Pázmány Péter

Szebb, mint a csillagos ég

Igen szép a menyország, mint csak külső tekintetinek ékességéből is megtetszik. Mert hová lehet szebb dolog, mint a kerék kék égnek csudálatos boltja, mely fejünk felett áll? Néztétek-e tiszta éjszakának idején, mely sok szép szikrázó csillagokkal ragyag, mint annyi drága gyémántokkal tőzött mennyezet? A teliholdnak ezüstszínű világosságát, a tiszta napnak aranyas tündöklését és fényességes súgárit szemléltétek-e valamikor? Ezek, amiket szemünkkel látunk, csak pádimentomi a boldogok lakóhelyének, csak lábokkal tapodják ezeket a mennyei szentek. Ezeken fellyül vagyon a dücsősség helye. Azért, ha ilyen a pádimentom, gondold minémű a derék ékesség? Ha csak ez is, a menyország külső szépsége, édesgeti és magához vonsza kívánságunkat, ha csak ezért is méltó volna a rút földet minden javaival megútálni és semminek tartani, mit kell ítélni belső és láthatatlan javairúl?

Igen nagy és messze terjedett a menyország, úgyhogy emberi gondolat meg nem foghatja nagyságát, mértéke sincsen, mellyel ezt általérhesse. Melyre nézve csudálkozással mondja Baruch próféta: Oh Izrael, mely nagy az Isten lakóhelye! A világi bölcsek erős bizonyságokkal hitetik, hogy a látható fényes Nap, sőt amaz igen aprónak tetsző levegő vagy szikrázó csillagok nagyobbak a Földnél, mely ennyi királyságokra tűzzel-vassal osztatott. A csillagos éghez képest a Földet olyannak mutatják, mint a tengerhez képest egy csepp vizecske, a nagy hegyekhez képest egy csepp fövenyecske. Hát micsodák lésznek mindenek a legfelsőbb éghez képest, melyben Isten számtalan lakóhelyet készített választottainak? Némely tudósok azt merik mondani, hogy ha a menyország egyenlő részekre osztatnék a boldogok között, mindenkinek jutna annyi, mennyi az egész Föld kerekségének nagysága, mely ennyi fejedelemségre szaggattatott.

Csendesz és bátorságos a mennyei ország, mivel a Szent Pál mondása szerént, Regnum Dei est Justitia, Pax et Gaudium, az Isten országa igazság, békeség és öröm. Azért a világi nyavalyák oda nem férnek, változás és nyughatatlanság ott nem lehet; sem hév, sem hideg, sem esők, sem mennydörgések, sem betegség, sem hadakozás, sem egyéb átkai ennek a siralom völgyének ott nem találtatnak.

Minden gyönyörűséggel és vígassággal gazdag a menyország, akárminémű kedves lakóhely légyen e földön, még ha a gyönyörűség Paradicsoma volna is, csak árnyék a menyország javaihoz képest. Mert csak a mennyei Jeruzsálemnek gazdag és mozdúlhatatlan javai között mutatja Isten az ő felségét. És, amint Szent Ágoston szól: Ha Isten a földön, mely nékünk a barmokkal közönséges istállónk, sőt tömlöcünk, nemcsak választottinak, hanem ellenséginek és örök kárhozatra menendőknek is ennyi sok kedves alkalmatosságokat és gyönyörűséges jókat adott, vajon mit ád a másvilágon választottinak, kikért az ő szent Fiát ennyi sok kínok alá vetette ebben a nyavalyás életben? Ha az Isten ellenségi ennyi gyönyörűséges jókkal bévelkednek e földön, gondold, mit készített Isten az igazaknak abban az országban, melyben jutalmazza hívségünket, és maga bévkezű gazdagságát mennyegzője napján mutogatja?

Ezt a nagy, szép, gazdag országot ígérte Isten azoknak, kik néki szolgálnak, és azt fogadta, hogy királyokká tészi őket, nékik adván az egész menyországot, hogy örökösi légyenek annak az országnak, melyet ígért Isten szeretőinek. Halljad az ígéretet: Aki győzedelmes lészen, velem egyetemben királyi székbe ültetem, miképpen én is az Atyám székiben ülök. És ő magok a szentek azzal dicsekednek, hogy ők királykodnak az egész világon. A királyi székhez királyi koronát is ígér: Hív légy (úgymond) a halálig, és az élet koronáját adom néked. Az utolsó ítéletnek szentenciájában ország birodalmára híja Christus az igazakat: Jöjjetek én Atyám áldottai, bírjátok a nektek készített országot. Azon egy országot ígéri mindnyájunknak; mert fogyatkozás és osztozás nélkül, úgy részesülünk a teljes királyságban, mint most a Nap fényessége és melegsége egyaránt elhat mindnyájunkra, és azzal kevesebb részünk egyikben sincsen, hogy többen részesek ezekben.

