(A levél jól tükrözi a feszültség növekedését Kossuth és Görgei között, s részben annak okait is. Kossuth a törzstiszti kinevezéseket a parlamentáris felelősséggel bíró polgári kormányzatnak kívánta biztosítani törvényes uralkodói akaratnyilvánítás híján. Levele egyértelműen tanúsítja ugyanakkor, hogy messzemenően figyelembe vette Görgei javaslatait.)
„Egy szemrehányást teszen Ön, mire felelnem kell. Azt mondja, Pesten mindent elkövetnek, hogy iparkodása meghiúsuljon.
Ez nehéz szemrehányás Tábornok úr. Ennek okát kérem; ha hibáztam valamiben, el fogom ismerni, mert a hazát többre becsülöm száz magamnál, de ha ok nem lesz rá, akkor fáj.
Mit hoz fel a roppant szemrehányás valósítására?
Pöltenberg–Bárczayt.
Bárczay azon érdemeért lett alezredessé, hogy Teleki alatt ő eszközölte, hogy maradt magyar seregünk, ha ő ezt nem teszi, most Magyarország nincs. Pöltenberg akkor még nem tett volt kitűnő érdemet. Bárczayt ki kellett tüntetni. Most Pöltenberg nagyon kitüntette magát. Isten áldása legyen vele, s a nemzet hálája. Következik-e belőle, hogy Bárczayt lealázzuk, felejtve multbani roppant érdemét? – nem, hanem következik belőle, hogy Bárczayt eltegyük máshová, miszerint ne álljon a derék Pöltenberg előtt. Tehát eltettük s most nincs Pöltenberg előtt. Miért nem proponálta [ajánlotta] őt ezredesnek? már az volna. De ön nem proponálta – még csak alezredessé sem a csatáróli jelentésében – senki mást, csak Zichyt és Kmetyt. Hiszen én figyelmeztettem Tábornok urat, hogy keveslem propositioit. Most is a Nádosynek leküldött propositiojában Pöltenbergről egy szó sincs, csak nekem egy későbbi levélben, s a melly perczben kaptam, meg lett a kinevezés.
Második oka Szöll. Kérem, ha a kormánynak olly roppant szemrehányást teszen, mint a fentebbi, tessék utszai pletykák után nem indulni. Aufenberg semmit sem csinált ki magának, sem tudja Isten hány zászlóaljat, sem 16 kr. díjt, sem semmit egyebet – mint megbízást egy zászlóalj magyar vadász alakítására (nem vezényletére), mint Rohonczy egy nehéz lovas ezred alakítására, Sottfried egy utász batallionra [zászlóaljra], stb. Szöllel semmi dolga széles e világon, s nem volt, sem nem lesz.
Az illyen dolgokat meg kellene előbb töllem tudni, mint illy roppant szemrehányást tenni, a mi ha igaz volna, t. i. hogy Ön mindent tesz serege bizalmának megnyerésére, én meg mindent elkövetek, hogy iparkodását meghiúsítsam – nem érdemlem, hogy egy perczig éljek.
Ez rettenetes szemrehányás. Nem hiszem, hogy illyet halljak valaha életemben. – Én, éppen én!
Tehát helyesebb okokat kérek, hogy e szemrehányást elfogadjam.
Levele többi részeiben egyet mond Ön, a mi ha úgy van, baj, de ha úgy van, kár volt már régen propositiot nem tenni. T. i. hogy az ellenség jobban fizeti embereit. Kérek specificált propositiot ezen mindjárt segítek. Isten nem vagyok, hogy mindent tudjak. Azt hittem, mi fizetjük jobban annyiban, hogy a díj egyenlő, de mi húst, sőt néha bort, dohányt ingyen adunk. Ha nem így van, ezen tessék mindjárt segíteni. Emeljük a díjt, mennyivel?
Ezeket megmondani önbecsületem iránt kötelességem volt. Megvárom Ön hazafias characterétől, hogy ezeknek őszinte kimondása, ha személyem iránt nehezetelése bírná is, azt a hazával nem éreztetendi, hanem megyen előre dönthetlen kitűréssel a haza megmentése ösvényén.”
KÖM. XIII. 879.