Debrecen, 1849. január 6.
A nemzet kormánya nevében!
Debrecen város közönségéhez!
Az országgyűlés határozata következtében úgy a törvényhozótest maga, mint az ország kormánya Debrecenbe megérkezett.
E tősgyökeres magyar város köréből fog Magyarország megmentetni, és nemzeti szabadságunk biztosíttatni.
Igenis, meg fog mentetni és biztosíttatni!
Kezességül szolgál erre az örökkévaló Isten igazsága, mely meg nem engedheti, hogy a históriában példátlan ármány, gonoszság és istentelen hitszegés Magyarország igaz ügyén erőt vehessen.
Kezességül szolgálnak vitéz hadseregeink, melyek nem az önkénynek vak eszközei, hanem a szabadságnak rettenthetetlen oszlopai, kiknek karjairól a lelkesült hazaszeretet villáma omlik a zsarnokság zsoldosaira.
Kezeskedik az egész nemzet, melynek népei ezrenként kelnek fel az ellenség oldalában és háta mögett, hogy mélyen nyomult bár be az országba, de azért meghódítottnak egy talpalatnyi földdel sem mondhatna többet, mint ahol éppen pillanatnyilag megáll.
De kezeskedik főképpen a Tiszának romlatlan szívű magyar népe, mely a múltakban is hazánk szabadságának mindig dönthetlen oszlopa volt, melynek rettenthetlen férfias mellén mindig megtörtek az idegen zsarnokság nyilai; mely, valahányszor e nemzet szabadságát veszély fenyegeté, első volt mindig a szabadságnak szent harcaiban, s utolsó volt, mely kezéből a fegyvert letevé, és sohasem tette le hamarébb, mint midőn elmondhatá, hogy: a haza megmentve van!
Én láttam utamban a Kunság áldott térmezőinek férfias népét, mely szolgaságot nem tűrt soha, láttam szemeiben az igazságos harag villámait, hallottam ezernyi ezereinek ajkairól a mennydörgő fogadást, midőn a haza ellenségeinek halált esküdött, s megesküvék nem tűrni soha, hogy a Kunság szabad földét idegen járom nyomja.
Láttam a vitéz hajdúkat, kiknek kebele oly gazdag dicső emlékezetben; kik kitűzték Bocskai* ősi zászlóját*, mely alatt vérrel szerzettek magoknak szabadságot; kiknek a hazáért ontott vérökből a vallás- és politikai szabadság áldása terült a honra a vésznek napjaiban; s kik ma is hivatva vannak megtartania hazának azon szabadságot, melyet őseik szereztenek. E rettegett ostorai a zsarnokság zsoldosainak ezerenkint állítják ki honszeretettől hevített férfiakat azon szent elhatározottsággal, hogy míg a szabad hajdú él, Magyarország földét idegen zsarnok bírni nem fogja.
És kezeskedik a szeplőtlen magyar eredetiségű Alföld tősgyökeres magyar fővárosa: a lelkes Debrecen, melyet Isten avégre választott ki, hogy kebelében emelkedjék fel a magyar nemzet szabadságának erős temploma.
Debrecen azon szikla, melyre fogja építeni Isten a magyar szabadság szentegyházát, melyen diadalmaskodni a pokol kapui sohasem fognak.
Debrecen lakosai! Polgártársaink! Íme, az országgyűlés s az ország kormánya testvéri bizalommal telepedik meg magyar vendégszerető tűzhelyeiteknél.
Megtelepedik azon bizodalommal, hogy körötökben a lelkesült hazaszeretet s igaz magyar érzelem tiszta levegőjét szívandja, melynek éltető szellemét sem sötétben ólálkodó árulás, sem pulya gyávaság, sem zavaró rendetlenség nem fogja soha megfertőztetni.
Megtelepedik azon szent bizodalommal, hogy ha kell, Debrecen lelkes magyarjainak tömegestőli fölkelése lészen a zászló, melynek magasztos lobogására a Tisza népének ezernyi ezerei, mint hegyről a hógombolyag, le fognak omlani az ellenségre, hogy még csak hírmondó se maradjon közüle, ki elmondja a hitszegők fejének, hová temette a tiszai magyar nép azon zsoldos sereget, mely arról álmodozott, hogy édes hazánkat rabláncra fűzi.
Debrecen népe! Íme, én a nemzet nevében Debrecen városát a magyar szabadság őrvárosának nyilatkoztatom, s az országgyűlést és kormányt a debreceniek becsületérzésének rendíthetlen sziklájára helyezem.