(Kossuth a bécsi forradalom hírének Pozsonyba érkezését követő rögtönzött országgyűlési felszólalásában felelős államférfiként a siker kivívásának követelményeit a rend fenntartására irányulókkal társította.)
„A mult éjjel Bécsben polgárvér folyt. – Metternich miniszteriuma megbukott.”
… „Ezeket az eseményeket nem sok hetek előtt mondottam és ámbár a következés szavaimat igazolta, ezen szavaknak mondásához jóstehetség még sem kellett, miképen az, hogy Europa a néptömegeknek jogairól, és jó létéről nem gondoskodott annak idejében, meg fogja rázkódtatni a világot, s egy pár hét mult el, és megrázkódott a világ. T[ekintetes] RR. nekünk egy roppant föladat jutott, azon föladat, hogy a megindult mozgalomnak hazánkban is mutatkozó terjedésre nézve a gyeplő kezünkben maradjon; mert még ez igy lesz, addig a mozgalmak, alkotmányos kerékvágásban, és ösvényen maradhatnak, és a szabadságnak, törvényszerű jognak, kikerülhetetlenül kivivandó diadalát polgárvér, – s belnyugtalanság nem fogja fertőztetni. De ha kezünkből kirántanék a mozgalom által az események vezérlete, akkor a következéseket csak isten tudja. (Igaz!) E szempontból indulva nem látom annak idejét, hogy szemrehányásokkal éljek akár egyik, akár másik ellen; hanem csak azt mondom: nagyon óhajtottam volna, hogy fölirásunk, melyben figyelmeztetve van király ő fölsége, miszerint alkotmányt kell adni a monarchiának, különben a trón és monarchia nyugalma veszélyben van, eljuthatott volna a fejedelem trónjához, mielőtt a föllázadt néptömeg demonstratióhoz nyult.
Én azt gondolom: hogy a hazának sorsával játszik és végtelen felelőséget vesz magára az, ki a kifejezések fölött vitázik, és abban keresi az argumentumot a megegyezésre; nem pedig arra intézi figyelmét, hogy a mozgalom vezérlete kezünkben maradjon. E tekintetben megkivántatik, hogy a tek. RR [tekintetes Rendek] táblája az egész országgyűlés alatt a maga politikáját fölemelje a körülmények szinvonalára, és ne engedje magát semmi által tulragadtatni a kellő vonalon; de vonalon innen se habozzék, hanem rögtön tegye meg, a mit tenni kell.”
KÖM. XI. 650–651.