Pázmány Péter

És miképpen az első Ádámra csendes és kedves álmot bocsáta Isten, mikor Évát oldalából építé, úgy a szeplőtelen Szűznek értelmét mennyei elmélkedéseknek mélységes tengerében, akaratját isteni szerelemnek gerjedező tüzében mindenestül elmeríté, mikor Urunkat elhozá, és mint egy mély álomból, az isteni dolgok csudálkozásából felocsódván, előtte látá szülöttét, Urát, Teremtőjét. Azért öröm és félelem között nem tudván mit mívelne, térdre borúlván, hihető, hogy eképpen szólott néki: Oh áldott gyermek! Oh felséges Isten! Oh édes Fiam! Oh én mennyei szent Atyám! Oh Uram, Teremtőm! Ki vagyok én, hogy alázatos szolgálódat ily nagy jóval látogatod? Szoptassalak-e téged mint fiamat, vagy imádjalak mint Istenemet? Bétakarjalak-e mint anyád, vagy tiszteljelek mint szolgálód? Tejet adjak-e, vagy temjénnel áldozzak néked? Hogy lehet, Uram, hogy ölembe vegyelek téged, ki minden állatokat eledellel tartasz? Efféle sok és mitőlünk gondolhatatlan aitatosságok után végre ölelvén, csókolván, sírván, örülvén, ölébe vévé és nagy böcsüllettel bétakargatá Fiát, Atyját, Istenét.

1636

---