Az országokban sok puszta helyek, kopár hegyek, seppedékek és vadon erdők vannak. Ennek felette, a nagy országokban különböző nyelvek, szokások és törvények találtatnak; azon országbéliek közzűl sokban egymást nem látják, sokan semmi barátságot vagy ismeretséget nem vetnek egymással. Hogy azért a boldogok a mennyei országokban efféle fogyatkozásokat ne gondolnának, a boldogok lakóhelyét Isten várasának is nevezik. Mert noha mint ország messze terjed, de azért mindenestül olyan, mint szépen épített és ékesített váras, melyben a polgártársok ismérik egymást, egy nyelven, egyenlő szeretet törvényével élnek és egymással nyájaskodnak. Errűl a várasról szólván Szent Dávid azt mondja: Gloriosa dicta sunt de te, Civitas Dei; dicsőséges dolgokat mondottak tefelőled, Isten városa. Mert amint régen Tóbiás jelentette, és azután Szent János bévségesben felírta, ennek a várasnak fondamentumi drágakövek, kapui válogatott gyöngyök, utcái és épületi merő aranyak, és olyan fényesek, mint a kristály. Az ilyen mondásokkal nem azt jelenti a Szentlélek, hogy a menyországban kövek és aranyak, gyöngyök, kristálok vannak, hanem azt akarja ismértetni, hogy a mennyei váras annyival ékesebb és gyönyörűségesb a világi lakóhelyeknél, mennyivel becsületesb az arany a sárnál, a gyöngy és a drágakövek a hitván téglánál, és hogy ott minden tiszta, szent, állandó, világos, mint a fényes kristály, amelyen általlátszik mindenek gondolatja.

Keresztyének, ha ebbe a várasba akartok jutni, szükség, hogy e világon úgy éljetek, mint jövevények és zarándokok. Ne csináljatok itt várast, mint Káin, mert őróla mondja elsőben a Szentírás, hogy várast épített; hanem Ábrahámot kövessétek, kirűl azt írja Szent Pál, hogy apró hajlékocskákban lakott, mint idegen helyen, oly várast reménlvén, melynek fondamentoma lenne, mivel e világi romlandó várasok állandó fondamentom nélkül vannak, maholnap egyberomolnak. Bizonyos, hogy mennyei váras polgári nem lehetünk, ha világ polgári lészünk; nem lehet, hogy itt vígadjunk a világgal és menyországban uralkodjunk Christussal. Mert világos szókkal tanítja a Szentlélek, hogy a világ baráti Isten ellenségi: Aki itt elvészi javait ama tobzódó gazdagsággal, innen örömre nem mégyen, hanem gyötrelemre. Azért, ha gazdagok vagytok, szíveteket a gazdagsághoz ne ragasszátok; a világi jókkal úgy éljetek, mint nem tiétekkel. Oda fel fohászkodjatok, oda vágyódjatok. A világi sirénák éneke mellől szembéhunyva, fülbédugva evezzetek, a mennyei boldog váras emlékezetivel világi zarándokságtokat vígasztaljátok, és gyakran kiáltsátok: Uram, jó nékünk itt lennünk ebben a várasban. Azért elszakadjon kezünk, megszáradjon nyelvünk elébb, hogysem olyat cselekedjünk vagy szóljunk, mellyel ettűl elszakadjunk.

