Budapest, 1848. december 31.
Perczelről most is csak annyit tudok, amit Batthyány István* mondott tegnap éjfélkor. Tudniillik, hogy estve 5 órakor beszélt vele Fejérváron, hol csak lovasságával és 5 ágyúval volt, és a toronyból szignalizáltatván* az ellenség közeledése, a móri útról elindult azon szándokkal, hogy az érdi, ercsényi úton magát Buda felé vetendi.
Küldtem kurírokat mindenfelé, még nem jöttek meg. Mihelyt megjőnek, írok.
Kegyed táborából visszajött kurírjaim azt mondják, hogy Perczel csak 2 ágyút vesztett, a többit s infarteriájának tetemes részét Karger* vette fel, ki azonban elkésett.
Bizonyos-e ön, hogy a centrumban nem hagy ellenséget, mely Budára jöjjön – avizírozta-e Lázárt, hogy mit tegyen?
Az ellenség mozdulatai határoznak, én innen sem nem dirigálhatok, sem nem akarnám, ha tudnám is.
Én csak a célt mondom ki, melyet ön, tisztelt barátom, szeme előtt tartand. 1. Verje meg az ellenséget, ha lehet, csináljon a nemzetnek jó újesztendőt. 2. Ha ez nem lehet, tartsa meg az országnak a sereget, arra hozva azt a megsemmisítést kikerülő biztosságba, amerre lehet. Eszéknek, ha lehetséges, ha nem lehetséges, erősen tartva a pozíciókat, Budára, úgy, hogy a hídon csapatonkint átvonulhasson. Ez nagy feladat, igen nagy, de csatavesztés esetére attól függ a haza sorsa.
Míg seregünk van, van hazánk*.