Budapest, 1848. szeptember 11.
Az elnöki előadásból értették, uraim, miszerint ő császári királyi főhercegsége a nádor egy iratot bocsátott ide, melyben tudatja, miként a minisztérium lemondását elfogadja; kijelentvén, hogy annak következtében felterjesztést tőn a miniszterelnök iránt őfelségéhez, s míg az megtörténik, a kormányzat gyeplőjét kezébe veszi. Én – ki őfelsége által neveztettem ki ezen ország egyik miniszterévé – tagadom, hogy István főhercegnek* joga legyen miniszteri ellenjegyzés nélkül parancsolni ezen országban. (Közhelyeslés.) Ha ő ezt tenné, megszegné esküjét s a törvények iránti kötelességét. – Ha a miniszterek lemondtak is, Szemere Bertalan* – ki azon tárcát viszi, mely egyszersmind a közrend és bátorság fenntartását is kezeli – kérelmünkre a konferenciában tett nyilatkozata szerint is kötelességének ismeré – s köszönet neki ezen kötelességérzeteért –, bár leteszi a tárcát, melynek gyakorlatában árulással környezteték oly oldalról, honnét támogatást kellene tapasztalni, hogy visszaélés ne történjék, a miniszteri tollat kezében tartani addig, mígnem lesz törvényes orgánum, kinek azt általadhassa (Éljen!), és ezen iratot nem kontraszignálta senki. Íme én, ki lemondtam hivatalomról, e széket ideteszem (a miniszteri asztal mellé) s ráülök (Éljen! A miniszteri padra ül), s azon erőnél és hatalomnál fogva, melyet nem egyéniségem gyengesége, hanem melyet nekem a törvény nyújt, akarom látni azon embert, ki tagadni merje, hogy itt azon körben, melyet a törvény a pénzügyminiszterre ruházott, én parancsolok. (Hosszas éljenzés, miközben szónok a szószékre lép.) Ezen előrebocsátott nyilatkozatnál fogva felelek az előttem szólt képviselő úr* interpellációjára. Igenis a bécsi minisztérium egy értesítést készített, s azon értesítést őfelsége augusztus 31-ről írt kéziratában a nádor királyi helytartóhoz leküldte azon kijelentéssel, hogy mivel ezen emlékiratban azon zavarodásoknak okai és súlya foglaltatnak, melyeket a múlt országgyűlésen őfelsége által szentesített miniszteriális kormányzat az összes birodalomra hozott, ennek komoly megfontolását és figyelembevételét a magyar minisztériumnak ajánlja; egyszersmind kijelentvén, hogy a horvát viszonyok békés útoni lecsillapítását múlhatatlanul szükségesnek tartja avégett, hogy a polgárháborúnak iszonyai meggátoltassanak; s tudatván abbeli kívánságát, hogy a magyar minisztérium több tagjai nyolc, legfellyebb tizennégy nap alatt Bécsbe menjenek fel avégett. (A képviselők háza előtti téren összesereglett s Kossuthot harsányan éljenző nép zajong.) Ha méltóztatnak megengedni, valaki a képviselőházból talán szólna le a néphez, tudatván, miként a nemzet képviselői tanácskoznak és határoznak, várjanak bizalommal. (Közfelkiáltás: Nyáry* szóljon a néphez!)* Kijelentette, mondom, őfelsége azon kívánatát, hogy a magyar minisztériumnak több tagjai nyolc, legföllebb tizennégy nap alatt a horvát kérdésbeni alkudozás végett Bécsbe menjenek, mely alkudozások tárgyában a bécsi minisztérium, melynek vélekedésem szerint a magyar és horvát ügyekhez semmi köze nincs – némely előleges feltételeket szabott ki, melyekre nézve őfelsége ezen iratában kijelentette, hogy azoktól legfelsőbb helybenhagyását meg nem tagadhatja. Ezen feltételek következők: 1. hogy a tanácskozáshoz báró Jellačić* és a társországok küldöttei hozzájárulhassanak; 2. hogy Magyarország részéről Horvátország, Szlavónia és a határőrvidék ellen minden megtámadás vagy harci készületek