29. Kossuth jelentése az Országos Honvédelmi Bizottmánynak második toborzó útjáról+

Hódmezővásárhely, 1848. október 3.

 

Ma, október 3-án délután 1 órakor vettem a Bizottmány futárját*, épp azon percben, hol több mint 20 000 ember esküdött itt, Hódmezővásárhelyen, Istennek szabad ege alatt, inkább meghalni, mint gyáván élni, vagy megbocsátani a hitszegőknek.

Szegedre okvetlenül el kell mennem. Várnak, mert itt várja a nép a szabadság szavát, mint az idvezítőt.

Tehát holnap jókor odamegyek. Gondoskodom a város erősítéséről, valamit csinálok az olasz deportatikkal*, kiknek őrzésére naponkint 900 nemzetőr vesztegettetik, biztosítom Szegedet mindenesetre, és még holnap vagy 4000 fegyverest onnan útnak indítok a Dunához, és holnapután éjjel-nappal sietek Pestre, amint önök kívánják.

De ne alkudjanak semmi áron. Én e tősgyökeres magyar nép erejére támaszkodva mondom, ne alkudjanak; még ha Budapest elvesznék is – pedig nem fog elveszni –, itt e nép lelkesült erejével megmentjük e hazát, megörökítjük szabadságát. Én Isten és a nép nevében ellene mondok minden alkunak.

Győzelem vagy halál. Én más szót nem ismerek.

Addig is futárt küldök önökhöz. Következő jelentésekkel:

1. Csongrádról – Szentesről – Szegvárról ezerek indulnak holnap önök rendelete szerint a Csepel szigetére.

2. Hódmezővásárhelyt ma délután rendezem, s ígérem, hogy még ma egypár ezer ember gyors szekereken útban lesz Csepel felé.

3. Különös gondot fordítottam a lovasság szaporítására. Gondoskodjanak önök, hogy nemcsak ember, hanem ló is ellátva legyen élelemmel.

4. Küldjenek valaki hatályos embert a népfelkelési seregbe. Szólíttassák fel, ki vállalkozik önkéntesen menni a győzelemig Jellačić ellen, akárhová fordul; adjanak zsoldot neki, és ezerenkint fognak vállalkozni a népfelkelésből önkéntesen.

5. Rózsa Sándor*, az utolérhetetlen rabló amnesztiát kér, becsületes életet ígér, és 150 felszerelt lovassal szolgálatot az ellenség ellen, az amnesztiát feltételesen megadtam neki*, itt a nép örülend, ha ez embertől megszabadul.

6. Rendelést tettem, hogy az aradi várparancsnokot*, ha a nemzeti három színt ki nem tűzi s nem engedelmeskedik, úgy, ahogy lehet, lőjjék agyon.

7. Blomberg* áruló dzsidásai* itt nagy bajt okoznak, útban vannak 2 századonkint Csongrád, Békés, Arad, Biharba, a nép nem akarja sehol elfogadni, Szeged felszedette a hidat előtte, Vásárhely protestál ellene; nem tudom, mit tegyek velök.

Csütörtökön indulok, pénteken Pesten leszek.

Isten önökkel.




Hátra Kezdőlap Előre