Debrecen, 1849. január 19.
A megye közönségének folyó hó 8-ról kelt, de ide csak 18-án érkezett az iránti kérelmét tartalmazó hivatalos levelére, hogy a haderő kebeléből el ne vonassék, a Honvédelmi Bizottmány nevében ezennel válaszolom:
Mindazon okokat, melyeket a megye közönsége a haderőnek kebelébőli el nem vonása mellett felhoz, valamint a kormány teljesen méltányolja; úgy azon roppant veszteségnek, mely seregeinknek onnan elvonulásából békövetkezhetik, nem kevésbé vérző szívvel néz elibe, mint az atya, kit a balsors szeretett gyermekei egyikének elvesztésével fenyeget.
És legyen meggyőződve a megye közönsége, miképp ha arról volna szó, hogy a kormány azon erővel, melyet Torontál áldásdús földéről elvonni kényszerül – a hazának más vidékét szándékoznék az ellenség birtokába jutástól megóvni, de sőt egy más vidéket az ellenségtől visszafoglalni s hazának visszaszerezni is – a kormány önmagára fogná a mostoha eljárás bűnét kimondani, ha Torontálból emiatt csak egy embert is elvonna.
De a szó nem a körül forog, uraim, a kérdés az: vajon a számos gyermekű atya, midőn egész családjának kiirtásával fenyegettetik, egyik vagy másik gyermekének védelmére menjen-é, vagy összeszedve, összpontosítva erejét egész családját igyekezzék megmenteni?
Az a kérdés: hogy a kormány minden haderejét összevonja-é, hogy a nemzet lételét, a hazát megmentse – vagy egyes seregekre osztva a hazának egyes vidékei védelmében hagyja-é a felosztott erőt megtöretni, s a csekély erővel védett vidékkel együtt a hazát elveszni?
Meg vagyok győződve, hogy Torontál lelkes közönsége át fogja látni a szomorú kénytelenséget, miképp a nemzeti létünk eltiprására törő ellenséget csak úgy győzhetjük le, nemzeti függetlenségünket csak úgy menthetjük meg, ha minden haderőnket összeszedve az ellenség fejét zúzzuk szét – át fogja látni, miképp ha a nemzeti lét biztosítva lesz – Torontál is lesz biztosítva. Ellenben ha a haderő összpontosításának elmulasztása miatt a magyar nemzet elvész – nem lesz, akinek számára Torontál megvédessék.
Hiszem ezen megye közönségének lelkességétől, miképp maga sem kívánná Torontálnak humanisztikus szempontbóli vidéki védelmét a nemzet halálának árán megvásárolni.
És azért szomorú, fájó kénytelenség, de a nemzet létele megvédése parancsolja, a megye kebelében lévő haderőnek el kell vonulni, a Tiszánál összpontosulni, s az ellenség főerőjével az élet-halál harcot megvívnia.
Tökéletesen áll, mit a megye közönsége helyzetének a többi tájéktúli különbségre nézve felhoz. Való, hogy ezen megye kebelében nem hadsereg áll hadsereg ellenében, hanem áll különféleképp felbujtogatott fanatizált népfaj a szabadságához ragaszkodó magyar és német nép ellenében.
És éppen azért, minthogy ez így áll – került Torontál eddigi megtartása tíz hónapon át a nemzetnek tízmilliójába, került hadseregünk annyi véres harcaiba, és az eredmény az, hogy még sincs nyugalom, Torontál még sincs biztosítva a nemzet számára.
És nem is lehet azon népet, mely Torontált pusztítással fenyegeti, hadsereggel legyőzni – néppel lehet azt csak legyőzni.
Önök magok mondják, uraim, hogy százezren vannak Torontálban magyarok és németek.
Legyenek meggyőződve, miképp ha a százezernyi nép, támaszkodva a megye kebelében volt seregre, vitte volna a lázadók ellen a védelmi háborút, épp úgy, mikint a lázadók az irtóháborút vivék tíz hónap óta, egy rác sem volna Torontálban.