megszüntessenek, és viszont; 3. hogy báró Jellačić* és Rajačić* elleni személyes intézkedések visszavétessenek és megsemmisíttessenek; 4. hogy a határőrvidékek általában provizorie és ideiglenesen az ausztriai minisztérium kormányzása alá visszaadassanak. (Zaj.) Kijelentette őfelsége, miképp meg levén győződve, hogy a magyar minisztérium a legszívesebb készséggel nyújt segédkezet ezen viszonyoknak békés útoni kiegyenlítésére, tudtul adván a nádor királyi helytartónak, hogy Jellačićhoz* is hasonló parancsot intézett, melyben azt adja tudtára, hogy magát minden órán a Bécsbe menetelre készen tartsa, és semmit el ne kövessen, mi őfelsége által itt előlegesen kitűzött feltételek sikerének némiképp derogálhatna. Ez kelt augusztus 31-én, akkor, midőn a miniszterelnök és igazságügy-miniszter már Bécsben voltak, kikkel a dologról őfelsége részéről mindamellett semmi legkisebb értekezés nem történt, kikhez semmi tudósítás, semmi értesítés nem adatott, kik eszerint megelőzték őfelségének azon kívánságát, hogy a magyar miniszterek Bécsbe menjenek fel. Ott voltak, de velök senki sem szólt, még csak magának ezen emlék- és kéziratnak kiadása sem közöltetett velök. Midőn a minisztériumnak Pesten levő tagjai ezen emlékiratot szeptember 4-én megkapták, a minisztériumnak Bécsben levő tagjait tartalmáról futár által értesítették, nem kételkedvén, miként őfelsége, ha valóságos szándoka van a jog, igazság és méltányosság ösvényén eltávolítni Magyarországtól a polgárháború iszonyait, azon férfiakkal fog tanácskozni, kik a magyar királynak magyar dolgokban egyedüli törvényes tanácsosai, kiken kívül a magyar királynak magyar dolgok felett mással tanácskoznia nem is szabad, s kik, Bécsben levén, őfelségének tanáccsal és közremunkálással szolgálhatnak. Míg ennek sikerét várnók, gróf Teleki Ádámtól*, ki a minisztérium megbízása következtében a Dráva melletti vonalon felállított seregnek vezérőrnagy-parancsnoka – egy tudósítás érkezett hozzánk, melyben arról tudósítja a minisztériumot, miként báró Neustädter*, ki Jellačić* alatt Varasdon tábornok, őfelségének egy nyomtatásban is megjelent kéziratát küldte át gróf Telekihez egy proklamáció kíséretében, mely proklamációban kijelenti, hogy a horvát seregek minden pillanatban által fognak törni Magyarországba*. Azon legfelsőbb kéziratban, melynek másolatát gróf Teleki nekünk felküldte, nem foglaltatik arról semmi, hogy őfelsége báró Jellačićot* Bécsbe idézi a horvát viszonyok békés kiegyenlítése végetti tanácskozmányra; nem foglaltatik, hogy neki megtiltja Magyarország elleni ellenséges lépéseket; hanem foglaltatik benne dicséret és magasztalás eddigi hű és lojális viseletéért; foglaltatik annak kijelentése, hogy őfelsége örvend, hogy ennek következtében visszavonhatja azon június 10-i manifesztumot, melyben báni méltóságától őt alap nélkül felfüggesztette (Gyalázat!), s kijelenti azon várakozását és meggyőződését, hogy báró Jellačić* im Interesse der Gesamtmonarchie* tovább is úgy fogja magát viselni, mint eddig. Őfelsége ezen kéziratának valódiságáról méltán kételkedtünk, de mivel ezen kéziratban az foglaltatott, hogy őfelsége hasonló értelemben a nádor királyi helytartóhoz is írt, a minisztériumnak egyik tagját – a kultuszminisztert – felküldtük ő császári királyi főhercegségéhez megkérdezni, vajon van-e erről tudomása, és kapott-e valamely ilyest őfelségétől? A nádor kijelentette, hogy erről semmi tudomása nincs, őfelségétől semmi ily tartalmu irat nem