Szentes, 1848. október 1.
Kérem elnök urat, adja a képviselőháznak tudtára, hogy én, miután Pest vármegyében magamnak azon meggyőződést szereztem, hogy a nép, bár lelkesedésétől sokat vártam, oly készséggel s oly tömegben kél fel hazánk ellenségeit semmivé tenni, mely legmerészebb várakozásomat is felülhaladja. Így például Kecskemétről, honnan mintegy 5000 embert reméltem, közel 8000 szállt táborba*, az általános népfelkelés eszközlését Csongrád megyében folytatván, itt is, e tősgyökeres magyar népfajnál oly általános lelkesedésre s határozott készségre találtam, hogy bizton mondhatom a képviselőháznak, miként ha seregeink, melyek az ellenség előtt állanak, amint remélem, győznek, pártütő elleneink közül a népfelkelés segítségével egy sem látandja többé a Száva vizét, de még azon szerencsétlen esetre is, ha seregeink nem győznének, s még ha maga a főváros is, melyet annak népe bizonyosan meg tudand védelmezni, bármi oknál fogva ellenség kezére kerülne, a képviselőház itt, a Tisza-partnak ősmagyar népében kétségtelenül feltalálandja azon törhetlen magkövet, mely körül összegyűl a szükséges erő hazánk szabadságát dönthetlenül megvédeni.
Kötelességemnek tartottam ennyit a nemzet képviselőinek mély tisztelettel tudtul adni azon biztos reményben, hogy ez újabb ösztönül szolgáland a képviselőház hazafiúi határozottságának, miszerint szegény elárult hazánk jogaiból semmi ármánynak, semmi árulásnak, semmi fenyegetésnek egy hajszálnyit se engedjen.
A magyar népet rendszeresen elszenderítették hosszú éveken át. S mert aludt, azt gondolták, hogy ereje kihalt. De ő csak aludt, s a veszély által álmából felrázva olyan, mint a pihent oroszlán, mely most is meg fogja mutatni, hogy a magyar senkit sem bánt, de őtet sem bánthatja senki büntetlenül.
A nemzet képviselői a magyar nép lelkesedésében tökéletesen bízhatnak.
Fogadja elnök úr legszívesebb hazafiúi üdvözletemet.