56. Kossuth beszéde az országgyűlés vegyes ülésén a Debrecenbe való átköltözésről+

Budapest, 1848. december 31.

 

Tisztelt ház! Használni akarom az alkalmat arra, hogy nyilvános ülésben is megmondjam, miképpen én magam szólítottam fel a tanácskozmányban a házat arra, hogy az országgyűlésnek és a kormánynak ideiglenes székhelyét máshová tegye által. Én ezt szükségesnek tartom a következő oknál fogva:

Tökéletes hittel és reménnyel vagyok igazságos ügyünk győzelme iránt, hiszek Istenben és hiszek vitéz seregeink kitűrésében, bátor, férfias, hű magokviseletében, azonban a csatáknak kimenetele Isten kezében van, és mivel táborunk már most úgyszólván itt, csaknem a fővárosban, holnap pedig egy részben Budának környékén táborzandik, azon vélekedésben vagyok, hogy ha az országgyűlés és a kormány a maga székhelyét, mielőtt a csata itt a főváros közelében vívatik, máshová át nem tenné, megtörténhetnék, hogy a csata rossz kimenete esetében zavarba jönne az ország kormánya és képviselete; pedig annak zavarba jőnie nem kell, nem szabad, hacsak az országot egy csatavesztés miatt valaki mindjárt elveszettnek és az ország igazságos védelmét nem folytatandónak nem tartja. És mivel úgy vagyok meggyőződve, hogy habár egy, két vagy tíz csatavesztés következnék is, a nemzetnek igazságos ügyéről lemondani mindaddig nem kell, valameddig annak védelmére van erő, és van akarat még a nemzetben, tanácsosnak tartottam, hogy ezen eventualitásnak az ország képviselete és kormánya ne legyen kitéve, hanem balesemény esetére is biztosítva legyen az ország védelmének fennakadás nélküli folytathatása és az ország kormányzása. Ezzel, tisztelt ház, tartozunk vélekedésem szerint a hazának, mely haza, habár szívének ismeri is el, és méltán, a fővárost, kétségtelenül nem gondolja azt, hogy Budapestnek netalán történhető elesésével már az ország is elveszett; mert nemcsak itt, más helyen is van Magyarország; 152 évig bírta Budapestet a török*, és Magyarország mégis volt. Most is megtörténhetik, hogy ideiglenesen megszállhatja az ellenség Budapestet, szándékosan mondom, megszállhatja, mert e város nem ostromra való, de azért, ha a kormány együtt lesz, működhetik folytonosan, s a haza nincs elveszve. Tartozunk ezzel a hadseregnek is, mert hogy itt egy történetes csatavesztésből az első percben rögtön minő zavarok következhetnek, nem lehet előre kiszámítani; mi pedig a hadsereg iránt általában, s különösen a seregnek azon tagjai iránt, kik véröket Magyarország szent ügyének oltalmára szánták, tartozunk nemcsak hazánk érdekében is, hanem saját becsületünk érdekében is azzal, hogy bizonytalanságnak ne tegyük ki, s hogy ha egy csatát el találunk veszteni, ne legyünk kénytelenek új kormányt alakítani, mert ezen idők nem alkalmatosak arra, hogy új kormány alakításáról gondoskodjunk; van kormány, s ezt olyan karban szükséges tartani, miszerint a hadseregek lássák, hogy csatavesztések következzenek bár, ha már az isteni gondviselés azt mérte reánk, de azért nem adta fel az ország és a kormány a hadsereget, s akkor a hadsereg sem fogja magát feladni. (Helyes.)

Ezen szempontból indulva terjesztettem elő ezen kívánatomat; hozzájárult tanácskozás közben a béke megajánlásának indítványa, mire nézve kötelességemnek tartom nyilatkozni.

Kik a múlt márciusi napok óta figyelmökre méltatták s figyelmökben akarták tartani írásaimat, beszédeimet és tetteimet, kegyesek lesznek igazolni azon szavaimat is, melyet most mondok, miszerint mindig azt tartottam, hogy Magyarország nem támadó harcot visel, nem akar semmit akvirálni, csak megtartani azt, amire a király megesküdött, amihez törvényes joga van; s miután egyebet nem, csak ezt akarja, s én a szerencsétlenségek egyik legnagyobbikának tartom a háborút, csak egyet ismerek ennél nagyobbat, egy nemzetnek halálát s egy nemzetnek gyalázatát, bizonyosan én fogok leginkább örvendezni, ha a nemzetnek igazságos s törvényes jogait, becsületét, szabadságát, s azon viszonyokat tekintetbe véve, melyek köztünk s az ausztriai monarchia között fennforognak, a méltányos kiegyenlítést béke útján biztosíthatjuk. Tehát nem vagyok ellene, ha az országgyűlés meg akarja kísérteni azt, vajon azon részen, mely igazságtalan háborút visel Magyarország ellen, van-e valami akarat az igazságnak fenntartására. Azok után, mik az ellenség részéről történtek, s azon nyilatkozatok után, miket az ausztriai monarcha részéről a kremsieri országgyűlésen mondatni hallottam, megvallom, nem nagy reménnyel vagyok*, hogy ezen lépésnek sikere legyen, hanem ha lesz sikere, áldani fogom az órát, midőn az országgyűlés közbenjárulása által oly békét eszközöl a nemzet, mely által megvédte szabadságát és becsületét; ha pedig sikere nem lenne e lépésnek, akkor újabb ösztön lesz a nemzetnek megállani az igazságos harcot az utolsó emberig.

Ha meg akarjuk kísérteni igazságos bázison kibékülni, szívesen hozzájárulok, s kinyilatkoztatom, hogy azokat, kik kiküldetnek, ne tekintsük oly meghatalmazottaknak, kik az országgyűlés helybenhagyása nélkül a speciális feltételeket megköthetik, mert akkor részletes utasítást kellene előre adni, ez pedig az alkura nem jó eszköz. Kiket az országgyűlés meg fog bízni, kikre ezen szép hivatás és bizalom fog esni, fel fogják találni utasításukat azon szavakban, miket elmondatni hallottam, hogy ti. köttessék béke Magyarország szabadságának, becsületének s jólétének megóvására. (Úgy van!) Fel fogják találni az utasítást ezen szavakban, hazafiúi lelkületökben, és érezni fogják becsét a bizalomnak, melyet az országgyűlés ráfok ruház, mert az, hogy miképpen fognak eljárni megbízatásukban, vagy békét hoz a nemzetnek a szabadságnak és törvényes állásnak alapján, vagy ha békét nem hoz, lelkesedést fog hozni, s kell, miként hozzon a nemzetnek, hogy küzdjön tántoríthatlanul nemcsak kétségbe nem esve, hanem azon biztos reménnyel, mely remény végső analízisben, ha e nemzet igazságos és méltányos és szabadsághoz méltó maradand, csak úgy csalhatná meg e nemzetet, ha Isten nem volna az egekben, ki az igazságot védelmezi. (Éljen!)




Hátra Kezdőlap Előre