Végezetre a boldogok lakóhelye háznak neveztetik, és Szent Dávid teljes örömét annak reménségében veti, hogy az Isten házába mégyen. Nem azért mondatik háznak a menyország, mintha nagy nem volna, és váras vagy ország nevet nem érdemlene, mert ebben a házban sok lakóhelyek vannak, és a próféta nagy álmélkodással kiáltja: Mely nagy az Isten háza! Hanem ezzel a nevezettel elsőben arra taníttatunk, hogy menyországban nemcsak szentek polgártársai, hanem Isten házi cseléde lészünk. Az országban és várasban sokan a királytúl távúl forognak, sokan nem látják őtet, nem szóllanak vélle; menyországban mindnyájan egy házban lakunk, Istennek belső szolgái lészünk, mindenkor őtet nézzük, ővélle szóllunk. Másodszor, a ház nevével előnkbe adatik, hogy miképpen az egész várasban szebb lakóhely nincsen a király házánál; ékesb öltözetek, gazdagb fényességek ebben találtatnak, minden rútság, minden éktelenség ettűl távúl vagyon, úgy a menyország minden ékességekkel fénylik, minden rútságtúl üres. Általlatta ezt Szent Dávid, és azért kiált eképpen: Oh mely szerelmesek a te hajlékid! Kívánja, és ennek kívánásában elájúl az én lelkem. Ezt kívánjuk mi is, keresztyének, ezt keressük szorgalmatoson, míg üdőnk vagyon, hogy mikor bététetik az ajtó, heában ne zörgessünk. Ha e földön szép házakat építünk, hogy rövid esztendőkig vagy talám csak egynéhány napig nyugodalmasan lakjunk azokban, méltó, hogy ott inkább építtessünk, ahol örökké maradunk.

Másodszor: A mennyei boldogság méltósága azoknak böcsülletes társaságában áll, kikkel együtt lészen örök lakásunk. Dücsőséges szókkal magyarázza Szent Pál a mennyei lakosok nyájaskodását: Ti, úgymond, keresztyének, nem a Sinai-hegyre, nem a tűzbe, felhőbe és fergetegbe, nem a trombitaharsogások és rettentő szózatok közibe hívattattok, hanem járúltatok az élő Isten várasába, a mennyei Jeruzsálembe, a sok ezer angyalokhoz, a menyországban íratott égiek seregéhez, a mindenek itílő Istenéhez, a tekélletes igazak lelkeihez, az új testamentom közbenjárójához. Ezek a mennyei boldogság lakosi, kikhez járulunk, mikor megdicsőíttetünk. Ő maga az örök élő Isten, ő maga a mi édes Megváltónk és kegyelmes közbenjárónk, a Christus Jézus. A sok ezer angyalok sűrűsége, melyek közzűl ezernyi ezeren udvarolnak, és tíz százezeren környülállanak, a többinek pedig száma nincsen, mint Szent Jób feljegyzi. A régi patriárkák, próféták, apostolok, mártírok és minden üdőben virágzott igazak, kiket senki meg nem számlálhat, kikrűl méltán mondhatják Salamonnal: hogy nincs nyájaskodásokban keserűség, nincs únakozás a véllek lételben, hanem öröm és vigasság. Oh mely tekélletes gyönyörűség ennyi sok szentek társaságában élni, ezekkel szóllani és énekelni, kik egytül egyig igazak, okosak és nyájasok és oly bölcsek, hogy senki mást nem tanít, mert kicsintűl fogva nagyig, mindnyájan látják az Istent. Nincs őközöttök semmi vétek és fogyatkozás, semmi rendetlen indulat, hanem mindnyájan olyanok, mint a rózsa tövis nélkül, a tiszta búza konkoly és polyva nélkül, mivel a konkoly és polyva pokol tüzében lésznek, menyországba nem vitetnek.

Ezek között semmi visszavonyás vagy zúgolódás, semmi különbözés vagy versengés, semmi kedvetlenség vagy idegenség nincsen, senki nem gyanakodik másra, senki nem kételkedik másra, sem irígység, sem böcsüllet- és gazdagság-kívánás nem fojtogatja szívöket, hanem, mivel Isten mind fiaivá fogadta őket, ők is úgy szeretik egymást, mint kedves atyafiak, és szűntelen azt éneklik: Ihon mely jó és mely örvendetes az atyafiak együttlakása.

