Mikoron az Máriák elmentek volna az koporsóhoz, hogy megkenjék Krisztusnak testét drágalátos kenettel, hogy meg ne rothadna, asszonyunk Mária nem mene el vélek, mert tudja vala, hogy az Szentléleknek balzsamával oly igen megkenetett, hogy ha Krisztusnak teste tízezer esztendeig állott volna földben, sem rothadott volna meg. Azt es tudja vala, hogy Krisztusnak teste nem volna az koporsóban, mert immár az halhatatlanságra és rothadatlanságra feltámadott. De miért az kegyes Szűz Mária látta vala az ő egyetlen egy fiát megtartatni, megostoroztatni és megfeszejteni, ezeket meggondolván az ő gyenge szent kezeivel veri vala az ő gyengeséges mellét. És ő magát nagy bánattal, vigyázásokkal és böjtökkel gyötörvén, ím az erőben mindenestül elfogyatkozott vala. Egyedül az házban titkon ül vala, és azokról, kik az ő édes Fiának történtenek vala, kesereg és sír vala. Azért ezenképpen asszonyunk Mária imádván és könnyhullásokat édesen kibocsátván, íme hirtelenséggel eljöve az édes Jézus az dicsőségnek és az feltámadásnak fejérséges ruhájában és az ő újonnan való feltámadásának vidám orcájával. Igen szépséges, dicsőséges, nagy örömmel az ő megkeseredett anyjának megjelenék. Asszonyunk Mária legottan imádá az ő szent Fiát, és felkelvén, ő nagy örömének miatta siralmakkal megölelé az ő szerelmes Fiát, és minden ő keserűsége fordula nagy örömre. Annakutána leülének mindketten. Asszonyunk Mária nézi vala Idvezétőnknek orcáját, és az ő testén való öt mély sebeket az egyéb sebekkel. Nagy szerelemmel kérdezvén, hogy ha minden kínok elmúltak volna immár őtőle. Oh mely nagy örömmel telék be az áldott Szűzanya Mária, mikoron nézi az ő szülöttét, hogy immár kínszenvedhetlen.
1519