És ennél fogva mindaz, mit a kormány ez idő szerint Torontál megtartására tehet, azon felszólítás:
Szedje össze a magyar és német szabadságszerető népe Torontálnak erejét – legyen a százezernek csak negyed része az önvédelemre elhatározott – legyen kitűrő, és megóvja magát kétségtelenül azon kis ideig, amennyi kell, hogy minden összpontosított seregeink együtt a nemzet életét s szabad országos egzisztenciáját megmentve – Torontált magát újra védelmük alá vehessék.
Ezen esetre, ha Torontál magyar érzelmű népe ezt megtenni kész, utasítást adott a kormány Damjanich* tábornok úrnak Versec táján Maderspach* ezredes vezetése alatt egy dandárt hagyni* – úgy azonban, ha az a népnek csatlakozása által annyira erősíttetik, hogy veszélynek kitéve nem lesz.
Hagyatik tehát egy dandár a megye kebelében gyűjtőmag körül – ha hisz a megye közönsége jó érzelmű népében annyi lelkesedést, elhatározottságot és kitűrést, miszerint e dandárhoz húsz-huszonötezren fognak csatlakozni, ha hiszi, hogy ezen dandár ott maradva a nép habozása által mészárszékre nem lesz állítva – akkor értesítse ez iránt Damjanich* tábornok urat – ez a további intézkedéseket utasításaihoz képest megteendi.
Azon szomorú esetben pedig, ha a megye közönségének ekképp önmaga megvédéséhez sem lenne reménye – a megye székhelyének ezennel Szeged városa jeleltetik ki. Vonuljon a megye bizottmánya és tisztikara Szegedre, s intézze onnan a megye dolgait – a tisztviselői kar Szegeden az ország pénztárából húzandván eddigi fizetését.
Gondoskodott a kormány arról is, miszerint a Szegedre menekülő egyesek is a lehetőségig némi segélyezést nyerjenek. Egyúttal, midőn Torontál megye ideiglenesen Szegeden ütendi fel székhelyét, a megye közönsége még a következőkrőli gondoskodásra is felhívatik:
1. A levéltárból az intabulacionális* jegyzőkönyvek s drágább oklevelek Szegedre átteendők.
2. A pénztárak, úgy azoknak kötelezvényei, lajstromai, valamint a becskereki s kikindai pénztárakat illetők is, valamint szintúgy a gimnáziális, kórházi és pupilláris fundusok* is szintúgy átteendők.
3. A magyar és német rabok vagy kezességre bocsátandók, vagy katonai szolgálat kötelessége mellett amnisztiálandók.
4. A megye inszurrekcionális fegyvertárának készletei, ha a nép maga önvédelemre fel nem állana, megmentendők, valamint a magánosoktóli fegyverek is ezen esetben inkább beszedendők, hogysem az ellenség kezébe kerüljenek.
5. Az alispán a körülményekhez képest mindent megtegyen, ami a népfajok közt engesztelésre vezethet.
6. Jermatsits Rudolf* a felvonuló hadseregnél intendantúrai kötelességek vitelére élelmezési biztosul kineveztetik.
Végre nem mulaszthatom el a megye közönségének némi vigasztalásul megjegyezni, miképp ügyeink Erdélyben annyira jó fordulatot vőnek, miképp biztos reményem van, hogy Torontál, bár a haderőnek onnan elvonulása által kis időre az ottani jóérzelmű népnek önvédelmére hagyatik is – ez oldalról rövid időn a nemzetnek biztosíttatni fog*.
Tehát összetartás és kitűrés, uraim!
Ha hazánk lesz, mindenünk lesz.
Ez igen nagy munka – ellenségeinknek Istent és embert sértő igaztalansága oda kényszerít bennünket, hogy újon szerezzük meg hazánk szent földét – mikint ezredév előtt az őseink megszerzék.
E munka minden ép kart igénybe vesz – és feltétlen feláldozást kíván.
De amint nagy a feláldozás – oly nagyszerű leend a megmentett, a szabad hazának jutalma is!