Budapest, 1848. június 12.
Pünkösd első napja estején* Pesten szomorú kicsapongás történt.
A Ceccopieri olasz ezred* némely legényei s a még fegyvertelenül Pesten kiindíthatásukra váró önkéntes honvédsereg némely tagjai közt csapszéki összekoccanás történt, s innen a verekedés a laktanyába vonult, melyből a fellázadt olaszok – kik egyébiránt a fővárosi lakosokkal eddig a legjobb egyetértésben voltak – lelövöldöztek, a nép pedig fegyveresen-fegyvertelenül a laktanyát rohanta meg – mindkét részről nehány halott és sebesített esett áldozatul.
A forrongás egész éjen át irtózatos volt – és mégis a rendnek annyi erős alapja van a főváros lakosságában, hogy ezen véres összeütközés is lefolyt anélkül, hogy politikai színt öltött volna magára vagy néplázadássá fajult volna.
Az olaszok – négy század – laktanyájába vonulva, életét féltve, nem akarta magát megadni; másnap reggel azonban a főherceg nádor egy beszédére fegyverét önként lerakta – s a nép ezerei közt a nemzetőrség által képezett utcasoron fényes délben fegyvertelenül vezettetett ki a főherceg nádor s a minisztérium által a gőzhajókra, mely őket a komáromi várba vitte, hol a tény iránt a vizsgálat folytattatni fog.
És a nép ezerei magok fékezék magokat, hogy a lefegyverzett sereg bántalmatlanul vonulhatott ki a városból.
1. Sietünk az eseményről hercegségedet avégett értesíteni, nehogy honunknak ellenségei urunk királyunk előtt ez eseményt eltorzítva arra használják, hogy a honunkbai jövetelről – melyet megígérni méltóztatott, s melyet a trónus fenntartása oly sürgetőleg igényel – lebeszéljék.
A minisztérium amint sajnálja ezen véres eseményt, úgy kötelességének tartja kijelenteni, hogy ha még kételkedhetett volna arról, mikint Budapest minden rendű lakosaiban a józanságnak, férfiasságnak, rendszeretetnek igen szilárd eleme van; éppen ez esemény megadta a minisztériumnak ezen meggyőződést – mert állítani merjük, hogy alig van most Európában nagyváros, hol egy egész éjen át tartott ily forrongás lecsillapíttathatott volna anélkül, hogy politikai néplázadássá fajult volna.
Itt pedig lecsillapult. Főherceg István őfenségének s a minisztériumnak személyes közbenjötte elég volt arra, hogy a hemzsegő néptömeg ezerei békén várják a dolog elintézését; s a sorkatonaság, nemzetőrség s maga a nép saját józanságában elég erőt talált arra, hogy a szenvedélyes dühben vért ontott, aztán lefegyverzett olaszokat bántalmatlanul lehessen gőzhajóra szállítani. Pedig ezt ugyanazon nép tette, mely a szerencsétlen éjjel nem bátran, de vakmerőn rohanta meg üres kézzel az ablakokból lelövöldöző olaszok laktanyáját.
Tessék tehát hercegségednek őfelségét ez eseményről kellőleg felvilágosítani, s arról meggyőzni, mikint ily város megérdemli, hogy királya személyes jelenléte által nyújtsa meg a minisztériumnak azon erkölcsi segélyt, melyre szükségünk van, hogy őfelsége számára e hű országot épségben megmenthessük.
2. Nem késhetünk tovább hercegségedet sürgetőleg felkérni, panaszolja meg hercegséged őfelségének, hogy rendeleteinek sikerét az ausztriai minisztérium mily botrányos hanyagul teljesíti. – Wasa-gyalog- s Nádor- és Miklós-huszárezredeket* már hetek óta méltóztatott őfelsége hazánkba beparancsolni. Minden sürgetéseink dacára mai napig sincsenek itt. – Hazánk délkeleti részén pedig a szerbek nyílt lázadásban vannak; és a mi seregeink, melyek nincsenek ellenség előtt, még királyunk parancsára sem eresztetnek haza.
Méltóztassék hercegséged őfelsége kegyelmétől kieszközölni, hogy rendelet bocsáttassék azonnal Galíciában, de különösen Csehországban, Morvában, Ausztriában levő minden magyar katonasághoz, hogy azonnal hazajöjjön.
Az országgyűlés közelg, s a nemzetnek joga van megkívánni, hogy midőn saját hazája megtámadtatik, s e megtámadás szerbiai beütéssel is gyámolíttatik, saját hadserege hazája védelmére siessen.
Gróf Batthyány hazajövetele nagyon szükséges. – Még Innsbruckból az ő küldetése óta történtekről semmi tudósítást nem vevénk.