(Görgeihez aznap intézett újabb levelében Kossuth a főváros kímélését és a Debrecenbe költözés árán is a küzdelem folytatásának vállalását minősíti a sereg megmentésével együtt fő feladattá.)
„Kérem, azt tegye Ön, a mit legjobbnak talál.
Válasszon jó positiot, védelmezzen minden lépésnyi tért teljes erővel, ne adjon fel egy talpalatnyit is, s ha mégis hátrálni volna kénytelen, kérem, ollyan lassan, a mint csak lehet.
Nézetem ez: Budapestet nem lehet ostromnak s annak következtében prédálásnak kitenni, tehát a csatának Budán túl, nem Budán bent kell vívatni, s ha az a csata elvesz definitive, úgy magát a várost nem fogjuk harcz terévé tenni.
De azért Budapest elvesztésével a hazát nem adjuk ám fel. Elvész Budapest, mint elveszett Győr, de azért az ország megvan, meg kell lennie.
Ekkor főfeladat marad a sereget megmenteni.
Négy átjárást csináltatok a Dunán. Az ágyúk és lovasság, ha szépen csendben jövend, átjöhet a láncz hídon.
A Szent Gellér hegye táján szabad járást csináltattam a kompoknak.
Szent Gellér hegy s a lánczíd között a két parton széles, álló jég van, a közepén tiszta víz; amazt hízlaltatom, erősíttetem; de pedig hidat veretek Holnap készen lesz.
Fent a szigetnél a jég áll, azt hízlaltatom, szalmával rakatom, deszkával pótoltatom. …
Az országgyűlésnek s a kormánynak pedig Debreczenbe kell mennie. Mert a főváros elvesztésével nem szabad a sereget, melly az ügyünkhöz állott, szélnek eresztenie, hanem fel kell tartania, s hogy fizetésről, élelmezésről etc. gondoskodhassunk, az országgyűlésnek szabad helyen kell együtt lennie, tehát menjen Debreczenbe, a sereg pedig a Tiszához, a vasutnak Szolnokig mikint használhatása s később elrontása iránt is tisztába kell önnek jőni.
Csak az Istenért kérem a szekereket takaríttassa el útjából.
Bátran neki, én azt hiszem, győz, de ha nem győzne, akkor mentse ám meg a sereget a Tiszához.
Nem adjuk ám fel amúgy könnyedén a Hazát.
Isten áldja.”
KÖM XIII. 933–934.