Geleji Katona István
Azért győzte meg a halált, hogy immár minékünk ne árthasson, a mi lelkeinket immár az ő fulákjával meg ne szúrhassa; azért költ fel a bűnnek földje alól, hogy az immár minket ne kárhoztasson; azért támadott fel, hogy minket bűneinkből megigazítson; az ördögöt is azért vetette lábai alá, hogy minket az ő kegyetlenségétől megmenthessen, és annak nyakát leszeghesse, sőt nékünk is lábaink alá vethesse, hogy mi is azt tapodhassuk, nyomodhassuk és megronthassuk. Majd egy olyanformán cselekedvén véle, mint a győzedelmes Josue amaz barlangokból kivonatott királyokval, kiknek az ő fejedelminek lábaikval nyomatá nyakokat. A pokolnak is kapuit végezetre miérettünk rontotta le, hogy immár mirajtunk ne lehetne semmi hatalmok, amaz ő ígéreti szerént. Oh drágalátos, oh megböcsülhetetlen hasznos győzödelem! Soha semmi monárcha az ő ellenségin vett győzödelmével az ő népének ilyen jókat nem szerzett, nem nyert. Soha semmi hatalmas fejedelem az ő ellenségit úgy meg nem győzte, hogy azután is nem tartott volna tőlök, és hogy az őalatta lévőket is assecuralhatta, bátorságosíthatta volna felőlök.
De ímé a Christus, a mi győzödelmes hercegünk, úgy győzte meg ezeket az ő ellenségit, hogy soha többé tőlök semmit nem fél, sem pedig minket, ő szolgait és szolgálóleányit nem félt, sem minékünk nem illik tőlök semmit félnünk, hanem bátran és nagy bízvást bosszonthatjuk immár a halált a Hoseás jövendölése szerént imigyen: Hol immár, te halál, a te győzödelmed? Elvétetett. Hol, te koporsó, a te fulákod? Kiszakasztatott, és csak rajtad esett a Christustól ama jövendölés: Megládd, te halál, hogy én lészek a te halálod; megládd, te koporsó, avagy mondjad: pokol, hogy én lészek a téged megcsípő fulákod. Megholtál tőle, halál, akit megöltél; megcsípettél tőle, koporsó, pokol, akinek sarkát megmartad. Elnyelettél tőle, oh halál! akit elnyelél, a torkodon akada, és magad megfúlál tőle. Mondhatjuk tehát merészen mégis a prófétából a Szent Pálval: Elnyeletett a halál a győzödelemben.
Ingerkedhetünk az ördögvel ilyenképpen: Há! há! ördög, rátalál, hiszem a bajnokra, de nem az Évára. Bezzeg gálul járál, sátán, te pokolbéli csalárd sárkány, ki az első embereket megmarád, és fulákodnak mérgét mind őbennek s mind maradékikban hagyád! Mert ráakadál az asszonyi állatnak magvára, akinek is noha megcsípéd a sarkát, az ő testét és emberi természetit, de bezzeg ő is a te fejedet isteni oltalmával öszverontá, és mérgedet kinyomá. Nincs immár, tisztátalan lélek, mirajtunk semmi hatalmod, hanem csak azokon, akiket álnok hitegetésedvel megcsalhatsz és tőrödben akaszthatsz, de még azok közzül is sokakat, ha ehhez a győzödelmes királyhoz kiáltanak, elszalaszthatsz. Csak olyvá lettél, akármint hányjad-vessed magadat s akármint csikorgassad reánk fogaidat, mint amaz csonka vitéz, aki kezeivel és erejével semmit sem tehet, hanem csak stratagemákat, álnokságokat gondol az ellenség, mi módon vehesse és vihesse azt lesre. Avagy pedig olyan, mint amaz üres tegzű tatár, aki agyarkodik szörnyűképpen a keresztyén vitézre, húzogatja reá kézíjját, hátrakapván, motoszkál erőssen benne, de egy nyíl sem akad a kezében, és nincs mivel ellenségét meglővje, és csak azt győzi meg, aki féltében elszalad előtte avagy magát megadja néki.
Patkót hányhatunk a pokolnak is, az ördög országának az orra alá nagy bízvást, és ilyen boszús szókval gerjeszthetjük erőtlen haragját: No te kárhozott lelkekvel megelégíthetetlen háromtorkú csudás fene Cerbere, a mi lelkeinket éhségednek megenyhíttetésére nagy nyeldekve mégis áhítod-é? Bégyújtatott mészkemence módjára, a szomjúságnak sebes tüzétől lángozó gégédet mégis a mi vérünkvel biztatod-é? Haszontalan minden ügyekezeted, megcsalatik reménséged, mert meggyőzött a mi fejünk tégedet, és kiragadott a te torkodból minket, ama régi jövendölés és ígéret szerént: A pokolnak hatalmából kiváltom őket. Koppanhat azért az állad addig öszve, míg a mi lelkünket elnyeled! Éghet a torkod, míg a mi vérünkvel megöntözöd, mert a mi bajtvívónk az ő vérének kiontásával a mi vérünket tetőled megmentette, a mi lelki Sámsonunk feltámadásával tenéked zárjaidat eltörte, kapuidat levette és vállain a hegyre, azaz a magasságban, triumphusban vitte, amiképpen az ábrázoló Sámson az ő éjtszakai felkelésével a Gáza kapuival azt cselekedte. Ordíts, pokol, ennyi raboknak elszaladásokon, kaparjad dühösségedben körmeidvel szomjú éh torkodat, de ezekvel soha meg nem kérleled korgó béledet, égő gégédet, mert ezeknek a győzödelmes Christus az egekben szerzett kijes lakóhelyeket.
1647