Landovics István
Elközelgetvén viszontag az az üdő, melyben a királyok dobot üttetnek, trombitát fújatnak, zászlókat emelnek, seregeket állítanak ki a mezőre, táborokat vernek és hadakat indítanak, mindenekelőtt azon tanácskoznak és búsulnak, kit válasszanak az egész hadi fegyver fejének s közönségessen olyanra voxolnak, akinek gyakortább próbált vitézsége mindeneknél tudva vagyon, tanácsadásban elméje gyors, szíve bátor, termete láttató, fegyverben rettenetes, a harcon győzedelmes, mindeneknél kedves, mert ha vitézsége isméretes, mint az elöljáró oroszlány után még a félénk szarvasok is bátorságossak, úgy a vitéz hadi fejedelem alatt senki nem retteg; ha tanácsa gyors és okos, minden fordulásban magát feltalálja, eleit tudja venni az ellenségnek, és mesterséggel megejti; ha szíve bátor, nem tart az ellenségnek sokaságátul, üdőt haszontalanul nem tölt, hanem mindenütt alkalmatosságot keres az ütközetre, és csak azért is rettenti az ellenséget, hogy mindenütt nyomában vagyon; ha testének termete láttató, mindenek szemeit magára fordítja, s nemcsak az ellenségtül, de az ő alattavalóitul is félteti magát és becsülteti; ha fejében fénylik a sisak, oldalán a vas derék, kezeit oltalmazza a karvas, combjait és lábait elborítja a vas saru, oldalán a kard, kezében dárdája, mindenestül fegyveres, mindenek előtt rettenetes, ha a harcon győzedelmes, elhíresedik, és mindenfelől szaporodik tábora, ha a köznépnél kedves, mindenek néki engedelmesek, s nem csak ösztönözést nem várnak, de szeme hunyorítására is omolnak az ellenség hátára.
Ilyen volt a filiszteusok között ama nevezetes Geti Góliát nevű óriás, aki sok esztendőkig győzedelmesen hordozta a pogány népet a zsidóság rettentésére, akinek magassága hat könyökni és egy araszni volt, ennek, úgymond az Írás: az ő fejében réz sisak volt, és halhéjú páncélba öltözik vala, réz saruk valának a szárain, és réz pajzs födözi vala bé vállait, az ő dárdája nyele, mint a szövők zugolyfája vala, vasa pedig hatszáz siklusni vasbul vala; kinek csak tekintetére is az egész Izrael népe megrezzent.
Ilyen kellene nékünk a következendő üdőkre, s még erőssebb, mert a mi ellenségünk is erőssebb, úgyhogy Szent Jób azt merje felőle mondani: Nincsen a földön oly hatalom, amely hozzá hasonlíttassék, s hol vegyünk, kit válasszunk ellene? Ah! bizony alkalmatosabbat nem találok én, mint azt, aki harmadnapi álmábul a halálnak felsörkenvén, félrefordította a súlyos követ, amelyet feküvő helyének ajtajára emeltenek volt ellenségi; ki mikor fel kezdett kelni, holt számban maradtanak az őtet őriző vitézek, a föld megrendült, félrevonták magokat félelmekben az elevenek, megelevenedtenek a halottak, megjelentenek az angyalok, mindnyájan zászlója alá kívánkozván; mert noha engedett az ellenségnek, de azzal csak fárasztotta, meghanyatlott a halál előtt, de azzal csak közelebb hitegette, mardosó harapását maga gégéjére visszafordítván; kinyújtózott a földön, de azzal csak búcsút vett tőle, úgy, mint aki azután nem a föld hátán, hanem a szelek szárnyain járna; bérekeszkedett a sötétségben, de azzal csak világosságának fényességét duplázta, mert sokkal fényesebb volt felkelése, mint lenyugodta homályos, azon örülvén lefektében, hogy felköltében minden ellenségi elenyésznének; mert ha tudjátok, ez az az Úr, aki felől bizonyságot tett a királyi próféta: Dominus fortis et potens, Dominus potens in praelio. Hatalmas és erős Úr az, hatalmas a harcon. Méltó arra, hogy mindnyájan zászlója alá írattassunk, mert maga erejével nemcsak megrontotta ellenségit, de halhatatlan csudájával halottaibúl is feltámadott. (…)
A bűn kiszorította eleinket boldog lakásábúl, mert azt okozta, hogy uraságbul szolgálatra, nyugodalombúl fáradságra, a nyájas Paradicsombul a száraz és sértegető tövises világra kivettetnének; s ki áll bosszút érette? másfelől bérohant az ördög, minden helyeket gyújtogatott, és azon felyül a halált is nyakunkra béhozta, s ki ment meg ilyen hatalmas ellenségektül? próbált vitéz légyen az, és erősen felfegyverkezve, aki diadalmat vehet rajtok.
