(Kossuth illúzió-mentességét, őszinteségét és látókörének tágasságát egyaránt igazolta Magyarország nemzetközi helyzetének elemzése során.)
„A mint minden nemzettől a világon megkövetelem a magyar irányában azt, hogy beldolgaiba ne avatkozzék, úgy a magyar is kétségtelenül az [aldunai] tartományok beldolgaiba avatkozni nem akar. Erről tehát nem is szándokom szólani; csak annyit mondok, hogy Pruth szélén egy hatalmas orosz sereg áll, melly fordulhat jobbra, fordulhat balra, lehet irányunkban barátságos, lehet ellenséges; de mivel lehet ez, lehet amaz, a nemzetnek készülni kell.”
„E szerint, uraim! hol és kiben keresik az országnak biztosítékát, külszövetségekben talán? nem kicsinylem a külszövetségek fontosságát, sőt azt vélem, hogy kötelességeit mulasztaná a ministerium, ha e tekintetben is mindent nem tenne, a mit a nemzet biztosítása megkíván. Hivatalba lépésünk első perczében mindjárt a minnisterium az angol hatalommal érintkezésbe bocsátkozott, felvilágosítván őt arról, – minek ellenkezőjét szerették sokan terjeszteni, mintha t. i. Magyarország valamelly pártütés vagy revolutio útján csikarta volna ki a fejedelemtől jogait és szabadságait; mondom, őt felvilágosítván arról, hogy urunk királyunkkal tökéletesen egy téren állunk, s felvilágosítottuk azon érdekekre nézve, mellyek köztünk és közte, ha lefelé tekintünk a Dunán, közösek. És az angol hatalom részéről erre olly választ nyerénk, a minőt azon nemzetnek liberalis gondolkozásától s egyszersmind a maga érdekeit józanon felfogni tudó politicájától reménylheténk. Azonban arról meg lehetünk győződve, hogy az angol ott és annyira, s addig fog bennünket pártolni, mennyiben egyszersmind saját érdeke fogja megkívánni. – Francziaország – (halljuk!) én a franczia nemzet iránt, mint a szabadság személyesítője iránt az ó világban, legnagyobb rokonszenvvel viseltetem, de éltemet az ő óltalmazásától vagy szövetségétől föltételezve látni nem akarom. Francziaország e perczben egy második 18-diki Brumaire-t [utalás Napóleon hatalomra jutására] ér, Francziaország a dictaturának küszöbén áll; meglehet, hogy ebből a világ egy más Washingtont, de az is meglehet, hogy egy más Napoleont látand, – de annyi minden esetre igaz, hogy tanulság nekünk Francziaország arra, mikép nem minden láz szabadság érdekében történik, és hogy egy nemzet, midőn a szabadság kivívására törekedik, legkönnyebben jut a szolgaság jármába az által, ha túl hág a korlátokon. (Zajos tetszés és taps.) Szomorú esemény olly nemzet körében, mint Francziaország, hogy Párisban polgárok keze által 12,000 polgároknak vére ömlött, – illyentől isten őrizzen! Egyébiránt akármint alakuljanak is a francziaországi viszonyok, legyen azon férfiből, kit az isteni gondviselés most ezen nagy s dicső nemzetnek élére állított, egy második Washington, ki el tudja magától vetni a koronát, vagy egy második Napoleon, ki a népek szabadságán emelte fel dicsőségének templomát, annyi bizonyos, hogy Francziaország messze van, a franczia sympathiákra támaszkodhatni. Lengyelország is csak sympathiára támaszkodott, a sympáthia megvolt, de Lengyelország nincs többé. (Tetszés.)
A harmadik a Német Birodalom. Uraim! kimondom, mikép érzem annak természetes igazságát, hogy a magyar nemzet hivatva van a szabad német nemzettel, és a német nemzet hivatva van a szabad magyar nemzettel szoros barátságos viszonyban élni, és együtt állani őrt a nyugati civilisatio fölött,… de úgy, hogy jogaink, – önállásunk, – nemzeti szabadságunkból senkinek barátságáért és senkinek fenyegetése miatt egy hajszálnyit is engedjünk. (Harsány helyeslés.)
Tehát, mert a veszély nagy, vagy is inkább nagy lehet, ha elhárítására nem készülünk, mert minden szövetségi érintkezések mellett is élni nem fog azon nemzet, mint azon ember sem, kit nem saját életereje tart fel, hanem csak másoknak gyámolítása.”
KÖM. XII. 433., 435–437.