Landovics István

Isteni vendégség

Az ige testté lött, azaz az ige, mely által mindenek löttenek, a mi eledelünkké vált. Oh drága eledel! gazdag vendégség! Immár egy kenyéren, egy ételen vagyunk az angyalokkal, s hogyne vigadjunk? Csakhogy mégsem felejthetem el a dücsőséges Szűznek dolgát: miért helyheztetted, oh csudálatos Szűz Anya, ezt a te méhednek gyümölcsét, minnyájunk eledelét, a jászolban? Nem kétlem én, ha hírévé esett volna Augustus császárnak, nem kéméllette volna Heródes király tárházát, és ha drága amatisztus avagy karbunkulus edénye volt, abban fogta volna, avagy ha ezek fel nem értek emberségekkel, volt még a tengernek annyi kincse, hogy gyöngyházait egyben gyűjtvén, drága gyöngyök közibé foglalta volna, mert eleintől fogva tudott néki engedni a tenger, hanem ha mind alábbvaló edények voltanak ezek, mint a te méhed volt, ahol kilenc holnapig tartatott, de hiszem alábbvaló azoknál a jászol, miért helyheztetted oda? Elhittem én, a szeretet vitte arra, mert a királyi tárházakhoz nem fér a szegény ember, de az istállóban senki nem tiltja bemenni őtet. Csaknem ilyen okát adja Theodotus: Azért helyheztetett a jászolban, hogy az oktalan állatoknak is ismeretségekben esnék, mert az Istennek igéje és szent Fia mindeneket magához vony, mind gazdagot, mind szegényt, mind ékesen szólót, mind röbögőt, a jászolban feküvén, oh megfoghatatlan szeretet!

Különb becsületre jutottunk most mi, mint a mi atyáink jutottanak, akiknek hogy eledele lenne, a földnek és fáknak kellett termeni. Teremjen – úgymond – a föld zöld füvet, teremjen gyümölcsös fával, hogy eledele lehessen az embernek, mostan pedig adja magát eledelül.

Azelőtt semminémű állatnak élete veszte alatt nem volt szabad csak hozzá is közelíteni ahhoz a hegyhez, amelyen törvényét kiadta Mojzesnek, nemhogy enni szabad lett volna abbúl, ami akörül termett; mostan pedig magát sem tiltja, azért legalábbvaló helyben szállott. Szent Basilius értelme ez, aki azt mondja: Most elhagyván az ijesztést, az Úr szolgájának formájában öltözött, a mi emberségünknek természetiben mutatván maga emberségét. Azelőtt a földnek kellett termeni, most maga tétetik fel a gyümölcsöző Úr.

Bár nagyot vétsek én, ha ama pogány bölcs efelől valamit nem sajdított, mikor örömének okát ezt adja: Hogyne örülnénk minnyájan, midőn szemlátomást látjuk, hogy nemcsak szükségünkre valót szerzett az Úr, hanem ugyan gyönyörűségig szerettettünk, azaz ami leggyönyörűségesebb, azzal fog ezután táplálni.

Oh, mennyire boldogabbak vagyunk a régi szent prófétáknál és patriarkáknál! Azok azt óhajtották: Oh, mit késel szerelmes Istenünk? Ha az egek tartóztatnak, szakaszd által, és szállj le! Szent Dávid pedig: Mint a szarvas kívánkozik a forráshoz, úgy kívánkozik az én lelkem tehozzád, én Istenem. Mert ugyanis csak elmélkedni is felőle vigasság és boldogság, minél inkább tehát véle és belőle élni. Általlátta ezt elméjével Seneca, és azért így szólott: Csak mikor elmélkedik is ember az ilyen mély isteni dolgokrúl, ugyan tápláltatik, nő, és maga istenségének okát és jelét abbúl veheti ki, hogy őtet az isteni dolgok gyönyörködtetik, és az ilyen örömben nem úgy vagyon, mint máséban, hanem mint magáéban. Melyet soha jobban nem mondhatott volna Seneca, ha szintén magát hallotta volna is Urunkat, aki azt mondotta: Aki engemet eszen, belőlem vendégeskedik, ő is él énérettem.

Mind a szeretetnek találmánya volt ez, hogy tapasztalható testben adná magát előnkben, mivel még a régiek is a pogányok közül azzal mutatták szereteteket, hogy szerelmeseket porrá égetvén, ételekben és italokban azt a port bevennék, mintha úgy holtok után is egyesülhetnének, de csak haszontalan az ilyen emberi igyekezet, valóságos az Istené. Mert Szent Pál szava szerént: Ebben lakozik, a Krisztusban minden teljessége az Istenségnek, test szerént, és ezzel megtöltetik. Tehát aki ezzel az eledellel, a minékünk született Jézussal él, Istenséggel telik. Nem nagy vendégség-e? Bizony – úgymond Szent Bernárd – ehhez képest mindennémű máshunnan szerzett gyönyörűség gyötrelem, minden édesség keserűség, s mi dolog tehát, hogy más haszontalan gyönyörűségeket keressz? Kiált Jeremiás: Meddig, meddig olvadsz el a gyönyörűségekben, bujdosó leányom? Mert az Úr új dolgot cselekedett a földen? Bizony, valóban új dolgot: testben öltözött az Isten, és a te eledeledre elődben tétetett. Ah! tehát hallgatván hallgassatok engem, és egyétek a jót, és gyönyörködik lelketek a kövérségben, amely tudniillik nem testet hízlal, hanem lelket kövérít; ez az áldott eledel és vendégség. Úgy, de hogy juthatunk hozzá? Ah! ne mentse itten senki magát; ha szegény vagy, jőj el, és vegyed ezüst nélkül; ha bűnös vagy, itten a bűnnek bocsánatja; ha szennyes, itten a tisztaságnak kútja; kinek-kinek annyit ád malasztjábúl, amennyit kíván. Nem kiáltatta ezt Szent Dáviddal: Tátsd fel a szádat, és bétöltem azt. Azaz kívánságodat nyisd fel, és annyit vészesz, amennyit kérsz. Melyrűl elmélkedvén szent Hieronymus, így szólít meg: Tátsátok fel tehát a szátokat, mert ő maga az Úr és maga a kenyér, maga int, hogy együk, és ő a mi életünk. A te hatalmadban vagyon, ha kívánod és akarod, egészen veszed mindenestül, azaz minden malasztjával s ajándékával. Oh drága eledel! drága vendégség, amelyben az édes Jézus vétetik! Az angyalokkal egy kenyéren, egy asztalon vagyunk.

 

1689




Hátra Kezdőlap Előre