Mivel világ kezdetétül fogva elhíresedett a mi Megváltónknak neve, egyenlő vox-szal őtet kívánták a szentatyák, s reá is állott kérésekre, leszállott úri lakásábul, mennyégbül. Mindjárt megindult oly formában, aminéműben soha senki nem láttatott; nem kellett őnéki sisak a fejében, mert anélkül is Caput ejus aurum optimum. Az ő feje finum aranybul álló, Manus ejus tornatiles aurae plenae hyacinthis. Venter eburneus. Crura illius columnae marmoreae, quae fundatae sunt super bases aureas. Nem kellett karvas az ő kezeire, mert az ő kezei gömbölyűek, tele hyacinthusokkal, az ő hasa, azaz melle és oldala elefántcsontbúl valók, az ő szárai márványkőbül való oszlopok, melyek aranytalpakra fundáltattak; mindenestül tekintete szép, de amellett rettenetes is.
Rettenetes a bűnnek, mert ezt mindjárt úgy megrontotta, hogy Ádámtul fogva addig való birodalmábul kiforgatná, amint Szent Pál azzal biztatta híveit, peccatum vobis non dominabitur, non enim sub lege estis, sed sub gratia; nem, ezután immár nem uralkodik rajtatok a bűn, mert nem vagytok többé a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt.
Rettenetes az ördögnek, mert mihelett Urunk kiszálla a harcra, mindjárt szaladásra vette dolgát, és bételjesedett Habakuk próféta jövendölése, Egredietur diabolus ante pedes ejus. Kiszalad előtte, kimégyen lábai előtt az ördög. Hanem szembeszállott véle a harmadik ellenség, mérges nyilában bízván, tudniillik a halál, de vakmerőségének gyalázatját vallotta, mert bételjesítette azt a mi dicsőséges hadi Fejedelmünk, amit megmondott előre Isaiás próféta: Praecipitabit mortem in sempiternum, et auferet Dominus lachrymam ab omni facie, et opprobrium populi sui auferet de universa terra. Letaszítja és nyakát szakasztja a halálnak örökké, és elvészi az Úr a könnyhullást minden orcárul, és az ő népének gyalázatját elvészi az egész földrül. Oh dicsőséges Fejedelem! tenéked méltó, hogy elődben menvén különben dicsírjünk, mint Szent Dávidot dicsírték az énekesek, minekutána leverte a Goliátot, te vagy arra méltó, hogy azon királlyal azt kiáltsuk: Vicit Leo de tribu Juda. Dominus regnavit, decorem induit, induit fortitudinem. Éljen az Úr és országoljon, mert ékességbe öltözött, erősséggel fegyverkezett fel. Ámbár kegyetlenkedjenek ellenségi, amennyire tőlök lehet, mit ártanak az országok Fejedelmének és Királyának? mit árthatnak a minden királyok Urának? mit árthatnak a minden üdők Alkotójának? Semmit.
Kevés ártalmára voltanak, sőt semmire sem a tatár halálnak nyilai, mert amint Szent Dávidtul hallom, Sagittae parvulorum factae sunt plagae eorum. Csak annyit ártott néki mind a halálnak, mind más ellenséginek csapása, mint az erőtlen gyermekek íjjábul kilőtt nyilak, azaz semmit. Mert ugyanis akármint célozta a halál, akármelyik tagját, mindenünnen visszaugrott nyila. Ha fejét irányozta, annak nem árthatott, mert az tiszta aranybul volt; mivel, ha tudni kívánjátok, micsoda volt a Krisztus feje, megmondja Szent Pál apostol: Caput Christi Deos. A Krisztus feje az Isten. Oh! megsérthetetlen arany fő! ez az a tiszta finum arany, amely nem tud semmi elegyítést, nem szenved a rozsdátul, hanem mindenkor egyaránt fénylik, azért errül, mint az Anyaszentegyháznak Vőlegényéről jól mondotta Szent Gergely: Aranynak mondatik az ő feje, mert az ő embersége az ő istenségének fényességébül uralkodik rajtunk, onnan vette fejedelemségét.
