(Részlet Kossuth tervezett könyvének 1833-ban megírt, de a cenzor által a megjelenéstől menten eltiltott Előbeszédéből.)
„Az erény lakában egy megvesztegethetetlen szent mérleg országol, mellyel a nemzetek ügyei fölméretnek, híven, igazságosan; a nemesebb kebelben szív és ész sugallotta bizonyos ihletet emelkedik az erőtlenek javára; – érzik, mégpedig sokat a nemesebbek érzik: hogy a nép java, ez azon haza, mellynek tehetségeit szentelni a természet által kiki meghívatott, s bárha sokan vannak is, kiket a szív nem indít kilépni a régieknek kényelmes álladalmából, a kiváltságokon alapúlt semmit nem tevés gyönyörjei közt ezek is kezdik bár kelletlen látni, hogy az idő int, hogy a kor, a kérlelhetetlen halad, és senkire sem várakozik, hogy az egyenlőn oltalmazó törvény biztosította polgári lét szilárd követelése Európa népeinek.”…
„Legyen szabad hinnem, hogy azon közóhajtásnak, melly külömbféle utakon mutatkozik, czélja csak egy: t. i. olly polgári lét, miben a törvény kit kit egyenlőn védjen; olly törvény, melly a nemzeti becsület oltalma alá helyezi minden egyes polgár személyét s vagyonát, melly egy közönséges érdek szép kötelével kapcsolja együvé a honnak minden gyermekét, melly az értelem kifejlődését elősegíti, a becsületes szorgalomnak, iparnak kört nyit, gyümölcsöt biztosít, a nemzeti egyetemülést összepontosítja; végre olly kormány, melly ezen törvénynek tekintetet szerez, melly a törvény által erős, s melly által a törvény, s csak a törvény hatalmas.
A szabadságnak azon egyedül helyes képzete, hogy az nem egyéb, mint a törvény iránti engedelmesség, valamint egyrészről irtódzva zárja ki minden kicsapongásokat, mellyekre a szelíd s boldogító szabadság fonák elértése tántorított némelly ingatag nemzeteket, szintúgy elenyészteti azon helytelen félelmet is, mellyet némelly kormánynok érez, midőn kormányzottjai szabadságot emlegetnek. A korlátlan akarat, s azon képzelet, hogy akkor legyek szabad, midőn a mások igazaira intézett minden figyelem nélkül tetteimben egyedül tetszésemet követhetem, nem szabadság, sőt a szabadsággal rögtön ellenkező önkény, féketlenség, zabolátlanság. Aki mások természeti, emberi s polgári jogait illő tiszteletben tartja, csak az várhatja, s kívánhatja, hogy ön igazai hasonló tiszteletben tartassanak.
Minden hatás visszahatást szül, s ha mások személyes bátorságát, vagyoni biztosságát, nyugalmát, előmenetelét önkényednek kívánod alája vetni, bizonyos lehetsz, hogy mások is hasonló czélzással lesznek irántad, s mindenkinek külön kívánati lévén, az ezernyi különböző kívánatok ezer irányzatú önkényt teremtenek; ezek ezerfelé rángatandják a társaság hajóját, míglen a hajózók végromlásával darabokra szaggatva szertedűl. Boldog csak úgy lehetek, ha minden sérelem ellen biztos vagyok; biztos csak úgy lehetek, ha személyem s vagyonom minden önkény ellen a hatalmas törvény egyenlő oltalmának alatta nyugoszik; és így szabadság csak ott létezik, hol törvény uralkodik, s szabad csak úgy lehetek, ha törvénynek szolgája vagyok. Ez így lévén, szívem mélyében meg vagyok győződve: hogy a polgári társaságnak minden tagjait, bár az a nemzeti felségnek felkentje, bár egyszerű magános polgár legyen is, pompás csarnokot vagy törpe vityillót lakjék is, egyedül e valódi szabadság teheti a földi életében boldoggá, boldogságában biztossá, biztosságában nyugalmassá.
Ezen szabadság az, mellyről mondánk, hogy az egyenlőn oltalmazó törvény által biztosított polgári lét szilárd követelése Európa népeinek.”
KÖM. VI. 370–371.