(Vladár Kristófnéhoz intézett levele nemcsak Kossuth érzelemgazdagságáról, hanem a nők hivatásának korszerű megítéléséről is vall. Összhangban áll ezzel a klasszikus nőideálnak, a „Gracchusok anyjának”, annak a Cornéliának a megidézése, aki büszkén a majdan „néptribúnokká” nevelt gyermekeit nevezte „legszebb ékszereinek”.)
„Hódolva ismerem én, és ismerik minden jobbak azon hatalmat, mellyet a gondviselés, erkölcs s emberiség vára a gyengéd asszonyi kezeknek adott, hogy a leendő polgár fogékony szivébe erényt csepegtessenek s érzelmet, hogy a hévvérű ifiút magas dicső lelkesedésre ragadják, mi nélkül még nagy tett nem született a földön, hogy munkás kitűrésre buzdítsák a férfiút, midőn izzadt homlokát nyájas szelídséggel hűtögetve, földi küzdésért mennyei jutalmat nyújtanak, s hogy még az agg kebelben is fellobbantgassák a léleknek alvásra készülő mécseit. És mindezt tudva, ismerve és meggyőződve arról, miképpen Corneliáknak kell előbb élniök, hogy Gracchusok születhessenek, sokszor sóhajtottunk fel baráti körben tűnődve nemzetünk sorsa felett, bár az Isten polgári szellemmel ihletné meg a magyar hon dicső leányait, mert e szellem nélkül üres hiúságban senyvedd a férfinem, pulyán, nemtelenül mindenhol. Volt idő, midőn ez óhajtás teljesületét egy bizonytalan távol reménynek kellett tekintenünk, s e csüggesztő szemlélet csaknem kétségbe ejtett bennünket a jövendő felett. De rezgő örömmel vallom meg, miként oszlik a kétség naponként. A magyar asszonyok gyéren bár, de már mégis érezni kezdik rendeltetésöket, érezni, hogy ők leányai a Honnak, s hogy annak lelkes szeretettel tartoznak. És itt van a magyar nemzet újdon születési időszakának hajnala. Hogy itt van, annak több más jelek közt Nagyságod lelkes sorait Isten, nyújtotta zálognak veszem, és annak fogják venni velem mások is. Fogadja érettök meleg köszönetünket, mellyet azon lelkesítő hiedelemmel teszünk, hogy lesznek a szegény magyarnak is Gracchusai, mert Cornéliákkal dicsekedhetik.”
KÖM. VI. 541.