érkezett, szóval augusztus 31-től semmi mást Bécsből nem kapott, mint azon emlékiratot, melynek kísérő kéziratáról egypár szóval említést tettem. Ennek következtében kötelességünknek tartottuk gróf Teleki Ádám* parancsnok őrnagyhoz s Csány László* királyi biztoshoz egy rendeletet készítni, és azt úgy készítni, hogy egyszersmind őfennségének, a nádornak aláírásával miniszteri ellenjegyzés mellett adassék ki, melyben ki lévén fejtve a dolgok állása, ki lévén fejtve, miként őfelségéről teljességgel fel nem tehetjük, hogy magyar miniszteri ellenjegyzés mellett a törvény értelmében kiadott manifesztumot ellenjegyzés nélkül visszavonná: kijelentettük, hogy a felhívott s állítólag a nádorhoz küldött hasonló tartalmú irat ide nem érkezett, s hogy így vagy tévedést, vagy őfelsége szentséges nevéveli galád visszaélést kell gyanítni, s oda utasítottuk, hogy ha csakugyan betörnének a horvátok, a magyar földnek egy talpalatnyiját se hagyják védtelen elfoglalni addig is, míg a magyar értesítve lesz, hogy ellene irtóháború viseltetik, s védni fogja magát. Mielőtt azonban ezt őfenségének benyújtottuk volna, megérkeztek Bécsből miniszterelnök és igazságügy-miniszter urak, magokkal hozván nyomtatott példányban azon legfelsőbb kéziratot, mely őfelsége által oly értelemben, mint mondtam, Jellačićhoz* intéztetett, magukkal hozván egyszersmind az érintett kézirat létezésérőli tudomást. Ha nem csalatkozom, Ferenc Károly* főherceget az igazságügy-miniszter megkérdezte, való-e ez, ki is igennel válaszolt. Így tehát ezen dologban tévedés nem lehet. – Így áll a dolog a Jellačićhoz* intézett kéziratra nézve, melyen semmi ellenjegyzés nincs. Azon emlékiratban, melyet őfelsége ide küldött, s én a ház elnökének általadtam, röviden az foglaltatik: miként a Pragmatica Sanctio nemcsak azt teszi, hogy Magyarországnak tulajdonazon egy királya van, és kell, hogy azonegy királya legyen, ki egyszersmind őfelségének német országaiban és német országain kívül levő többi tartományaiban uralkodik, hanem hogy a Pragmatica Sanctio a kormányzatnak egységét is teszi, következve, hogy őfelségének nem volt joga a múlt országgyűlési törvényeket szankcionálni; hogy ezen törvények ellenkeznek a Pragmatica Sanctióval; azon törvények jogtalanul szankcionáltattak a fejedelem által; azon törvények Magyarországnak s egyszersmind az ausztriai birodalomnak javával ellenkeznek. És ennélfogva felhívja a magyar minisztériumot az e részbeni közremunkálásra, hogy ez akként módosíttassék, miszerint a Pragmatica Sanctio valódi értelmében a kormányzattani egység helyreállítva legyen az egész birodalomra és Magyarországra nézve. Ennyiből állnak röviden szólva azon adatok, melyek iránt a történt interpelláció következtében felvilágosítást adni szükségesnek tartottam. Mindezen irományokat a ház elnökének általadtam; ha úgy tetszik a háznak, intézkedjék felőle, hogy azon iratok mind németül levén szerkesztve, magyarra és minden nyelvre lefordíttassanak; hogy a háznak egy küldöttsége dolgozzon ki higgadt kedéllyel, de azon rendíthetlen igazságérzettel, melynek alapján állunk, egy feleletet arra, mely ne csak oda szóljon; hanem szóljon Istenhez és Európához. (Helyes!) Egyébiránt kénytelen vagyok a háznak azt is tudtul adni, miként ha tekintetbe veszem egyrészről gróf Teleki Ádám* vezérőrnagynak azon tudósítását, miszerint báró Neustädter* proklamációjára hivatkozva mondja, hogy minden percben a horvát seregek Magyarországba beütnek; ha tekintetbe veszem