Csúzy Zsigmond
A Fölséges (kinek tulajdona az irgalmasság és könyörületesség) megtekénté mennyből boldogtalan sorsunkat, s látván ifjúságunknak zsengéjétől fogva mindenkor gonoszra hajlandó természetünket, könyörüle, s álmélkodásra és örök háladásra méltó módot nyújtott és kegyelmet. Mert egy csodálatos és (amaz koronás próféta Szent Dávid mondása szerént) magától a Fölségestől alkottatott hajnal hasadására, egy hajnali csillag ékes felderülésére, egy illatozó gyöngyvirág kinyílására, egy tavaszi gerlicének szerelmesen bugdogáló szavára el-megszűnék az emberi nemzet képét viselő Jákob patriárka és a megtestesülendő Ige közt való egész északi küzdés, hanyatlani kezde a mostoha télnek kemény háborúja, eltére a bosszulásnak fene hózápora, megcsendesüle az oroszlánnak szörnyű ordétása, és az egész világra kihatott emésztő tűznek megenyhődék hathatós ereje.
Mert ugyanis a sebesétő nyílásból, a mérges skorpióból, a kettős halálból, egyszóval a kegyetlen oroszlány jegyből a kegyes Szűz jegyben lépett által az igazság napja, mihent az a titkos értelmű hajnal hasadni kezde, azaz Szűz Kisasszonyunk e világra születtetett, mint a hajnal a napot, úgy az igazságnak napját ő maga után vonta. Ki is mint igaz világosság, határt vetvén a halál északájának, eltávoztatta, sőt megkötözte a setétségnek fejedelmét, öszverontotta tömlöcét, visszanyerte ragadományit, és a kemény rabságban tartatott foglyokat buzgó könyörgések után boldog szabadságok szárnyaira emelte.
Melyet általlátván lelkében az ő szerelmes öreg atyja, Dávid, pengetve hárfázott, és örömébe teljes erejéből táncolt az ugyanőtet árnyékozó szövetség szekrénye előtt. Kinek nyomdokát követvén a vitézkedő Anyaszentegyház, ilyen örvendetes vidám szókra fakad: Nativitas tua, Dei Genitrix Virgo, gaudium annunciavit universo mundo; A te születésed Istennek Anyja, Boldogságos Szűz Mária, az egész világnak örömöt hirdetett! Mégpedig mennyből, mert nemcsak a föld örvendett, hanem az egész egek is Szűz Kisasszonyunk születésén, sőt, némineműképpen, maga is az Isten, látván a megteljesülendő Igének öröktől fogva elválasztatott Boldogságos Anyját a földön születettni; vigadtak az angyalok, sajdétván királné Asszonyokat, ki által hozattattanak helyre megcsorbult karjaik. Vigadott a régtől fogva bézárattatott ég, látván tulajdon kapuját, mint Jákob pátriárka csodás lajtorjájával, felnyílni. Vigadtak a fellegek, igazat csepegvén Isaiás prófétálása szerént; egyszóval vigadtak az éltető állatok az Isten és az ember szolgálatjára mintegy megújéttatván.
Oh mennyivel inkább méltó, hogy mi, Ádám pártolkodása által megromlott s a mái dicsőséges Szűz Kisasszony által megorvosoltatott gyarló emberek, lelki vigassággal vigadjunk? Holott a pokolbéli sátán első cimborájából reánk áradott átkot szerelmes Fia által megsemmisétvén: dedit benedictionem, mennyei áldást, és szörnyű halál helyett örök életet adott. Ám őáltala lett vége annak a hosszú háborúságnak, mely az Isten és az emberek között annyi ezer esztendőkig tartott, sőt reconciliatio sancita, gratia et pax donata est; igaz frigy vettetvén, kegyelem és békesség ajándékoztatott. Kire nézve méltó, igenis méltó vigadnunk s vigadva ahítatoskodnunk.