Nem árthatott kezének, mert gömbölyűek lévén, mindenfelé úgy forgatta, mint az esztergában forgatja gömbölyű fáját az esztergálos, és annál kevesebbet fogott rajta a halálos nyíl, mennél finomabb aranybul voltanak. Gömbölyű aranybul voltanak kezei, úgymond Szent Gergely, mert valamit mívelt kívül, belöl származott annak rendelése, az ő istenségének szépségébül. Igaz, hogy a keresztnek esztergáján fárasztattak, ott verettettek szegekkel által, onnan tétettek le a koporsóban, de csak úgy láttattak, mint kincsesládában, mert: Tele voltak drága hyachintusokkal, avagy nyereséggel, mert a nemzetségek megtérését szorította volt markában.
Nem árthatott az ő hasának, mert ez zafírral volt megrakva, azaz annak belső részei csupán csak irgalmasságbul állottanak, amint Zachariás megmondotta felőle, Per viscera misericordiae Dei nostri, in quibus visitavit nos oriens exalto. A mi Istenünknek irgalmassága által, avagy annak belső részei által látogatott meg minket a magasságbul támadó; annyit akar mondani: a rajtunk való könyörülése cselekedte azt, hogy szenvedne annyit, amennyit, és addig, meddig akarna, és erőszakot senki rajta nem tehetett, amint maga megvallotta, nemo tollit animam meam, sed ego pono eam. Senki erővel az én lelkemet belőlem ki nem vészi, hanem én adom fel irgalmasságomtul viseltetvén, hogy azáltal mindeneket éltessek.
Elefántcsontbul álló tetemnek mondatik ez, mert amint az elefántcsont és tetem a királyok ékességére alkalmaztatik, úgy a Krisztus halandósága halhatatlanságra vitetik által, mikor feltámadása által az ő Atyjának dicsőségébe, úgymint az örök Királynak dicsőségébe, az örökkévaló életbe helyheztetik. S miképpen árthat néki a halál? oh győzhetetlen Fejedelmünk! akinek midőn nem árthatna a halál, szánt- szándékkal ejteti el magát, hogy hatalmas felkelésével mindenható Istenségét mutathatná.
Amint ezért elefánttetemű és zafírral megrakott hasának nem árthatott a halál, annál kevesebbet vállainak, amelyekben fekszik az egész egeknek terhe.
Hanem ha lába szárait sérthetné meg? De márványoszlopok ezek, és arany talpokon vannak fundálva, mert az isteni tanácson és bölcsességen fundáltatnak, fejétűl fogva talpig meg vagyon azért oltalmazva a mi dicsőséges Fejedelmünk a halálnak nyila előtt titkos értelmű testében.
De ugyan emberi szenvedhető testében rajta esett a seb, megholt és a koporsóban temettetett, de azzal senki meg ne szomorkodjék. Emiatt lészen romlása a halálnak, mert ameddig teste a koporsóban, addig az ő lelke béüt a halál tartományába, és az ott lévő halottakat is kiszabadítja. Oh elmés és bölcs tanácsú hadi Fejedelmünk! nem heába tétette magát a koporsóba, mert az ő koporsója és eltemettetése a halottakat volt felszabadítandó, a halál a halálnak vesztére vált, és a szenvedés a szenvedések gyógyító míhelyévé. Megholt, de harmadnap múlván dicsőségessen feltámadott, s visszatért közinkbe. Hirdessétek, szent angyalok, minden részein e világnak, mindenütt azt kiáltsátok: Surrexit, Surrexit. Feltámadott, feltámadott. Örvendezzetek!
1689