más privát, de mégis meglehetős hitelt érdemlő adatokat, ezen beütés alkalmasint már megtörtént- ha nem történt meg, a legközelebbi napokban meg fog történni. Én ezen temérdek veszélyek között a nemzetnek kettőt kívánok; 1. hogy saját lételének megmentésében legyen lelkesült, mint kell lenni annak, akinek személyes és nemzeti létele forog kérdésben; de ezen lelkesülésben hagyja magát vezéreltetni a férfias határozottság által, azon határozottság által, mely lelkesülésében eléggé megtartja azon higgadt gondolkodást, hogy megválaszthassa jól azon eszközöket, melyekkel lelkesedetten élni kell. Ezért kijelentem azon meggyőződésemet, hogy bátor azon percek, midőn a nemzetnek létele vonatik kérdésbe az extremumokra* is feljogosítanak mindenkit, mert az önfenntartási kötelesség Istennek első parancsa: mégis szívvérébe kívánnám, hogy Magyarország minden lakosának általmenjen az, hogy Magyarország jövője nem az utcákon, nem imitt-amott parányi csoportosulásokban kitörő cselekvések, hanem a nemzetnek egyesült lelkesedése és ereje által mentethetik meg. (Igaz!) Kívánom, hogy a törvényhozás érezze, hogy ahol egy nemzetnek létele kérdésbe vonatik, kimondhatlan szerencse, ha együtt van a testület, mely a törvény alapján mondhatja: „Én vagyok a nemzetnek képviselője, felruházva azon joggal, hogy a nemzet felett gondolkodjam, felruházva azon kötelességgel, hogy gondolkodjam úgy, mint a körülmények s a veszély nagysága kívánják.” Tehát annak, minek Magyarországban történni kell, történni kell a törvényhozás által. De a törvényhozásnak olyan eszközökhöz kell nyúlni, melyek képesek legyenek e hazát megmenteni; és a törvényhozásnak számítani kell az összes nemzet lelkesült határozottságára, mely határozottsággal ha nem bír – irtóháború viseltetvén ellene –, el fog veszni. És a törvényhozásnak oly eszközökhöz kell nyúlni, mely a nemzetnek ezen lelkesülését biztosítsa. Én, mint azon férfiú, aki lemondottam a miniszterségről, de tárcámat vinni fogom mindaddig, míg törvényes orgánuma nem lesz a nemzetnek a fináncügyekre nézve, kinek azt általadjam (Éljen!) – saját tárcám körébül egy határozatra hívom fel a képviselőházat. (Halljuk!) Hetek előtt kijelentettem: miként tekintetbe vevén azt, hogy az országban még új jövedelmi források nyitva nincsenek, a régiek pedig kiapadtak; adót a viszontagság korában csaknem senki sem fizet, a kincstári javak alig jövedelmeznek valamit; a pénztárak egy része a pártütők által elraboltatott; a sófogyasztás fogy; a harmincad Európának izgalmas állapotánál fogva kevesebbet hoz be; ellenben a költségek, új seregnek állítása és ezer és ezer szükségek annyira szaporodtak, hogy csak a folyó szeptember hónapban is közel négymillió forintot tesznek, míg ellenben, ami számítható rendes jövedelem, ha mind bejönne is, alig tenne többet hétszázezer forintnál; felszólítottam a képviselőházat, hogy ezen körülmények tekintetbevételével, nehogy a státusgépezet, az ország védelme megakadjon, intézkedjék arról, hogy hitel legyen nyitva a pénzügyminiszter számára papírpénz kibocsátása végett, mely a törvényhozás határozatánál fogva minden közpénztárnál készpénz gyanánt elfogadtassék, s melynek név szerinti értékét a nemzet becsületével, mostani és jövendő minden jövedelmeivel garantírozza. És a képviselőház ezen előadást annyira motiváltnak, és a körülményeket oly szorgosoknak találta, hogy nem is várva a budget tárgyalását, elhatározta a pénzügyminiszter számára hatvanegymillió hitelnek