Úgy vagyon, hogy mint a csillagok fényeskedése különböz egymástúl, a szentek dücsősségében is garádicsok vannak, és miképpen a saskeselyű nyilvábban nézheti a tiszta Nap sugárit, hogysem egyéb madarak, a tűz inkább melegíti a közelb valókat, hogysem a távul állókat, az örök életben is kinek bévségesb érdeme volt életében, gyönyörűségesben látja Istent, hogysem egyebek. De ebből a kölönbözésből senkiben nehézség vagy kedvetlenség nem serked, senki nem irígyli, senki nem kívánja a más boldogságát. Mert miképpen nagyobb a tükör, nagyobban mutatja az ábrázatot, de azért a kisebb tükör is éppen azon ábrázatot kiképezi, úgy a szentek mindnyájan látják az Istent, és azzal megelégesznek, mindnyájan Isten akaratjához kötik akaratjokat, mindnyájan egyek Istenben. Azért ki-ki a más javát úgy nézi és úgy örül azon, mintha magáé volna, mert nincs ott amaz osztozó Meum et Tuum, enyém és tiéd, melyen az emberek ennyire versengenek; hanem mindenekben minden az Isten, és amint Szent Ágoston mondja: A több szentek látják, de nem irígylik a több szentek dücsősségét, mert másokban övék, ami magokban nincsen. Amely úriembernek több fia vagyon, mikor azon étekben észnek, vagy hasonló posztóval ruháztatnak, noha az öreg többet észik és több posztóval öltözik, de a kisebb úgy megelégedik, és olyan csinosan ruháztatik kevesebb étellel és kevesebb posztóval, mint az öreg a többel, és a kisebbik nem kívánja bátyjának öltözetit, mely hozzá nem illenék, sem hogy annyit egyék, mint aki öregebb nálánál. Azonképpen menyországban mindnyájan megelégednek, senkinek sem lészen semmi fogyatkozása, semmi nyughatatlan kívánsága.

Keresztyének! Ha ama gazdag Sába királyné csak azért, hogy Salamont látná és egynehány napig vélle nyájaskodnék, békességes országból kibontakozván, messze földrűl, sok költséggel, fáradsággal Jeruzsálembe ment; ha a római császárok és világbíró hatalmasok az iszonyú pusztába bújdostak, hogy Szent Antallal egynehány óráig együtt lennének, szent és nyájas szavait hallgatnák; ha e világnak valamely szegeletire egy angyal vagy Illyés próféta vagy Szent Pál apostol alászállana, vajjon nem kívánkoznánk-e hozzájok menni, véllek nyájaskodni? Ah, mely nagy bolondság, ha innen elválni és odamenni nem kívánkozunk, ahol nem egy Salamon, nem egy angyal vagy egy apostol vagyon, hanem ahol ennyi sokezer angyalokkal és választott hívekkel, sőt Christussal, az ő szent Anyjával a több sok szentekkel örökké együtt lehetünk! Bizony, nékem olyan gyönyörűséges dolognak látszik ennyi sok szentek társaságában és nyájasságában élni, kik között sem gonoszság, sem tudatlanság nem találtatik, hogy csak azért is minden világi gyönyörűséget meg kéne vetnünk. Sőt, ha teljes életünk minden napjait kínban kellene töltenünk, ha ideig pokol tüzét kellene szenvednünk azért, hogy Christust látnók és a szentek társaságában lennénk, méltó volna mindeneket elszenvedni.

De bizonyos légyen minden ember, hogy senki mennyei szentek társaságába nem juthat, valaki az ő erkölcsöket életében nem követi. Valaki azt most nem mondhatja, hogy az ő nyájaskodása menyországban vagyon. Itt kell a mennyei erkölcsöket tanulnunk. Itt kell a mennyei udvariságot gyakorolnunk. Itt kell az Isten országának bennünk lenni mennyei élet követésével, mert valaki most kívánságával és elmélkedésével nem nyájaskodik a mennyei szentekkel, azután sem jut azok társaságába.

Harmadszor és utolszor: A mennyei boldogság örvendetes vígassága, édességes gyönyörűsége oly nagy lészen, hogy ebben a szentek minden dicsősségek gyönyörűségével bévelkednek, és amint Szent Dáviddal Isaiás mondja, nem mértékkel, hanem gyönyörűségnek sebessen folyó teljes patakival részegíti őket Isten. Mert a boldogságban eltörli Isten könnyhullatásinkat, nem lészen ott halál és siralom, nem lészen bánat és keserűség, nem lészen munka és fáradtság, hanem nyugodalom lészen a világi zarándokságtúl és vitézkedéstűl. Nem lészen éhség vagy szomjúság, nem lészen hévség vagy hidegség, nem lészen vénség vagy gyermekség, nem lészen semmi alkalmatlanság, hanem örökkévaló vígasság lészen. Mert a Christus mondása szerént, bémennek az ő Urok örömébe, nem az öröm mégyen őbeléjek, mert miképpen egy széles tenger bé nem mehet emberbe, úgy a mennyei örömek nagy volta nem fér a dolgokba, hanem ők mennek az örömbe, hogy kívűl-belöl végetlen örömmel elboríttassanak. Nem is valami magánvaló ilyen vagy amolyan öröm ez, hanem általában öröm, mely minden örömet magában foglal. Mivel ez nem emberek vagy angyalok öröme, hanem az Úr öröme, Isten örömének részesülése, mely abból származik, hogy Istennek minden javai a szenteknek adatnak.

