és azért másokat kellett megkérdezni –, kötelességéhez tartozik a kormánynak magát a hivatalokban alkalmas egyénekkel úgy ellátni, hogy minden viszonyok kellő megismerésére nézve elegendő orgánumokkal bírhasson.
Mi végre a határőrvidékeket illeti, azt gondolom, hogy tisztelt polgártársaimnak aziránti kívánsága az ország s az összes nemzet különbség nélküli kívánsága – oly jogszerű kívánság, melynek teljesülni kell, melyet semmi intrika nem gátolhat. Hogy gyakorlati alkalmazása tekintetében nehézséggel jár, melyet huszonnégy óra alatt rögtön eloszlatni nem lehet, tagadhatatlan; hanem hogy az országgyűlés azon szempontból indult ki, megmondotta akkor, midőn a népképviseleti törvény megalkottatott*. Megmondottam akkor, hogy képviselve legyenek a határőrök, és adassék meg nekik a törvényhozásbai azon kellő befolyás, hogy politikai organizációjuk tekintetében az átalakulás jobb, célszerűbb s boldogítóbb módon, tehát az ő tanácsuk következtében megtörténhessék a legközelebbi alkalommal. Én tehát ezeket nem tartván fölöslegesnek előrebocsátani, azt indítványozom; miszerint a ház ezen petíciót a minisztériumhoz utasítani méltóztatnék avégett, hogy amennyiben olyan panaszok forognak fenn, melyek törvénysértést foglalnak magokban a múltra nézve, azokat orvosolja meg a kormány – mennyire pedig olyan dolgok forognak fenn, melyek a törvényhozás intézkedését kívánnák, azokra nézve a legközelebbi országgyűlésnek az illetők meghallgatása mellett a kellő javaslatokat előterjeszteni ismerje kötelességének.