„Hétköznapok?” Mit jelentsen ez a kifejezés, meghatározás?
Senki se vélje, hogy valami időrendi fejtegetésbe kezdünk nehézkes és fárasztó gondolatvezetéssel. Inkább visszamegyünk az erdélyi református egyház múltjába, s ott keresünk olyan gyökereket, amelyek összekapcsolnak a hétköznapokkal. Ilyen szempontból legalkalmasabb bizonyságtevő a Háromszék megyei felsőcsernátoni Bod Péter (1712–1769), aki több mint 200 évvel ezelőtt (1757) írta meg „Szent Heortokrátes azaz a keresztyének között előforduló ünnepeknek és rendes Kalendáriomban feljegyeztetett szenteknek rövid históriájok” című könyvét. Munkáját „közönséges haszonra” (mai nyelven: általános és minden helyre érvényes épülésre) írta, mégpedig saját szavai szerint: mint „Bujdosó Bod Péter”.
Maga a cím is jelzi, hogy az Anyaszentegyház hívő seregének akart szolgálni úgy, hogy akik már ismerik Jézus Krisztust, azok mindnyájan épüljenek belőle, elkerülve az olvasással a haszontalan időtöltést; akik pedig nem ismerik Krisztust, azok megismerjék őt úgy, mint az idők Urát. Mi a Szentírás szerint valamennyien Bod Péterrel együtt „bujdosók” (őskeresztyén kifejezés), „zarándokok”, „jövevények” (1Péter 1,1) vagyunk, ki–ki a maga helyén és idejében. Ilyenek voltak az évszázadokkal és évezredekkel korábban élők, akiknek írásaiból Bod Péter „szedegetett”. Ilyen zarándokok vágyunk mi is, akik a hétköznapok és az ünnepnapok vizsgálatával a XX. század végén bekapcsolódunk az egyetemes emberi közösségbe, ahol találkozunk nemcsak a „tegnap és ma és örökké ugyanazon Jézus Krisztus” (Zsidókhoz 13, 13) feltámadott személyével, hanem az ő vezetése alatt a hitben előttünk járó atyákkal és önmagunkkal. Lemondunk saját homályos látásunkról (1Korinthus 13, 12), s létünk idejének szemlélését rábízzuk „a világ Világosságának” (János 8,12) az útmutatására.
Az elgyöngülő szeműek különösen ismerik azt a szomorú valóságot, hogy bár látják a körülöttük zajló világot, szemüveg nélkül mégsem olvashatják a szellem írott termékeit: a könyveket, az újságokat és egyebeket. Hasonlattal élve: Krisztus lesz számunkra a „szemüveg”, aki látókká formál, s még azoknak is látást ajándékoz, akik világtalanok. Lehet-e ezt találóbban kifejezni, mint épp Bod Péter szavaival: „ha az én felebarátaimnak, avagy azok közül egynek ez írással utat mutathatok a mennyei Hazára, úgy kötelességemet cselekedtem, és célomat elértem.”