Mikoron József, asszonyunk Máriával bement volna Betlehemben az első kapun, asszonyunk Mária ül vala az szamáron, és József az szamárnak kötelét tartja vala. Legottan térének az első háznak szállására, hogy ne kellene járniok az városszerte. És kérdé József, ha adhatnának nekik szállást. Kérdé az vendégfogadó, hányan volnának. Látá, hogy csak ketten, és az öker és az szamár. Gondolá, hogy kevés hasznot, kevés jövedelmet venne tűlek. Mondá nekik: menjetek tovább, mert nincsen itt nektek való hely. Felkel József asszonyunk Máriával, és mene más szállásra. És kére szállást. Mondának néki: az ház immár mind teljes vendéggel, nem adhatunk nektek szállást, menjetek egyebüvé szállásra. Ó ájtatos lélek, gondoljad meg Józsefnek szomorúságát és az szeplőtelen szűznek, asszonyunk szűz Máriának szeméremségét, járván ajtóról ajtóra, de mindezeket asszonyunk, szűz Mária elszenvedi vala nagy békességvel, és vigasztalja vala Józsefet. Ennek utána menének harmad szállásra, ott es kérének szállást. És mondának néki: némely nagy úrnak elfoglalták ez házat, és immár mind teljes ez ház, azért nem adhatunk itt szállást, menjetek egyebüvé. Látván József, hogy pénzért nem lelne szállást, kezde kérni Istennek szerelmeért, hogy valamely házban bevétetnék asszonyunk szűz Mária, hogy ki immár közel vala szüléséhez, sohol sem lelhete mind az teljes városban. És sem pénzért, sem Istennek szerelmeért. Sőt úgy mondnak vala Józsefnek: Ó megaggott gonosz vén ember, jól megtetszik bizony avval, hogy ketes vagy feleségedről, mire hoztad el ütet az útban nehézkesen? Az szegény József kedég igen sír vala. Mondá asszonyunk Mária Józsefnek: Szerető atyám, legyen békességünk, és keressünk egyebütt szállást! Ezenképpen elmenének némely ispitályhoz, és kérék, hogy őket befogadnák Istennek szerelmeért. Mondá az ispitálymester: Tü egész emberek vagytok, ez ház kedég betegekért vagyon, és én tüteket be nem fogadhatlak, azért megbocsássatok. És keressetek egyebütt szállást! Azért mikoron immár késő idő volna, és semminemő szállások avagy hajlékot nem leltek volna, József igen bánkódik vala. Tehát íme, látának egy istállót avagy hajlékot nyilvánvaló úton, kiben vala egy jászol. Mondá asszonyunk szűz Mária: Szerető atyám, itt megmaradjunk, mert nem tisztes ily üdőben járnunk várasszerte. Monda József: Ó, énnekem nyavalyásnak, nem de nem lelünk-e valamely házat? Mondá szűz Mária: Atyám, mind ez teljes világ Istennek háza, annak okáért megmaradjunk itt. Tehát József asszonyunk szűz Máriát nagy tisztességgel levevé az szamárról, és bemenének az hajlakocskában. És József tőn egy soporlahocskát előlük, hogy ne láttatnának egyebektűl, ő maga kedig, József, elmene, hogy egy kevés szalmát venne és szenet az nagy hidegnek okáért. És az kevés szalmácskából ágyat szerzene mennyei királné asszonynak, mondva: Ó én Uram, Teremtőm, mit mondasz énnekem azért, hogy én ily ágyon helheztetem nyugodni az te szerető anyádat? Ezen hajlakocskában maradának meg tizenhárom napiglan Szent Máté mondása szerént, mert mikoron eljövének az királyok napkeletről, ott, az hajlakocskában lelék meg az Krisztus királt.