Csúzy Zsigmond

„Örvendjetek, gonoszok!”

Jóakarók, kedves pajtársok, édes szülék vagy szerelmes házosok, hosszú útra akarván eredni vagy örökössen egymástól elválni, keserves szókkal egymást nem boszontják, pörpatvarkodással haragra nem ingerlik, annál is inkább elébbi fogyatkozásokat orcapirulással szemekre nem hányják, hanem vigasztaló szókkal, édesdeden és különb-különbféle áldással vészik végbúcsújokat. Így búcsúzék el iffiú Tóbiás az atyjától. Így Jonatás Dávidtól. Így Sámuel Israeltől és Szent Pál apostol a Miletom- és Effesusbeliektől. Édes Üdvözéttőnk pedig e mái dicsőséges napon elválván kedves tanétványitól, s valóban hosszú útnak eredvén, (csodálatos!) nagy hatalmat adott ugyan nékik, tudniillik csodák mívelésére, ördögök űzésére, betegek gyógyétására. Az ő búcsúzása mindazáltal abból állott (úgymond a Szentírás), hogy szemikre hánta az ő hitetlenségeket és szívek keménységét. S azután tűnt el testi szemeik elől, e földrül mennyben vitettetvén fel.

Mennyben, bezzeg ez az istentelenek gonosz kívánsága, hogy távol esvén tőlök a fölséges, ne láthatná vagy ne tudhatná törvénytelenségeket. Azért is bátran örvendjetek legalább ti, tündérvilág fiai. Mert aki mindenkor ellenállója volt törvénytelenségteknek, ascendit, eltávozott tőletek. Örvendjetek, felfuálkodott kevélyek és magahitt gazdagok, mert aki fennhéjázástokat földre tapodta s bíboros bársonyotokat tűzzel ijesztette, ascendit; maga is fényességben vitettetett fel. Ezért is most Icarussal bátran röpülhettek, röpdöshettek a hitvánságok szárnyain, és azt mondhatjátok, amit mondott vala amaz dúsgazdag nyomorult lelkének: Anima mea, habes multa bona. Sok esztendőkre eltétetett sok jovaid vannak, lelkem; nyugodjál, egyél, igyál, vígan lakjál.

Örvendjetek, fene bosszúlók, mert aki arra ösztönözött, hogy ha valaki nyakon vagy arcul csap, másik orcátokat is fordétsátok néki második vagy több csapásra, ascendit, már eltávozott, és a régi kemény törvény megújult: Fogat fogért, szemet szemért. Örvendjetek, buja fajtalanok, puhák és paráznák; örvendjetek, Bacchus zsoldosi és boros spongyiái, mert a fellegek közt lappang és a felhők közé szorult, aki elébb útált benneteket. Rózsákkal koronázzátok meg magatokat; egy sutton, egy rejtek, egy bordély se légyen, mely bé ne teljék undok feslettségtekkel, mértéktelen zabálással és dúskás italokkal; mint bálványos isteneteket hízlaljátok hasatokat, s keresett étkekkel csiklándoztassátok tágas torkotokat, s bátran máhálljátok feneketlen gyomrotokat, mert az, aki még a vendégségben is feddette, kárpálta, korpázta tanétványit, ascendit, eltűnt szemeitek elől.

Azértis ez lévén a ti kívánt időtök, csak bátran hivalkodjatok, bujálkodjatok, trágárkodjatok. De úgy, úgy mindazáltal hogy markotokban ne szakadjon íze, és pisztráng helyett torkotokra ne fuljon az istráng. Mert dies irae, dies tribulationis, eljő az ő rettenetes napja is, melyben már nem feddődik, hanem örök kárhozattal s véghetetlen kínokkal állja bosszúját. Holott: Evaginabit gladium suum sicut fulgur; kivonja és megélesíti kardját, mint a villámlást, et inebriabit sagittas in sanguine peccatorum, és a bűnösök vérében megrészegíti nyilait.

 

1725




Hátra Kezdőlap Előre