(Tervezett könyve előszavának ebben a részletében Kossuth már kifejti azt a politikai pályáját végigkísérő tételt, miszerint a szabadság mindig több a kiváltságokat is feltételező szabadságoknál.)
„Meglehet, hogy a szabadságok; mellyekkel mi magyarok dicsekszünk, talán éppen ellenkezésben állanak a szabadsággal; mert a szabadság egy és közönséges, ennek nincs többes számja; meglehet, hogy akinek szabadságai vannak, annak szabadságja nincs, – meglehet, hogy ahol egy részben praerogativák és privilegiumok léteznek, – minthogy a privilegium kiváltság a törvény alól – ott a más részen szolgaság, és megszorítás találtatik. Ezt mind feszegetni nem akarom. Szabad legyen mégis kérdenem: elfogultság nélkül állíthatnók-é a 19-dik században, hogy azon alkotványon; melly 10 milliónyi nép közül csak hatszáz ezeret nevez nemzetnek, – mellynek törvényei a népet „misera plebs contribuens'-nek »szegény adózó népnek« szóllítják, kire nézve gondja tovább nem is terjedhet, hanem hogy, – diplomatiai szólás formája a szerint, – a szegény adózó nép megmaradhasson, s csak megmaradhasson! – hogy mondom, ezen alkotványon a tulajdoni jognak mindenkori sértetlensége, s az ősi hagyománynak tiszteletben tartása mellett javítni módosítni nem kell?”
„Kivált az utolsó évszázad alatt óriási lépésekkel fejlődtek ki a társaságos viszonyok; a nemzetek politicai létele egészen megváltozott alakban tűnik elő, az új kor új szükségeket, ezek új intézkedéseket kívánnak, s aki átalkodottan nem húnyja bé szemét a világosság előtt, ki a szűkkeblű önzés szorító korlátjait álthágva, magát a nemzeti egyetem lánczszemének tekinti, s azért elmélkedéseit egy magasb szempontra vezérli, mint mellyet az egészre intézett minden figyelem nélkül a mai napnak kényelmes éldellése nyújt, elösmérni kéntelen, hogy az idő, a megkérlelhetetlen, előhaladásra késztet, s hogy a régi mellett veszteglés többé oly lehetetlen, mint amely képtelenség kívánni, hogy Dunának hullámai folyni megszűnjenek, vagy föl s visszafelé folyjanak.”
KÖM. VI. 372–373.