Debrecen, 1849. május 22.
Ön, tábornok úr, naponként új diadallal gazdagítja a szabadságharc történetének lapjait, naponkint új babérszerzésre vezeti vitéz hadseregünket.
Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg, Vác, Nagysalló, Komárom ugyanannyi világos sugárai folytonos diadalának. E csaták óta ön vezérlete alatt hadseregünk nem tudja, mi a vesztés; a győzelmeken, mint ugyanannyi lépcsőzeten a hazaszabadítás örök egyházába siet.
És ön eddigi hadjáratát az ős Buda várának bevételével koszorúzta meg. Fővárosát a hazának, székhelyét a nemzetgyűlésnek és kormánynak visszaadta. Sőt e diadal által siettette vagy éppen eszközlötte, hogy önálló nemzeti függetlenségünk Európa által elismertessék.
A kormány meleg és testvéri hálát mond a vitéz hadnak, mely örömmel, hősies bátorsággal és fényes sikerrel küzd és hal a nemzeti szabadságért.
A kormány üdvezli önt a győzelem és dicsőség folytonos útján.
És kötelességét véli teljesíteni, midőn önt altábornaggyá kinevezvén*, egyszersmind a katonai érdemrend nagykeresztével siet feldíszesíteni.
Sőt maga a nemzetgyűlés akarata ez, mely a nép és Isten nevében szól. Idezárjuk ünnepies határozatát. A kinevezést ön saját érdemei által eszközlötte; ez nem a mi tettünk; a nemzetgyűlés hála- és megegyező nyilatkozata, azon fény, mely által ezt mind megdicsőítőnek tekintse ön, mint annak tekinti a haza, melynek minden emelő és jutalmazó szava legfőbb dicsőség, melyben polgára részesülhet.