megnyitását, és ezen állapodásban a proponált törvényjavaslat minden cikkében a felsőház is egyértelműleg osztozott. Őfelsége a király július 2-án összehíván az országgyűlést, ezen rendkívüli összehívásnak okául adta, hogy az ország védelme a lázítás, pártütés, mely pártütést főtámaszképpen támogatja azon férfiú, kit őfelsége szeptember 4-én lojális hű alattvalójának mondott, mondom, összehívta az országgyűlést, hogy az ország védelméről, katonaállításról és pénzügyről gondoskodjék. A törvényhozás gondoskodott, s őfelsége azt mondja, hogy meg fogja gondolni, hogy ezen törvényeket szentesítse-e vagy sem. Az ország gépezete, ha határozat nem jön közbe, legközelebbi órákban meg fog akadni, mert jövedelmek nem lévén, a közszükségek nem fedezhetők. Én kérem a házat, parancsolja meg a pénzügyminiszternek, hogy a már készíttetni elkezdett ötös bankjegyeket használja a státus költségeinek fedezésére addig is, míg őfelsége szentesítése megérkeznék, melyre nézve ki kell mondanom, hogy ez éppen egyik ok volt, miért tettem le hivatalomat, mert én a parlamentáris kormányt akképp értem, hogy őfelsége a törvények értelmében a minisztérium által tesz előterjesztéseket, és mi a miniszterek részéről terjesztetik elő a háznak, az őfelsége által terjesztetett elő (Úgy van!), következve őfelsége által terjesztetvén elő, és szóról szóra akképpen fogadtatván el, amint őfelségének minisztériuma, tehát őfelsége maga terjesztette elő, ha őfelsége gyengélkedik, mint maga mondja, vagy inkább, elgyengült egészségével visszaélve, ezen törvény szankciója meggátoltatik, ez nem más, mint a kamarilla, mely őfelsége elgyengült egészségével visszaélve, Magyarországot oda vinné, hogy közigazgatási gépezete megakadjon, hogy Magyarország ne védelmezhesse magát a beütő pártütők ellen. Azt a nemzet képviselői, midőn együtt vannak, nem tűrhetik, nem vehetik lelkükre, hogy Magyarország védtelenül legyen; s azért, mert őfelségének egészsége elgyengült, az ország elvesszen. A hadseregre nézve arra kérem a házat általában, midőn kinyilatkoztatom, miképpen azoknak, kik a hírt, hogy Pesten már a respublikát kikiáltották, sürgönyök által lent a táborban is terjengetik, akik felföldön a katonaságot azon célra konszignálják*, miszerint avégett kell készen állaniok, hogy a respublikát elnyomják, azoknak egyedüli céljuk az, hogy a magyar nemzetet aluszékonyságba vezéreljék, s a néppel elhitessék azt, hogy ha védelemre szólíttatik, nem magát kell tulajdonképpen védenie, nem az ő kiirtása forog kérdésben, hanem hogy némely emberek őfelségét trónjától fosztják meg! Ez azon ösvény, melyen oda akarják vezetni a magyar nemzetet, hogy védelem nélkül nyújtsa a barbár pallos alá nyakát, amint ezt Temerinnél is tapasztaltuk*, ahol nem tekintve, hogy valaki férfi, gyámoltalan nő vagy gyermek, mészárszékre vezettetik, és falvak pusztíttatnak el. Ezen hírterjengetéssel azt akarják elérni, miszerint a nép higgye, hogy nem létele forog kérdésben, hanem hogy a királytól a trónt akarják elvenni; pedig úgy áll a dolog, ha pietással viseltetünk a király iránt, ha a hűség szempontjából akarunk indulni, lehetetlen a meggyőződést megtagadni, hogy őfelsége azon közelebbi rendeleteket, melyek neve alatt keletkeztek, csak egyedül annál fogva adhatta ki, mert, amint az ország küldöttségnek is mondotta, egészsége elgyengült. Tehát a király nevével visszaélve Magyarországot vészbe akarják dönteni, inkább romok felett akarván uralkodni, csakhogy uralkodjanak, mintsem