(A válság közeledtére figyelmeztető Kossuth-cikk nemcsak címének – Adózzunk! – megfelelően sürgeti a közteherviselés bevezetését, hanem állást foglal a reformellenzék párttá alakulása mellett is.)
„Országgazdászati kérdéseink főbbikéről, az adóról kezdtünk szólani. Folytassuk. – Ezt jósolám… hogy adózni fogunk.
E jóslat ellen felzúdithatjátok a tömegnemesség szenvedelmeit, mig intéstöket követve, bősz orkánként rohanand e honnak legjobbjaira; és tehetetlenségre kárhoztatandja a legszentebb hazafiságot, mely más óhajtást nem ismer, mint azt, hogy megkérlelhessük nemzetünk istenének itéletét, megkisérlelhessük az által, hogy megadjuk a népnek az igazságot, a soká megtagadott szent igazságot.
Igen, felzúdithatjátok a szenvedelmeket és a közös teherviselés szent ügye ismét újra megbukik és az igazság papjai azon keserüséggel vonulandnak vissza bánat magányába, hogy láták a vészt és el nem hárithaták; – mindez megtörténhetik, meg fog történni valószinüleg, de azért ne gondoljátok, hogy jóslatom nem teljesülend. Én mondom nektek: teljesülni fog; osztozni fogtok a népnek minden terheiben.”…
„Adózzunk, urak, különben megadóztatunk. Menjünk, különben menettetünk.
Ezen dolog nézetem szerint oly tisztán áll, hogy teljesen haszontalan munkának tartanám, azon capacitatió végett, hogy adót kell fizetni, több szót vesztegetni. Ezt csak két neme az embereknek nem ösmeri el. Azok t. i., kik alkotmányunk által hivatva vannak ugyan a közdolgok elhatározásában szavazatukkal befolyni, de nem voltak szerencsések oly s annyi nevelésben részesülni, miszerint a balitéletek öröklött ködén át az igazságot s a haza javát beláthatnák. Ezekhez hirlap útján hiába szólanánk, mert ők hirlapot nem olvasnak. – Azonban ez kevésbbé veszélyes rész. Én ismerem a magyar nemesség szegényebb osztályait. – Egészséges lelkü, derék népfaj az; gyémánt, mely csak köszörü híjával van. Ismerek megyéket, hol oly állapotban sem fér hozzá a lélekrontó megvesztegetés mételye. Bizonyos neme a józan tapintatnak, bizonyos önérzet s nagylelkűségi hajlam megóvja őt az elvetemedés korcsosságától. – Másutt ez nem így van. – A lélekvásárló vezetők bűne megmérgezte jellemüket.”…
„Másik neme a »nem adózunk« hőseinek azok, kik capacitálva [itt: meggyőződve] vannak, miként én vagyok, az adóviselés szükségéről, de adózni nem akarnak. Kik tudják, hogy bűnt követnek el, de azért mégis teszik. Kik nem bánják, akármivé leszen közös édesanyánk, az árva hon, csak mig ők élnek, ne fizessenek. Ezen neméhez az embereknek is hiába szólanánk. A ki feltette magában, hogy capacitálódni nem fog, annak a próféták légiója is hiába beszél. Ezeket kell leszavazni. Ez a feladat. Ezek irányában csak egy tanácsom van, az tudniillik, hogy isten őrizzen bennünket a legyezgetés nyomoru tacticájától. Nincs haszontalanabb, nincs kopottabb politica, mint azt hinni, hogy ezen nemét az embereknek meg lehet az által nyerni, ha irántuki engedékenységből s kimélgetésből nem ragaszkodunk az egész igazsághoz, hanem félnegyedrész lépéskékkel is beérjük. Nem akarhatunk mi oly keveset, melyet ezen emberek ne sokallanának. Nem a mennyiségben van köztünk a különbség, hanem abban, hogy mi adózni akarunk, ők pedig nem akarnak. Itt simogatásoknak, csititgatásoknak, alkudozásoknak helye nincs.”…
„Kell lenni pártnak, mely az ájult akaratu Viertel-Massregel-ek [negyedrendszabályok] embereinek meg ne hajoljon semmi áron, mely az egész igazságot akarja, szilárdul, megtörhetlenül. Legyünk mi e párt. Vessünk vállat vállhoz e zászló körül. Ne mystificáljuk magunkat oly sokasággal, melynek egy negyede nem egészen akarja, mit mi akarunk, más negyede nem úgy akarja, mint mi akarjuk. Legyünk bár kis sereg, de határozott. Velünk lesz isten és az igazság. S annyian mindenesetre leszünk, hogy nem egy kérdésben azon mérlegserpenyő győzend, melybe mi vetjük szavunk súlyát. Legyünk, mint a sas szárnya, mely a sas testétől el nem válik, hanem külebb nyúlik. Érezzük s éreztessük az erőt, mely e helyzetben feküszik. Tudj a meg a sas teste, hogy nélkülünk, a szárny nélkül, nem tud röpülni. De érezze a hollók serege, hogy így együtt a sas vagyunk.”
KLI. XIII. 485–490.