Budapest, 1848. augusztus 19.
Engedjen meg a ház, hogy ezen kérdésre nézve, amelyre közlekedési miniszter úr egyenesen tárcájához tartozó közlekedési és technikai szempontból felelt, amennyiben az ország pénzerejét említette, financiális tekintetben én is némelyeket előadhassak.
Az unió ki van mondva, szentesítve* visszavonhatatlanul, s hiszek Istenben, hiszek a magyar nemzet erélyében, hiszek minden becsületes embernek, ki a magyar léget szívja, hazafiúi szeretetében, hogy ezen uniónak netalántán a reakció szellemében némelyek által hátravezetni iparkodott valósítását azon feladatai közé számítja a magyar nemzetnek, amelyektől minket semmi erő e földön eltántorítni nem fog. Én midőn Kolozsvárnak Magyarország központjával, Pesttel, összeköttetését hallom említetni: lehetetlen, hogy ne emlékezzem azon szíves és hatályos közremunkálásra, melyet az erdélyi uniónak Erdélybeni elfogadására nézve éppen Kolozsvár városa kifejtett, s amelyért Kolozsvárnak a nemzet hálával s köszönettel tartozik. S ámbár hallottam – s fájdalom, mondanom kell, hogy nem alaptalan kútfőkből hallottam –, hogy most a legújabb időkben Kolozsvár kebelében is ezen oly dicsően kitüntetett szellemével egyenesen ellentétben lévő mozgalmak mutatkoznak:* mindazonáltal nem leszek oly méltánytalan, valamint a nemzet sem, hogy egyeseknek e részbeni bűnét vagy tévedését Kolozsvár városának imputálná; mert Kolozsvár sokkal hazafiabb, sokkal gyökeresebb magyar város, mintsemhogy szelleme valaha megváltozhatnék. Meglehet azonban, hogy némely materiális érdekecskék, amelyek az unió által pillanatilag némiképp sértve hiszik magukat, alkalmul használtatnak fel rossz irányzatú mozgalmakra, rossz irányzatú agitációkra. Ezen érdekecskék légkörébe tartozhatik azon gondolat, hogy Kolozsvár megszűnt kormányzási hely lenni, hogy a gubernium* nem marad meg, amint nem is maradhat, mert kollegiális politikai testületet a miniszteri felelősség nem tűrhet; s midőn Erdély kimondotta; hogy uniót akar, már kimondotta azt is, hogy miniszter által, ki a nemzetnek felelős, s nem oly testület által fogja magát kormányoztatni, amely a voksok többsége alá búvik a nemzet akaratának teljesítése elől; de mondom, meglehet, hogy az ilyen apró materiális érdekecskék eszközül használtatnak arra, miszerint rémként tüntessék Kolozsvár elébe, hogy mit fog veszteni, ha megszűnik ott lenni a gubernium*. Amint előrebocsátottam, Kolozsvár népességének lelkesült szellemében bízom, tudom, hogy valamint fel tudta fogni azon percben, midőn az unióról volt szó, magasabb érdekeit az országnak, s azon parányi, említést sem érdemlő s napi tünemény gyanánt elenyésző érdekecskéit alárendelte s el tudta felejteni: úgy e szellemet fel fogja jövendőben is tartani; de mindemellett is azt gondolom, az Erdéllyeli unió előttünk oly becses, miszerint valamint a jövendőre nézve nagy fontosságát érezzük, úgy a jelenben is kedvessé tételére mindent, mit tehetünk, el kell követnünk. S tudom, hogy Erdélynek eddigi alkotmányos és magánjogi viszonyoknál fogva számos perlekedési históriái vannak, s bizonyos ügyvédség, csaknem átment a nemzet életébe s vérébe, s magunk is így voltunk, kimondhatlanul szerettünk perlekedni, és ahelyett hogy a jövendőre intéztük volna gondoskodásunkat, felkutattuk a poros mestergerendák alul a régi okleveleket, s az tartotta magát legboldogabbnak, kinek legtöbb pere volt – ez egy perccel nem szüntethetik meg, s ennek lesz kifolyása az, hogy számos ily perlekedési összeütközésünk lesz; s én éppen ezért mint pénzügyminiszter kijelentem, hogy igenis, amely percben engemet a közlekedési miniszter felszólít*, hogy gondoskodjam eszközökről, amelyek által Kolozsvár Pesttel a lehető legegyenesebb, legrövidebb, leggyorsabb, legolcsóbb közlekedési vonallal köttessék össze: sem éjjeli, sem nappali fáradozásokat nem fogok kímélni; mert ezt nemcsak közlekedési tekintetben, hanem a magyar nemzet közös érdekében is igen fontos kérdésnek tartom. (Közhelyeslés.)