Mivoltáról, minéműségéről és természet szerént való tulajdonságiról elmélkedvén a hajnalnak, amaz régi indiai pogányok bálványos imádása jut eszemben, akik (Pierius bizonysága szerént) a hajnalt kiváltképpen való nagy becsülettel tisztelték és isteni tisztelettel imádták. Mert abban a hiszemben valának, hogy valamit szokott ceremóniájokkal tőle kérendnek, azt könnyen megnyerik. Az ő ceremóniájok pedig ez vala: tiszta szín olajt töltöttek egy arany csészében, és azt buzgón mutatták bé a hasadó hajnalnak.
Az arany képes jele a szeretetnek; az olaj pedig a buzgó ahítatosságnak és irgalmasságnak, efelett, Szent Ágoston doctor bizonysága szerént, tulajdona az a jó szeretetnek, hogy inaurat omnia; mindeneket böcsössé tészen, mindeneket megaranyoz, mindeneket arannyá változtat, inkább hogysem, mint Midás király fabulázott illetése, és így abban, tudniillik az igaz szeretettel felékeséttetett szívben, igaz hív szolgálatunkat s mindennapi buzgó ahítatosságinkat Szűz Kisasszonyunknak, mint titkos értelmű példázott hajnalunknak szívesen mutassuk bé, és minden bizonnyal valamit kérendünk üdvösségest, könnyen megnyerjük, mert igen foganatos esedezése a maga után vont igazság napjánál, mint szerelmes Fiánál, kiben omnes thesauri, minden isteni kincsek mint mennyei kincsestár házban bővségessen elrejtve vannak, és Szűz Kisasszonyunk lévén kincstartója Urunknak, omnia nos vult habere per Mariam; mindenekben általa akar részesétteni.
Nemde őáltala nyerénk-e meg (amint rebesgetém) hogy az igazságnak tüzes és emésztő napja teljességgel mindnyájunkat érdemünk szerént meg nem emésztett? Most azonban anyai kegyességének reggeli harmatjával, azaz eleve segétő malasztjával naponként vigasztaltatunk? Őáltala lött, hogy mindnyájan az örök halál torkában nem estünk; most pedig bátorságossan reménljük, hogy véle született tulajdon irgalma szerént úgy kormányozza igyünket, hogy ugyan általa árad ki reánk mind áldás, mind pedig üdvösséges áldomás, sőt, mint életnek anyja, örök életet is szerez szerelmes Fiánál, kinél az életnek gyökeres forrása; mélyen szívében tüntette vala ezt Seraficus Szent Bonaventura, s ezért is Szűz Kisasszonyunkat mint titkos értelmű felkelő hajnalt imígyen üdvözli: Ave, tecum Dominus, sicut Sol, et aurora; veled vagyon az Úr, szinte mint a nap a hajnallal öszvefoglaltatnak. A nap ugyan természet szerént tüzes magában, de a hajnal őtet hives harmatjával nagyon megenyhéti. S ez az oka, hogy nagyon megváltozván szűz Anyja méhében, az igazság napja, Jézus inkább hivesétő, mintsem égető; világosétó, mintsem vakétó; lelkünk aszályát nedvesétő, mintsem terméketlenségre száraztó. Egyszóval inkább elevenétő, hogysem mint emésztő világosság volt, sőt nap, melyet szent Moyses égő, de meg nem éghető csipkebokra jelessen példázott.
Sokszor tapasztaljuk, kiváltképpen nyárban a fák levelein, hogy a hajnal édes vízzel s mézes harmattal, nedvességgel szokott könyvezni, melyet az emberek kedvesen ízlelnek. Az eredendő bűnnek mostoha kemény tele elmúlván, a kegyelemnek tavasza közeléte hozzánk, és a mi mái gyönyörűséges hajnalunk ékes feltetszésével, melliflui facti sunt Caeli, ottan mennyei malasztok édes harmatjával kezde harmatozni.
1723