Kovács Ágoston
Midőn először megjelent a feltámadt Krisztus egybegyűlt tanétványinak, Tamás akkor nem vala vélek. Vagy tudniillik a többinél bátrabb lévén, nem bujkált, se rejtékhelyen zár alatt nem akart maradni a zsidóktúl való félelem miátt; vagy pedig a többinek ételekre és italokra való szükséges dolgok után látott; vagy talán hírt fogni ment a várasra, hogy tudhatná, minémű tanácsokat forralnak s micsoda végzésekre hajlanak az írástudók és papi fejedelmek a Krisztus feltámadása és tanétványi eránt? De akárminémű okbul történt, hogy éppen akkor egy társaságban nem vala a több apostolokkal, mikor azoknak megjelent Jézus, az bizonyos, hogy semmi vétkes dologban nem járt Tamás, az apostoloktul eltávozván.
Visszatért azután az apostolokhoz, hogy a feltámadt Krisztus elenyészett és eltűnt előlök. Elbeszélték néki a több tanétványok, hogy látták a feltámadt Krisztust; de Tamás íme e kerekes feleletet adá nékik: Hanem ha látom az ő kezeiben a szegek liggatását, és az ujjomat a szegek helyére bocsátom, és a kezemet az ő oldalába bocsátom, nem hiszem. A hitetlenségnek veszedelmébe esett. De nem engedte soká a veszedelemben resvedni édes Üdvözéttőnk: Tamásnak kedvéért nyolc napok múlva ismét megjelenék egybegyűlt tanétványinak, s megállván a szoba közepén, békességgel köszönté őket, ezután Tamáshoz fordulván, így szóla néki: Ereszd ide bé az ujjodat, és lássad kezeimet, és hozd ide bé a kezedet, és bocsásd az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hív. Megindula Tamás ezen szavaira a feltámadt Krisztusnak, s azonnal Urának és Istenének vallá a feltámadt Krisztust, mondván: Én Uram és én Istenem?
Ezt, ájtatos hallgatóim, ha jól megfontoljuk, meg kell ismérnünk, hogy Szent Tamás apostolnak az ő esete és hitetlensége, mind az Istennek dicsőségére szolgált; mind magának üdvösségére.
Mégis oh fájdalom! Oly illetlenül szólanak sokan e szent apostol felül, a mosdatlan szájú keresztények közül, hogy csak kordéra hitetlen Tamásnak nevezik őtet. Nem gonoszság-e ez? Ha jól megvizsgáljuk az ő állapotját, ő egy szóval sem mondotta, hogy ő nem hiszi a Krisztus feltámadását, hanem: (mint a szent atyák magyarázzák az ő szavát) csak azt erősétette, hogy nem hiszi az apostolok mondását, és addig el nem hitetheti magával, hogy ők látták volna Krisztust, még ő is szemeivel nem látja, s meg nem tapogatja.
De ha volt is valami hitetlenség Tamásban a Krisztus feltámadása felül, az mindazonáltal nagyobb nem volt, mint a több tanítványokban. Mert Tamás ugyan, mihelyt elsőben meglátta Krisztust, és szavát hallotta, legottan minden kételkedést kirekesztvén szívébül, Urának és Istenének vallotta őtet, a több tanétványok pedig, mikor elsőben meglátták Krisztust, minekutána az ő köszöntő és bátorító szavait hallották is, csak vélekedtek hozzája, és, amint feljegyzi Szent Lukács evangélista: Azt vélik vala, hogy lelket látnának. Ha tehát Szent Jakabot, Szent Andrást azért nem híjuk hitetlen Jakabnak, hitetlen Andrásnak, hogy látván a feltámadt Krisztust, azt gondolták, hogy csak tündért látnak, Szent Tamást se kell hitetlen Tamásnak gyaláznunk azért, hogy nem akart hinni a Jakab vagy András szemeinek, hanem maga akarta látni, maga akarta kezével és ujjaival illetni a feltámadt Krisztusnak sebhelyeit. Nem lehet tagadni, volt benne hitetlenség; de nem volt oly nagy cégéres hitetlenség, melyre nézve minden kétséges beszédben az ő nevét kellene előfordétani, és nagy kisebbségére ennek a dicsőségességes szent apostolnak monton mondani: Tamás vagyok én ebben. Ha a feltámadt Krisztus szánakodván rajta, a hitre visszatérítette, megdicsőítette, mi nyomorult bűnösök, ne becstelenétsük.
1803