38. Kossuth jelentése az Országos Honvédelmi Bizottmánynak
Görgey Artúr vezérőrnagy főparancsnoki kinevezéséről+

Pozsony, 1848. november 1.

 

Pozsonyba érkeztemkor értesíttetvén arról, miképp Simunich* előre nyilvánított szándoka szerént ma induland Nagyszombatból Pozsony felé seregével, azonnal intézkedni siettem, hogy függetlenségünk ellen törekvő ezen új – a la minuta* – rabló előhaladásának útja állassék.

A köpcsényi táborból 8000 főből álló java sereget 22 ágyúval indítottam ellene. Ennek egy része a múlt éjjel vasúton* már Bazinba szállíttatott, más része most megyen. Egyszersmind értesítettem a leopoldvári* parancsnokságot, hogy Simunich* innen mikor és milyen erővel fog megtámadtatni, s utasítottam, hogy a vár biztosságra megkívántató katonaság bennhagyásával, a nélkülözhető többi sereggel hátulról, a Simunich* nyomába utánajövő Beniczky* és Pulszky csapatvezérekkel, úgyszintén a csallóközi nemzetőrséggel egyesülve útját elzárni segítsen.

Vezérletével ezen seregnek Kollmann* ezredes s táborkari főnök csatatervezése mellett a tegnapelőtti Bécs alatti csatának hősét, gróf Guyon* ezredest bíztam meg.

Biztos reménnyel vagyok, hogy Simunichcsal* 48 óra alatt tökéletesen készen leszünk; s ha valamiképp a morva határi hegyek közé nem sikamlik, Roth sorsára* jutand.

Midőn ezen intézkedéseimről a tisztelt Bizottmányt értesítem, egyszersmind teljes tisztelettel tudatni sietek a Bizottmánnyal, hogy Móga* altábornagy lova a seregnek hazavezetése alkalmával elbukván, a fővezér tetemesen megsérült, s öregbedvén érezve régi sebei okozta fájdalmait, megújította azon kérését, hogy a fővezérség alól fölmentessék.

Én a lemondást elfogadtam, s használtam az alkalmat, hogy a tisztelt Bizottmány által még a múlt hónap 11-én Görgey Artúr* ezredes számára kiadott tábornoki oklevelet neki kézbesíthessem, s a sereg előtt kihirdettessem. Egyszersmind Görgey* Artúr tábornok urat az összes hadsereg vezérségével bíztam meg.

Örömmel tettem ezt, mert szemeimmel láttam, és látta az egész sereg, mily rettenthetlen bátorsággal, s amellett stratégikus ügyességgel vezette az elősereget, a számra kétszer oly erős és annyi előnyökkel bíró ellenség elibe, milyen lelkesedéssel és elszántsággal állott seregének élen szalasztva az ellenséget az őt minden oldalról környezte ágyúgolyózápor közt, és tudom, miként elhatároztatván a sereg visszavonulása, az, aki a csatatéren utolsónak maradt, az ellenség ágyúgolyóit ugyan éljen kitöréssel fogadó, azzal szembeszállni igenis kész és képes, de a visszavonulás szabályait, rendet teljességgel nem ismerő s rögtönözöttségénél fogva nem is ismerhető seregünket fedezte, óvta, az előtte bomlott rendben visszavonulókat a tehetségig öszveállította, rendezte, ez – Görgey* Artúr tábornok volt. És ő volt az, aki a visszavonulás közben felbomló csatarend következtében az elmaradozott összesen 18 ágyút kevés népével a nemzet számára Köpcsénybe épségben visszahozta.

És tettem ezt annál nagyobb örömmel, mivel Görgey* tábornok úrnak fővezérré kineveztetése fölött az egész sereg osztatlan öröme találkozott az enyimmel.

Jelentem végre a tisztelt Bizottmánynak, hogy seregünk a köpcsényi és pozsonyi táborba körülmény szerént, mondhatom, baj nélkül megérkezett.

Hogy seregünk visszavonulásában rendetlenség volt, az fegyelemhez nem szokottsága s gyakorlatlanságának természetes és kikerülhetetlen következménye volt, annyival inkább, mert nem alap nélkül, hogy a csatarendbontók között olyanok is voltak, kiknek hivatásuk, sőt szoros kötelességük éppen a rend fenntartása lett volna.

Hogy ezen nem egész rendben történt visszavonulásnak vannak némi eddigi tudtommal körülmény szerént csekély jelentőségű ugyan, de mégis a nemzetre nézve káros következményei, ez ismét természetes.

De teljes nyugodtsággal merem biztosítani a tisztelt Bizottmányt, hogy mindazon hiányok, melyeket a visszavonulásbani rendetlenség szült, a mostani fővezér kimeríthetlen erélyessége, katonai ügyessége s minden körülményt komolyan megfontoló, de szilárd elhatározottsága által kipótolva, és seregünk kevés idő múlva oly rendbe lesz szedve, amely hazánk mostani helyzetének s azon várakozásnak, mely a nemzet részéről Görgey Artúr* tábornok úr fővezérségéhez eddigi tettei után méltán csatlakozik, tökéletesen megfelelend.

Megjegyzem elvégre, hogy az október 30-i Schwechat alatti csatának történetét, melynek különössége az, hogy bár az ellenséget mindenütt visszavertük, s győzelem következtében vonultunk vissza, mégis a sereg némely része önmagától eredt futásnak, hogy lássunk a dolgokba és emberekbe, tudhassuk az okokat, hadi vizsgálat alá vétetni tartottam szükségesnek.




Hátra Kezdőlap Előre