Isaiás próféta summába foglalván az örvendetes jókat, melyekkel teljesek a mennyei szentek, hármat mond: először, hogy isteni fényességgel megtelik lelkek; másodszor, hogy az ő csontjok megszabadíttatik, és mint valami szép kert, felékesíttetik; harmadszor, hogy soha el nem fogy az élet vize, mellyel szomjúságok oltatik.

Azért első és fő boldogsága a szenteknek az, hogy isteni fényességgel teljesek, és az Isten világosságában látják az Isten színének fényességét. A mi természetünk világossága nem elég az Isten színe látására, mert az Isten hozzájárulhatatlan világosságban lakik, melyet senki nem nézhet természet erejével, mivel a pogány bölcs mondása szerént az isteni felséghez képest olyan a mi értelmünk, mint a bagoly szeme a verőfényhez. Hanem az Isten fényessége megvastagítja a mi erőtlenségünket, hogy az Isten színének fényességébe nézzünk, és azt világosan lássuk. Most homályosan, tükör által látjuk az Istent; Tunc faciem ad faciem, menyországban színrűl színre az Isten orcáját úgy nézzük, mint ő szent Felségétűl nézettetünk.

Az Isten országa nem egyéb az ő istenségénél, mindenható erejénél, végetlen bölcsességénél és több felséges tulajdonságoknál, melyek Istent megválasztják és különböztetik mindenektűl, miképpen egy embert az orcája és ábrázatja különböztet egyebektűl. Azért, mikor Szent Pál azt mondja, hogy menyországban színrűl színre látjuk Istent, azt tészi, amit Szent János mondott, hogy Videmus cum sicuti est, úgy látjuk, mint magában vagyon. Azért nincs oly tudatlan közöttünk, ki bölcsebb és tudósb nem lészen menyországban minden világi bölcseknél, kik az Istenségnek nyomdokin kapdosnak, mert úgy látjuk az Istenséget, amint vagyon.

Ebből a dücsősséges látásból következik, hogy Similes illi erimus, hasonlók lészünk Istenhez. Boldogok lészünk, vígadunk, minden fogyatkozástúl mentek, minden jókkal teljesek lészünk, minden bűn nélkül tiszta szentek lészünk, tudósok lészünk csalatkozás nélkül, szépek lészünk rútság nélkül; egy szóval: Istenhez hasonlók, noha nem egyenlők lészünk; és így csudálatosképpen bételjesíti Isten, amivel Évának hízelkedék a kígyó, hogy olyanok lészünk, mint Isten; mert amint Szent Pál írja: mikor az Isten orcájának dücsősségét szemléljük, vagy amint Isaiás szól, mikor a mennyei királyt a maga szépségében látjuk, akkor Isten képébe öltözünk, mint a tükör, úgyhogy miképpen a tükör a nap világosságával és benne tetsző ábrázatjával csaknem Nappá változik, vagy miképpen a tüzes vas, természeti felett, fényességgel, hévséggel, világossággal a tűz tulajdonságiba öltözik, úgy a dücsőültek az isteni természet boldogságában részesülnek a színe látásával. Mert ugyanis az a boldogság és örök élet, hogy Istent lássuk. Apostoli mondás az, hogy aki Istent látja, elég néki, Szent Dávid éneke az, hogy akinek Isten színe megmutattatik, üdvözül, mivel annak minden jó megmutattatik. Azért semmi tudatlanság, semmi csalatkozás, semmi kételkedés, semmi gyanakodás és habozó vélekedés nem marad benne, semmi titkon nem lészen tőle, valamit kívánhat tudni. Mert ha valamiben megfogyatkoznék amit kívánna, nem lehetne tökéletes boldogsága. És mit nem lát (úgymond szent Gergely), aki a Mindenlátót látja? aki azt látja, ki minden felséges méltóságot magában foglal?

 

1636




Hátra Kezdőlap Előre