(Kossuth az egyetem küldöttségének fogadásakor a fővárosnak és ifjúságának kiemelkedő szerepéről szólva a megújulásban, szükségesnek tartotta figyelmeztetni arra, hogy csak a nemzetet illeti „a nemzet sorsának eldöntése”.)
„A körülmények fontosságánál fogva a haza szivére Buda-Pestre nézve két körülményt kellene megemlitenem. Egyik az: miszerint a testvér fővárosi lakosság hazafiui hangulata egyike legyen azon biztositékoknak, hogy a haza alkotmányának átalakulása a közjó, közszabadság és közdicsőség érdekében valósággal mind azokra nézve, mellyek e tekintetben a jelen országgyülés missiojához tartoznak, végrehajtva, és pedig szerencsésen végrehajtva legyen. – A második pedig az, hogy midőn azon hazafiui hangulattól vezéreltetve, és lelkesittetve a törvényhozó test és a nemzet kivánatainak előmozditásában a főváros, azon készséggel, mellyel nekünk segédkezet elsőben is azon rendnek fentartására, melly a szabadság kivánatára támaszkodik; melly rend nélkül a munka szerencsés végbevitele bizonytalan; melly rend lehet egyszersmind megszerzője a nemzet számára azon dicsőségnek, hogy a mit más nemzetek polgárvér özönével szerezhettek csak meg, nálunk a békés átalakulás, és a kaszták privilegiumainak a nemzet és nép szabadságába átolvasztása polgári vér ontása nélkül történhetik. E magasztos hivatást látom Budapest lakosaiban összpontositva lenni. Mindazáltal annyit megjegyezni el nem mulaszthatok: miszerint tökéletes reményem, hitem és bizodalmam az: hogy azon főhely, a melly megyei hatóságának követi székemet köszönhetem, azon város, mellynek polgársága akkor, midőn megyém parancsából követnek jöttem, a bizodalom szavával üdvözlött engem, tökéletesen méltányolni fogja azon meggyőződésemnek kimondását, miszerint én Buda-Pest város lakosságát e hazában kimondhatatlan nyomatékosnak, s Buda-Pestet az ország szivének tartom, de urának soha tartani nem fogom. E nemzetnek szabadsága van, s minden tagja szabad akar lenni, és e szót „nemzet' valamint semmi casta, ugy semmi város magának nem arrogálhatja; a 15 millio magyar teszi egészben a hazát és nemzetet. A mozgalmak közepette tehát midőn örömmel értettem részemről, hogy Buda-Pest városoknak érdemes lakossága osztozott azon érzetben, mellyel mi is lelkesitteténk, midőn a fejedelem trónja előtt felszólaltunk, t. i. a királyi szék iránti hűség érzetében, ugy reménylem, osztozik annak érzetében is, hogy csak a nemzet az, a kit illet a nemzet sorsának eldöntése; és hogy osztozik abban is, hogy ez a nemzet jogainak, hivatásának, s rendeltetésének érzetében olly erős, miszerint, kinek ollyas gondolat jönne eszébe, letiporni tudna. Ezt kötelességemnek látom megjegyezni.”
KÖM. XI. 674–675.