95. Minisztertanácsi határozat Perczel Mór vezérőrnagy lemondásának elfogadásáról+

Budapest, 1849. június 8.

 

A folyó hó 8-án tartott miniszteri tanács határozat következtében Perczel Móric* úrnak:

Gyurgyevóról május 31. a kormányzó elnöknek írt levelében következőket írta tábornok úr: „Görgey* tiltassék el hozzám parancsokat küldeni, melyeket, mint közelébb egyet, megvetéssel utasíték vissza. Én kész vagyok neki utóbbi szolgálataiért kezet nyújtani, de magam neki alárendelni soha nem fogom; inkább én a nemzet előtt felkelek ellene. Ha meg akarok felelni rendeltetésemnek, önök parancsait vissza kell utasítani. – Tehát kérem kormányzó urat, tiltsa el Görgeyt*, Klapkát nekem parancsokkal alkalmatlankodni, én nem alattok, de mellettök is csak a haza miatt maradok; Hadikot, hogy ne merészeljen Szegeden korteskedni. Ezt, ha nem szűnik, biz isten fejbe lövetem, s kérem, ne feledje soha, hogy nem csupán a hadvezér, hanem egy polgár szól s cselekszik itt, kinek szava és akaratja nem sokkal kevesebb, mint kormányzó úré.”

Görgey* hadügyminiszternek pedig Gyurgyevón május 24. kelt levelében ezeket írta:

„Ha önnek mint hadügyminiszternek valamely általános adminisztracionális rendelkezést tetszik hadamhoz küldeni, nincs mit szólanom; de hadi operációkat illetőleg öntől mint tökéletesen független hadvezér tekintem magamat, s ha én nem adok önnek utasításokat, úgy tartóztassa ön magát vissza ily merészlettől. Ha ön véleményt, értesítést küld, noha ön irányában igen sok vádolnivalóm van, mégis szeretett hazám érdekében feledve mindent – ezt szívesen fogadom, s teszem is viszont, sőt előzőleg is. De parancsot, hogy merészli ezt ön?”

És továbbá egy más helyen:

„Egyébként legyen ön meggyőződve, hogy én igen nagy örömmel hallám önnek sikeres operációit s való készségét a haza függetlensége biztosítására. De amint ez ön iránt múlt feledtetésére, a jövő szíves barátságára nyújt alkalmat s nyit ösvényt keblemben, úgy minden felsőbbségi arrogancia ön részéről irányomban a legnagyobb határozottsággal fog visszautasíttatni. Elannyira, hogyha azt ön folytatni merészkedné, az összes haza népségéhez teendek interpellációt. Önnek Ozoráért, Mórért, Kápolnáért, Dembińskiért*, egy proklamációért* kell még engem engesztelni, nem pedig parancsolgatni. Ön hadminiszter, de nem az én hadam fővezére, ez én vagyok – s nem seregvezér.

Ha ön az én fővezérem akar lenni – úgy előbb számon fogom kérni, hová tette ön 55 000 főnyi hadát e honnak december- és januárban, mint hagyá el védtelen Budát, mint hagya Mórnál cserbe? – Miért ada ki egy bizonyos proklamációt, mint tagadá meg egy hónapon át a debreceni kormányt, mint veszteté el Kápolnánál az ütközetet, miért záratta el Dembińskit*, miért engedé Jellačićot* a Duna mentén tizenkétezerrel levonulni – anélkül, hogy csak egy-kétezer embert külde obszervációjára.”

Tábornok úrnak ezen eredeti hivatalos két leveléből híven idézett nyilatkozatai által hazánknak úgy polgári, mint katonai törvényei a legmélyebben sértettek.

Ily törvénysértésnek szomorú következéseit tábornok úr maga előreláthatta, s minthogy azon körülménynél fogva, miszerint a nevezett két levél nem is ugyanegy napon kelt, tábornok úrnak a kormányt fenyegető, a törvényt sértő nyilatkozatai – fájdalom – még elhamarkodásból eredetteknek sem tekinthetők, sőt azon nyilatkozatok elhatározott hangjából tábornok úrnak még a tettlegi törvénysértésre mutatkozó s hazánk jövőjét komolyan veszélyeztető szándéka is kirémlik: tehát szomorú kötelessége a kormánynak tábornok urat mindezekért a megsértett törvény nevében a legszigorúbb feleletre vonni.

Méltányolván azonban egyrészt tábornok úrnak szeretett hazánk iránti bokros érdemeit; tekintvén másrészt főleg a katonai törvények kérlelhetetlen szigorát és szorongatott hazafi kebellel tartván egy ezen szigor által feltételezett ítélettől, reményívén egyszersmind elvégre, hogy tábornok úr – ha netalán a higgadt megfontolásnak jövőre több tért engedne – szép tehetségei és szíve tiszta érzelmeinél fogva még sok éveken át áldásteljesen működhetnék szeretett hazánk függetlensége kivívása és szilárdításában – egybevetvén mindezeket, hazánk legszentebb érdekében legjobban látta az összes miniszteri tanács saját felelősség terhe mellett azon rendkívüli, némileg kiengesztelő határozatot hozni, miszerint a tábornok úr ellen szükségelt törvényes eljárást kikerülvén, tábornok úr május 26-án benyújtott önkéntes lemondása* ezennel hivatalosan elfogadtatik, meghagyván önnek, hogy minden keze alatt levő hadierő parancsnokságát az egyúttal a hadügyminiszter által evégre kirendelendő egyénnek* időhalasztás nélkül adja át.




Hátra Kezdőlap Előre