(Az 1808. évi országgyűlés rendelkezett ugyan a pesti tisztképző akadémia felállításáról. Elutasítva azonban a képzéssel kapcsolatban mind következetesebben megfogalmazott nemzeti és alkotmányos követelményeket az intézmény épülete elkészült ugyan, de az oktatás nem kezdődött meg benne.)
„35 év mult el; és a Ludovicea megnyitva még sincs! És talán új 35 év mulhat el, s a Ludovicea megnyitva még sem leszen; ha a mult két országgyülés tanusítása szerint csak egy oly elvnek feláldozásával nyittathatnék meg, mely ezerszerte becsesebb, mint az intézet, melynek falai Pest városa délkeleti részén őrt állni látszanak, hogy a főváros az üllői-út homlokából ki ne szaladjon.
Távol legyen tőlünk, hogy az alapítók áldozatkészségét érdeme szerint ne méltánylanók; távol legyen tőlünk, hogy az intézetet, ha nemzeti, s nemzet polgári alapon, nemzeti befolyással rendezve, működhetnék, mindig hasznosnak, mindig szükségesnek, mindig korszerűnek nem vallanók; nem azok közé tartozunk, kiket egy századnegyed békemalasztjai oly gondatlanságba ringattak, hogy a láthatáron feltornyoluló fellegeket észre nem vennék; sőt nem aggodalom nélkül bár, de el sem csüggedve, s határozott indulattal hisszük, hogy nemzetünk ismét hivatva leszen óriási harczot küzdeni nemcsak szabad nemzeti alkotmányos lételéért; hanem ujólag őrt állani, ujólag vérzeni Európa szabadságáért, s a polgárisodás áldásaiért, és így lehetetlen, hogy közönyösökké válhatnánk egy oly intézet iránt, mely a hadtudománynak köztünki terjesztésére van irányozva. Azonban azt is tartózkodás nélkül megvalljuk, hogy magától ezen intézettől, ha mindjárt megnyittatnék is, sem a magyar nemesség harczias szellemének felébresztését nem reméllenők, sem a veszély idejére valamely csudás mentő szert benne nem látunk; hanem tekintjük azt annak a mi, tudniillik egyetlen szemnek, mely az ország védelmi-rendszer lánczának egyik izecskéjét képezheti; de mely magában mindig csak egy izecske még, erőtlen és tehetetlen, hacsak másoknak hozzá illesztésével nem gyámolíthatik; de tekintjük egyszersmind egy oly intézetnek, mely ha nem az ország czélzata szerint vezéreltetnék, ha minden katonában melyet a hazának nevelne, a hon egy polgárt vesztene el, inkább átkára, mint áldására válhatna e nemzetnek.”
KLI. XIII. 176–177.