hogy megtartanák az országnak jogait és szabadságát, amely egyedüli biztos támasza az ausztriai háznak. (Hangos tetszés!) Mert megjövendölöm, és hallja az örökkévaló Isten jóslatomat, mert ha van, lehetetlen, hogy igazságos ne legyen, és elnyomattassanak a nemzet jogai, melynek sírjába az ausztriai ház vész el legelőször. (Igaz!) Tehát felhívom a nemzet képviselőit, hogy a hűség érzetét, mellyel a király iránt viseltetnek, erősítsék meg azon méltó fájdalommal, melyet egy hű alattvaló szívében okoz annak tapasztalása, hogy fejedelmének egészsége annyira elgyengült, miszerint nevében a honnak ellenségei vészbe döntik a királyi széket s a hazát, melyre egyedül biztosan támaszkodhatik. (Közhelyeslés.) Tehát felhívom a képviselőházat, mentse meg őfelségének s az országnak a trónt, mert árulók környezik, kik pártütést csinálnak, s ha nem mentjük meg a trónt, a fejedelmet, aki nem mentheti meg magát, mert elgyengült egészsége annyira, hogy ellenségei aláíratják vele azt, mi a trónnak vesztére szolgál, úgy ő elveszett! (Úgy van!) Ilyen értelembeni eljárásra, határozatokra és cselekvésre hívom fel a nemzet képviselőit, hogy ily értelemben hassanak a népre, közvetve és közvetlenül gondoskodjanak eszközökről, melyek a népet felvilágosítsák, s azon férfiakról, kik a népben ezen felvilágosításnak sikert szerezzenek, intézkedéseiket pedig merítsék a körülményekből, úgy, mint a haza megmentésének kötelessége kívánja. Egy régi, még Mátyás* király alatt hozott törvény értelmében*, mely olyankor, midőn a király elgyengült egészsége miatt az országlást maga nem viheti, azzal a nádort ruházza fel, kívánom kijelentetni, hogy a nádor királyi helytartó a melléje adandó felelős minisztérium útján az országlást tökéletesen vegye át azon dolgokra nézve is, melyek különben őfelségének aláírásával történnek, ha őfelsége az országban bent volna, vagy ha azon kívül van is, nem volna elgyengülve egészsége. (Általános helyeslés.) És éppen azért király őfelsége is június hónapban, mert betegsége bekövetkezett, amely, mint saját válaszából kitetszik, még most is tart, s őtet már egészen az elgyengülésre vitte, szükségesnek érezte a nádor királyi helytartót felhatalmazni arra, mire a törvények különben is felhatalmazzák. Nádor őfenségének tehát nem azt kellett volna tenni, hogy a maga részéről ellenjegyzés nélkül, mit törvényesnek el nem ismerhetek, a lemondást elfogadja, s tudtára adja a háznak, hogy a kormányzás gyeplőjét kezébe vette, hanem kellett volna neveznie miniszterelnököt, és azt nyomban jelenteni a háznak, mert a haza percei veszélyesek, s oly kormányzatra van szüksége, mely erős tudjon lenni, és a nemzet bizalmára számolhasson, mert a kamarillák csinálhatnak pillanatnyi kormányt, de a nemzet bizalma nélkül az nem állhat meg. (Közhelyeslés.) – A nádornak tehát nyomban férfiakat nevezni, s Szemere* belügyminiszter által ellenjegyezve kellett volna megküldeni a háznak, hogy a minisztérium lemondott – elfogadom a lemondást –, ezek az új miniszterek, foglalják el helyeiket és vegyék át a kormányzást. – Mivel ez nem történt, a ház lássa, mit cselekszik, de valamit tenni kell! Kell lenni olyan kormánynak, mely a maga állását érezze. Én magamra nézve kinyilatkoztattam, mit ismerek kötelességemnek, a ház intézkedjék a többi dolgokra nézve, én megadtam a kellő interpellációt, a vitatkozásokban felmerülendő indítványokra nézve, mik a ház teendői iránt előfordulnak, megmondom véleményemet. (Éljenzés).