„Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon. Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál, amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve. Aki ügyel a napra: az Úrért ügyel; és aki nem ügyel a napra: az Úrért nem ügyel. Aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ad Istennek; és aki nem eszik: az Úrért nem eszik, és hálákat ad Istennek.
Mert közülünk senki sem él önmagának. Mert ha élünk: az Úrnak élünk; ha meghalunk: az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.
Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon, mind élőkön uralkodjék.
Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan odaállunk majd ítélő széke elé. Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd; és minden nyelv Istent magasztalja. Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról Istennek…
Mert Isten országa nem evés, sem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm. Mert aki ezekben szolgál Krisztusnak, az kedves Istennek, és az emberek előtt megpróbált” (Rómabeliekhez írt levél 14, 4–18).